új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nyereménysorsolást tartottak csütörtökön Burgenlandban az oltakozási kedv serkentésére. Összesen ezer értékes tárgyat, köztük három személygépkocsit sorsoltak ki a 115 122 jelentkező között. A sorsolással újabb 12 911 embert sikerült rávenni az oltás felvételére. A nyeremények átvételének feltétele az oltási igazolvány bemutatása december 3-ig.

    Hans Peter Doskozil burgenlandi tartományfőnök szerint „a pozitív ösztönzés politikájával többre lehet menni a Covid-19 elleni küzdelemben, mint fenyegetésekkel és megfélemlítéssel”. Doskozil szeptember 11-én kezdeményezte a sorsolást azzal a céllal, hogy Szent Mártonnak, a tartomány védőszentjének november 11-i ünnepnapjáig további tízezer ember kapja meg első oltását és ezzel Burgenland elérje a 80 százalékos átoltottsági szintet. Ezt a célkitűzést egyébként már a múlt hét közepén sikerült teljesíteni, azóta az átoltottság 82 százalékra emelkedett. Doskozil hozzátette, hogy az oltási kampány folytatódik.

    Jelentkezzenek emlékeztető oltásra, hogy gondtalan családi ünnepeket élhessünk meg karácsonykor Burgenlandban

     – tette hozzá.

    Ausztriában csütörtökön újabb rekordot ért el a fertőzöttek napi száma. Az előző napon 11 975 esetet regisztráltak. A 8,9 milliós ország lakosságának mintegy 65 százaléka esett át a teljes immunizáción, és már zajlik az emlékeztető oltások beadása.

    (via MTI)

  • A beoltottakat még akkor sem tesztelik Svédországban, ha tüneteik vannak – erről Svédország közegészségügyi ügynöksége (FOHM) hozott döntést még a hónap elején. Indoklásuk szerint a tesztekre nagyobb szükség van az oltatlanoknál, és a beoltottakat azért sem kell tesztelni, mivel náluk kisebb annak a kockázata, hogy elkapják és továbbadják a fertőzést. 

    Az Our World in Data szerint a döntés óta 35 százalékkal csökkent a tesztek száma.  Svédország ezzel – a pandémia kezdetéhez hasonlóan, amikor úgy döntöttek, hogy nem vezetnek be korlátozásokat – megint különutas járványkezelést választott, amelyet többen kritizáltak.

    Az esetszám egyelőre ugyan alacsony Svédországban, de azt figyelembe véve, hogy Európa többi országában hogy áll a helyzet, úgy hiszem, hogy ezzel a döntéssel várni kellett volna

    – fogalmazott Anders Sonnerborg, a svéd Karolinska Institutet virológusa. 

    A közegészségügyi ügynökség egyik tisztviselője,  Sara Byfors csütörtökön azzal érvelt a döntés mellett, hogy még így is elég tesztet végeznek ahhoz, hogy a járványügyi trendeket nyomon tudják követni.  „Ha azt látjuk, hogy gyorsul a fertőzés terjedése és hogy a tesztszám csökkenése problémát jelent, akkor készek leszünk arra, hogy visszavonjuk a döntést”– tette hozzá. 

    (via Reuters)

  • Csütörtökön, az év 11. hónapjának 11. napján, 11 óra 11 perckor kezdetét vette a kölni karnevál. Annak ellenére is, hogy Németországban sosem látott szinten van a fertőzöttek száma, az utóbbi 24 órában is 50 ezer új esetet jelentettek be az egészségügyi hatóságok.

    Mi teljesen védve vagyunk

    – mondta az egyik, Hollandiából érkezett látogató, hozzátéve, hogy a szabályozások szerint csak a beoltottak vehetnek részt az eseményeken.

    A karnevált tavaly a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, idén azonban ellepték az utcákat az emberek:

    Németországban egyébként pont egy „beltéri karnevál” miatt terjedt el gyorsan a vírus 2020 elején, ezt utólag a tudósok részletesen is megvizsgálták. 

    (via The Guardian)

  • Már a harmadik alkalommal következett be emberéleteket követelő tűz romániai Covid-kórházban, ezúttal Ploieşti-en csaptak fel a lángok a megyei kórház fertőző betegeket kezelő osztályának egyik kórtermében.

    A tűzoltók kiérkezéséig és a mentés megkezdéséig egy 74 és egy 75 éves férfi életét vesztette.

    Egy ápoló továbbá súlyos sérüléseket szenvedett, testének mintegy 40 százaléka megégett a húsz négyzetméteren pusztító tűzben.

    Az ügyben ellentmondások is felmerülnek, ugyanis a kórház menedzsere azt állította, hogy nemrég újították fel az osztályt, ahol a tűz pusztított, új az elektromos hálózat is, az oxigénhálózatot pedig tavaly szerelték be. Ehhez képest a katasztrófavédelem azt közölte, hogy a kórházat februárban megbírságolták az ott tapasztalt visszásságok miatt, ráadásul tűzvédelmi engedéllyel sem rendelkezik. Az egészségügyi minisztérium pedig arról tájékoztatott, hogy

    a kórházat 2020 eleje óta 11-szer bírságolta meg az egészségügyi felügyelet különféle rendellenességek miatt, összesen nem kevesebb, mint 90 000 lejre.

    Ennek megfelelően gondatlanságból elkövetett emberölés miatt büntetőeljárás indult, bár a tűz pontos okát illetően egyelőre több lehetőség is felmerül.

    (via Főtér)

  • A bukaresti munkaügyi minisztérium előtt tüntetett néhány tucat nyugdíjas, akik az uniós digitális Covid-igazolványt és az alacsony nyugdíjakat nehezményezték – számolt be az Agerpres hírügynökség tudósítása nyomán a Maszol.

    Az akciót egy Galac és egy Vâlcea megyei nyugdíjas szervezet hajtotta végre, amelyek a nyugdíjas szervezetek országos szövetségének alapítói.

    A nyugdíjasok egyebek között azt sérelmezték, hogy állításuk szerint nem számíthatnak a hatóságokra a szegénység leküzdésében, továbbá szerintük nem elég szigorúak a járványügyi korlátozások. Tömeges tesztelést és a megbetegedéseket megelőző gyógyszerek biztosítását követelték, ugyanakkor hevesen ellenezték a kötelező védőoltást és a zöldigazolványt. 

    A nyugdíjasok az elnöki hivatal épülete előtt is tiltakozni terveznek.

    (via Maszol)

  • Engedélyezte a montenegrói gyógyszerfelügyelet a 12 évnél idősebb gyerekek koronavírus elleni oltását – közölte a nyugat-balkáni ország közszolgálati televíziója csütörtökön.

    A beszámoló szerint a gyógyszerfelügyelet egyelőre kizárólag a Pfizer–BioNTech vakcinájának alkalmazását hagyta jóvá gyermekek esetében. A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma

    • Szerbiában csütörtökre 4606-tal 1 196 632-re,
    • Koszovóban 14-gyel 160 895-re,
    • Észak-Macedóniában 656-tal 207 566-ra,
    • Montenegróban 584-gyel 150 313-ra,
    • Bosznia-Hercegovinában pedig 962-vel 261 798-ra növekedett.

    A járvány halálos áldozatainak száma

    • Szerbiában az utóbbi 24 órában 61-gyel 10 595-re,
    • Észak-Macedóniában 13-mal 7267-re,
    • Montenegróban 12-vel 2181-re,
    • Bosznia-Hercegovinában pedig 22-vel 11 817-re növekedett.
    • Koszovóban az elmúlt napon sem volt halálos áldozata a kórnak, így a halottak száma változatlanul 2978.
  • Néhány páciensnél gerincvelő-gyulladást (keresztirányú mielitisz – MT) észleltek a Janssen-vakcinával történő oltással összefüggésben – jelentette be az Európai Gyógyszerügynökség (EMA), amely már hozzá is adta ezt a kórképet a lehetséges mellékhatások listájához. 

    Az EMA egyben azt is közölte: a hozzájuk beérkező jelentések alapján vizsgálják, hogy a Moderna-oltással összefüggésben kialakulhat kapilláris szivárgás szindróma (CLS) a beoltottaknál.

    A gyógyszerügynökség szerint eddig mindössze hat esetet jelentettek. Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy az esetek, valamint az oltás közt – írták. 

    (via Reuters)

  • Nem lesz kellemes karácsonya, sem kellemes tele Ausztriában azoknak, akik nem oltatták be magukat a koronavírus ellen, mert számukra a karantén a jelenlegi körülmények között feltehetően elkerülhetetlen lesz – jelentette ki csütörtökön Alexander Schallenberg.

    Az osztrák kancellár Markus Wallner vorarlbergi tartományi vezetővel közösen próbálta serkenteni az oltakozási kedvet. Mindemellett továbbra is kizárta a karantént azok számára, akiket már teljeskörűen immunizáltak.

    Nem látom be, hogy a lakosság kétharmadának miért kellene elveszítenie a szabadságát, mert egyharmad vonakodik az oltástól

    – fogalmazott Schallenberg.

    Az osztrák kancellár szerint a kormány és a tartományi vezetők által szeptember közepén elfogadott többfokozatú járványügyi terv értelmében mindössze napok kérdése, hogy el kell majd rendelni a karantént az oltatlanok számára.

    Ausztriában szégyenletesen alacsony az átoltottság aránya

    – jelentette ki.

    Figyelmeztetett arra, hogy télen és a karácsonyi ünnepek alatt nagy valószínűséggel az úgynevezett 2G-szabály lesz érvényben, amely szerint az oltatlanok még friss negatív teszttel sem tartózkodhatnak fertőzésveszélyes környezetben, például étteremben, szállodában, különböző rendezvényeken.

    Schallenberg utalt az emberek felelősségtudatára is, és reményét fejezte ki, hogy a karanténnal való fenyegetés hatásos lesz. Jelezte: fontolgatják, hogy kötelezővé teszik az oltást bizonyos foglalkozási csoportok számára.

    Ausztriában csütörtökön újabb rekordot ért el a fertőzöttek napi száma; az utóbbi 24 órában 11 975 esetet regisztráltak.

    Az egészségügyi minisztérium előrejelzése szerint a fertőzöttek számának további növekedésével alig két héten belül a kórházak intenzív osztályai elérhetik a kritikus telítettségi szintet.

    A járvány kezdete óta Ausztriában 923 150 ember kapta el a fertőzést, és 11 601-en haltak bele a vírus okozta betegség szövődményeibe. A 8,9 milliós ország lakosságának mintegy 65 százaléka esett át a teljes immunizáción, és már zajlik az emlékeztetőoltások beadása.

    (via MTI)

  • Thomas Stelzer, az Osztrák Néppárt (ÖVP) képviselője és Felső-Ausztria tartományának elnöke hétfőtől korlátozásokat vezetne be. 

    Újra kötelezővé tenné az FFP2-es maszkokat zárt térben, illetve a jövő heti rendezvényeket lemondaná, ez pedig a beoltottakra ugyanúgy vonatkozna. A rendezvénytilalom legalább három hétig tartana Felső-Ausztriában, így a karácsonyi vásárok sorsa egyelőre kérdéses. Lehetséges azonban, hogy ezeket is csak maszkban, helyszíni fogyasztás nélkül lehet majd lebonyolítani. 

    Hozzátette: a tartomány kétharmada már megkapta az oltást, így teljes lezárást nem tervez, valamint az osztrák egészségügyi ellátórendszert méltatta, hiszen ilyen nehéz időkben is van még kapacitás a kórházakban.

    Ausztriában csak ma 11 975 embernél diagnosztizálták a koronavírust.

    (via Kronen Zeitung)

  • Őrizetbe vette a román rendőrség azt a háziorvosasszisztenst, aki ötszáz és ezerötszáz lej közötti összegekért (ez körülbelül 37 000–111 000 forintnak felel meg) állított ki hamis oltási igazolásokat. 

    Az 52 éves nő gyakorlatilag közismertté vált a Gorj megyei Ioneştiben. Az emberek közt elterjedt a hír, hogy ha besétálnak a háziorvosi rendelőbe, némi pénzért cserébe be lehet szerezni az oltási igazolványt. A nő rendszeresen kiöntötte az oltáshoz szükséges dózist, beírta az adatokat a nyilvántartásba, és átadta az oltási igazolást a be nem oltott pácienseknek.

    Mindezt azonban a rendőrök is megtudták, és vizsgálati fogságba helyezték. Házkutatást is végeztek nála, és ráakadtak 130 ezer lejre (körülbelül 9 millió 587 ezer forintra), amelyet a gyanú szerint ezeknek a védettségiknek az eladásából gyűjtött össze. Az ügyben bűnvádi eljárás indult. 

    (via Főtér.ro)

  • Egy texasi kutatás szerint az oltatlanoknak hússzoros az esélye a halálra, mint azoknak, akik már megkapták a vakcinát – írja a FOX News. A portál megjegyzi, hogy az Egyesült Államok második legnagyobb tagállamában az emberek kétharmada kapott már legalább egy oltást. 

    A kutatás szerint szeptemberben az oltatlan texasiak átlagosan hússzor nagyobb valószínűséggel haltak meg a vírus okozta megbetegedésekben, mint az oltottak. Ugyanez a fertőzések esetében tizenháromszoros arányt mutat. 

    Fontos kiemelni, hogy korcsoportonként ez az arány jelentős eltérést mutat. Míg a negyven év körüliek esetében ez az arány ötvenötszörös, addig a 75 éveknél idősebbek esetében csupán csak tizenkétszeres.

    Idén összességében a 29 milliós államban eddig 29 ezer ember halt meg a járványban, az elhunytak 85 százaléka nem volt beoltva, 6,8 csupán csak részlegesen, míg 7,7-uk teljesen. 

    Az amerikai járványügyi központ (CDC) egy korábbi tanulmányában már felhívta a figyelmet arra, hogy azok, akik nincsenek beoltva, mintegy 10-szer nagyobb mértékben vannak kitéve a koronavírus-járvány delta-variánsával szemben.

    (via FOX News)

  • Az ukrán főváros, Kijev után most Kijev megyében is bevezetik, hogy csakis oltási igazolással vagy negatív teszttel lehet utazni a közösségi közlekedési eszközökön − írja az MTI.

    Vaszil Vologyin kormányzó azt nyilatkozta, hogy a hivatal válságstábja előző napi rendkívüli ülésén hozta meg a döntést. A korlátozás szombattól lép életbe. Kijev városában elsőként vezették be ezt a korlátozást, amely november eleje óta most is érvényben van.

  • Az elmúlt egy nap alatt mintegy 16 ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a 17 milliós Hollandiában, ami a vírus megjelenése óta a legmagasabb. A járvány megfékezése érdekében egyes egészségügyi szakértők azt kérik a kormánytól, hogy ismét vezessen be szigorításokat. 

    A mostani intézkedések annak ellenére is indokoltak, hogy Hollandia a múlt héten ismét kibővítette azoknak a helyeknek a listáját, ahová koronavírus-igazolás kell a belépéshez.

    Egyes helyi médiaértesülések szerint Mark Rutte kormánya várhatóan pénteken fog dönteni az esetleges szigorításokról. Nagy a valószínűsége annak, hogy ismét bezárják a színházakat, mozikat, valamint a kávézókat is. A nyilvános helyeket pedig csak azok látogathatják majd, akik megkapták már mindkét oltást, vagy nemrég épültek fel a koronavírusból. 

    A több mint 17 milliós országban eddig a lakosság 85 százalékát oltották be. Októberben 56 százaléka volt azoknak a betegeknek az aránya, akik koronavírussal összefüggő megbetegedés miatt kerültek kórházba.

    Aggodalomra ad okot, hogy az intenzív osztályon lévők hetven százaléka részben vagy egyáltalán nem volt beoltva.

    A Worldometers szerint Hollandiában eddig 2 253 031-en kapták el a fertőzést, és meghalt 18 663 ember. 

    (via Guardian, Worldometers)

  • Visszaesés látható a halálozások ütemében a fertőzöttek számában Romániában, azonban a hatóságok szerint nem lehet tartós csökkenésre számítani, csak az átoltottság növekedése jelenthet védelmet a járvány következő hullámaival szemben.

    A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) az elmúlt 24 órában 5416 fertőzöttet jelentett, ez negyven százalékkal kevesebb az utóbbi két hét átlagánál, és kevesebb mint harmada az október 19-én regisztrált csaknem 19 ezres csúcsnak. Emellett 303 halálesetről adtak hírt, ami 25 százalékos csökkenést jelent az utóbbi két hét átlagához képest. 

    A kórházban kezelt koronavírusos betegek száma az október végi csaknem 21 ezerről 16 588-ra csökkent, és három hét után csütörtökön először szerepelt 1800-nál kevesebb intenzív terápiára szoruló súlyos beteg a napi jelentésben.

    A járvány negyedik hullámának tetőzése után azonban nem lehet tartós csökkenésre számítani

    – hangsúlyozta Valeriu Gheorghiţă katonaorvos, a koronavírus elleni oltási kampány koordinátora, aki kifejtette, hogy a téli időszakban az emberek még több időt fognak együtt tölteni zárt térben, illetve az iskolák újranyitása, a mobilitás növekedése miatt is arra lehet számítani, hogy a fertőzés terjedésének üteme nem fog annyira visszaszorulni, mint a nyári időszakban, viszonylag magas szinten stabilizálódik, vagy ismét emelkedni fog, márpedig Románia jelenlegi 43 százalékos átoltottságával meglehetősen védtelenül áll a járvány következő hullámaival szemben.

    A 19,3 milliós Romániában eddig 7 millió 372 ezer ember kapott legalább egy oltást. Az uniós zöldigazolvány bevezetésének tulajdonított gyors növekedés után az utóbbi két hétben ismét csökkenő tendenciát mutatott az oltakozási hajlandóság. Az utóbbi héten átlagosan napi 32 ezerrel emelkedett a beoltottak száma.

  • Törvénytervezetek készülnek arról, hogy kizárólag a koronavírus elleni védettséget igazoló QR-kóddal lehessen majd a közösségi közlekedést igénybe venni, étterembe járni és üzletben vásárolni Oroszországban – tudatta az orosz járványügyi operatív törzs.

    A jogszabályok tervezetét az operatív törzs a szakminisztériumok bevonásával együtt készíti, amivel az oltakozási arányt akarják növelni. Sajtójelentések szerint a QR-kódok kötelező használatát 2022. február 1-jétől tervezik bevezetni. Többek között a nemzetközi és a városközi légi és vasúti közlekedés igénybevételét is védettségi igazolás meglétéhez kötik majd.

    Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője úgy vélekedett, hogy a QR-kódok használatáról nem a kollektív immunitás elérésekor, hanem csak a járvány elmúltával lehet majd teljes mértékben lemondani. Azt is kifejtette, hogy szövetségi szinten egyelőre nem készülnek újabb korlátozások, de hozzáfűzte, hogy „a helyzet nem a legkedvezőbb módon alakul”.

    Az orosz operatív törzs csütörtöki adatai szerint a koronavírus áldozatainak száma 251 691-re nőtt. Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 214,9 millió, az elmúlt napon pedig 661 ezer laboratóriumi tesztet végeztek. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 957 979 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt. 

    (via MTI)

  • Az amerikai kontinensen az emberek közt sikerült visszaszorítani a járványt az utóbbi időben, azonban a tudósok szerint a vadon élő állatok közt is egyre gyakrabban mutatják ki a fertőzést.

    Egy kutatás szerint a szarvasok például nagy eséllyel kapják el a vírust és ha ez egyszer megtörténik, akkor köztük gyors ütemben tud terjedni a fertőzés.

    Ha elkezd terjedni a vadon élő szarvasok közt, akkor futótűzként szaladhat végig

    –  fogalmazott Vivek Kapur, a Pennsylvaniai Állami Egyetem mikrobiológusa.

    Kapcsolódó

    Koronavírus: kezdhetünk félni a szarvasoktól

    Iowában 80 százalékuk koronavírus-fertőzött.

    Iowában végeztek is egy tömeges tesztelést is a szarvasok közt. Ott összesen a példányok harmadánál mutatták ki a koronavírus kilenc hónap alatt. Ez idő azonban volt olyan időszak, amikor a tesztek óriási, 80 százalékos pozitivitás mutattak. Vagyis átlagosan ötből négy állatnál kimutatták a fertőzést a tesztek, ami még a kutatás végzőit is meglepte. 

    A tudósok szerint fennáll annak a veszélye, hogy

    az állatok szervezetében tovább mutálódik a vírus és később egy másik variánsa visszatér az emberek közé.

    (via Guardian)

  • Összesen 8405 új fertőzöttet regisztráltak Szlovákiában az utóbbi 24 órában, amire a járvány kezdete óta még nem volt példa; 38 ember meghalt a fertőzésben.

    Kórházban már több mint 2500 beteget ápolnak, közülük 79,74 százalék nem volt beoltva vagy csak egy vakcinát kapott még a kettő helyett. Intenzív osztályon 215 embert kell ápolni, 230-an szorulnak lélegeztetésre.

    A kórházi kezeltek számának növekedése miatt az ország néhány kórházában már halasztani kellett a nem sürgősségi beavatkozásokat – közölte szerdán az egészségügyi minisztérium.

    (via Bumm.sk, Reuters)

  • Az Európai Unión belül lakosságarányosan Romániában és Bulgáriában mérték a legdurvább halálozási arányokat az utóbbi időben. A két országban mért magas halálozási arányt az alacsony átoltottság magyarázza: Romániában 34,3 százalék, Bulgáriában 22,8 százalékos az átoltottság, ami jóval alacsonyabb az uniós 65,2 százalékos átlagos átoltottságnál.

    Minden nap meghal egy falunyi lakos Romániában. Mennyi lesz ez egy hét vagy egy hónap múlva? Egy nagyobb falunyi? Egy városnyi? Mikor lesz ennek vége?

    – panaszolta Catalin Cristoiu, a Bukaresti Egyetem kórházának igazgatója. Kifejtette: a helyzet azért ennyire súlyos, mert a lakosság jelentős része „nem volt képes megérteni, hogy szükségük van az oltásra”.

    Cristoiu hozzátette azt is, hogy a kórházban állandóan tele van a halottasház (emiatt már egy ideje környéken található kápolnákba, egyházi halottasházakba szállítják a betegeket). Azt viszont már Maria Sajin, a kórház halottasházának vezetője mondta el, hogy a halottak közt 20-25 éves fiatalok is vannak „Ők sem értik meg, hogy be kell adatni az oltást, mert nincs gyógyszer” – fogalmazott. 

    A helyzet Bulgáriában sem jobb. Ivan Poromanski, egy szófiai kórház igazgatója egyenesen azt mondta, hogy 

    az intenzív osztályon kezelt koronavírusos betegek 90%-a meghal, és óriási többségük nincs beoltva.

    Romániában szerdán 405 halottat jelentettek a hatóságok, Bulgáriában pedig hétfőn mértek negatív rekordot 334 halottal. 

    (via The Guardian)

  • Tanácsadó lesz a minisztériumban az az ukrajnai fiatalember, akit létrehozott egy hamis Gyija applikációt, amelyet azoknak a külföldről érkezett állampolgároknak kell letölteni, akik Ukrajnába utaznak teszt vagy oltás nélkül. A Kárpáthír szerint a 21 éves fiú társadalmi munka keretében a Digitális Átalakulási Minisztérium egyik helyettes tárcavezetőjének tanácsadója lesz.

    A rendőrség által leleplezett fiúnak az lesz a feladata, hogy bevonja a fiatalokat a digitalizációs folyamatokba

    − közölte Mihajlo Fedorov tárcavezető. Szerinte jó ötlet esélyt adni neki, hogy kiélhesse kreativitását, mivel valószínűleg azért hozott létre egy álapplikációt, mert nem tudta másként megvalósítani magát.

    Végül is nem hacker, hiszen nem törte fel a Gyija rendszert, csak elkészítette a mását. Ezért gondoltuk, hogy bevonják a korosztályát célzó szociális reklámprojektbe

    − mondta Fedorov.

  • A hivatalos adatok szerint egy nap alatt ötvenezer ember fertőződött meg koronavírussal Németországban − írja a Tagesschau német lap. A járványnak az elmúlt 24 órában 235 áldozata volt.

    Az országban a járvány kezdete óta 4 894 250 fertőzöttről számoltak be. A betegség szövődményeibe bizonyítottan 97 198 ember halt bele.

  • Oroszországban az elmúlt napon 40 759 új koronavírusos beteget regisztráltak, így a fertőzöttek száma a járvány kezdete óta 8 952 472-re nőtt − jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség.

    A hivatalos adatok szerint a járvánnyal összefüggésben 1237-en haltak meg. Ezzel 251 691-re emelkedett a járvány áldozatainak száma.

  • Ukrajna Egészségügyi Minisztériuma jóváhagyta két Covid−19 betegség elleni gyógyszer klinikai vizsgálatát, amit Kína és Németország kérvényezett − írja a Kárpáthír.

    A szaktárca a Proxalutamide nevű kínai gyógyszer klinikai teszteléséhez adott engedélyt. A gyógyszert kórházi betegeken tesztelik. A tesztet az Egyesült Államok támogatja.

    A német COR−101 nevű gyógyszert is tesztelik. Ez egy II. fázisú párhuzamos csoportos kísérlet lesz, a gyógyszert embereken először támogatják.

  • Az Európai Unió gazdasága a vártnál gyorsabban kilábal a koronavírus-járvány okozta recesszióból, a folytatódó nehézségek ellenére az EU gazdasága tovább bővül – ismertette az MTI az Európai Bizottság csütörtökön közzétett őszi gazdasági előrejelzését. 2021-ben 5 százalékos, 2022-ben 4,3 százalékos, 2023-ban 2,5 százalékos növekedési ütemre számítanak.

    Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos elmondta: a koronavírus elleni oltási kampányok előrehaladtával és a járványügyi korlátozások feloldásával a növekedés tavasszal újraindult, nyáron pedig a gazdaságok újranyitásával töretlenül folytatódott.

    Az euróövezet gazdaságának növekedési üteme idén és jövőre megegyezik az EU növekedési ütemével, 2023-ban azonban 2,4 százalékra mérséklődik. Ez a világjárvány alakulásától, valamint attól is függ, hogy a kínálat milyen ütemben képes alkalmazkodni az újranyitást követő megnövekvő kereslethez – tette hozzá.

  • Több mint egy óráig elérhetetlen volt a rendőrség, valamint a mentőszolgálat és a tűzoltóság közös központi segélyhívó száma kora reggel Németország nagy részén – adta hírül az MTI. A rendőrség 110-es, és a mentőszolgálat és a tűzoltóság 112-es közös segélyhívó számát üzemeltető Deutsche Telekom távközlési szolgáltató adatai szerint a fennakadás fél öttől 5:40-ig tartott. A fennakadás oka egyelőre ismeretlen.

    A rendőröket, a mentőket és a tűzoltókat a 16 tartomány közül 11-ben nem lehetett felhívni, köztük Berlinben, Hamburgban, Baden–Württembergben és Szász–Anhaltban. Alsó-Szászországban a rendőrség és a kórházak nyilvános telefonvonalai is süketek voltak. A fennakadásról mindenütt igyekeztek tájékoztatni a működő csatornákon, például a katasztrófákra figyelmeztető okostelefon-alkalmazásokon (Katwarn, Nina) és a Twitteren.

    Legutóbb szeptemberben volt hasonló meghibásodás a Deutsche Telekom hálózatában, akkor főleg a 112-es telefonszámon nem lehetett segítséget kérni, egyes helyeken pedig a 110 is süket volt. A fennakadás nagyjából 30 percig tartott.

  • Videoüzenetben buzdítja a lakosságot a koronavírus elleni oltásra Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – írja a Kárpáthír. Az ukrán államfő elmondta, hogy az elmúlt két nap alatt tízszer többen haltak meg koronavírusban, mint a kelet-ukrajnai háború elmúlt két éve alatt.

    Tudják, mi köti össze ma Ukrajnában a koronavírusban szenvedők 93 százalékát? Közülük senki nincs beoltva. Tudják, mi a közös azokban, akik kedden haltak meg a koronavírus szövődményeiben? Mindannyian oltatlanok voltak

    − mondta Volodimir Zelenszkij. Kiemelte, hogy Európában a lakosság 65 százaléka megkapta mindkét oltást, miközben Ukrajnában még mindig oltatlan a lakosság 65 százaléka.

  • Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter szerint egész pontos adatokat küldtek a magyar hatóságok az orosz kormánynak arról, mennyire hatékony a magyarok körében az orosz vakcina – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség.

    A miniszter elmondta, hogy a több mint egymillió orosz vakcinával oltott magyarok között most sem haladja meg a 3-4 százalékot a fertőzöttek aránya, és mindössze 0,4 százalék lett súlyosabban beteg, továbbá a halálesetek is extrémen ritkák.

    Murasko ugyanakkor hozzátette: az orosz és a külföldi kutatók között egyetértés van abban, hogy érdemes felvenni az emlékeztető oltást.

  • A nemzeti rendőrség kötelékéből eddig 405 rendőrt küldtek fizetetlen szabadságra Ukrajnában, mert nem voltak beoltva − közölte Igor Klimenko, az ország főrendőre.

    Ők veszélyeztetik kollégáik egészségét, ezért amíg nem oltatják be magukat, nem térhetnek vissza teendőikhez

    − jelentette ki Klimenko.

    A rendőrség soraiban jelenleg 2500 Covid-fertőzöttről tudnak, az állomány 95 százalékát már beoltották a fertőzés ellen − írja a Kárpáthír.

  • Az elmúlt 24 órában 24 747 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Ukrajnában, meghalt 74 857 beteg − derült ki a nemzetbiztonsági és védelmi tanács adataiból. A legtöbb fertőzöttet Kijevben azonosították.

    Jelenleg az aktív fertőzöttek száma 507 924.

    A járvány kezdete óta így az országban 3 155 519-en fertőződtek meg, közülük 2 572 738-an gyógyultak meg. A világjárvány miatt 74 857-en haltak meg.

  • Két koronavírusos beteg meghalt csütörtök hajnalban a dél-romániai Ploiești járványkórházában kiütött tűzben – közölte az Agerpres hírügynökség. A tűz hajnali negyed ötkor lángolt fel a kórház egyik földszinti kórtermében, és nem terjedt át más termekre.

    A helyszínre riasztott tűzoltók gyorsan eloltották a lángokat, a kórterem két idős betegének az életét azonban nem tudták megmenteni. A tűzben egy ápoló is megsérült, a testfelülete 40 százalékán szenvedett égési sebeket. A járványkórházból 18 beteget egy másik ploiești kórházba szállítottak át, az ápolót bukaresti kórházba vitték.

    Az országban az utóbbi évben négy másik tragédia is történt a Covid-kórházakban. Tavaly novemberben a kelet-romániai Karácsonkő (Piatra Neamț) koronavírusos betegeket ápoló kórházának intenzív osztálya gyulladt ki: akkor tízen életüket vesztették. Idén januárban a bukaresti Matei Balş-járványkórház koronavírus-osztályának egyik kórtermében keletkezett tűz, amelyben négy beteg vesztette életét. Áprilisban oxigénellátás nélkül maradt a bukaresti Victor Babeș-járványkórház udvarán egy konténerben kialakított intenzív terápiás Covid-részleg, és emiatt három súlyos állapotban lévő koronavírusos páciens meghalt. Októberben a konstancai járványkórház intenzív osztályán keletkezett tűz, amely hét beteg halálát okozta – számolt be az MTI.

  • Magyarország 211 200 adag Sinopharm-vakcinát adományozott a Török Köztársaság részére − olvasható a Magyar Közlönyben.

    A határozat szerint a vakcinákat azzal a céllal adják át, hogy azokat a Türk Tanács tagországainak adományaival együtt az afrikai kontinens országainak felajánlják.

    Az ígért vakcinák csütörtök reggel már meg is érkeztek Törökországba.