Nándor
3 °C
16 °C

Áttért az iszlám vallásra a norvégiai merénylő

2021-10-14T071625Z 9525522 RC2I9Q9PEAAH RTRMADP 3 NORWAY-CRIME
2021.10.14. 13:00

Letartóztatták és kihallgatták azt a 37 éves dán férfit, akit a kongsbergi gyilkosságokkal vádolnak. A gyanúsított négy nőt és egy férfit ölt meg szerda este a norvég városban, az áldozatok 50 és 70 év közöttiek voltak – írja a BBC.

Ole Bredrup Saeverud helyi rendőrfőkapitány szerint a férfi áttért az iszlám vallásra, és vélhetően radikalizálódott, de azt is elárulta, hogy a hatóságok már 2020-ban kapcsolatba kerültek vele.

A szerdai esetről részletesen is beszélt, elmondása alapján a rendőrség hat perccel a támadás kezdete után konfrontálódott az elkövetővel, aki nyilakkal lőtt a tisztekre, majd elszökött, de több mint harminc perc után elfogták. Az öt áldozatát abban az idősávban lőhette le, vagyis a város utcáin, amíg menekült. Erna Solberg miniszterelnök szörnyűnek nevezte a történteket.

A férfi egy Coop szupermarketben kezdett el nyilakkal lőni, ahol egy szolgálaton kívüli rendőr megsérült. Rajta kívül még egy személy sebesült meg, de egyikük sérülése sem életveszélyes, jelenleg kórházban ápolják őket.

Kari Anne Sand kongsbergi polgármestert is sokkolta a támadás, amely olyan helyen történt, ahol sokan élnek, és egy válságstáb dolgozik azon, hogy mindenki megkapja a megfelelő segítséget.

A gyanúsítottat Drammen rendőrségére vitték, ahol Fredrik Neumann védőügyvéd elárulta, hogy védencét, aki együttműködik a hatóságokkal, több mint három órán keresztül hallgatták ki.

A férfi anyja dán, apja norvég, már több éve Kongsberben él.

A mostani támadás követelte a legtöbb halálos áldozatot azóta, hogy Anders Behring Breivik 2011. július 22-én megölt hetvenhét embert Oslóban és Utoya szigetén.

(Borítókép: Rendőrök a gyilkosság helyszínén 2021. október 14-én. Fotó: NTB / Terje Bendiksby / Reuters)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport