Koronavírus adatok

2021. nov. 29.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
András, Andor
-2 °C
5 °C

Egy várandós nő és gyerekek is tengerbe vesztek Calais-nál

2021-11-25T114927Z 115042601 RC2Y0R9U8ICW RTRMADP 3 EUROPE-MIGRA
2021.11.25. 13:28
Este felborult és elsüllyedt Anglia és Franciaország között a Csatornán egy menekülteket szállító lélekvesztő. A rajta utazó 34 menekült közül 27 ember – köztük hét nő és három gyerek – vesztette életét, amikor belefulladt a jéghideg tengerbe.

A tragédia tegnap este történt a francia kikötő, Calais körüli vizeken. Francia halászok figyeltek fel a tengerben sodródó testekre és a használhatatlanná vált, felborult kis csónakra. Jelenleg is tart az áldozatok azonosítása. Két embert sikerült kimenteni, őket egy közeli kórházba vitték, állapotuk kritikus, mert nagyon kihűltek. Egyikük iraki, a másik szomáliai. A francia sajtó úgy értesült, hogy az áldozatok többség iraki vagy iráni kurd volt.

Gérald Darmanin francia belügyminiszter bejelentette, hogy a tragédiához köthetően öt embercsempészt vettek őrizetbe. Mint mondta, ezek a bűnözők felelősek azért, hogy néhány ezer euróért vállalják az emberkereskedelmet Afrikából, Irakból, Afganisztánból, majd az onnan érkező szerencsétleneket azzal csalják tovább, hogy eljuttatják őket a munka és a jobb élet reményében Belgiumba, Hollandiába, Franciaországba, esetleg a Csatornán át az Egyesült Királyságba.

Amikor a mentőegységek a helyszínre értek, a menekültek leeresztett csónakja úgy hánykolódott a tengeren, mint egy kilyukadt kerti gumimedence 

– tette hozzá a francia politikus. Korábban a menekültek Angliába tartó furgonokban, kamionokban próbáltak meg átjutni a szigetországba, de volt, aki vonaton vagy kompon igyekezett átkelni. Azonban az utóbbi években ezek a trükkök nagyon megdrágultak, mert az embercsempészek már több ezer eurót kérnek minden egyes próbálkozásért. Ezért választják egyre többen a veszélyes átkelést a Csatornán.

Idén eddig több mint 25 ezren keltek át illegálisan a Csatornán – állítják brit adatok. Előző nap 106 embert mentett ki a francia parti őrség, de kétszáznak még így is sikerült átjutnia.

A tragédia brit és francia politikai adok-kapokhoz vezetett

Mind Emmanuel Macron francia elnök, mind Boris Johnson brit kormányfő megdöbbenésének adott hangot a tragédia kapcsán. Macron egyenesen kijelentette, nem szeretné, ha a Csatorna tengeri hullámsírrá válna. Mindkét politikus szerint nagyobb erőfeszítést kellene tenni a tengeri migráció megállítására, és mindkét fél a másikat tette felelőssé a tragédiáért. A két vezető telefonon is egyeztett. Az Élysée-palota erről kiadott közleménye szerint Macron arra kérte Johnsont, hogy ne a menekültek ügyét használja politikai előnyszerzésre. Franciaországnak és az Egyesült Királyságnak közös a felelőssége a Csatornán zajló tengeri migráció megállításában – hívta fel a figyelmet.

A francia belügyminiszter hozzátette, hogy Franciaország négyszer annyi menekült befogadását utasítja el, mint a britek.

Csempészhálózatok

Macron elnök arról is beszélt, hogy már hónapok óta együttműködnek a britekkel az embercsempész-hálózatok felszámolásában. 

Köszönhetően a kivezényelt újabb hatszáz rendőrnek és csendőrnek, 2021 eleje óta már több mint ezerötszáz embercsempészt és 44 embercsempészbandát sikerült lekapcsolni

– sorolta a francia államfő. Mindezek ellenére 47 ezer áthajózási kísérlet történt idén, és a francia parti őrség 7800 embert mentett ki a tengerből.

Boris Johnson azt mondta, hogy miden követ meg fognak mozgatni, hogy megállítsák az emberkereskedelmet, lecsapnak és elfogják a szervező gyilkos gengsztereket. Londonban összehívtak mára egy válságtanácskozást is.

Az átkelések helyszíne – a Doveri-szoros – az egyik legforgalmasabb hajózási útvonal a világon, ahol nagyon sokan vesztették már életüket, amikor át akartak jutni rozoga csónakokon Angliába. Felvételezések szerint csak az utóbbi hetekben mintegy tíz ember veszett tengerbe a szigetországnak ezen a részén.

(Borítókép: Túlélőket menekítenek ki mentőcsónakban a La Manche csatornánál Franciaországban 2021. november 24-én. Fotó: Henry Nicholls / Reuters)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport