Idén októberben több ezerrel többen haltak meg Magyarországon, mint ahányan születtek

2021.11.25. 10:24

Az előzetes adatok szerint 2021 októberében 8289 gyermek született és 11 252 ember halt meg Magyarországon – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból.

Ez év októberben 8289 gyermek született, 248-cal (3,1 százalék) több, mint egy évvel korábban, miközben 11 252 ember halt meg, 1252-vel (10 százalék) kevesebb az egy évvel korábbinál. Magyarországon 2020 októberében indult a koronavírus-járvány második hulláma, emiatt a jelentős csökkenést a magas bázisérték okozza.

2019-ben ilyenkor 6,5 százalékkal, 688 fővel többen haltak meg. Érdekesség, hogy a halálozások száma elmaradt a tavalyitól, miközben a születések száma kismértékben meghaladta azt, ennek következtében a természetes fogyás 34 százalékkal csökkent, és a 2020. októberi 4463-mal szemben 2963 volt.

Házasságot 5293 pár kötött, ami 19 százalékkal, 1237-tel kevesebb az előző év azonos időszaki értékéhez képest. Emellett 2021 januárja és októbere között 77 687 gyermek született, ami mindössze 21 újszülöttel kevesebb a 2020-as adatokhoz képest. Ezen belül januárban 9,4, április–júliusban 2,0 százalékkal kevesebben, míg február–márciusban 5,8, augusztus–októberben 2,2 százalékkal többen születtek, mint 2020 azonos hónapjaiban.

A halálozások száma nagymértékben emelkedett, a születéseké viszont kismértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás a 2020. január–októberi 29 550-nel szemben 44 935 fő volt, ami 52 százalékos emelkedést jelent. A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,59 volt a 2020. január–októberre számított 1,57-hez képest. A házasságkötési arányszám 7,9 ezrelék volt, ez 0,5 ezrelékponttal növekedett 2020 azonos hónapjaihoz viszonyítva.

(via MTI)