új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink!

    Zárul az Index mai hírösszefoglalója, melyben beszámoltunk a koronavírus-világjárvány történéseiről és ismertettük a legfontosabb tudnivalókat.

    Pihenjenek jól, vigyázzanak magukra!

  • Új rendeletekkel próbálja rávenni városa lakóit a Covid–19 elleni oltás felvételére  a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk város polgármestere: ezúttal arra adott utasítást, hogy ne kapják meg a kezeléshez nyújtott anyagi támogatást azok, akik nem oltatták be magukat és megbetegednek a koronavírustól – számolt be az UNIAN hírügynökség.

    Ruszlan Marcinkiv polgármester közölte, hogy csak azok lehetnek kivételek, akik amiatt nem tudták felvenni a védőoltást, mert éppen nem volt vakcina a megyében. A helyi válságstáb értekezletén az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint kiemelte, hogy idén eddig a város csaknem 11 ezer lakosa kapott több mint 18 millió hrivnya, azaz mintegy 198 millió forint összegű pénzügyi támogatást, ebből körülbelül négyezren együttvéve több mint 11 millió hrivnyát (121 millió forint) kaptak kifejezetten a koronavírus kezelésére.

    Marcinkiv ezen túlmenően ígéretet tett arra, hogy százezer hrivnya (csaknem 1,1 millió forint) jutalmat ad a megyeszékhely vezetése annak a nőnek, aki először teherbe esik a védőoltás felvétele után. Marcinkiv ezzel igyekszik eloszlatni azt az Ukrajnában is keringő tévhitet, amely szerint a koronavírus elleni védőoltások meddőséget okoznak.

    Az értekezleten jelen volt Marija Bojko, a város perinatális központjának vezetője is, aki a sajtónak nyilatkozva kijelentette, hogy teljesítik a polgármester utasítását. Hozzátette ugyanakkor, hogy azt viszont még nem tudja, miként fogják kideríteni, ki lesz az a nő, aki jogosulttá válik erre a jutalomra – számolt be az MTI.

  • Bár az úgynevezett slavkovi hármas (Ausztria, Csehország, Szlovákia) mindegyikében súlyosbodik a koronavírus-járvány, az államhatárok lezárása a közeljövőben már nem jöhet számításba – állapították meg a három ország kormányfői, miután tárgyalásokat folytattak kedden a dél-morvaországi Lednicében.

    Ma más a helyzet, mint 2020 elején volt. Ez szóba sem jöhet

    – szögezte le Andrej Babis cseh miniszterelnök az esetleges határlezárást firtató újságírói kérdésre válaszolva.

    A mostani helyzet valóban összehasonlíthatatlan a korábbival

    – tette hozzá Sebastian Kurz osztrák kancellár. Úgy vélte, hogy a vírus nem tűnik el gyorsan, hanem itt lesz velünk három, sőt öt év múlva is.

    Amennyiben a határlezárás megoldást jelentene, akkor ezt kellene tennünk három vagy öt év múlva is

    – hívta fel a figyelmet a kancellár.

    A határok lezárása szóba sem jöhet, nincs rá szükség

    – fogalmazott Eduard Heger szlovák miniszterelnök.

    Az MTI beszámolója szerint a miniszterelnökök megvitatták az afganisztáni helyzetet is, és egyetértettek, hogy segítséget kell nyújtani az ázsiai országnak, és meg kell akadályozni, hogy újabb migrációs hullám alakuljon ki.

    El kell érnünk, hogy az afgánok Afganisztánban maradjanak. Európában számukra nincs helyünk

    – jelentette ki Andrej Babis.

  • Az egyesült államokbeli Oklahomában cáfolta egy kórház azokat a híreket, amelyek szerint fennakadásokat okozott volna a sürgősségi betegellátásban, hogy többen kórházba kerültek az alapvetően az állatgyógyászatban használatos Ivermectin-hatóanyagú gyógyszer túladagolása miatt. Az Ivermectint a koronavírus-fertőzés kezelésére vagy megelőzésére szedték a páciensek – adta hírül a Fox amerikai hírtelevízió oklahomai szerkesztősége.

    Jason McElyea orvos vasárnap arra figyelmeztetett, hogy az emberek ne szedjék az elsősorban lóféregtelenítésre használt Ivermectint, amely alacsony dózisban ugyan alkalmazható embereknél is, de nem a koronavírus által okozott Covid–19 esetében. Az orvos arra intett, hogy ez a szer veszélyes lehet, ezért csak jól megalapozott indokkal írhatja fel valakinek az orvos – adta hírül az MTI.

    Jason McElyea arra panaszkodott, hogy az Ivermectin-túladagolással kórházba kerülő páciensek további súlyos terhet rónak a covidos betegek miatt egyébként is rendkívül leterhelt kórházakra Oklahomában. Azt is állította: előfordult, hogy lőtt sebekkel érkező pácienseket csak késlekedéssel tudtak ellátni egyes helyeken a túladagolásos esetek miatt.

    Az Ivermectint annak ellenére kezdték szedni az új típusú koronavírus okozta Covid–19-ben szenvedő betegek, hogy nincs tudományos bizonyíték a hatékonyságára, sem a gyógyításban, sem a megelőzésben. Alkalmazása annyira elterjedt lett az Egyesült Államokban, hogy az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) augusztusban külön figyelmeztetést adott ki, amelyben óva intett a szer alkalmazásától. Az Ivermectin lovaknak és teheneknek kifejlesztett gyógyszer, amely nagyobb dózisban súlyos károkat okozhat az embernek – emelte ki az FDA.

  • Valóságos össztűz zúdult Scott Morrison ausztrál miniszterelnökre, miután apák napján a koronavírus-lezárások ellenére magánrepülőgépen utazott Canberra és Sydney között. A Telegraph írása szerint a miniszterelnök nemcsak Sydney-be, hanem Új-Dél-Walesbe is elutazott vasárnap.

    Morrison kedden a helyi Sky Newsnak nyilatkozott, és megvédte magát. Arra hivatkozott, hogy előzetesen rosszul tájékoztatták. A miniszterelnök Sydney-ben lakik, és csak a munkája miatt volt kénytelen elutazni Canberrába – állította.

    Kritikusai szerint az eset ékes példája a kettős mércének. Bill Shorten, a munkáspárt egyik képviselője szerint nem arról van szó, hogy Morrisonnak meg van tiltva, hogy láthassa a gyermekeit, hanem arról, hogy míg az ausztrál lakosok zöme betartja az utazási korlátozásokat, addig a miniszterelnök fittyet hány rájuk.

  • Új-Zéland Auckland környékének kivételével a teljes országban enyhít a vírus miatt meghozott korlátozásokon – írja a Financial Times.

    A mai naptól a lakosság visszatérhet a munkahelyekre és iskolákba. Beltérben ötven, kültéren pedig száz ember is összegyűlhet egyszerre.

  • Ausztriában az elmúlt 24 órában 1438 embernél igazolták újonnan a koronavírus-fertőzést, a járvány kezdete óta 698 948 pozitív esetet regisztráltak – adta hírül az MTI. A kórházban ápoltak száma 614, intenzív kezelésre 171-en szorulnak.

    A Covid–19 szövődményeibe az elmúlt napon 11-en haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma így 10 812-re emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 670 601.

  • Kizárta egy újabb országos karantén lehetőségét az osztrák kancellár, aki szerint a kórházak telítettségétől függnek a szükséges lépések – adta hírül az MTI. Sebastian Kurz az ORF közszolgálati televízió adásában kifejtette véleményét egyebek között a járványgörbe folyamatos emelkedése miatti lehetséges szigorításokról.

    A kancellár hangsúlyozta: a jövőben a hét napra és százezer lakosra vetített fertőzöttségi mutatóval ellentétben a kórházak intenzív ágyainak telítettsége fogja meghatározni a szükséges lépéseket. Vagyis minél több ember szorul a koronavírus miatt lélegeztetőgépre, annál szigorúbb intézkedésekkel kell számolni.

    Kizárta, hogy országos karantén lépjen újra életbe: ha a járványügyi helyzet úgy kívánja, és védelmi intézkedéseket kell bevezetni, kizárólag azokra vonatkoznak majd, akiket még nem oltottak be – jelentette ki. Egyebek között az éjszakai szórakozóhelyeket és a nagyobb rendezvényeket említette, ahová adott esetben csak a teljes immunitással rendelkezők léphetnek majd be.

    A kancellár ismét felhívta a figyelmet a koronavírus elleni védőoltás fontosságára. Hangsúlyozta, hogy az oltás felvétele továbbra sem kötelező Ausztriában, de felvilágosító kampánnyal igyekeznek meggyőzni a még kétkedőket. Bejelentette továbbá az ellenőrzések szigorítását, mivel szerinte a védelmi szabályozások betartásának jelenlegi kontrollja hagy kivetnivalót maga után.

    Az iskolákról szólva elmondta: elsődleges cél a jelenléti oktatás garantálása és az iskolabezárások elkerülése. Hozzátette: szükség esetén marad az intenzív tesztelés, akár a kezdeti biztonsági fázis után is.

  • A legújabb adatok szerint az Egyesült Királyságban a teljesen beoltottak aránya eléri a nyolcvan százalékot a 16 éven felüliek körében – írja a Guardian. Több mint 43 millióan vannak, akik legalább már egy vakcinát kaptak.

    A több mint hárommilliós Walesben még ennél is jobbak a statisztikák, mivel ott a 16 éven felüliek 84,1 százaléka megkapta már a második oltást is.

  • Japán megegyezett a Novavaxszal, hogy 150 millió dózis oltóanyagot vásárol tőlük. A szérumot a japán Takeda cég fogja legyártani – írja a Guardian.

    Japánban egyelőre még csak az AstraZeneca, a Pfizer és a Moderna oltóanyaga van engedélyezve.

  • Az Európai Bizottság jóváhagyta kedden a zöldkötvény-kibocsátási keretet, amivel fontos lépést tett 250 milliárd euró értékű zöldkötvény tervezett kibocsátása felé – adta hírül az MTI.

    A keretösszeg a koronavírus-járványt követő helyreállítást segítő Next Generation EU nevű csomag teljes értékpapír-kibocsátásának harminc százalékát teszi ki. Az első zöldkötvények kibocsátása októberben várható.

    A tervezett kötvénykibocsátás részleteit ismertetve Johannes Hahn, a költségvetésért és az igazgatásért felelős uniós biztos sajtótájékoztatóján közölte, hogy az EU 250 milliárd euró összegig terjedő zöldkötvény-kibocsátást tervez végrehajtani, a kötvényekből befolyó összegek környezetkímélő, illetve a zöld átállást segítő kezdeményezések céljait szolgálják majd.

    Elmondta: a brüsszeli bizottság felülvizsgálta a helyreállítás 2021-es finanszírozására vonatkozó tervét, és megerősítette, hogy idén összesen mintegy nyolcvanmilliárd euró értékben hosszú lejáratú kötvényeket, továbbá több tízmilliárd euró értékben rövid lejáratú uniós kincstárjegyeket fog kibocsátani.

    A zöldkötvények révén befolyó összegek a helyreállítási alap éghajlatváltozással kapcsolatos kiadásait fogják finanszírozni. Minden tagállamnak a vonatkozó nemzeti terve szerinti összeg legalább 37 százalékát éghajlatpolitikai vonatkozású beruházásokra és reformokra kell fordítania. Több tagállam az előírtnál nagyobb mértékű ráfordításokat tervez.

    A Next Generation EU nevű uniós alap folyó árakon mintegy nyolcszázmilliárd euró összegű ideiglenes helyreállítási eszköz Európa koronavírus-járványból való kilábalásának támogatására, valamint egy zöldebb, digitálisabb és rugalmasabban reagáló Európa kiépítésének elősegítésére.

    A csomag finanszírozása érdekében az Európai Bizottság a tőkepiacokról fog nyolcszázmilliárd euró összegig terjedő forrást bevonni a 2026 végéig hátralévő időszakban. A keretből 385,2 milliárd euró kölcsönök, 421,5 milliárd euró pedig vissza nem térítendő támogatások formájában lesz elérhető a helyreállítási alap és az uniós költségvetés által finanszírozott más programok keretében. Ez évente átlagosan mintegy 150 milliárd euró összegű hitelfelvételi volument jelent.

  • Olaszországban ebben a hónapban elkezdik a harmadik oltás beadását a legveszélyeztetettebb csoportoknak – írja a Financial Times.

    Meglesz a harmadik oltás, szeptemberben már indul is a kampány

    – mondta el Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter egy hétfői sajtótájékoztatón.  

  • Szerbia hamarosan korlátozásokat vezet be a koronavírus-járvány terjedése miatt; az egyik korlátozás a tömeges rendezvényeken részt vevők számának ötszáz alá csökkentése lesz, a másik intézkedés pedig a Covid-igazolások bevezetésére vonatkozik − jelentette ki Mirsad Djerlek egészségügyi államtitkár kedden.

    Az államtitkár elmondta, hogy az állam nem akar diszkriminatív lenni, hiszen az oltakozás nem kötelező, viszont bizonyos rendezvényeken a közeljövőben már csak úgy lehet majd részt venni, ha az érdeklődők igazolják, megkapták a koronavírus elleni védőoltást.

    A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában keddre 4103-mal nőtt, míg a halálos áldozatok száma 19-cel lett több − írja az MTI.

  • Romániában 48 koronavírus-fertőzött haláláról adtak hírt a hatóságok. Összességében már 34 762 beteg életét követelte a Covid–19, illetve szövődményei – írta az Agerpres hírügynökség.

    Az utóbbi 24 órában 2033 új fertőzöttet regisztráltak. Kórházban több mint 3500 beteget kezelnek a kór miatt, közülük intenzív osztályon 426 pácienst ápolnak.

    A Transindex arról írt: a 12 éven felüli lakosság mintegy 31 százaléka kapta meg eddig a koronavírus elleni oltást Romániában.

  • A koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások közepette ér véget kedd éjfélkor Marokkóban a parlamenti választáson induló pártok kampánya; a 2011 óta kormányzó iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja (PJD) az újraválasztásban reménykedik.

    A szerdai megmérettetésen 31 párt és koalíció jelöltjei indulnak, a parlament 395 tagú alsóházába, valamint 678 önkormányzati helyre választanak képviselőket.

    A parlamenti képviselők mandátuma öt évre szól.

    Az augusztus 27-én kezdődött választási kampány során a járványkorlátozó intézkedések értelmében tilos volt röplapokat osztogatni, a politikai gyűléseken pedig maximum huszonöten vehettek részt.

    Marokkóban a Covid–19-nek mostanáig több mint 13 ezer igazolt halálos áldozata van, a járványügyi korlátozásokat pedig az ország gazdasága is megsínylette.

    A kampány témái főleg a munkanélküliség, a gazdaság fellendítése, valamint az oktatás és az egészségügy fejlesztése volt, elemzők azonban emlékeztetnek arra, hogy a marokkói törvények értelmében a parlament határozatait VI. Mohamed király felülbírálhatja.

    Amennyiben ismét nyer, ez lesz a PJD harmadik kormányzati ciklusa. A párt egyebek között megígérte, hogy megválasztása esetén növelni fogja az egészségügyi és az oktatási szektor költségvetését.

  • Oroszországban 17 425 fertőzöttet diagnosztizáltak egy nap leforgása alatt, ez a legalacsonyabb napi esetszám június 22-e óta. A Covid–19 és szövődményei 795 beteg életét követelték hétfőn, írta a TASZSZ. Oroszországban 17 243 páciens gyógyult fel a kórból az elmúlt 24 órában.

      

  • Brazíliában már 134 millió ember kapta meg a koronavírus elleni oltás első adagját, 66 és fél millióan pedig már a teljes, dupla védőoltást felvették. Ez azt jelenti, hogy a 18 év feletti brazil lakosság 40 százaléka már oltott a Covid–19 ellen.

    Brazília a járvány kezdete óta csaknem 21 millió koronavírus-fertőzöttet jelentett be, a halálesetek száma 583 362. Marcelo Queiroga egészségügyi miniszter nyilatkozata szerint már mintegy 21 millió ember felépült a betegségből. „Amikor átvettem az Egészségügyi Minisztériumot, a cél az volt, hogy naponta 1 millió embert oltassunk be. Ha ebben a tempóban folytatjuk az oltást, október végéig lehetséges lesz az ország teljes átoltottsága” – mondta a miniszter. 

    Brazíliában az elmúlt napokban decentralizálták az oltóprogramot, immár nemcsak központi intézményekben, hanem egyéb, a lakóhelyhez közeli oltópontokon is ellátják az embereket. Az országban jelenleg három vakcinához lehet hozzájutni, a nálunk is ismert Pfizer és AstraZeneca mellett a kínai CoronaVac nevű oltás is kérhető. Ez utóbbi az első klinikai kísérletek szerint biztonságos lehet a gyermekek és a serdülők számára, és erős antitestválaszt vált ki a beoltottakban. A klinikai vizsgálatokról szóló tanulmányt június végén publikálták a The Lancet Infectious Diseases folyóiratban.    

  • Újabb, több mint 250 ezer adag koronavírus elleni vakcina érkezett a Pfizer és a BioNTech vállalatok közös védőoltásából Magyarországra − tudatta a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. keddi közleményében.

    Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a legutóbbi már a 38. magyarországi szállítmány a két vállalat által fejlesztett, Comirnaty nevű oltóanyagból, ezzel 

    az országba szállított vakcina mennyisége meghaladja a 8,5 millió adagot.

    Magyarországra a Pfizer több mint nyolc hónapja szállítja heti rendszerességgel a Covid−19 elleni védekezést támogató vakcináját.

    Az első negyedévben több mint másfél millió adag, a második negyedévben több mint 4,6 millió adag, a harmadik negyedévben pedig 3,2 millió adag vakcinát szállítottak a magyarországi oltópontokra.

    A Pfizer és a BioNTech eddig több mint 1,2 milliárd adag oltóanyagot állított elő és juttatott el a világ több mint 100 országába, területére. A jelenlegi előrejelzések szerint a 2021 végéig a kiszállított adagok száma elérheti a 3 milliárdot – áll a közleményben.

  • Szlovákiában meghaladta a háromszázat a 24 órán belül diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma; 306 új esetről számoltak be a hatóságok. Hétfőn egy beteg lelte halálát a kórban, írta a parameter.sk. Kórházban már 156 pácienst kell ápolni a vírus miatt, 44 emberrel többet, mint az ezt megelőző napon.

  • Japán beleegyezett abba, hogy 150 millió adag Novavax koronavírus elleni oltóanyagot vásárol, a forgalmazási formulát várhatóan a jövő év elején készíti el a japán Takeda cég –  közölte a gyógyszergyár kedd reggeli közleménye alapján a Guardian

    Az AFP jelentése szerint nem hozták nyilvánosságra az ügylet költségét, és egyelőre még nem is hagyták jóvá. Japánban eddig a Pfizer/BioNTech, a Moderna és az AstraZeneca oltásait engedélyezték, bár utóbbit csak korlátozottan adják be. 

    Viszonylag lassabb kezdés után Japánban felgyorsult az oltási program, mostanra a lakosság mintegy 48 százaléka teljesen oltott. 

  • Mint az korábban megírtuk, Japánban fel kellett függeszteni az oltásokat a Moderna oltóanyagával, mert a legfrissebb esetnél egy gyógyszerész több fekete részecskét vett észre az egyik, vakcinát tároló üvegcsében.

    A szennyezett oltóanyagból több ember kapott, a Guardian írása szerint eddig hárman hunytak el közülük, bár a japán hatóságok mindeddig nem fedeztek fel ok-okozati összefüggést. 

    Pedig az áldozat abból a rozsdamentes acéldarabkákkal szennyezett Moderna-szállítmányból kapta az oltást, melyet az amerikai cégnek vissza kellett hívnia a probléma felfedezése után. Így a viszonylag lassú oltási kampánnyal bíró Japán több mint másfél millió dózistól esett el. 

    A problémás oltóanyagból mintegy félmillió ember kapott. 

  • Összesen 2197 koronavírusos megbetegedést azonosítottak Ukrajnában az elmúlt 24 órában, meghalt 53 beteg − derült ki a Nemzetbiztonság és Védelmi Tanács keddi adataiból. A legtöbb megbetegedést Kijevben azonosították.

    A járvány kezdete óta az országban 2 300 504-en fertőződtek meg a kórral, és összesen 54 054 áldozatot követelt a vírus. Jelenleg közel 32 ezer aktív fertőzöttet tartanak számon, a megbetegedések többségét a koronavírus delta-variánsának tulajdonítják.

  • Vészesen közel járnak ahhoz a ponthoz az amerikai kórház, hogy olyan döntéseket hozzanak, amiket csak a legválságosabb helyzetben kell: 

    kit vesznek fel az intenzív osztályra, és kit nem. 

    Ezt pedig csak úgy lehet elkerülni, ha a koronavírus elleni minden óvintézkedést megtesznek, főként a maszkviselést és az oltakozást beleértve – szögezte le Anthony Fauci amerikai egészségügyi főtanácsadó. 

    Az Egyesült Államokban lévő intenzív osztályok csaknem 80 százaléka foglalt, az ágyak egyharmadán Covid–19-es betegek fekszenek. Az országnak a déli, konzervatívabb államaiban a legnagyobb az oltásellenesség, Alabama, Georgia, Texas, Arkansas, Florida, Mississippi, Nevada és Kentucky államokban már 90 százalék fölötti a telítettség az intenzív osztályokon.

    Egy újabb, a delta-variáns okozta súlyosabb járványhullám elkerülése érdekében az Egyesült Államokban hamarosan megkezdhetik a harmadik oltás beadását, Fauci pedig emlékeztetett, hogy a 12 évnél fiatalabb gyermekeket úgy lehet megvédeni a vírustól, hogy a vele kapcsolatba kerülő felnőttek felveszik a védőoltást.

    (CNN)

  • Öt év börtönbüntetésre ítéltek egy vietnámi férfit, mert megszegte a koronavírus miatt hozott karanténszabályokat, ezzel pedig nyolc embert megfertőzött, és egy ember meghalt − írja a Reuters.

    A 28 éves Le Van Trinek 21 napig kellett volna karanténban lennie, de ő eközben egy másik városba utazott. Az országban rajta kívül még két embert ítéltek el. Egyikük 18 hónapot, másikuk két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

  • A világon 221 073 261 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 574 705 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 220 643 330 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 574 662 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV−2 vírus okozta Covid−19 nevű betegségnek

    • az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 40 018 318 fő eddig a napig. A halálos áldozatok száma 649 072.
    • Indiában 33 027 621 fertőzöttet és 440 752 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Az Egyesült Királyságban 7 051 516 a fertőzöttek száma, és 133 598-an haltak meg a betegségben.
    • Brazíliában 20 899 933 fertőzöttről és 583 810 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 6 924 325 fertőzöttet és 115 563 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Oroszországban 6 929 862-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 184 672-re emelkedett.
    • Törökországban 6 412 247 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 57 000.
    • Spanyolországban 4 887 112 fertőzöttet és 84 928 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 4 020 587 a fertőzöttek száma, 92 419 a halottaké.
    • Argentínában 5 207 695 a fertőzöttek és 112 673 a halottak száma.
    • Olaszországban 4 574 787 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 129 567.
    • Lengyelországban 2 890 666 fertőzöttet és 75 379 halálesetet tartanak nyilván.
  • Akkor sem jelent kellő védelmet egyetlen oltás, ha az illető átesett a koronavírus-fertőzésen, erre jutott a MedicalXpressben közölt kutatás, ami szerint sem magas antitestszintre, sem erős védelemre nem számíthatnak azok, akik átesettként egyetlen adaggal immunizáltatták magukat.

    A 27 vizsgált személy vérét analizálták az első vagy a második oltást követően 2 vagy 3 héttel, valamint több hónappal azután, hogy felvették a befejező dózist.

    A vizsgálatba a Pfizer és a Moderna vakcinájával oltottakat vonták be.

    A kutatók felhívták a figyelmet, hogy amikor megvizsgálták a résztvevők vérmintáit, amelyeket körülbelül három héttel a második oltásadag után vettek le, a gátlás átlagos szintje 98 százalék volt, ez pedig a semlegesítő antitestek nagyon magas szintjét jelzi.

    Az újonnan megjelenő változatok elleni antitestek szintje azonban lényegesen alacsonyabb volt, 67 százalék és 92 százalék között mozgott.

    (via Infostart)

  • A tudományos világ felkapta a fejét, a tajvani Fengshan kiszorította a deltát – írja a The Guardian alapján az Infostart. A cikk szerint a térségben a népsűrűség igen kicsi, az emberekre a szabadtéri életmód a jellemző, és maradéktalanul eleget tesznek a korlátozásoknak, valamint a szigorú egészségügyi szabályoknak a pandémia idején.

    Bár az egészségügyi ellátórendszer nem volt felkészülve arra, ha betör a delta, sőt a népesség ötöde 65 év fölötti, az oltottak száma pedig gyakorlatilag nulla volt, de 19 nap alatt a variáns eltűnt a környékről, a 17. napon pedig már nem is volt új eset.

    Mindez hogyan sikerült?

    • Többek között úgy, hogy kijárási tilalmat léptettek életbe, az élelmiszert és egyéb szükséges termékeket dobozokban vitték házhoz.
    • A cikk megjegyzi azt is, hogy 14 ezer embert teszteltek le, a kormány pedig a negatív eredménnyel rendelkezőknek 1200 adag vakcinát különített el sürgősséggel.

    A falvakat három napig fertőtlenítették. A helyi válasz hatékony volt, de a kormányt sokan kritizálják azért, hogy nem tette hozzá a magáét, például pénzügyi támogatást.