Nándor
3 °C
16 °C

Milliárdos amerikai támogatást kap az izraeli Vaskupola

000 9A89J6
2021.09.24. 13:52
Az intézkedést ugyanakkor ellenezte néhány demokrata képviselő.

Az Egyesült Államok Képviselőháza elsöprő többséggel fogadta el azt a javaslatot, amelynek értelmében egymilliárd dollárral támogatják Izraelt a Vaskupola védelmi rendszer helyreállításában – írja a New York Times. A képviselők 420:9 arányban szavazták meg, hogy a májusi heves harcokban elhasználódott rakétaelfogókat korszerűsítsék a közel-keleti országban. Hogy mi is az a Vaskupola, arról korábban itt írtunk bővebben.

A kérdésben ugyanakkor nem volt száz százalékban ugyanazon az állásponton a Demokrata Párt. Elissa Slotkin michigani képviselő például arra hívta föl a figyelmet, hogy az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatos állásponttól függetlenül támogatni kell egy olyan rendszer helyreállítását, amely sok-sok civil életét mentheti meg.

Rashida Tlaib szintén michigani, valamint Ilhan Omar minnesotai demokrata képviselők ugyanakkor más állásponton vannak. Előbbi egyenesen úgy fogalmazott, hogy

nem szabad engednünk Izrael emberi jogok elleni lépéseinek és apartheid kormányának.

Ted Deutch floridai demokrata képviselő úgy reagált erre, hogy nem fogja engedni, hogy bármelyik kollégája is az apartheid jelzővel illesse Izrael demokratikus államát. Érdekesség, hogy a kilenc ellenszavazatból nyolc a demokratáktól érkezett, és csak egy a republikánusoktól.

(Borítókép: Izrael vaskupola légvédelmi rendszerét indítják el Sderot város felett 2021. május 18-án. Fotó: Menahem Kahana / AFP)