új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Srí Lankán arra kérik a nőket, hogy legalább egy évvel halasszák el a gyerekvállalást a járvány miatt − közölte csütörtökön az egészségügyi minisztériumi illetékese. Az ezzel kapcsolatos kérés bejelentésére azután került sor, hogy negyvenre nőtt a koronavírus okozta megbetegedésben elhunyt várandós nők száma az elmúlt négy hónapban − írja az MTI.

    A hatóságok azt kérték, hogy mindaddig legyen ez így, amíg az egészségügyi hatóságok jobban megismerik a koronavírus hatásait, és jobb vakcinára tesznek szert.

    Hemantha Herath, az egészségügyi minisztérium szóvivője, tisztifőorvos leszögezte: ez egyelőre csak elővigyázatossági javaslat, de még nem kormánydöntés.

    Az elmúlt négy hónapban több mint 5500 várandós nőt fertőzött meg a vírus.

  • Romániában több mint 193 ezer tanügyi dolgozó kapta meg eddig a koronavírus elleni vakcinát, közölte a Maszol.ro portál. Ez mintegy 61 százalékos átoltottságot jelent.

  • Szlovéniában 1016 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki az utóbbi 24 órában. A kórban egy beteg lelte halálát, szerdán. Kórházban 269 covid-pácienst gondoznak, közülük 63 fertőzöttet intenzív osztályon kell ápolni, írta a távirati iroda.

    A csaknem kétmillió lakosú Szlovéniában eddig 1 millió 13 ezren kaptak védőoltást, közülük 925 ezren már a második dózist is felvették.

  • A koronavírus-járvány negyedik hullámában több a fiatal a kórházi kezelésre és a lélegeztetőgépre szoruló betegek között, mondta a horvát egészségügyi miniszter. Vili Beros hozzáfűzte: a harmadik hullámhoz képest a kórházban gondozott páciensek átlagéletkora hat évvel alacsonyabb, s azok, akik lélegeztetőgépre kerülnek, 64-69 évesek. Az új fertőzöttek 81 százaléka nem volt beoltva, közölte a Portfolio.

    Az elmúlt 24 órában 941 új esetet diagnosztizáltak Horvátországban. A Covid-19, illetve a szövődményei tíz beteg életét követelték szerdán. Kórházban 554 pácienst ápolnak, közülük 58 fertőzött van lélegeztetőgépen.

  • A Szilícium-völgy Oscar-díjának is nevezett Breakthrough-díjjal tüntették ki Karikó Katalin biokémikust az új típusú koronavírus elleni innovatív vakcinák kifejlesztését lehetővé tevő felfedezésért. Ezt csütörtökön jelentette be honlapján az elismerést odaítélő szervezet.

    Bővebben>>>

  • A kórházban kezelt koronavírus-fertőzöttek döntő többsége, egészen pontosan 91 százaléka nem vette fel az oltást – tudatja az Új Szó a szlovákiai egészségügyi minisztérium közösségi oldalán tett bejegyzés alapján. 

    Az intézmény a posztban kifejti, hogy az oltás jelentősen csökkenti annak kockázatát, hogy valaki kórházi kezelésre szoruljon.

    A kórházi kezelésre szorulóknak csupán kilenc százaléka teljesen beoltott. Az átlagéletkoruk 67 év

    – írja a minisztérium a webfelületén, emellett kiemeli, hogy az oltás nagyon hatékony eszköze a Covid–19 betegség súlyos lefolyása elleni védekezésnek, ezért előzetes regisztráció nélkül is van lehetőség oltást kapni.

  • Oroszország egyelőre nem kapott meghívást az Egyesült Államoktól a Joe Biden elnök által tervezett, a Covid−19 elleni küzdelemről tartandó csúcstalálkozóra − mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön Moszkvában.

    Az amerikai kormány nemzetközi csúcstalálkozót készül rendezni az ENSZ-közgyűlés általános vitája 76. ülésszakának jövő heti megnyitása alkalmából az új koronavírus-járvány elleni küzdelemről, és erről a szándékáról már több országot értesített. A Kreml szóvivője közölte, hogy Vlagyimir Putyin nem szándékozik New Yorkba utazni a világszervezet tanácskozására.

    Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter egy csütörtöki moszkvai tanácskozáson azt mondta, hogy a G20-ban lévő hivatali partnerei a Szputnyik V-vakcinát a legjobbnak nevezték az új típusú koronavírus okozta Covid−19 betegség megelőzésében.

    Ez talán az elmúlt évtizedekben az első áttörés az orosz orvostudományban, amikor a gyógyszerkészítményt az egész világon ismerik. Most, a G20-találkozón egészségügyi miniszterek azt mondták: a Szputnyik V a legjobb készítmény a megelőzésre

    − mondta a tárcavezető, aki nem nevezte meg, hogy mely partnerei nyilatkoztak így az orosz oltóanyagról.

    A Szputnyik V-t hetven országban alkalmazzák, ezek lakossága együttvéve négymilliárd embert tesz ki, de egyelőre az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jóváhagyása is várat magára − írja az MTI.

  • Romániában 2226 új koronavírusos esetet diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában, írta a Maszol.ro. A Covid–19 és szövődményeiben 79 beteg lelte a halálát, jelentették a hatóságok. Kórházban jelenleg 3985 pácienst kezelnek, közülük 523-at intenzív osztályon.

  • Szerbiában 5831 új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában. A Covid–19 kór és szövődményei 23 beteg életét követelték szerdán, írta a Magyar Szó. Kórházban 2234 pácienst kezelnek, közülük 129 fertőzött szorul lélegeztetőgépre.

  • Több mint 12 ezer olyan külföldi munkavállaló kapta meg az állampolgárságot Franciaországban, aki a koronavírus-járvány idején a frontvonalban dolgozott, és bebizonyította „a nemzethez való tartozását” − jelentette be csütörtökön a belügyminisztérium.

    Marlene Schiappa, az állampolgársági jogokért felelős kormánytag egy évvel ezelőtt arra utasította a prefektusokat, hogy gyorsítsák fel és könnyítsék meg a francia állampolgársághoz jutást azon külföldiek számára, akik aktívan részt vettek a járvány elleni küzdelemben egészségügyi dolgozóként, biztonsági őrként, takarítóként, gyerekvigyázóként, pénztárosként, hulladékszállítóként, házi ápolóként vagy más veszélyeztetett munkakörben dolgozóként − írja az MTI.

    Ezekben a munkakörökben dolgozik a legtöbb külföldi munkavállaló. Az állampolgársági kérelem benyújtásához a kérelmezőknek korábban legalább ötéves franciaországi tartózkodást kellett bizonyítaniuk, ezt két évre csökkentette a belügyminisztérium.

    A könnyített eljárás keretében az elmúlt egy évben 16 381 külföldi folyamodott francia állampolgárságért, közülük eddig 12 012-en kaptak pozitív választ.

  • A koronavírusos esetek számának emelkedése miatt visszalépett a decemberi hétcsapatos klubvilágbajnokság megrendezésétől a Japán Labdarúgó-szövetség – adta hírül az MTI. 

    A Kyodo japán hírügynökség már szerdán is arról írt, hogy az illetékesek döntése mögött nemcsak a növekvő esetszám, hanem gazdasági okok is húzódnak, mivel az óvintézkedések miatt csak korlátozottan engedhetnek be nézőket a mérkőzésre. 

  • Ukrajnában már nem kell kéthetes karanténba vonulniuk azoknak, akik koronavírusos beteggel kerültek kapcsolatba, de felvették a védőoltás mindkét dózisát, vagy nemrégiben átestek a betegségen, és nincsenek tüneteik − jelentette be Viktor Ljasko egészségügyi miniszter.

    Ihor Kuzin országos tiszti főorvos, az egészségügyi miniszter helyettese közben arról tájékoztatott, hogy a tárca kétféle, országon belül használatos oltási igazolványt készít: egy sárgát, amelyet az oltás első felvételekor adnak ki, és egy zöldet a második dózis felvétele után − írja az MTI.

    A zöld egy évig lesz érvényes, a sárga a teljes védettségig, azaz a második adag felvételéig kétdózisú vakcinák esetében. Az igazolványok kedvezményeket biztosítanak majd tulajdonosaiknak, például vendéglátói egységek tarthatnak nyitva szigorúbb járványhelyzet szerinti besorolású régiókban, ha alkalmazottjaik be vannak oltva, illetve fogadhatnak több vendéget, ha rendelkeznek ilyen igazolvánnyal.

    Az egészségügyi tárca legfrissebb adatai szerint az oltási kampány februári kezdete óta 5 722 212-en kapták meg valamely védőoltás első, közülük 4 512 000-en a második dózisát is a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában.

  • Beidézte a francia igazságszolgáltatás Agnes Buzyn volt egészségügyi minisztert, aki ellen feltételezhetően mások életének veszélyeztetése gyanújával eljárást indítanak a koronavírus-járvány franciaországi kezelése miatt folyó eljárás keretében − írja az MTI helyi igazságügyi forrásokra hivatkozva.

    A járvány kezdetén hivatalban lévő kormány ellen eredetileg kilencven panasz érkezett az eddig 115 ezer áldozatot követelő járvány kezdete óta arra a jogszabályra hivatkozva, amely szerint két év szabadságvesztéssel és harmincezer eurós pénzbüntetéssel sújtható az a kormánytag, aki szándékosan elmulasztja az emberek biztonságára veszélyt jelentő eseményekkel szemben a megfelelő intézkedéseket meghozni.

    A kilencvenből ötvenhármat vizsgáltak meg az illetékes hatóságok, és kilencet találtak befogadhatónak. Ezek alapján 2020. július 7-én indította meg az előzetes vizsgálatot Edouard Philippe volt miniszterelnök, Agnes Buzyn volt egészségügyi miniszter és utódja, Olivier Véran ellen. Ez utóbbi jelenleg is az egészségügyi tárcát vezeti. Közülük egyelőre csak Agnes Buzyn kapott idézést, jóllehet mindhármunknál tartott házkutatást az ügyészség.

    Francois Molins főügyész szerdán elmondta, hogy az eljárás megindítása óta 14 500 további panasz érkezett a kormányzati válságkezelés ügyében.

  • Több személy otthonában tartott házkutatást az olasz rendőrség, nyolc gyanúsított számítógépét pedig át is vizsgálták. Azzal gyanúsítják őket, hogy erőszakos cselekményekre készültek azon a tiltakozáson, amelyen az ország koronavírus-útlevele ellen fognak demonstrálni – írja a Guardian az AFP-re hivatkozva. 

    Az olasz egyenruhások ma Milánóban, Rómában, Velencében, Padovában, Bergamóban és Reggio Emiliában is vizsgálódtak. 

    A gyanúsítottak a The Warriors nevű Telegram-csoport tagjai, ahol a rendőrség gyanúja szerint fegyverek és barkácsrobbanószerek használatáról is tárgyaltak. 

    Feltételezések szerint a hétvégén Rómában tiltakozásra készülnek, de erőszakos cselekményekre való buzdítással is vádolják a csoport több tagját, amelyeket meg nem határozott „intézményi célok” ellen, valamint kormányminiszterek látogatásaikor hajtanának végre. 

  • Az AstraZeneca-cég koronavírus elleni oltóanyaga, a Vaxzevria igen ritka mellékhatásként Guillain–Barré-szindrómaként (GBS) ismert idegrendszeri rendellenességet okozhat − jelentette be az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).

    Az MTI azt írja, hogy a hágai székhelyű testület illetékes kockázatértékelő bizottsága úgy döntött, hogy a szindrómát a vakcina új mellékhatásaként fel kell venni a termékismertetőbe, és nyomatékosan felhívni az egészségügyi szakemberek és a betegek figyelmét erre a kockázatra.

    A GBS esetén a szervezet saját immunrendszere megtámadja az egészséges perifériás idegsejteket, ami típusosan az alsó végtagokban kezdődő szimmetrikus végtaggyengeséggel és zsibbadással jár.

    Akut fázisában a betegség életveszélyessé válhat. Július végéig mintegy 592 millió adag oltóanyag beadása után 833 GBS-esetet jelentettek világszerte.

    Júniusban az EMA a Johnson & Johnson gyógyszercég vakcinájával kapcsolatban hívta fel a figyelmet a szindróma kialakulásának kockázatára.

  • Magyarországon virágzik a Covid-biznisz, a szűrőállomásokon tíz−harmincezer forint értékben lehet elvégezni különböző típusú koronavírusteszteket − írja a Menedzsment Fórum. A Budai Egészségközpont szeptember 1-je óta már hatéves kortól végez szűrést, amelynek ára 18 ezer forint, de a koronavírusos megbetegedés utáni csomag díja 87 ezer forintba is kerülhet.

    A Budai Egészségközpont számára a vizsgálatokat a Corden International (Magyarország) Kft. laborjaiban végzik el. A labor 2016−2019 között 1,6−2,6 milliárd forintos forgalmat bonyolított, 2020-ban viszont a bevétel 5,6 milliárd forintra ugrott.

    Hasonlóan kedvező évet zárt az Országos Foglalkozás-Egészségügyi Szolgálat (OFESZ) Kft. nevű cég is, amelynek 2019-es, 75,6 millió forintos árbevételét 376,8 millió forintra, a profitot pedig 18,8 millió forintról 120,5 millió forintra sikerült növelnie.

    A lap szerint a legnagyobb üzlet a Smart Hospital Kft.-hez köthető, akik csak tavaly júliusban kezdtek el működni, ennek ellenére 2,7 milliárd forintos árbevételt könyveltek el, amelyből 786 millió forint profit keletkezett.

  • Csütörtökön letették a Belgrádhoz tartozó Zimonyban (Zemun) a kínai Sinopharm koronavírus elleni oltóanyagának előállítására alkalmas vakcinagyár alapkövét. A tervek szerint az üzem 2022 márciusában kezdheti meg működését.

    A harmincmillió euró értékű beruházás Szerbia, Kína és az Egyesült Arab Emírségek együttműködésével valósul meg, és a várakozások szerint havi hárommillió adag vakcina előállítására lesz alkalmas.

    Kapcsolódó

    Megkezdődött a vakcinagyárt építése Szerbiában

    Az országban orosz és kínai vakcinát is gyártani fognak.

  • Akik nem oltatják be magukat, azoknak nem kellene a szociális ellátásban dolgozniuk – mondta Helen Whately, az Egyesült Királyság szociális gondozásért felelős minisztere. A londoni kormány azt már eldöntötte, hogy a szociális otthonokban minden dolgozót be kell oltatni november 11-ig a koronavírus ellen. Ez alól csak azok mentesülnek, akik egészségügyi okokból kifolyólag nem vehetik fel az oltást. 

    Ha nem akarják beoltatni magukat, hogyan akarnának és hogyan tudnának olyan emberekre vigyázni, akik ki vannak szolgáltatva a koronavírusnak?

    – tette fel a költői kérdést Helen Whately. Hozzátette, hogy back office munkavégzésbe talán áthelyezhetik azokat, akik megtagadják az oltást, de ezt a lehetőséget még alaposabban meg kell vizsgálniuk.

  • Oscar De La Hoyát kiengedték a kórházból, miután a koronavírus miatt bevitték kezelésre. A 48 éves egykori profi ökölvívó már otthon van, ám az egészségi állapota jelentősen megromlott – írja az NBC News.

    Három napig voltam bent, a járvány nagyon csúnyán elbánt velem, pedig életem legjobb formájában voltam. Ettől függetlenül várom, hogy visszatérhessek a ringbe

    – mondta Twitter-oldalán De La Hoya, aki 13 év elteltével lépett volna újra szorítóba Vitor Belfort ellen szombaton, Los Angelesben.

  • Több mint száz gyermek fertőződött meg egy árvaházban a Fülöp-szigeteken. A Telegraph tudósítása szerint 122, 18 év alatti fiatal kapta el a koronavírus-fertőzést Manilában.

    Egyes hírek szerint a vírus akkor kezdett terjedni, amikor egy tünetmentes felnőtt látogatta meg az intézményt. Joy Belmonte, Quezon polgármestere szerint mindez megelőzhető lett volna, ha szigorúan betartották volna a járványügyi szabályokat.

    A Fülöp-szigeteken az elmúlt 24 órában 12 751 új fertőzöttet regisztráltak, meghalt 174 ember.

  • Az elmúlt 24 órában 34 226 PCR-teszt készült a Magyarországgal szomszédos országban, ezekből 478 lett pozitív – adta hírül az Új Szó.

    Az elhunytak száma hárommal nőtt szerdáról csütörtökre, már 12 556 ember hunyt el a koronavírus-fertőzés következményeitől. A kórházakban ápoltak száma is növekedett, 181 személyt kezelnek Covid–19 betegséggel. 

    Az oltakozási kedv is stagnál, szeptember 8-án 1547 ember kapta meg a koronavírus elleni vakcinát, a beoltottak száma 2 397 773.

  • Egyre több a koronavírusos megbetegedés Észak-Macedóniában, ezért a kormány korlátozásokat vezetne be.

    Az átoltottság rendkívül alacsony, még a harminc százalékot sem éri el, ezért például az éttermekbe és a kávézókba kizárólag oltási igazolással vagy a gyógyulást igazoló dokumentummal lehetne bemenni, ám egyelőre nem tudni, mikortól jöhetnek a szigorítások – közölte az MTI.

    Az országban 702-vel 181 629-re nőtt a beazonosított esetek száma csütörtökre, míg a koronavírusban elhunytak száma 24-gyel 6154-re emelkedett.

  • Meghalt egy 21 napos kislányt Ukrajnában, a Kijevi Infektológiai Gyermekkórházban még szeptember 2-án.

    Ezzel ő koronavírus legfiatalabb áldozata az országban.

    Az Ukrinform beszámolója szerint a kórház főorvosa azt mondta, hogy a kislányt 15 napos korában súlyos állapotban, mentőautóval szállították otthonról a kórházba, akkor már fulladása, magas láza és intoxikációja volt. Nem sokkal később nála és édesanyjánál is kimutatta a fertőzést a teszt – számolt be a főorvosa, hozzátéve, hogy az édesanya valószínűleg egy héttel azután fertőződött meg, hogy a szülés után kiengedték a kórházból.

    A kórházban az elmúlt másfél évben 500 gyermeket kezeltek koronavírussal, előzőleg mindegyiküknél enyhe lefolyású volt a betegség.

  • Az Egyesült Államok egyik legnagyobb állami egyeteme, a Kaliforniai Egyetem berkeley-i campusán újra elkezdték a jelenléti oktatást a teljes hallgatóság előtt a múlt héten, 2020 márciusa után először – írja a World Socialist Web Site.

    A nagyjából 45 ezer diáknak otthont adó felsőoktatási intézménybe augusztusban kezdtek el visszatérni a tanulók, azóta pedig folyamatosan emelkedett a koronavírusos esetek száma, a múlt héten már 84 megbetegedést regisztráltak.

    A döntés után várható volt, hogy így lesz, ami több hallgatónak sem tetszik, már csak azért sem, mert nincsenek meg a megfelelő óvintézkedések, így például a maszkokat sem biztosítják számukra, ezért néhány professzor a sajátját viszi be az órákra a diákoknak.

    A berkeley-i campus a kettő közül az egyik, ahol nem követelik meg a teszteléseket, sőt a kettő tesztközpont közül az egyiket be is zárták augusztus 20-án, hogy futballmérkőzéseket és -edzéseket lehessen tartani.

    Az egyetemen tanulók, oktatók és dolgozók körében 16 421 tesztet végeztek el az augusztus 15-i héten, azóta 27,3, majd 28 százalékkal csökkent ez a szám.

  • Japán a hónap végéig meghosszabbította a korlátozásokat Tokióban és más régiókban – írja a Telegraph. A távol-keleti szigetországban a szeptember 12-én lejáró szigorításokat továbbra is alkalmazni fogják azért, hogy legyűrjék a vírus ötödik hullámát.

    A portál megjegyzi, hogy az egészségügyi ellátórendszerre továbbra is hatalmas teher nehezedik, a súlyos esetek száma pedig továbbra is magas. A felkelő nap országában a járvány kitörése óta 16 436-an haltak meg és 1 590 994-en fertőződtek meg.

  • A becslések szerint tavaly világszerte 703 000 ember vetett véget az életének, ami meghaladja a szokásos számot, és ennek oka a koronavírus-járvány okozta depresszió lehet – tájékoztat róla a Pannon RTV.

    A legtöbben 50 éves koruk előtt jutnak el odáig, hogy öngyilkosok legyenek, ők adják a öngyilkosok 58 százalékát. Természetesen fiatalabbak is véget vetnek az életüknek, a 15 és 29 év közötti emberek körében ez a negyedik vezető halálok. A férfiaknál kétszer olyan magas az öngyilkossági arány, mint a nőknél. Magyarország mindig élen járt az öngyilkosságok számában, de a szomszédos Szerbiában is magas ez a szám, 2020-ban 895 ember követett el öngyilkosságot, ebből 682 férfi és 213 nő.

    Az öngyilkosság figyelmeztető jelei a reménytelenség, a csapdába esés, a szorongás, a társadalomból való kivonulás (a barátok és a család elkerülése), a harag, a bosszúvágy, a meggondolatlan viselkedés, a fokozott alkohol- vagy kábítószer-használat, alvásképtelenség, illetve állandó alvás és drámai hangulatváltozások. A koronavírus-járvány okozta munkanélküliség, bizonytalanság, áruhiány, a szociális élet hiánya mind-mind ezt erősítette. 

    Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

  • Fokozott karanténkorlátozások bevezetését kéri az ukrán minisztertanácstól az egészségügyi minisztérium, Ukrajna sárga karanténzónába léphet szeptember 13-tól – írja a Kárpátalja.ma portál.

    Ebben az esetben csak azok az oktatási intézmények működhetnek jelenléti formában, ahol az alkalmazottak minimum nyolcvan százaléka be van oltva. Anatolij Psenicsnij megyei egészségügyi főosztályvezető tájékoztatása szerint ahol ezt az arányszámot nem érik el, ott távoktatásra kell áttérni. 

    Kárpátalján jelenleg a Rahói és a Técsői járásokban, valamint Huszton a legalacsonyabb az átoltottság, a megyei közigazgatás oktatási osztályának vezetője, Marjana Maruszinec azonban arról számolt be, hogy még olyan oktatási intézmények is akadnak Kárpátalján, ahol a beoltottak aránya nulla százalék.

  • Eddig 222 516 512 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban a világon, míg a halálos áldozatok száma 4 596 053 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli adatai szerint.

    Egy nappal korábban 221 894 939 fertőzöttet tartottak nyilván, vagyis 621 573-mal nőtt a megbetegedések száma, míg a halálos áldozatok száma 4 585 792-ről 10 261-gyel nőtt szerda reggel óta.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.

    • A hivatalos adatok szerint a koronavírus legtöbb fertőzöttje az Egyesült Államokban van, csütörtök reggelig 40 456 683 fő, a halálos áldozatok száma pedig 652 654.
    • Indiában 33 096 718 fertőzöttet és 441 411 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Az Egyesült Királyságban 7 127 630 a fertőzöttek száma, és 133 999-en haltak meg a betegségben.
    • Brazíliában 20 928 008 fertőzöttről és 584 421 halálos áldozatról tudni.
    • Oroszországban 6 964 595-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 186 224-re emelkedett.
    • Franciaországban 6 944 797 fertőzöttet és 115 846 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Törökországban 6 566 538 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 58 913.
    • Iránban 5 210 978 a fertőzöttek és 112 430 a halottak száma.
    • Spanyolországban 4 898 258 fertőzöttet és 85 147 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 4 044 777 a fertőzöttek száma, 92 463 a halottaké.
    • Olaszországban 4 585 423 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 129 707.
    • Lengyelországban 2 891 602 fertőzöttet és 75 403 halálesetet tartanak nyilván.
  • A kutatók szerint a láncdohányosok úszták meg a legnagyobb eséllyel a fertőzést a „Németország Vuhanjaként” emlegetett gangelti „beltéri karneválon”, amely után tavaly februárban elkezdett terjedni a fertőzés az országban. A kutatás eredményeit ebben a cikkünkben foglaltuk össze.

  • Mike Gallagher wisconsini republikánus képviselő lemondásra szólította fel Anthony Faucit, Joe Biden egészségügyi főtanácsadóját, szerinte ugyanis dokumentumokkal igazolható, hogy a szakember által vezetett intézet olyan vuhani kutatásokat pénzelt, amelyek a koronavírust halálosabbá tették. A politikus azt állítja, a szakember korábban hazudott ezzel kapcsolatban – számolt be a Fox News.

    Mike Gallagher hozzátette, a lemondása sem elegendő, szerinte az amerikai kongresszusnak alapos vizsgálatot kell indítania az idézett kutatással és a támogatással kapcsolatban, s arról beszélt, hogy senki sem bújhat ki a felelősség alól különféle jogászkodásokon keresztül.

    Mike Gallagher az Intercept által korábban beszerzett dokumentumokra utalt, amelyek szerint a Fauci által vezetett Országos Allergiás és Fertőző Betegségek Intézete a Vuhani Virológiai Intézet olyan kutatásait pénzelte, amelyek a koronavírusokat az eredetinél halálosabbá tették.

    Anthony Fauci korábban elismerte, hogy a Nemzeti Egészségügyi Intézet támogatta a vuhani laboratóriumot, azt azonban következetesen tagadta, hogy a pénzt a vírus hatásainak erősítésére használták volna fel. A Fehér Ház egyelőre nem kommentálta az ügyet.