Hedvig
4 °C
15 °C

Aknamezőre hajtott civilek, önkényes kivégzések – a Pandzsír-völgyben nem tudnak semmit az igazságról

2021.09.17. 16:42

„Azt se tudtuk, mi történik a szomszédos faluban” – mesélték az al-Jazeerának a tálib hatalommal való ellenállás utolsó bástyájának, a Pandzsír-völgynek a lakosai. 

Az Afganisztánt uraló talibán már korábban bejelentette, hogy leverte az ellenállást, ellenőrzése alá vonta a térséget. Az ellenállók viszont azt állítják, nem aratott teljes győzelmet a radikális iszlamista mozgalom, a völgy nagy része még nem adta meg magát.

Ám ezek a fegyveresek nyilatkozatai, az egyszerű civileknek viszont fogalmuk sincs arról, mi történik a fejük fölött. 

Ehhez nagyban hozzájárult az, hogy a mintegy 100 ezer közembert a harcok fokozódásával elvágták a külvilágtól: a tálibok lekapcsolták a mobilszolgáltatókat, se telefon, se internet nem volt. Mintha nem lenne elég az, hogy a hegyvidéki terület alapvetően nehezen, csak korlátozott számú útvonalon közelíthető meg, a tálibok pedig ezeket az utakat is lezárták.

Óránként változhat minden. Senki sem tudja Pandzsírban, hogy mi történik

– mondta egy kormányzati dolgozó a pánarab műsorszórónak. 

Eközben mindkét harcoló fél egymásra mutogat: a tálibok szerint az tádzsik ellenállók egyik vezetője, Amrulláh Száleh civileket hajt az aknamezőkre, a szélsőségesekről meg az a hír járja, hogy önkényesen végeznek ki polgári lakosokat. 

A tálibok kvázi fegyveres erejét adó Hakkáni-hálózat egyik vezéralakja, Anasz Hakkáni szerint sok szó esik az elkövetett atrocitásokról, csak éppen bizonyíték nincs rá. A hét elején Zabihullah Mudzsáhid tálib szóvivő pedig ígéretet tett arra, hogy újságírók és jogvédők kutakodhatnak a térségben, hogy alátámasszák, vagy éppen megcáfolják a kegyetlenkedésről szóló információkat. 

Maga az al-Jazeerának nyilatkozó kormányzati dolgozó sem tudta megerősíteni az öldöklésről szóló híreket, először akkor hallott erről, amikor Kabulba érkezett. Pedig az ellenállók a tálibok által elkövetett „népirtást” emlegetnek. 

Nem tudjuk, hogy hol van éppen háború, hol van éppen béke. Fogalmunk sincs min mennek keresztül a mieink. Minden egyes igaz állításra az interneten száz álhír jut

– mondta a Pandzsír-völgyi lakos, elismerve, hogy

a helyzet a térségben olyan robbanékonnyá vált, hogy elképzelhető az, hogy valaki tömegmészárlást hajtott végre. 

Ha pedig ez nem volna elég, a völgylakók nem csak a harcokat, de annak gazdasági következményeit is nyögik. Afganisztán amúgy is likviditási problémával és inflációval küzd, a lezárásokkal pedig nem érkeznek szállítmányok a térségbe, így a legalapvetőbb árucikkek is megfizethetlenül megdrágultak. Az már csak hab a tortán, hogy az egész tartományban egy, olasz misszió által vezetett kórház működik teljes kapacitással. Már amikor van áram, elegendő gyógyszer és kötszer.