Simon, Szimonetta
1 °C
15 °C

A különleges orosz kommandót új hadszíntéren vethetik be

2021.09.26. 12:37

Hamarosan Maliban is megjelenhetnek az orosz Wagner-csoport fegyveresei. Ez az orosz biztonsági magáncég, amelynek zsoldosai korábban többek közt Líbiában is harcoltak, és amely a feltételezések szerint kapcsolatban áll az orosz katonasággal és a kormányzattal.

Foreign Policy szerint Maliban, ahol jelenleg egy katonai junta van hatalmon, a kormány már tárgyal a Wagner-csoporttal. Legalább ezer harcost bérelnének fel tőlük, hogy kiképezzék a helyi katonaságot és biztonsági erőket.

A zsoldosok korábban már öt másik afrikai államban is harcoltak, és az országokból érkező jelentések szerint számos visszaélést követtek el a lakossággal szemben.

A Közép-afrikai Köztársaságban példátlan mértékű befolyást szereztek és számos emberi jogi visszaélésről, ítélet nélküli kivégzésről, nemi erőszakról vagy kínzásról szóló esetet hoztak összefüggésbe velük

– mondta erről Joseph Siegle Afrika-szakértő, a Washingtonban működő Africa Center for Strategic Studies igazgatója. Közép-Afrikában egyébként már az elnöki testőrséget is az orosz katonák adják, valamint az elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója is egy olyan férfi, aki korábban az orosz katonai hírszerzésnél dolgozott.

Franciaország védelmi minisztere, Florence Parly arra kérte Mali kormányát, hogy fontolják meg a lépést, mivel a döntés által függő helyzetbe kerülhetnek az oroszokkal szemben, és a nemzetközi politikában is elszigetelődhetnek. A franciák a Barkhane-hadművelet keretében jelentős csapatokat állomásoztatnak a Malit is magába foglaló száheli övezetben azért, hogy visszaszorítsák a terrorizmust és a radikális szervezeteket a térségben.

A németek ugyancsak több száz katonával biztosítják a régiót. Ők is azt nyilatkozták, hogy az orosz zsoldosokkal kötendő szerződés fényében meg kell fontolniuk, hogy továbbra is a helyszínen maradnak-e.

Le merném fogadni, hogy Maliban hozzáférést kapnak az arany-, urán- és bauxitbányákhoz

– mondta Siegle, visszautalva arra, hogy a többi afrikai köztársaságban is rendre olyan cégek nyertek el koncessziókat, amelyek a zsoldoscsoporthoz kapcsolódtak.

Oroszország az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet fordít Afrikára: 2015 óta több mint húsz afrikai állammal kötöttek bilaterális egyezményt. 2019-ben megtartották az első orosz-afrikai csúcsot is, amelynek Vlagyimir Putyin orosz és Abdel-Fattah esz-Szíszi egyiptomi elnök volt a főszervezője.