

Összesen 41 országot szelt át az a brit-belga kettős állampolgárságú lány, aki Guinness-rekordot állítva egyedül körbeutazta a bolygót. Zara Rutherford csütörtökön szállt le a nyugat-belgiumi Kortrijk-Wevelgem repülőtéren, ahonnan augusztus 18-án kezdte az útját. Bár a kaland eredetileg 3 hónapig tartott volna, a lány nehézségek miatt 8 hetes késést halmozott fel.
A fiatal nem csak Shaesta Waiz rekordját döntötte meg, aki 2017-ben 30 évesen, kísérő nélkül körbeutazta a földet, hanem ő lett az első nő aki mikrokönnyű repülőgéppel tette meg mindezt. Egyébként ő az első belga, aki egyedül körbejárta a világot: összesen 52 000 kilométert utazott. „Sikerült" – mondta a lány az újságíróknak amikor útja után újra földet ért.
Azonban nem volt minden fenékig tejfel: vízum- és időjárási problémák miatt a rekorder közel két hónapot Alaszkában és Oroszországban ragadt.
A legnagyobb kihívás a Szibéria feletti repülés volt, ahol a hőmérséklet néhol elérte a mínusz 35 Celsius-fokot
– mondta a lány egy csütörtöki sajtótájékoztatón. Szerinte ha akkor leállt volna a motor, nagy eséllyel nem éli túl az utazást. Volt, hogy kényszerleszállást kellett végrehajtania, amikor a kaliforniai Reddingben rossz látási viszonyok uralkodtak az erdőtüzek miatt. Kínában meg nem adták meg neki a repülési engedélyeket.
Bár izgatottan várta, hogy felfedezzen olyan célállomásokat mint Görögország, Dél-Korea, Egyiptom vagy Szingapúr, ezt a koronavírus miatti korlátozások nem engedték meg neki. A fiatal szeptemberben kezdi el az egyetemi oktatást, számítástechnikai szakon fog továbbtanulni. Ugyan mindkét szülője pilóta, és már 14 éves kora óta repül, csak pár éve, 2020-ban kapta meg a jogosítványát.
Rutherford fő célja, hogy nőket biztasson a repülési karrierre, ugyanis a Nemzetközi Női Pilóták Társasága (ISA) adatai szerint világszerte a légitársaságok pilótáinak mindössze 5,1 százaléka nő. Reméli, hogy a nagy hosszú utazása több nőt ösztönöz majd arra, hogy megfontolja a repülési karriert.
(via CNN)
(Borítókép: Zara Rutherford Belgiumban 2022. január 20-án. Fotó: Pascal Rossignol / Reuters)
