Simon, Szimonetta
-1 °C
15 °C

Október elején már megalakulhat az egységes szlovákiai magyar párt

2021.09.16. 21:21

Október 2-án Komáromban tartja alakuló ülését az egységes magyar párt, a Szövetség – tájékoztat róla az Új Szó

Agócs Attila, a Híd alelnöke, Farkas Iván, az MKP szakmai alelnöke és Mózes Szabolcs, az Összefogás vezetője kedden (szeptember 14.) egy közös komáromi konferenciáján jelentette be a Szövetség nevű párt alakuló ülésének tervét, illetve arról is beszéltek, hogy hogyan közelítették álláspontjaikat egymás irányába. 

A konferenciának a pártegyesítés mellett a Dél-Szlovákia (főleg magyarok lakta terület) gazdaságfejlesztése volt a témája, az MKP, a Híd és az Összefogás vezetői mind optimistán látták a Szövetség létrehozásának esélyeit.

A Híd alelnöke elmondta, hogy a megállapodásuk részét képezik azok a demarkációs vonalak, amelyeket az egyes szereplők nem akarnak átlépni. Példaként az autonómia kérdését említette, hiszen korábban a Híd elzárkózott attól, hogy a közös párt alapdokumentumába bekerüljön a területi autonómia fogalma, az MKP azonban feltételül szabta, hogy az önkormányzatiság megjelenjen benne., végül konszenzusra jutottak. Agócs Attila hangsúlyozta, hogy az is fontos, hogy emberileg közelebb kerültek egymáshoz az egyes felek.  

Nyugat-Európában a számbeli kisebbségek soraiban luxusnak tartják, hogy több pártjuk legyen, legtöbb helyen egy pártjuk van. Tizenkét év után itt az ideje, hogy felismerje a politikum és a szlovákiai magyarság, hogy nálunk is így kell cselekedni

– jelentette ki Farkas Iván az MKP alelnöke.

Mózes Szabolcs is bizakodóan nyilatkozott, az Összefogás elnöke úgy véli, hogy a Szövetség alakuló közgyűlését már október 2-án megtarthatják Komáromban, ahol augusztus 20-án megegyeztek a közös párt létrehozásáról.