Blanka, Bianka
-2 °C
14 °C

Megválasztották Európa első olyan parlamentjét, amelyben több a nő, mint a férfi

2021.09.26. 15:35

Izlandon vasárnap megválasztották az első olyan törvényhozást, amelyben a nők vannak többségben – írja a BBC. A szavazás végeredménye szerint

63-ból 33 helyet képviselőnők tölthetnek majd be az izlandi törvényhozásban, az Althingben.

Ezzel a parlamentben 52 százalékban nők fognak ülni. Korábban Európában 47 százalékkal Svédországban volt a a legnagyobb a nők aránya a parlamentben. 

Izlandon egyébként már 2017-ben is 24 képviselőnő kapott helyet a törvényhozásban. Az országban nincs érvényben semmilyen kvóta, bár a pártok egy része belső szabályozás révén kötelezővé tette, hogy a képviselők egy részének nőnek kell lennie. 

1980-ban Izland volt az első olyan ország a világon, ahol Vigdís Finnbogadóttir személyében egy nőt választottak meg elnökké.

A miniszterelnöki tisztséget jelenleg is egy nő, Katrín Jakobsdóttir tölti be.

Az viszont egyelőre kérdéses, hogy ő megmaradhat-e a posztján. Eddig ugyanis a Baloldali-Zöld Mozgalom, a konzervatív Függetlenségi Párt és a Haladó Párt nevű centrista agrárpárt alkotta a kormánykoalíciót, és a zöldpárti Jakobsdóttir vezette. Mindeddig harmincöt képviselőjük volt a 63 fős parlamentben. Ez most 38 főre nőhet ugyan, de Jakobsdóttir pártja több parlamenti helyet is vesztett, míg a Függetlenségi Párt öttel növelte képviselői számát, így lehet, hogy más kormányfő fog a koalíció élére kerülni. 

A világon jelenleg Ruandában, Kubában és Nicaraguában van 50 százalék felett a nők aránya a törvényhozásban, Mexikóban és az Egyesült Arab Emírségekben pedig kereken 50 százalékon áll.