Volt, van és lesz hadgyakorlat a Kreml szóvivője szerint, a NATO-főtitkár megtalálta a pozitívumot
További Külföld cikkek
- Megvan a terv: így kell újjáépíteni az emberi civilizációt egy világkatasztrófa után
- Újabb bevándorlási törvény jöhet Franciaországban
- Egy eladott lakás fagyasztójában találtak rá egy 16 éves lány testrészeire
- Kamala Harris ismeretlen számról kínálta fel az alelnöki jelölést, Tim Walz először nem vette fel a telefont
- Egymásra mutogat az ENSZ és Izrael, közben Magyarország is elítélte az akciót
Oroszország a jövőben is tart majd hadgyakorlatokat a saját területén; a nyugati katonai körzetben zajló manővereknek semmi közük sincs a Nyugattal folytatott tárgyalásokhoz – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Moszkvában.
Végül is az országunk területén lévő saját egységeinkről és katonai körzeteinkről beszélünk, a katonai fejlesztések és a hadgyakorlatok folytatódtak, folytatódnak és folytatódni fognak, ez a normális gyakorlat minden fegyveres erő esetében
– tette hozzá. Az orosz nyugati katonai körzet sajtószolgálata kedden közölte, hogy háromezer katonája hadgyakorlatot kezdett a Voronyezs, Belgorod, Brjanszk és Szmolenszk megye területén lévő gyakorlótereken.
Oroszország képviselői hétfőn Genfben az Egyesült Államok küldöttségével, szerdán Brüsszelben pedig az NATO–Oroszország Tanács keretében ismertették, illetve ismertetik a Moszkva által igényelt biztonsági garanciákra vonatkozó elképzeléseiket. Csütörtökön Bécsben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Állandó Tanácsa fogja megvitatni az orosz fél kívánságait, amelyek értelmében a NATO-nak le kellene állítania az újabb tagállamok felvételét, és katonai infrastruktúráját vissza kellene bontania az 1997-es, vagyis a keleti bővítés kezdete előtti szintre.
Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár azon kijelentésére reagálva, hogy az Egyesült Államok kész tárgyalásokat kezdeni Svédországgal és Finnországgal a NATO-csatlakozásról, Peszkov azt hangoztatta, hogy Oroszországot az észak-atlanti szövetség mindennemű bővítése aggasztja.
A NATO nem a fejlődés intézménye. A NATO a konfrontáció eszköze. Ezt a szövetséget ilyennek találták ki, ilyennek tervezték, ilyennek valósították meg, így fejlődik és működik
– fogalmazott a szóvivő. Dmitrij Peszkov azt mondta, hogy Washingtonnal ellentétben Moszkva nem kíván „fenyegetéseket és ultimátumokat szórni” az Egyesült Államokkal és a NATO-val folytatott tárgyalások alatt, és csak a lezárásuk után kívánja értékelni őket. A szóvivő szerint az orosz fél nem az erő pozíciójából tárgyal, álláspontja szerint nincs helye az ultimátumoknak. Mindemellett megjegyezte, hogy a NATO nyitott ajtók politikáját és a szervezet Oroszország határai felé való terjeszkedését Moszkva fenyegetésként értékeli.
A helyzet egyszerűen olyan kritikus határhoz érkezett a páneurópai biztonság és hazánk nemzeti érdekei szempontjából, amelyek Európa és az európai biztonsági architektúra elidegeníthetetlen részét képezik, hogy sajnos nem késlekedhetünk tovább, és konkrét választ kell adnunk az általunk megfogalmazott aggodalmakra
– mondta a szóvivő. A kazahsztáni helyzetről szólva Peszkov kijelentette, nem lehetett nem megerősíteni a bajkonuri űrközpontot védelmező fegyveres erőket. Annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy pontosan milyen alegységeket vezényeltek Bajkonurba, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (KBSZSZ) illetékességébe utalta.
Eközben Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben a NATO–Oroszország Tanács ülését követően, szerdán azt közölte, hogy a két év elteltével megtartott tárgyalásokon nem könnyű áthidalni a nézetkülönbségeket, de pozitív jel, hogy Oroszország hajlandó elkötelezni magát a párbeszéd mellett a NATO-val.
Jens Stoltenberg az orosz diplomaták, köztük Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes és Alekszander Fomin, az orosz védelmi tárca miniszterhelyettese részvételével folytatott tanácsülést követően tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a felek őszinte és direkt megbeszélést folytattak az ukrán határon kialakult feszültségről és az európai biztonsági helyzetről.
Nem volt könnyű megbeszélés, de rendkívül fontosnak bizonyult, ugyanis a résztvevők kifejezték a párbeszéd folytatása iránti elkötelezettségüket egy mindkét fél számára megfelelő megoldás érdekében
– mondta a főtitkár.
(via MTI)