Mennyit keresnek az új német képviselők?

GettyImages-1298865664
2021.09.28. 10:10
A választások nyomán cserélődik a német képviselők egy része. Korrekt fizetést kapnak, ám mostantól szigorítják a mellékeshez jutást.

Az immár 740 tagúra bővült német képviselőház, a Bundestag a kínai után a második legnépesebb parlament a világon. A képviselők a német államtól kapják a fizetésüket, amely elegendő arra, hogy ne vállaljanak másodállást. Azonban az ember gyarló, és bizony a németeknél is lehajolnak az apróért; ezeket a lehetőségeket mostantól azonban szigorúan korlátozzák.

A német törvények egyértelműen kimondják, hogy a képviselők elsődleges munkahelye a parlament,

bár az alkotmánybíróság egyik határozata nem zárja ki, hogy mellékállásuk legyen. Ez azok esetében egyszerűbb, akiknek saját vállalkozásuk van, például ügyvédek, üzleti tanácsadók vagy adószakértők. De aki megválasztása előtt állami alkalmazott vagy tanár, esetleg rendőr volt, annak gyakorlatilag lehetetlen az előző munkahelyén mellékest keresni. Ugyanakkor az idejük sem nagyon engedi ezt.

A vonatkozó törvény egyértelműen kimondja, hogy olyan fizetést kell biztosítani a képviselőknek, amely garantálja a függetlenségüket, hogy ne kelljen másik állást vállalniuk. Ezért a mindenkori képviselői fizetés a legfelsőbb bíróság bíróinak átlagfizetéséhez van igazítva, és minden év július 1-jén korrigálják az éves inflációval. Jelenleg ez havi bruttó 10 012 euró, vagyis ebből még adózniuk kell. 

Költségátalányt is kapnak, amelyből biztosítaniuk kell a munka korrekt elvégzését, vagyis ebből tartják fenn az irodájukat és fizetik a munkatársaikat. A képviselőknek általában két helyen kell működniük, egyfelől Berlinben, a Bundestagban, és a választókerületükben is fenn kell tartaniuk egy irodát munkatársakkal. Ezek fedezetére jelenleg havi 4560 eurót kapnak, és ezt is felülvizsgálják évente.

Általában évente húsz héten át ülésezik a berlini parlament, ahol nagyon ajánlott jelen lenni. A képviselőknek jár egy 54 négyzetméteres, a szükséges infrastruktúrával felszerelt iroda, éves ingyenes vasúti bérlet, és térítik a belföldi repülőutak árát is. Emellett fejenként évente 12 ezer eurót költhetnek irodafelszerelésre, ami magában foglalja a céges laptop vagy mobil vásárlását. Azonban ezt is rendezni kellett a 2009-es Mountblanc-botrány nyomán. Abban az évben mintegy száz képviselő rendelt az irodaszerkeretből nagyon drága tollakat 68 ezer euró értékben, amitől padlót fogott a házelnök, és 2010-ben már tételesen engedélyezte a beszerzéseket. Azóta eltűntek az ilyen költségre beszerezhető luxuscikkvásárlások.

Az extra, külön bevételeket már jelenteni kell

Már kötelező bejelenteni a Bundestag hivatalának vagy titkárságának, ha valaki nagyobb pluszbevételre tesz szert. A most véget ért ciklusban a képviselők harmada jelentett extra, a fizetésén felüli bevételről. Az IG Metall szakszervezeti tömörülés egyik alapítványa nemrégiben készített egy felmérését, amelyből az derült ki, hogy az elmúlt ciklusban a szabaddemokrata képviselők, az FDP 62 százalékának és a CDU/CSU képviselők 43 százalékának volt mellékes bevétele. Angela Merkel pártjának tagjai közül négy, míg az FDP egyik képviselője jelentett évi egymillió euró fölötti extra jövedelmet.

A képviselői juttatásokkal ügyeskedők miatti botrányok nyomán 2021-től szigorítottak a támogatásokon és a mellékes bevételeken.

E szerint a képviselőknek be kell jelenteniük minden egyes eurócentet, ha havi ezer eurónál vagy évi háromezer eurónál nagyobb bevételhez jutnak. Ugyanakkor most már jelentésköteles a céges tulajdonrész is, amelyet öt százalék fölött jelenteni kell.

Mi van az ajándékokkal?

Amíg nem szigorítottak, addig gyakorlatilag bármilyen ajándékot elfogadhattak a német képviselők, feltételezve, hogy azért cserébe nem kértek szívességet. A vesztegetést és a korrupciót eddig is büntették. Mostantól a képviselők nem kaphatnak pénzügyi támogatást és nem kérhetnek pénzt olyan beszédért, amelyet képviselői feladatuk ellátása során tartanak. Kétszáz eurónál értékesebb ajándékot nem fogadhatnak el. Ha mégis ilyet kapnak, át kell adniuk a Bundestag elnökének, vagy ha mégis megtartanák, az ajándék értékének megfelelő összeget kell befizetni cserébe a kincstárnak.

Mennyit keresnek a magyar képviselők?

Korábban már foglalkozott az Index a témával. Az Országgyűlésről szóló jelenleg hatályos törvény szerint egy parlamenti képviselő havonta jogosult tiszteletdíjra.

A tárgyév március 1-jétől a következő év február végéig terjedő időszakra megállapított képviselői tiszteletdíj havonta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset háromszorosának megfelelő összeg

– olvasható a törvényben. A képviselői fizetések éves emelése, korrekciója mindig márciusban esedékes, amikor az előző évi havi átlagos bruttó keresetet veszik figyelembe.

A KSH jelentése szerint 2020-ban a bruttó átlagkereset 403 600 forint volt, ami 9,7 százalékkal több az előző évhez viszonyítva. Idén tavasszal tehát csak annyi történt, hogy ezzel az összeggel újraszámolták a képviselői fizetéseket, amelyek így jövő február végéig érvényesek.

  • A képviselői alapbér a bruttó 403 600 forintos átlagkereset háromszorosa: havi bruttó 1 210 800 forint. 
  • Egy állandó bizottság vagy a nemzetiségeket képviselő bizottság tagja az alapbér 1,2-szeresét kapja: bruttó 1 452 960 forintot.
  • A törvényalkotási bizottság vagy legalább két bizottság tagja az alapbér 1,4-szeresét kapja: bruttó 1 695 120 forintot.
  • A képviselőcsoport vezetője, vagyis a frakcióvezető az alapbér kétszeresét kapja: bruttó 2 421 600 forintot. A frakcióvezető-helyettes az alapbér 1,7-szeresét kapja: bruttó 2 058 360 forintot.
  • Az Országgyűlés elnöke az alapbér 2,7-szeresét kapja: bruttó 3 269 160 forintot. Az alelnökök pedig az alapbér kétszeresét, bruttó 2 421 600 forintot.

(Borítókép: Képviselők üléseznek a Bundestagban Németországban 2021. január 27-én. Fotó: Sean Gallup / Getty Images)



  • Tippek
  • Bankszámla