új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink!

    Köszönjük, hogy velünk tartottak az ünnepek alatt is, zárul az Index hétvégi hírösszefoglalója, melyben beszámoltunk a koronavírus-világjárvány történéseiről és ismertettük a legfontosabb tudnivalókat.

    Jó pihenést, vigyázzanak magukra!

  • A koronavírus-fertőzés elleni védőoltások kötelezővé tétele mellett szállt síkra Milos Zeman cseh államfő hagyományos karácsonyi beszédében vasárnap – számolt be az MTI. Korábban kételyeit hangoztatta az ilyen kötelezettséggel szemben, de a járvány újabb és újabb hullámai láttán megváltoztatta a véleményét – mondta a televízió élő adásában közvetített ünnepi beszédében. Végül, mint mondta, Ausztria példája győzte meg, amely 2022 februárjától kötelezővé teszi a védőoltás felvételét.

    Meggyőződésem, hogy az a legegyszerűbb módja a járvány leküzdésének. Már egy sor betegség ellen kötelező a védőoltás nálunk. Semmi okunk arra, hogy ne vezessük be a koronavírus ellen is

    – fejtette ki. Jobb egy ilyen radikális intézkedés, mint tétlenül nézni, ahogyan Európában egymást váltják a járvány csillapodásának, majd fellángolásának időszakai – tette hozzá.

  • Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) azt javasolja az uniós tagállamoknak, hogy engedélyezzék a Pfizer paxlovid, illetve a Merck molnupiravir nevű tablettáit, amelyek bizonyítottan képesek a tünetek súlyosbodásának megakadályozására.

    Mindazonáltal nem mindenkinek ajánlottak: a két cég piruláit a közepes és súlyosabb tünetekkel küzdő, veszélyeztetett csoportokba tartozó betegeknek ajánlják, viszont a Merck óva inti a várandós nőket és a gyerekeket a készítménye használatától, a Pfizer pedig a vese- és májbetegeket tanácsolja el a gyógyszeres kezeléstől.

    Az Egyesült Államokban már engedélyezett gyógyszerek, melyeket otthoni kezelésre szánnak, nem a tüskefehérjét támadják, hanem a vírus szaporodását hátráltatják, így egyelőre úgy tartják, hatékonyan vehetik fel a küzdelmet az omikronnal is – számolt be a Euronews.

  • Egyelőre kivár Izrael a negyedik oltással a 60 év felettiek számára, a zsidó állam egészségügyi minisztériuma ugyanis nem találja indokoltnak egy újabb kampány elindítását, mivel a delta-variánst domináns szerepétől megfosztó omikron bár fertőzőbb, az eddigi adatok szerint kevésbé okoz megbetegedést.

    A kampány vasárnap indult volna, de végül a tárca elkaszálta, mert nem találja elégségesnek a rendelkezésre álló adatokat az omikronról.

    Bár folyamatosan emelkedik a fertőzöttek száma Izraelben, jelenleg a kórházban fekvő betegek száma elenyésző, mindössze 154, a súlyos esetek száma pedig 98, szemben a szeptember végi 700-zal – írja a Times of Israel.

  • Dobson Szabolcs szakgyógyszerész a Facebookon hívta fel a figyelmet arra, hogy a  JAMA Network Open orvosi folyóirat december 22-i számában megjelent egy 19 586 felnőtt adatait elemző online kohorsz vizsgálat ismertetése. Eszerint

    • a második oltásnál a mellékhatások kockázata nagyobb, mint az első után,
    • idősebbeknél kisebb volt a súlyos vagy nagyon súlyos mellékhatások kockázata,
    • a vakcina típusa befolyásolta a mellékhatások gyakoriságát: a Moderna esetében ez mintegy kétszerese volt a Pfizerének, a Janssen viszont kisebb eséllyel okozott mellékhatásokat, mint a Pfizer,
    • a nőknél nagyobb a mellékhatások jelentkezésének esélye, mint a férfiaknál,
    • az oltás előtt Covid–19-en átesetteknél szintén nagyobb a mellékhatások kockázata (több, mint duplája a fertőzésen korábban át nem esettekének).

    A részleges oltási sorban részesülteknél az allergia és a súlyos allergia (anafilaxis) kockázata 0,3 százalék, a teljes oltási sorban részesülőknél 0,2 százalék volt.

  • Két csoportban 490 bevándorló érkezett vasárnap a dél-olaszországi Crotone kikötőjébe – jelentette az olasz média alapján az MTI. Az első, 90 fős csoport hajnalban futott be egy vitorlás hajóval, amelyet az olasz parti őrség egy naszádja tartóztatott fel a délnyugat-olaszországi Kalábria régió partjai előtt.

    A második, 400 fős csoport késő délelőtt érkezett egy orosz zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajóval, amely Crotone partjainak közelében vette fedélzetére a bevándorlókat. Partra szállításuk nehéz feladatnak bizonyult, tekintettel arra, hogy a hajó a méreténél fogva nem tudott bejutni a kikötőbe. A migránsokat végül az olasz parti őrség szállította be 90 fős csoportokban.

    Sok afgán, szír állampolgár és kísérő nélküli kiskorú volt köztük. Több gyerek az anyjával érkezett, és voltak terhes nők is, akik közül egyet egy helyi kórházba szállítottak.

    A két újabb csoporttal 700-ra nőtt az elmúlt 24 órában Crotonéba érkezett illegális bevándorlók száma. A régió menekültközpontja majdnem teljesen megtelt. A bevándorlók útja a tengeren át egy hétig tartott, kiszáradt és kimerült állapotban érkeztek a délolasz kikötőbe. Szerencsére csak egy koronavírus-fertőzöttet találtak köztük – közölte Ivana Mangione, a Vöröskereszt képviselője.

  • A brit Guardian közölt összeállítást arról, hogy sok esetben a felnőttekhez hasonlóan az óvodás éveik végén járó, az iskolai tanulmányaik elején álló kisebb gyerekeket is mélyen érinti, amiben két éve élnek a koronavírus-járvány következtében.

    Letörte szárnyait a vírus

    – fogalmazott például egy brit szakember egyik ötéves kis páciensével, Miriammal kapcsolatban, akinek a pandémia kitörése óta rémálmai vannak, félve indul iskolába, mert tart a fertőzéstől. Mindez ráadásul nemcsak a kislányra, sok más társára is igaz.

    A lapnak megszólaló szülők között voltak, akik arról panaszkodtak, hogy óvodás, kisiskolás korú gyermekeik a járvány kitörése óta aktívan szoronganak, rettegnek. Ám többen ugyanúgy beszámoltak a gyerekeknél túlzásba vitt, kényszeres kézmosásról, felerősödő asztmáról és visszatérő, rejtélyes eredetű gyomorfájásról. Az anyukák egy része a bepisilést is megemlítette, akárcsak a fogcsikorgatást és a tikkelést.

    Szintén visszatérő brit szülői tapasztalat, hogy a gyermekek némileg visszamaradtak a fejlődésben, az ötévesek szociálisan és érzelmileg inkább három- vagy négyéveseknek felelnek meg.

    Számos gyermek a karanténban töltött idő után nehezebben szokik vissza a közösségbe, amivel összefüggésben a szakemberek a szeparációs szorongás, a hangulatingadozások, a figyelemzavar és a lehangoltság felerősödését is megfigyelték a kicsiknél.

    A koronavírusos hétköznapok révén a stressz különösen az egyszülős családokban nőtt meg, ezen belül is az alacsonyabb jövedelmű háztartásokban, ahol a gyermekek sajátos nevelési igényűek, vagy idegrendszeri fejlődési rendellenességekkel küzdenek.

  • A 70 százalékos átoltottság sem garancia arra, hogy ne kelljen újfent lezárásokat elrendelni az Egyesült Királyságban az omikron-variáns rohamos terjedése miatt.

    Wales, Skócia és Észak-Írország már életbe léptette a tavalyihoz hasonló, ünnepi időszakra vonatkozó korlátozásokat (részleges lezárás, távolságtartás stb.), Anglia azonban arra hivatkozva, hogy még várja az új mutánssal kapcsolatos vizsgálati eredményeket, egyelőre kivár.

    Az Independent szerint London semmiképpen sem akar újabb lezárásokat elrendelni a pandémia (és Brexit) miatt már így is gazdasági károkat elszenvedett Angliában, így éppen azon elmélkedik a Boris Johnson kormányfő vezette kabinet, hogy kiterjesszék az egész országra a két településen már kipróbált módszert, azaz ajtóról ajtóra járnának az egészségügyisek oltásokkal, hogy mindenkihez eljusson a Covid–19 elleni védelem.

    Mindeközben új napi csúcsot döntött a megbetegedések száma az Egyesült Királyságban a karácsonyi időszakban. Amíg december 16-án még csak minden huszadik londoni volt koronavírusos, addig a becslések szerint vasárnapra megkétszereződik a fertőzöttek száma, vagyis minden tizedik londoni megbetegszik.

    Pénteken 122 186 új fertőzöttet regisztráltak, és sorozatban már a harmadik nap volt százezer fölött ez a szám.

  • Naftali Bennett miniszterelnök lányának pozitív lett a Covid–19-tesztje – írja a Times of Israel.

    A kormányfő azonnal tesztelte magát, még mielőtt megindította volna a kabinet ülését a Golán-fennsíkon. Bár az eredmény negatív lett, Bennett távozott az ülésről, és a lányától elkülönítve otthoni karanténba vonult.

    A 14 éves Michal Bennettet júniusban oltották be Covid–19 ellen.

  • Jövőre endémiás szakaszába léphet a járvány, ahogyan korábban az a spanyolnáthával és a sertésinfluenzával történt, ami a koronavírus-variánsok terjedésével járó korlátozások végét jelentheti.

    Ez persze nem azt jelenti, hogy veszélytelenné válik a vírus, de ha nem történik semmi váratlan, mindent felborító esemény a vírussal kapcsolatban, az idő múlásával a kórokozó egyre kevésbé fogja meghatározni mindennapi életünket – számolt be a CNBC. Az endémiában az a „jó”, hogy helyben marad, és bár a vírus nem szívódik fel, kevésbé lesz halálos a lakosság immunizálódásával oltás vagy fertőzés útján.

    Nemrég Bill Gates fejezte ki reményét, hogy ha a fertőzőbb, de kevésbé halálos omikron-variáns válik a domináns változattá, lényegében saját magát fogja legyőzni a kórokozó, mert az erős terjedési láncolattal, így vagy úgy, de csak eljutunk a nyájimmunitásig.

    Ha minden jól megy, akkor rutinná válik az oltás, az influenza mellett évente újraoltathatjuk magunkat, fertőzés esetén az ember otthon marad, és automatikusan távolságot tart, és ha a PCR-teszt követelmény marad az utazáshoz, úgy fogunk idővel tekinteni rá, mint az utasbiztosításra, különösen akkor, ha jelentősen csökken az ára ott, ahol nem az állam biztosítja.

  • Az ausztráliai Sydney-ben egy orvosi laboratórium 400 embert tévesen tájékoztatott arról, hogy a Covid-tesztjük negatív, holott valójában pozitív lett az eredmény.

    A St. Vincent Kórház SydPath nevű patológiai szolgálata „emberi hiba” miatt adta ki a téves eredményeket, így sikerült 400 embert annak hamis tudatába ringatni, hogy nyugodtan mehetnek karácsonyozni, rokont látogatni. A vizsgálatokat 22-én és 23-án végezték, sokan szerettek volna ugyanis biztosra menni az ünnepek előtt.

    Bár a kórház elnézést kért az emberi mulasztásért, és minden érintettet tájékoztattak a malőrről, biztos nem örülnek azok, akik az ajándékkal együtt koronavírust is adtak mit sem sejtő szeretteiknek.

  • Koronavírusos esetek miatt elmarad a keddre kiírt Leeds United–Aston Villa mérkőzés az angol labdarúgó-élvonal huszadik fordulójában. A Leeds United honlapjának vasárnapi közleménye szerint nincs új fertőzött a játékosok között, de azoknak a többsége még nem került ki az elszigeteltségből, akiknek pozitív lett a tesztje szerdán, ezért nincs elegendő futballistájuk a mérkőzés lejátszásához, mivel sérülések is sújtják a csapatot. November vége óta ez már a 15. elhalasztott meccs a Premier League-ben.

    Az MTI szombat este számolt be arról, hogy Steven Gerrard, az Aston Villa vezetőedzője megfertőződött a koronavírussal, ezért kihagyja csapata következő két mérkőzését az angol labdarúgó első osztályú bajnokságban. A birminghami klub tájékoztatása szerint a november közepén kinevezett szakvezető karanténba került, ezért vasárnap a Bajnokok Ligája-címvédő Chelsea otthonában, majd kedden a Leeds United ellen sem irányíthatja csapatát az oldalvonal mellől.

    A Premier League vasárnapi és hétfői 19. fordulójából három találkozót elhalasztottak koronavírusos esetek miatt.

  • Ukrajnában már csak két régió, a nyugati országrészben lévő Voliny és a keleti Zaporizzsja megye maradt a legszigorúbb korlátozásokkal járó vörös besorolásban, az összes többi, valamint a főváros, Kijev is a jelenlegi legenyhébb kockázatú, sárga besorolásban van – számolt be vasárnap az Ukrajinszka Pravda az egészségügyi tárca honlapján közzétett legfrissebb táblázat alapján.

    A közölt adatok szerint az elmúlt napon egy régióban sem haladta meg a kórházi ellátásra szorulók aránya a megengedett mértéket. Mindazonáltal Kijevben a legmagasabb a megbetegedések aránya, százezer lakosonként 490 fő.

    Ukrajnában a tömegrendezvényeket, bevásárlóközpontokat, kulturális és sportlétesítményeket a vörös kategóriában lévő régiókban csakis azok látogathatják, akik felvették a védőoltás mindkét dózisát, gyógyultsági vagy friss negatív PCR-teszttel rendelkeznek. A sárga besorolású régiókban ehhez elegendő az oltás első dózisának felvétele is.

    Viktor Ljasko egészségügyi miniszter az Unian hírügynökség érdeklődésére kifejtette, hogy tárcája a védőoltás harmadik dózisa esetében két különböző meghatározást használ: a kiegészítő és az emlékeztető oltást. Az utóbbi a vakcina hatékonyságának növelésére adott adag, mivel idővel csökken az oltás hatékonysága. A kiegészítő oltás olyanok védelmére szolgál, akiknél a vakcina két adagja súlyos betegség miatt nem nyújt megfelelő védelmet – emelte ki.

    Emlékeztetett, hogy Ukrajnában így egyelőre nem kaphatja meg bárki az oltás harmadik dózisát. Ezt most még csak egészségügyi alkalmazottaknak és bentlakásos intézményekben dolgozóknak engedélyezték, mivel ők másoknál jobban ki vannak téve a megfertőződés veszélyének, illetve azoknak, akiknek különböző egészségügyi okokból az immunrendszere kevésbé képes védekezni a vírussal szemben. Közéjük tartoznak a HIV-fertőzöttek, a daganatos betegek, azok, akik szervátültetésen estek át, valamint az egyéb immunhiányos betegségben szenvednek. A miniszter elmondta, hogy eddig 367-en kapták meg a harmadik adag oltást az országban.

    Ukrajnában vasárnapra az eddig azonosított fertőzöttek száma 2810-zel 3 645 124-re, az elhunytaké 138-cal 94 838-ra nőtt. Az aktív betegek száma eközben több mint 1600-zal 122 074-re csökkent. Az elmúlt napon 1832 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba – számolt be az MTI.

  • Óvatos optimizmusnak adnak hangot tudósok az omikron-variánssal kapcsolatban: elképzelhető, hogy annak jelét láthatjuk, hogy a magas fertőzésszámok ellenére a vírus mostanra veszíteni kezd erejéből – írja a Guardian.

    Az esetszámokat tekintve arra lehetne következtetni, hogy az idei karácsony és az elkövetkező karácsonyok a tavalyihoz hasonlóan lezárásokkal, korlátozásokkal és járványtól való fenyegetettséggel fognak telni, a koronavírus miatti halálozások száma azonban arányaiban alacsonyabbnak tűnik, a friss kutatások szerint az omikron ritkábban vált ki súlyos betegséget, mint az előző variánsok. A tudósok ezt az eredményt jó hírként kezelik, de egyben óvatosságra is intenek, az esetszámok ugyanis továbbra is emelkednek, az Egyesült Királyságban pénteken például rekordszámú, 122 ezer új fertőzöttet azonosítottak egyetlen nap alatt. 

    Lényeges lehet az is, hogy a legtöbb új fertőzöttet a fiatal felnőttek körében azonosították, így fennáll a veszély, hogy amikor az omikron nagyobb számban fogja fertőzni az idősebb, sérülékenyebb korosztályokat, úgy ismét megugorhat a kórházi kezelések száma is. Másrészt ugyanakkor a lakosságnak és főleg az idősebbeknek aránylag nagy százaléka mára be van oltva, és az emlékeztető vakcinát is felvették, ami együtt már hatásos védelmet nyújt az omikron ellen is.

    Skót, angol és dél-afrikai tanulmányok egyaránt abba az irányba mutatnak, hogy a koronavírus gyengülni látszik. Felmerült az is, hogy a vírus előbb-utóbb influenzaszerűvé válik, ami új vakcinákat tehet szükségessé évente, egy idő után azonban elképzelhető, hogy már csak a veszélyeztetett társadalmi csoportokat kell majd beoltani. 

    (via Guardian)

  • Egy hét alatt 85 százalékkal emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma Izraelben. A szombati ünnepnapon a szokásosnál sokkal kevesebb, nagyjából 37 ezer teszt közül 760 lett pozitív.

    Eran Szegal professzor, a Weizmann tudományos intézet biológiai statisztikusa szerint két héten belül eléri a tízezret a naponta regisztrált új fertőzések száma, és a járvány megjelenése óta ebben a hullámban fertőződnek meg a legnagyobb valószínűséggel az emberek.

    Az izraeli kórházakban ápolt betegek száma is emelkedett, jelenleg a 154, kórházi ellátást igénylő eset közül 98-an vannak súlyos állapotban, 39-en szorulnak lélegeztetőgép segítségére.

    A 9,4 millió lakosú országban 1 364 289 fertőzöttet regisztráltak a hatóságok a pandémia kezdete óta, míg jelenleg 11 894 aktív fertőzöttet tartanak nyilván Izraelben.

    Eddig összesen 8242-en haltak meg koronavírusban az országban.

    (MTI)

  • Nem is olyan régen Latin-Amerikából érkeztek a legrosszabb halálozási adatok, azonban köszönhetően a gyors irányváltásnak és a megnövelt és beszerzett oltóanyag-mennyiségnek ma már az amerikai földrész déli fele büszkélkedhet a legnagyobb átoltottsággal.

    A vakcinákat Kínából, Európából és az USA-ból szerzik be. Ennek eredményeként Latin-Amerika lakosságának 62 százaléka kapott már két oltást vagy egy Janssent, amelyből egy szúrás elegendő. Ez pedig magasabb, mint a két oltást kapott 60 százaléknyi európai vagy az 54 százalékos oltottságú USA vagy Ázsia. A legjobban ezen a téren egyébként Ausztrália áll.

    (via wsj.com)

  • Narendra Modi indiai kormányfő jelentette be, hogy megelőzésként és készülve egy esetleges újabb járványhullámra be kell oltani az egészségügyben dolgozókat és azokat is, akik a leginkább ki vannak téve a fertőzésnek. 

    A kormányrendelet szerint január 10-től kezdődik a harmadik oltás az egészségügyben. A lépésre valószínűleg azért szánta el magát az indiai vezetés, mert az elmúlt napokban a hatalmas országban is hihetetlenül gyorsan kezdett el terjedni az omikron-variáns.

  • A BTS K-pop zenekar két tagja is pozitív koronavírustesztet produkált szombaton, miután a banda hazatért Dél-Koreába az Egyesült Államokból, ahol a zenekar először adott koncertet a koronavírus-járvány kezdete óta.

    Először pénteken Suga tesztje lett pozitív, majd egy nappal később RM-nél és Jinnél is megállapították a fertőzöttséget. Mindhárman megkapták már a koronavírus elleni vakcina második adagját is augusztusban.

    (reuters.com)

  • Új egészségvédelmi szabályokat vezet be vasárnaptól Skócia, Wales és Észak-Írország a koronavírusos megbetegedések növekvő száma miatt, Angliában a politikusok ugyanakkor hétfőig valószínűleg nem tárgyalnak további intézkedésekről.

    Walesben legfeljebb hat ember találkozhat kocsmákban, mozikban és éttermekben. Beltéri rendezvényeken összesen 30, szabadtéri eseményeken legfeljebb 50 ember tartózkodhat. A nyilvános helyiségekben és az irodákban kétméteres távolságtartást írnak elő, az éjszakai szórakozóhelyek pedig zárva tartanak.

    Skóciában a nagy rendezvényeken az embereknek egymástól egyméteres távolságot kell tartaniuk, a beltéri rendezvényeken legfeljebb 100 ember vehet részt állóhelyen, ülőhelyen 200 ember, kültérin pedig ötszáz.
        
    Észak-Írországban is korlátozásokat vezetnek be. Hétfőtől nem engedélyezik a beltéri állórendezvények megtartását. Legfeljebb három háztartásban élők találkozhatnak, míg a kocsmákban, bárokban és éttermekben legfeljebb hat ember lehet egy társaságban. A nyilvános helyiségekben és az irodákban kétméteres társadalmi távolságtartási szabály lesz érvényben.

    Boris Johnson brit miniszterelnök még nem jelentett be további szabályokat Angliára vonatkozóan, de jelezte, hogy nem fog habozni, ha szükséges, karácsony után lépni fog a koronavírus omikron-variánsának emelkedő esetszámai miatt. A kormány dönthet úgy is, hogy új önkéntes iránymutatást ad ki a korlátozásról. A koronavírussal kapcsolatos szakértői bizottság ülését egyelőre nem hívták össze, mert a miniszterek további adatokra várnak, de a miniszterelnöki hivatal nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az hétfőn megtörténhet. Az iskolabezárásokat azonban egyelőre nem fontolgatják, még januárban sem.

  • Új napi csúcsot döntött a megbetegedések száma az Egyesült Királyságban a karácsonyi időszakban. Amíg december 16-án még csak minden huszadik londoni volt koronavírusos, addig a becslések szerint vasárnapra megkétszereződik a fertőzöttek száma, vagyis minden tizedik londoni megbetegszik.

    Pénteken 122 186 új fertőzöttet regisztráltak, és sorozatban már a harmadik nap volt százezer fölött ez a szám.

    (reuters.com)

  • Először számoltak be hat számjegyű új fertőzöttről Franciaországban, ahol az egészségügyi hatóságok szombaton egy nap alatt 104 611 esetet regisztráltak. A nyugat-európai országban a pandémia kezdete óta még nem volt példa arra, hogy az egy nap alatt azonosított új fertőzöttek száma átlépte volna a százezres határt. Szombat egyébként már a harmadik nap volt, hogy az új esetek száma rekordot döntött, amiért a fő felelősnek a Covid–19 rendkívül gyorsan terjedő omikron-variánsát tartják. 

    Emmanuel Macron francia elnök hétfőn videókonferencián tárgyal a  helyzetről a kormánya prominens tagjaival. Egyik lehetséges intézkedésként azon gondolkodnak, hogy az oltási igazolványt ezután csak azok kaphassák meg, akik hajlandóak beadatni maguknak az emlékeztető oltást is. Enélkül kávézóba, étterembe és más közösségi térbe sem lehet bemenni, de külföldi utazáshoz is szükség van rá.

  • A járványügyi helyzet következtében több száz légi járatot kellett törölni az Egyesült Államokban szombaton, ráadásul az omikron-variáns miatt a fertőzöttek száma meghaladja az országban az eddigi csúcsot, amelyet még a nyáron és az ősz elején mértek.

    Szeptemberben naponta átlagosan 160 ezer új fertőzöttet regisztráltak, az utóbbi napokban ez az érték 179 ezerre növekedett az omikron-variáns dominánssá válásával.

    Ugyanakkor a nyárhoz képest jóval alacsonyabb szinten van a kórházakban koronavírus miatt kezelt betegek száma.

    A gyorsan terjedő omikron-variáns novemberben tűnt fel az Egyesült Államokban, mára pedig az esetek csaknem háromnegyedéért felelős országosan, míg egyes régiókban, különösen a keleti part mentén ez az arány a 90 százalékot is eléri.

    A karácsonyi ünnepek alatt a légitársaságok járatok százait voltak kénytelenek törölni, miután a személyzet több tagját megfertőzte az omikron-variáns. A repülési adatokat közlő FlightAware amerikai vállalat szerint az Egyesült Államokban szombaton 957, míg szenteste 690 járatot töröltek, felborítva ezzel tízezrek karácsonyi terveit. Csaknem 2000 járat pedig késett.

    A cég adatai azt mutatják, hogy világszerte több mint 2700 járatot töröltek szombaton, 7049 pedig késett.

  • A világon 279 468 752 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 396 662 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli adatai szerint.

    Egy nappal korábban világon 278 884 214 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 392 403 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.

    A hivatalos adatok szerint a Covid-19 betegségnek

    • az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 52 095 411. A halálos áldozatok száma 816 463.
    • Indiában 34 779 815 fertőzöttet és 479 520 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 22 238 369 fertőzöttről és 618 686 halálos áldozatról tudni.
    • Az Egyesült Királyságban 11 958 928 a fertőzöttek száma, és 148 324-en haltak meg a betegségben.
    • Oroszországban 10 189 722-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 297 223-ra emelkedett.
    • Törökországban 9 268 486 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 81 258.
    • Franciaországban 9 192 843 fertőzöttet és 123 531 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 6 999 476 fertőzöttet és 110 367 halottat tartanak nyilván.
    • Iránban 6 182 905 a fertőzöttek és 131 348 a halottak száma.
    • Spanyolországban 5 718 007 fertőzöttet és 89 019 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Olaszországban 5 622 431 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 136 530.
    • Lengyelországban 4 043 585 fertőzöttet és 94 311 halálesetet tartanak nyilván.
    • Ukrajnában 3 820 891 fertőzöttet regisztráltak, és a hivatalos adatok szerint 100 727 ember halt meg a koronavírus szövődményeiben.
  • Arnold Monto, az Egyesült Államok gyógyszerfelügyeleti szervének (FDA) vezetője szombaton egy interjúban azt mondta, őket is meglepte, mennyire jól működnek a koronavírus ellen vakcinák.

    Először is le kell szögeznem, hogy még mi sem számítottunk arra, hogy ennyire jók, ennyire hatékonyak lesznek. Ez egy kellemes meglepetés volt mindenki számára

    – mondta, hozzátéve: ámulattal figyelték a tudósokkal együtt, milyen gyorsan és hatásosan fejlesztik ki az oltóanyagot. Aztán ugyanennyire meglepődtek azon, hogy amerikaiak tízmilliói nem hajlandóak élni vele.

    Mi, akik a frontvonalon dolgozunk a vakcinák fejlesztése, kiértékelése terén, hitetlenkedve nézzük azokat az embereket, akik nem akarják beadatni az oltást

    – fogalmazott, majd mindenkinek azt javasolta, hogy vegye fel a vakcinát, máskülönben baja lehet. 

    Az adatok egyértelműen bizonyítják hogy a koronavírus veszélyes fertőzés lehet még akkor is, ha valaki nem idős és nincs alapbetegsége. A betegség végkifejlete megjósolhatatlan, és bárki lehet olyan szerencsétlen, hogy súlyos kimenetelű lesz nála a fertőzés

    – mondta Arnold Monto. 

    (via The Guardian)

  • Az omikron-variáns terjedése miatt Európa több országában is negatív rekordot döntött a napi esetszám az ünnepek idején. 

    Az Egyesült Királyságban pénteken több mint 122 ezer embernél mutatták ki a fertőzést egy nap alatt. Szombaton szintén 100 ezer feletti volt az esetszám náluk.

    Franciaországban még egy nappal karácsony előtt, csütörtökön számoltak be 91 608 esetről. Olaszországban ugyanezen a napon 44 600-at jelentettek, egyikre sem volt még példa ezekben az országokban.

    A variáns terjedése miatt több európai országban – nemcsak a fent felsoroltakban, hanem gyakorlatilag szinte Európa összes országában – is korlátozások léptek vagy lépnek életbe az ünnepek idején. A szigorú rendelkezések általában még a szilveszter ünneplést is érintik.

    A kivételt Magyarország jelenti, mivel – ahogy arra egy nemzetközi összehasonlítás is rávilágított – idehaza egyelőre még kevés korlátozással várjak az omikron-variánst.

    (via Euronews)

  • New York mindennapjainak szerves része a pizza, azon belül is a helyi háromszáz forintos verzió, vagy ahogy ott hívják, a 99¢-es pizza. Nem is véletlen, hogy városszerte mintegy 1700 pizzázó van, a nagyon drága, úgynevezett kézműves étket , borsos áron vesztegető gasztroműhelyektől a gyors és nagy számú kiszolgálásra specializálódott etetőkig. 

    Az utóbbi kategóriába tartozó utcai pavilonok fennmaradása azonban kétségessé vált a világjárványból fakadó lezárások miatt, de nem azért, mert annyira visszaesett volna a kereslet. A probléma gyökere az áremelkedés, és 99 centes pizzák egy jelentős részének ára hirtelen 1,5, de van ahol 4 dollárra emelkedett. 

    Ez pedig a pandémia hatása, hiszen köztudott, a koronavírussal vívott harc egyik legtöbbet szenvedett áldozata a vendéglátás volt. Attól még, hogy nincs vendég, bérleti díj van, és a költségek fedezését nehezen lehet megoldani áremeléssel, ha benne van az étterem nevében a 99¢, ami elég gyakori. 

    Egyes becslések szerint mintegy ezer étterem húzta végleg le a rolót a járvány kitörése óta New Yorkban. 

    A Guardian által megkérdezett 'pizzalógusok' szerint a dolláros pizza gyakorlatilag a város örökségének részévé vált, mivel szinte az egyetlen, még minőséginek mondható termék New Yorkban, ami olcsó és laktató. Sőt, az üzleti modell eredetileg hajléktalanszállók mellett virágzott ki, a 2008-as válság pedig az olcsó pizzákat a belvárosig repítette. 

    Kérdés az, hogy a járvány minden negatív hatásával együtt (infláció, lakhatás drágulása, stb.) megbír-e dolláros pizzának maradni a dolláros pizza.

  • Alvási bénulást okozhat az omikron-variáns, azaz azt az állapotot, amikor az ember nem tud mozogni és/vagy beszélni ébredés vagy elalvás közben – írja a Mirror birt bulvárlap. 

    A jelenleg a domináns variánssá válás útján haladó omikron – mely az eddigi tapasztalatok szerint jóval fertőzőbb a delta-mutánsnál, de kevésbé veszélyes – ártalmatlan, de kellemetlen tünetét úgy érzékelheti az érintett, nem tud megmozdulni, mintha valaki lefogná. 

    Dél-Afrikában, ahonnan kiindult az omikron, az orvosok tapasztalata szerint a fertőzöttek döntő többsége heves éjszakai izzadásról, lidércnyomásról számol be. 

  • Világszerte több mint 4500 járatot töröltek a légitársaságok december 24-én és 25-én a koronavírus-járvány miatt, rengeteg ember utazási terveit foszlatva szét ezzel.

  • Több ausztrál szövetségi államban is napi rekordot döntött az újonnan azonosított  koronavírus-fertőzöttek száma – hívja fel a figyelmet a The Guardian.  E szerint 

    • Új-Dél Walesben 6288,
    • Queenslandben 768,
    • az ausztráliai fővárosi területen (ACT) 142,
    • Tasmániában 33

    új fertőzöttet regisztráltak az erről szóló szombati bejelentések szerint.

    Miközben az ausztráliai fővárosi területen (ACT) negyedik napja dönt rekordot az új esetek száma,  Victoria szövetségi állam megúszta fertőzöttségi csúcs nélkül, de 2108 embernek a Covid–19 így is elrontotta a karácsonyát, Dél-Ausztráliában pedig csak kevéssel csökkent az új fertőzöttek száma 688-ról 634-re. Nyugat-Ausztrália két új esetről tud, mindkét személyt egy hátizsákos francia fertőzte meg, aki Queenslandből érkezett. 

  • A világon 278 884 214 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 392 403 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai szerint.

    Egy nappal korábban 278 137 089 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 386 290 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    • A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 51 966 735. A halálos áldozatok száma 816 436.
    • Indiában 34 722 626 fertőzöttet és 479 133 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 22 234 623 fertőzöttről és 618 655 halálos áldozatról tudni.
    • Az Egyesült Királyságban 11 958 841 a fertőzöttek száma, és 148 324-en haltak meg a betegségben.
    • Oroszországban 10 164 951-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 296 268-ra emelkedett.
    • Törökországban 9 268 486 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 81 258.
    • Franciaországban 9 088 232 fertőzöttet és 123 447 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 6 982 238 fertőzöttet és 110 279 halottat tartanak nyilván.
    • Iránban 6 181 784 a fertőzöttek és 131 306 a halottak száma.
    •  Spanyolországban 5 718 007 fertőzöttet és 89 019 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Olaszországban 5 567 644 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 136 386.
    • Lengyelországban 4 032 796 fertőzöttet és 94 041 halálesetet tartanak nyilván.
    • Ukrajnában 3 815 440 fertőzöttet regisztráltak, és a hivatalos adatok szerint 100 433 ember halt meg a koronavírus szövődményeiben.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.