Megkeseríti, pokollá teszi az oltatlanok életét Macron

GettyImages-1300332865
2022.01.05. 07:57

Előre figyelmeztetett Emmanuel Macron francia elnök, hogy minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy megkeserítse azoknak az állampolgároknak az életét, akik mindeddig nem éltek az oltással, miközben Franciaországban rohamosan terjed a koronavírus eddigi legragályosabb variánsa, az omikron. 

Ugyanakkor a jó szándék vezérli, ezzel szeretné rávenni az oltáselleneseket az oltáspártiságra. 

Tényleg nyomást akarok gyakorolni rájuk, és a végsőkig fogom csinálni 

– szögezte le a Le Parisien lapnak. 

A francia törvényhozásban éppen ezért át akarja tolni az a jogszabályt, amely lényegében kizárná a közéletből az oltatlanokat, vagy ahogy Macron fogalmazott: „a lehető legjobban korlátozni hozzáférésüket a szociális élethez”. 

Az elnökválasztás elé néző Macron azonban hangsúlyozta, nem akarja az érintetteket „börtönbe küldeni”, csak addig csinálja ezt, amíg rá nem szánják magukat az önnön és mások védelmét szolgáló oltásra. 

A törvénytervezet sokakban óriási felháborodást keltett, több törvényhozó is arra panaszkodott, hogy halálos fenyegetéseket kapott.

A másik, amin ki vannak akadva és felrázta a közéletet, az az elnök szóhasználata. Macron ugyanis az emmerder szóval élt, ami piszkálni, szekálni, bosszantani, de a baszogatni szót is jelenti, kontexustól függően. jelen esetben a legmegfelelőbb a felbaszni trágár kifejezés. 

Ellenfelei ugrottak is erre, azonnal politikai tőkét igyekeztek kovácsolni az elnök „illemtelenségéből”. 

Érdemes észben tartani, hogy Macron szekálása a társadalom töredéke ellen fog irányulni, ugyanis Franciaországban a lakosság 90 százalékát már átoltották. Hasonlóan Magyarországhoz, több helyen oltási igazolást vagy negatív tesztet kell felmutatni, ez utóbbi opciót azonban Párizs ki akarja iktatni a fertőzéses esetek robbanásszerű emelkedése miatt, hisz a negatív teszt nem garancia a védettségre. 

(Borítókép: Emmanuel Macron. Fotó:  Chesnot / Getty Images)



  • Tippek
  • Hírek