Gazdag program vár a pápára Szlovákiában

2021.09.12. 09:13
Magyarország után Szlovákiába látogat Ferenc pápa, aki szerdáig marad az országban. Pozsonyba, Kassára, Eperjesre, a sasvári (Šaštín) zarándokhelyre, illetve a hírhedt Luník IX nyomornegyedbe is ellátogat. Az egyházfő nyilvános megjelenéseit a járványügyi intézkedések betartásával rendezik, de az egyes programokon az oltatlanok is részt vehetnek.

A Szlovák Püspöki Konferencia szóvivőjének keddi tájékoztatása szerint összesen 80 ezren regisztráltak a katolikus egyházfő látogatásának különböző eseményeire – írja az Új Szó, amely a szlovákiai pápai programot részletesen ismerteti:

Vasárnap

Az egyházfő 15:30-kor érkezik a pozsonyi repülőtérre, ahol üdvözli őt a három legfőbb közjogi méltóság. A fogadtatás után 16:30-kor egy ökumenikus találkozón vesz részt a pozsonyi Apostoli Nunciatúrán, vagyis a Szentszék pozsonyi nagykövetségén. Ferenc pápa ott beszédet is mond, majd ugyanott magántalálkozója lesz a Jézus Társasága képviselőivel, a jezsuitákkal.

Hétfő

Ferenc pápa a napot 9:15-kor a köztársasági elnök székhelyén, a pozsonyi Grassalkovich-palotában kezdi, ahol Zuzana Čaputová államfővel találkozik. A zárt ajtók mögött tartott egyeztetésen Čaputová a megszokott 15 percnél hosszabb ideig tárgyalhat az egyházfővel, a tárgyalás témájáról nem közöltek részleteket. A program szerint a pápa 10 órakor már az állami és a civil szektor képviselőivel találkozik az elnöki palota kertjében, majd még délelőtt a pozsonyi Szent Márton-dómba érkezik, ahol a klérus tagjai előtt mond beszédet. 16:45-től a fővárosi Hal téren a zsidó közösség képviselőivel találkozik. 

Kedd

Ferenc pápa 9 órakor érkezik a kassai reptérre, ahonnan továbbutazik Eperjesre. Ott 10:30-kor a városi sportcsarnok előtti téren vesz részt egy nyilvános szertartáson. Onnan az útja visszavezet Kassára, a hírhedt nyomornegyedbe, a Luník IX-re, ahol a helyi roma közösség tagjaival találkozik. A városban 17:00-kor a Lokomotíva stadionjában fiatalokkal találkozik, és beszédet is mond, majd este visszarepül Pozsonyba.

Szerda

A pápa szerdán reggel 9:10-kor a sasvári zarándokhelyen együtt fog imádkozni az egyház püspökeivel. A nagyközönség előtt is nyitott szabadtéri mise ugyanott 10 órakor kezdődik. Végül Ferenc pápa a szerdai mise után 13:30-kor búcsúzik a pozsonyi reptéren, ahonnan Rómába repül.



  • Hírek
  • Támogatások