Dömötör
-1 °C
14 °C

Tízmillió afgán gyerek szorul azonnali segítségre

2021.09.17. 11:16

Afganisztánt évek óta a legveszélyesebb országok között tartják számon a gyermekekre nézve, sőt csak ebben az évben több mint 500 gyermekáldozatot követeltek a fegyveres összecsapások – közölte az UNICEF.

A szervezet hangsúlyozta, hogy a lakosság fele kiskorú, és a 21 millió gyermek közül minden második, vagyis nagyjából 10 millió azonnali humanitárius segítségre szorul.

Ezért sem szabad megfeledkezni az országban maradt lakosságról sem, amely a világ harmadik legnagyobb humanitárius ellátását igényelte már az elmúlt hetek eseményeit megelőzően is.

Az afgán lakosságot a politikai átmenet mellett a koronavírus-járvány társadalmi és gazdasági következményei, valamint az aszály miatt élelmiszer- és vízhiány is sújtja, és nagyjából 18 millió embernek lenne szüksége élelemre, vízre és életmentő oltásokra.

Az országban nagyjából egymillió gyermek küzd súlyos alultápláltsággal, sőt kanyarójárvány veszélye is fenyeget, miközben az otthonukat elhagyásra kényszerített emberek száma több mint félmillió – közülük 230 ezer gyermek.

Az UNICEF több mint 300 munkatársa jelenleg is életmentő szolgáltatást nyújt Afganisztánban a rászorulóknak.