Koronavírus adatok

2022. jan. 21.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Vince, Artúr
-6 °C
4 °C

Már 13 országban biztosan jelen van az új dél-afrikai mutáns

K EPA20211129113
2021.11.29. 11:09
Szinte lehetetlen lesz megakadályozni az omikron-variáns elterjedését csak az utazási korlátozásokkal, hiszen már kimutatták Ausztráliától kezdve, Anglián át egészen Kanadáig.

Sorra jelentik be még most is a határok lezárását a külföldiek előtt a különböző országok (legutóbb épp Japán), azonban úgy tűnik, hogy az új variánst nem sikerült föltartóztatni. A legtöbb helyre turisták hurcolták be. Például Izraelben ma már nagy erőkkel folyik a kontaktkutatás azok után, akik együtt buszoztak november 22-én Tel Avivból Eilatba azzal az emberrel, aki előzőleg Malawiból tért vissza, majd pozitív tesztet produkált.

Lehet, hogy sokfelé már el is késtek a határzár bejelentésével, mert már korábban érkezett az országba a vírus új változatát magában hordozó utazó. Jelenleg 13 államban már biztosan ott van az omikron, de vannak más, fertőzési gyanúra okot adó országok is.

Hol találtak eddig új variánst a világon?

  • Dél-Afrikában már a múlt hét közepén az 1100 új fertőzött 90 százalékában találták meg az omikron-variánst, valamennyien az országnak abban a tartományában élnek, amelyben Pretória és Johannesburg is található.
  • Botswanában legalább 19 esetről tudnak.
  • Az Egyesült Királyságban legalább három ismert eset van, valamennyien Dél-Afrikában jártak előzőleg.
  • Németországban két eset ismert, mindketten a müncheni repülőtérre érkeztek Dél-Afrikából.
  • Hollandiában ugyancsak Dél-Afrikából érkezettek között találtak 13 fertőzöttet.
  • Dániában két esetről tudnak, ugyancsak közvetlenül Dél-Afrikából érkeztek.
  • Belgiumban eddig egy eset.
  • Izraelben egy ismert esetről jelentettek, ez a november 27-i állapot.
  • Olaszországban egy ismert eset bejárta az országot, mielőtt pozitív tesztet produkált.
  • Csehországban a helyi lapok egy esetről számoltak be.
  • Hongkongban két esetről tudnak, mindketten egy karaténhotelben vannak.
  • Ausztráliában két esetről jelentettek, ők is Dél-Afrikából érkeztek.
  • Kanadában két eset van, ők Nigériából repültek be.
  • Ausztriában Tirolban bukkantak egy Dél-Afrikából érkezett fertőzöttre. Folyik további 30 ember kontaktkutatása.
  • Svájcban egy feltételezett eset lehetséges, egy olyan személy, aki egy hete érkezett Dél-Afrikából.

(Borítókép: Japán korlátozza a beutazás Dél-Afrikából. Fotó: Franck Robichon / MTI / EPA)



  • Vennék
  • Hírek