Meghalt két afgán kisfiú, aki gyilkos galócát evett Lengyelországban

2021.09.04. 22:46

Szombaton életét vesztette egy Afganisztánból menekült gyermek Lengyelországban, aki mérgezett gombából készült levest evett korábban. Ez már a második ilyen eset volt.

Először egy öt éves kisfiú halt meg csütörtökön abban a varsói kórházban, amelyben mindkettejüket kezelték. Hat éves bátyját még egy sürgősségi májtranszplantációt is végrehajtottak az orvosok ennek ellenére az ő életét sem tudták megmenteni. A 17 éves nővérük életét sikerült csak, mivel a méreg a felnőttek szervezetére valamivel kisebb hatást gyakorol. 

Mindannyian gyilkos galócából készült leveset evett. Nevéhez híven ez a gombafajta rendkívül mérgező, a gombamérgezésből eredő halálesetek mintegy 90 százalékát ez a gombafaj okozza.

A két felnőttből és négy gyermekből álló család Varsó környékén, egy erdőben szedte a gombákat, amikor épp kötelezően karanténban tartózkodtak egy menekülttáborban. 

A tábor személyzete ellen halált okozó mulasztás gyanúja miatt nyomoznak az ügyészek.

Ezt Aleksandra Skrzyniarz, a varsó ügyészség szóvivője közölte, hozzátéve: akár három évnyi börtön is járhat, amennyiben valakit elítélnek ezért. Mariusz Kaminski belügyminiszter korábban tragikusnak nevezte a haláleseteket, de tagadta, hogy a menekülttábor személyzete mulasztást követett volna el.

A hatóságok azt a lengyel médiumoktól érkező felvetést is tagadták, miszerint a család azért ment gombát gyűjteni az erdőbe, mert nem volt elég élelem a táborban. 

A menekült családot a britek kérésére hozták ki a lengyelek Afganisztánból, mivel az édesapa a brit katonaságnak dolgozott.

A külügyminisztérium szerint egy másik menekülttáborban is gombamérgezés történt varsó környékén.

Erről egyelőre annyit közöltek, hogy négy embert kellett kórházba szállítani. Lengyelországban körülbelül 1300 gombafaj nő, amelyek mintegy 200 mérgező.