Két országban is nemzeti gyászt hirdettek a bulgáriai buszbaleset miatt

2021.11.24. 06:09

A Szófiát Blagoevgraddal összekötő autópályán történt szerencsétlenségben 46 ember vesztette életét, köztük 12 gyermek és a buszsofőr is. Korábban 45 halottról szóltak a hírügynökségi jelentések, de kiderült, hogy eggyel több utas volt a fedélzeten. A hét túlélő állapota Nikolaj Nikolov tűzoltóparancsnok szerint nem súlyos.

Az északmacedón turistákat szállító busz Törökországból tartott hazafelé, amikor hajnali két óra tájban nekiment a szalagkorlátnak. Ennek a következtében felborult és kigyulladt. A baleset Szófiától mintegy negyven kilométerre történt.

Az északmacedón kormány a buszbaleset miatt háromnapos nemzeti gyászt hirdetett, amely kedden vette kezdetét. Ugyancsak nemzeti gyászt hirdettek Bulgáriában is, ahol nem ez a szerencsétlenség volt az egyedüli: egy Rojakban lévő idősotthonban kitört tűzvészben kilencen haltak meg. A szófiai kormány döntése értelmében szerdán mindenütt félárbócra eresztik a bolgár állami intézmények zászlóit.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport