18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Megkereste a vér szerinti szüleit, majd öngyilkos lett a 17 éves örökbe fogadott fiú

2022.01.30. 05:54

Mint korábban megírtuk, vasárnap este hosszas búcsúlevelet tett ki közösségi oldalára a tizenéves kínai fiú. A rendőrség közlése alapján helyi idő szerint hajnali négy órakor találtak rá, de hiába szállították kórházba Liut, már nem tudták megmenteni.

weibo
Fotó: Weibo

A fiút még csecsemőkorában, négy hónaposan adták el a szülei egy házaspárnak, akik 27 ezer jüant (mai árfolyamon mintegy 1,3 millió forintot) fizettek érte. Majd a nevelőszülei halála után az internet segítségével felkereste a vér szerinti szüleit.

Először édesapjával találkozott, később pedig az édesanyjával is; a szülők azonban nem akarták többet látni. A kínai sajtó beszámolói szerint akkor szakították meg a kapcsolatot a fiukkal, mikor megkérte őket, hogy segítsenek neki lakást találni. A szülei a sajtónak azt mondták, Liu arra próbálta kényszeríteni őket, hogy vegyenek neki házat.

Liu elmondása szerint gyermekkorában rendszeresen csúfolták, mert árva volt, egyik tanára pedig szexuálisan bántalmazta. A kínai sajtóban „kétszer magára hagyott fiúként” emlegetett Liu ezt és a kínai közösségi oldalakon őt ért támadásokat már nem tudta elviselni – derül ki az RTL cikkéből.

A Washington Post szerint a tizenhét éves fiút az online zaklatás taszíthatta öngyilkosságba. Vasárnap este hosszú posztban írta le gondolatait: jelezte, hogy mire készül, amit a követői gyorsan jelentettek a helyi rendőrségnek, de már késő volt. Liu gyógyszerekkel túladagolta magát, és amikor rátálaltak, már nem tudták megmenteni.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as vagy a 06 80 820 111-es telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.