új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Vannak országok, ahol már kötelező a koronavírus elleni védőoltás, és vannak olyanok is, ahol elviekben ugyan nem kötelező, de a normális mindennapi élethez és munkavállaláshoz gyakorlatilag igen. A témáról megkérdeztük Rékassy Balázs orvos-népegészségügyi szakembert, aki az oltási hajlandóság csökkenésekor vállalta, hogy oltatlan emberekkel egyénileg vagy csoportosan beszélget, és előadásokat tart a vírusról, az oltásokról.

    Bővebben>>>

  • Oroszországban soha annyi friss fertőzöttet nem diagnosztizáltak, mint az elmúlt 24 órában. Több mint 197 ezer új megbetegedést regisztráltak, a megelőző napon 183 ezer új esetet vettek nyilvántartásba. Az igazolt betegek száma átlépte a 13,5 milliót.

    A Covid–19 kórban és szövődményeiben 701 beteg halt meg szerdán – írta a The Moscow Times. Kedden 669 ember lelte a halálát a fertőzésben. A járvány kezdete óta 338 ezren veszítették az életüket a koronavírus miatt Oroszországban.

    Csaknem 12 ezer fertőzött gyermeket kell kórházban kezelni. A megbetegedettek húsz százaléka kiskorú Oroszországban.

  • Az észak-amerikai példa alapján szerveződő, Olasz Szabadságkonvoj elnevezésű mozgalom hétvégére tervezett tüntetéseket. A demonstrációk tiltása az olasz főváros egész területére és annak környékére is érvényes, közbiztonsági okok miatt.

    Matteo Piantedosi prefektus indoklása szerint a tüntetők azt tervezték, hogy a Rómától kevesebb mint húsz kilométerre fekvő magaslaton készülnek „bázist” szervezni, majd innen vonulnának járműveikkel a fővárosba.

    A hatóságok az információkat a közösségi oldalakon gyűjtik be, amelyeken az Olasz Szabadságkonvoj nevű mozgalom már több tízezer tagot számlál. Vannak közöttük oltásellenesek, valamint szélsőséges bal- és jobboldali csoportok.

    Az internetes bejegyzések szerint a szervezők a többi között az oltásellenesek „kiképzését” tervezték „ellenállásra”, továbbá létre akartak hozni „nemzeti felszabadító polgári hadsereget” is. Emiatt a Rómába vezető országutakon és az autósztráda bejárati kapuinál megerősítették a biztonsági ellenőrzést a rendőrség, csendőrség, pénzügyőrség bevonásával.  

    Kanadában a koronavírus megfékezését célzó intézkedések és a védőoltással kapcsolatos szabályozás elleni tüntetések alig több mint egy hete több száz teherautóból álló konvojjal kezdődtek. A sofőrök a január közepén bevezetett rendelkezés ellen tiltakoznak, amely arra kötelezi őket, hogy beadassák a koronavírus elleni oltást, ha az Egyesült Államokba vagy onnan kellene árut szállítaniuk.

    Olaszországban a fuvarozók országos szövetsége (Unatras) az üzemanyag-drágulás miatt készül megmozdulásra, ha a kormánnyal jövő hétre kért egyeztetés eredménytelenül zárulna. A kamionosok már körbezárták Közép-Olaszország legnagyobb nagykereskedelmi zöldség-gyümölcs elosztópontját, amelyen keresztül a termékek délről északra haladnak.

    A Lazio tartomány kamionosait tömörítő FAI-Conftrasporto elnöke, Paolo Uggé a Corriere della Sera című napilapnak nyilatkozva az ország „blokádját” helyezte tervbe, miközben Ivano Vacondio, az agráripari Federalimentare elnöke „tökéletes viharnak” nevezte az energiaárak drágulása és a nyersanyaghiány egybeesését. 

    (via MTI) 

  • Romániában a koronavírus elleni oltóközpontok csaknem fele az alacsony kihasználtság miatt felfüggeszti tevékenységét vagy tesztelési központtá alakul át – derült ki csütörtökön az oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV) heti sajtóértekezletén.

    Valeriu Gheorghita katonaorvos, az oltáskampány koordinátora szerint 322 olyan oltóközpontot azonosítottak, amelynek jelentősen csökkent a tevékenysége. Ezek közül 171-nek felfüggesztik a tevékenységét, a többit tesztelési központtá alakítják át, vagy kettős (oltási és tesztelési) feladatot fognak ellátni.

    Romániában mintegy 750 aktív oltóközpont maradt, ezek egyharmadában tíznél kevesebb vakcinát adnak be naponta. Legtöbbjük nem is üzemel napi 12 órát, hanem csak a hét bizonyos napjain, csökkentett nyitvatartással fogadja a jelentkezőket – magyarázta az oltásparancsnok.

    Csütörtöki sajtóértekezletén Gheorghita azt is bejelentette: Románia csaknem egymillió (917 ezer) adag lejárt szavatosságú AstraZeneca-vakcinát fog megsemmisíteni. Az ország 4 millió 478 ezer adagot kapott a brit–svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett oltóanyagból, ebből 852 ezret adtak be, további 3 millió 330 ezret pedig sikerült értékesíteni vagy adományként hasznosítani.

    A román oltásparancsnok egy korábbi televíziós interjújában úgy vélekedett: ideje újragondolni Románia oltási stratégiáját. Szerinte a következő hónapokban a koronavírus elleni oltás is a nemzeti oltási program részévé fog válni az influenza elleni oltásokhoz hasonlóan, beadásának feladata pedig kizárólag a családorvosi rendelőkre hárul majd, akárcsak a többi vakcina esetében.

    A 19,3 milliós Romániában 8 millió 91 ezer ember, a lakosság 42 százaléka kapott legalább egy adag koronavírus elleni oltást, a felnőtt lakosság átoltottsága 50,5 százalékos.

    Az oltásparancsnok szerint 2 millió 450 ezer ember a harmadik, megerősítő oltást is felvette, ez a jogosultak 54 százalékát teszi ki. Két hete megkezdődött az 5 és 12 év közötti gyermekek oltása is. A korosztályhoz tartozó kisgyermekek közül eddig 7240 kapta meg a vakcina első adagját.

     (via MTI)

  • Az Abu Dhabi Közegészségügyi Központ közleménye azt írja, a teljesen oltottak emlékeztető oltásként felvehetik a Pfizer-, illetve a kínai Sinopharm-vakcinát is – számolt be róla a The National.

    Az intézmény szerint ezek a vakcinák is felvehetők negyedik oltásként. Azt nem tisztázták, hogy az emlékeztető oltás felvétele szükséges-e az oltási igazolvány érvényességéhez, vagy elegendő az eddigi három oltás is. 

    Közleményükben azt írják:

    Azok, akik két vagy három adag Sinopharm-oltással rendelkeznek, negyedik oltásként felvehetik a kínai vagy a Pfizer-vakcinát, az előző oltásuk után 6 hónappal. Akik viszont két Sinopharm- és egy Pfizer-oltás kaptak, azok emlékeztető oltásként csak a Pfizert kaphatják, és akiket két vagy három Pfizerrel-oltottak, is csak Pfizert kaphatnak negyedik oltásként, szintén 6 hónappal az utolsó oltásuk után.

    Az emlékeztető oltást a veszélyeztetettek az utolsó oltásuk után már 3 hónappal megkaphatják. 

  • Az olasz főváros prefektusa is intézkedéseket vezetett be, miután a francia hatóságok bejelentették, hogy Párizsban betiltják a kanadaihoz hasonló oltásellenes tüntetéseket. 

    Rómában egészen hétfőig be van tiltva minden olyan köztéri megmozdulás, amely összeköthető a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedésekkel.

    Ezzel leállították a kanadai példa alapján szerveződő olasz „szabadságkonvoj” elnevezésű mozgalom hétvégére tervezett tüntetéseit. 

    Matteo Piantedosi prefektus elmondta, hogy a tüntetők már tervezték, hogy Róma mellett bázist vernek, hogy onnan vonuljanak járművükkel a fővárosba.

    (via MTI) 

  • Csehországban több mint 29 ezer új esetet vettek nyilvántartásba szerdán, közülük ötezren újra megfertőződtek. Az igazolt betegek száma meghaladja a 3,3 milliót. Közülük csaknem 388 ezren 65 éven felüliek. 

    A Covid–19 kórban és szövődményeiben eddig több mint 37 ezren haltak meg Csehországban. Ugyanakkor mintegy hárommillióan már felépültek a fertőzésből.

    Kórházban jelenleg mintegy 3600 beteget kell ápolni, közölte a cseh egészségügyi tárca. Csehországban már 17,2 millió adagnyi koronavírus elleni védőoltást vettek fel. Száz lakosra százhatvan beadott dózis jut.

  • Több mint 120 embert tartóztattak le csütörtökön, akik a koronavírus elleni oltás kötelezővé tétele ellen tiltakoztak Új-Zélandon.

    A tüntetők Wellingtonban, a parlament épülete előtt táboroztak le, néhányan úttorlaszokat is felállítottak, és megpróbáltak behatolni az épületbe. A rendőrség a területet csütörtök reggel lezárta, az ott lévőket pedig távozásra szólította fel. A területet a rendőrség továbbra is nagy erőkkel őrzi.

    Tiszteletben tartjuk a tüntetéshez való jogot, de a törvényszegőket letartóztatjuk

    – jelentette ki Corrie Parnell felügyelő.

    A Radio New Zealand nevű rádióállomás szerint a törvényhozás épülete előtt több kisebb összecsapás is kirobbant a tüntetők és a rendőrök között.

    Kedden több ezren – valószínűleg a Kanadából jelentett hasonló megmozdulások hatására – teherautókkal érkeztek a parlamenthez, így fejezve ki elégedetlenségüket a szigorú járványügyi rendeletek ellen.

    Új-Zélandon több szektorban kötelezővé tették a koronavírus elleni oltást, és oltási igazoláshoz kötik többek között a vendéglátóhelyek, a templomok és az edzőtermek látogatását is.

    Az országnak a koronavírus-világjárvány nagyobb részében a szigorú rendelkezéseknek köszönhetően sikerült feltartóztatnia a kórokozó terjedését, a mintegy 18 ezer igazolt fertőzés mellett 53 halálesetet regisztráltak az ötmillió lakosú országban – számolt be az MTI.

    Új-Zéland lakosainak 77 százaléka teljesen be van oltva az Our World in Data nevű szervezet adatai szerint.

    Az omikron-variáns megjelenése miatt tavaly Jacinda Ardern miniszterelnök közölte, hogy egyelőre nem enyhítenek a járványügyi korlátozásokon.

  • Pozitív lett Károly brit trónörökös legutóbbi koronavírustesztje. 

    Károly herceg csütörtök délelőtt kapta meg a pozitív koronavírus-eredményét, ezután elkülönítésbe vonult

    – számolt be a Clarence House Twitteren. A tájékoztatás nem részletezte, hogy a 73 éves trónörökösnek vannak-e tünetei, azonban megtudtuk, hogy Károly herceg mélységesen sajnálja, hogy nem fog tudni részt venni a dél-angliai winchesteri látogatásán. 

    A trónörökös szervezetében egyébként másodszor mutatták ki a koronavírus jelenlétét. Először a koronavírus első járványhullámában jelentette be a Clarence House, hogy a walesi herceg megfertőződött.

    (via MTI) 

  • A Pentagon előírása alapján minden amerikai katonának kötelező beoltatnia magát. Az Egyesült Államok Tengerészgyalogsága szerdán jelentette a CNN-nek, hogy 240 katonát szereltek le, mert elutasította az oltóanyagot.

    A hazaküldöttek közül 217-en szolgáltak aktívan. A Tengerészgyalogság kijelentette, hogy minden hazaküldött katona becsületes minősítést kapott a leszerelés után, tehát megkapják a veteránoknak járó jogosultságokat és kedvezményeket.

  • Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai karának vizsgálata rámutatott, hogy a járványügyi intézkedésként hozott távolságtartási szabályokat legkevésbé a férfiak tartották be. Az eredmények azt mutatják, hogy a szabályok megszegését 95 százalékban a férfiak követték el.

    Egy 41 országból származó mintán keresztül mutatják be, hogy nem, életkor, jövedelem és végzettség alapján mennyire jósolható meg, hogy ki veszi legkevésbé figyelembe a távolságtartási szabályokat. Az eredményt az esetleges pszichológiai okokon kívül az is magyarázhatja, hogy akik kevesebbet keresnek, sokszor munkakörükből kiindulva nem tudnak otthonról dolgozni.

    A kutatások azt mutatják, hogy végzettség, életkor és jövedelem alapján is kiszűrhető nagy arányban, ki tartja be kevésbé a távolságtartási szabályokat, de a legszembetűnőbb az, hogy nemi alapon meghatározva túlnyomórészt a férfiak felelősek a szabályszegésekért.

  • Tovább emelkedik a fertőzöttek száma a vulkánkitörés sújtotta Tongán. Tesztek bizonyították, hogy az omikron-variáns áll a szigetország első koronavírusjárvány-kitörése mögött – adta hírül az Associated Press.

    További 31 pozitív koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, ezzel mintegy megkétszerezve az előző napi adatot. Két egymást követő napon így már 64 aktív esetet jelentettek összesen – nyilatkozta Saia Piukala egészségügyi miniszter a Matangi Tonga nevű hírportálnak. 

    Az egészségügyi miniszter hozzátette azt is, hogy öt tesztet Ausztráliában bevizsgáltattak, amely megállapította, hogy az omikron-variáns terjed Tonga szigetén.

    Mint korábban is írtuk, Tongán egyetlen koronavírus-esetet sem jelentettek a pandémia kezdete óta. Januárban az egyik, segélyszállítmányt fuvarozó hadihajó legénysége közül csaknem huszonhárman pozitív teszteredményt produkáltak. Február elején két koronavírus-fertőzöttet is jelentettek a fővárosban, amelyeket még a kikötőben észleltek. Ezt követően lezárták az egész szigetet.

  • Hollandia véget vet a korlátozó intézkedések korszakának. A miniszterelnök bejelentette: már előkészítik, hogy az utolsó, még érvényben lévő szigorításokat is elvessék, február végén ,írta a dutchnews.nl. Mark Rutte optimista ez ügyben.

    Ha valamennyi szigorítást feloldják, akkor például az éttermek, a mozik, a színházak, valamint a bárok is éjjel egyig lehetnek majd nyitva, ráadásul teljes kapacitással üzemelhetnek. A holland kormány el akarja törölni a szociális távolságot érintő korlátozást is.

    Hollandiában az elmúlt napokban több mint 80 ezer volt a napi friss fertőzöttek száma. Az igazolt betegek száma megközelítette az öt és félmilliót a Benelux-államban. A Covid-19 kórban és szövődményeiben csaknem 21 ezer beteg halt bele, viszont csaknem kétmillióan már felépültek a betegségből.

  • Romániában több mint 26 ezer új fertőzöttet szűrtek ki az elmúlt 24 órában, hétfőn még 36 ezer új esetet diagnosztizáltak. A kiértékelt tesztek kevesebb mint harmada mutatta ki a vírust. Az igazolt betegek száma átlépte a két és fél milliót a szomszédos országban, írta az agerpres hírügynökség.

    A hatóságok 139 halálos áldozatról számoltak be csütörtökön, hétfőn 185 ember halt meg a vírus miatt. Az elhunytak több mint hetven százaléka oltatlan volt. Az utóbbi csaknem kettő esztendőben több mint 61 ezren veszítették életüket a kórban.

    Ugyanakkor csak szerdán 22 ezren épültek fel a fertőzésből, a járvány kezdete óta már kétmillióan. Kórházban mintegy 11 ezer beteget kell ápolni, 1200 Covid-páciens intenzív ellátásra szorul.

  • Szlovákiában ismét nőtt az egy napon belül kimutatott friss fertőzöttek száma. Míg hétfőn 19 ezer új esetet regisztráltak, addig szerdán már több mint 20 ezret. Hétfőn a tesztek mintegy fele lett pozitív, az elmúlt 24 órában már csaknem 60 százalékuk.

    Kedden 22 halálos áldozatot közöltek a szlovák hatóságok, csütörtökön 26 ember elvesztését jelezték, írta a parameter.sk. A járvány kezdete óta több mint 18 ezren haltak bele a kórba a szomszédos országban.

    Jelenleg mintegy kétezer beteget ápolnak a kórházakban, két nappal ezelőtt még több mint 2100 fertőzöttet kellett ott kezelni. Az egészségügyi intézményekben gondozottak megközelítően 75 százaléka nem kapott védőoltást, vagy csak egyet. Szlovákiában már 2,8 millió ember vett fel legalább egy adag vakcinát.

  • Az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Minisztériuma (DHS) figyelmeztette a bűnüldözési szerveket országszerte, hogy a kanadai eseményekhez hasonlóan alakulóban vannak kamionos tüntetések. Kanadában a kamionosok még a legforgalmasabb kanadai–amerikai határátkelőt is elállták egy egész napig, jelentős gazdasági károkat okozva mindkét országnak.

    A DHS kedden jelentette a CNN-nek, hogy értesülései szerint kamionsofőrök készülnek elállni az utakat több amerikai városban is. Ennek oka valószínűleg a kamionsofőrökre kiszabott oltási kötelezettség az országban.

    A jelentés szerint kamionsofőrök egy csoportja vonulna Kaliforniától Washingtonig február közepétől, és lehetséges, hogy megzavarják a február 13-ai LVI Super Bowlt, valamint a március 1-jén esedékes, az Egyesült Államok elnöke által, a helyi kongresszus számára évente tartott beszédét.

    A több száz kamion csoportos menetele sok kárt okozhat a gazdaságban. 

  • Lengyelországban csaknem 42 ezer friss fertőzöttet diagnosztizáltak az elmúlt 24 órában, kedden 41 ezer megbetegedést regisztráltak. Egy héttel ezelőtt még több mint 50 ezer új esetet szűrtek ki. Az igazolt megbetegedések száma meghaladta az 5,3 milliót.

    A koronavírus és szövődményei miatt 262 beteg veszítette el az életét szerdán – írta a pap.pl lengyel hírügynökség. A megelőző napon 310 ember lelte halálát a kórban. A járvány kezdete óta már 107 ezren haltak bele a fertőzésbe Lengyelországban.

    Ugyanakkor egy nap leforgása alatt 51 ezer beteg felgyógyult a kórból. A járvány kezdete óta 4,4 millióan épültek fel a fertőzésből Lengyelországban.

  • Az elmúlt két évben az Oscar-díj-átadó gálát a koronavírus miatt korlátozott körülmények között, csökkentett jelenléti létszámmal rendezték meg. Idén visszatér teljes hagyományában, vendég-műsorvezetővel és telt házzal.

    Ami igazán meglepő, hogy nem várnak el a díjátadón oltási igazolást, bár a szervezők tanácsolják a résztvevőknek, hogy oltassák be magukat a gála időpontjáig, ha még nem tették, emellett tesztelik is az érkezőket. Az oltatlan vendégek szigorúbb tesztelési protokoll alá kerülnek – közölte a News24.

    A pandémiával kapcsolatos irányelveket még nem tették közzé hivatalosan, de az eddigiek alapján nem lesznek olyan szigorú biztonsági intézkedések a március 27-ei gálán, mint az előző két évben. Los Angelesben még nem oldották fel a beltéri maszkviselésre vonatkozó rendelkezést, és a gála körülményeinek meg kell felelniük a helyi szabályoknak.

  • Szállodákban különíthetik el a tünetmentes koronavírus-fertőzötteket Hongkongban, ha betelnek a közegészségügyi intézmények a várost sújtó újabb járványhullám miatt – adta hírül bennfentes forrásokra hivatkozva a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

    Az újság forrása szerint az otthoni elkülönítést a legvégső megoldásnak tartogatják, arra az esetre, ha minden más lehetőséget kimerítettek.

    A mintegy 7,5 milliós városban 1161 új Covid–19-esetet jelentettek szerdán. Hongkongban ezzel elsőként fordult elő, hogy ezer fölé emelkedett a napi új esetek száma.

    Az SCMP egyik forrása szerint a helyi egészségügyi hatóságok arra számítanak, hogy az esetszám a következő napokban akár napi kétezer fölé is emelkedhet, jelentős nyomás alá helyezve az egészségügyi ellátórendszert. Szerdáig a koronavírusos betegeknek fenntartott kórházi ágyak mintegy 90 százaléka – 1990 ágy – telt be. Továbbá csaknem kétszáz tünetmentes fertőzöttet helyeztek el egy – korábban a fertőzöttek kontaktjainak fenntartott – 3500 férőhelyes karanténtáborban.

    David Hui, a hongkongi kormányzat járványügyi tanácsadója a szállodai elkülönítés mellett foglalt állást a tünetmentes fertőzöttek esetében, mivel a hongkongi otthonok jellemzően kis méretűek, és sok esetben nincsenek elkülönítésre használható helyiségek vagy önálló mosdó, így az egy háztartáson osztozók számára jelentős a fertőzés kockázata.

    Az SCMP adatai szerint Hongkongban eddig csaknem 5,5 millióan vették fel a koronavírus elleni védőoltás első adagját, 4,9 millióan a másodikat és 1,1 millióan a harmadikat – számolt be az MTI.

  • Boris Johnson brit miniszterelnök bejelentette, hogy

    minden járványügyi korlátozást, beleértve a pozitív tesztet követő karanténkötelezettséget is eltöröljük két héten belül

    A miniszterelnök egy hónappal előrébb hozta a tervezett enyhítést, annak ellenére, hogy több más országban is egyre szigorúbbak a járványügyi korlátozások. Boris Johnsont több szakértő is arra figyelmeztette, hogy ezzel hamisan azt üzenheti, hogy véget ért a járvány. A jótékonysági szervezetek szerint az enyhítés veszélyeztetheti a krónikus betegeket. 

    A miniszterelnökségi hivatal továbbra is azt javasolja, azok, akiknek pozitív a teszteredményük, maradjanak otthon. A karanténban lévők jelenleg akkor hagyhatják el az otthonukat, ha az ötödik és a hatodik napon is negatív teszteredményt produkálnak – számolt be a The Guardian.

  • Wellingtonban 120 tüntetőt letartóztattak csütörtökön, akik a koronavírus miatt meghozott intézkedések ellen tiltakoztak a parlament előtt, két rendőr megsérült. Új-Zéland fővárosában már harmadik napja tart a demonstráció. A rendőrök erősítést kaptak, a tüntetők mintegy kétszázan lehetnek, írta az 1news.co.nz.

    Közben rekordszámú, több mint háromszáz friss fertőzöttet diagnosztizáltak 24 órán belül Új-Zélandon. A szigetországban a járvány kezdete óta több mint 18 ezer esetben mutatták ki a vírust. A Covid–19-kórban és szövődményeiben 334 ember halt meg.

    Az ország északi részén elérte a kilencven százalékot azoknak a 12 éven felettieknek a száma, akik már megkapták a védőoltás első dózisát. A 4,8 millió lelket számláló Új-Zélandon eddig 1,7 millió adagnyi oltóanyag fogyott el.

  • Attól tartanak Skóciában, hogy sokan „a saját kezükbe veszik a törvényt”, mivel a bíróságok nem tudnak megfelelően működni a járvány miatt. 

    A The Herald című lap híradása szerint a skót bíróságokra 42 ezer bűnügy megtárgyalása vár jelenleg. Mindez annak tudható be, hogy a járvány miatt nem tudtak a szokásos rendben lezajlani ezek az eljárások. 

    Kate Wallace, a Victims Support Scotland nevű, áldozatokat segítő szervezet ügyvezető igazgatója ezzel kapcsolatban azt mondta: az, hogy a tárgyalásokat újra és újra elhalasztják, komoly traumát jelent az áldozatoknak, és negatívan hat a mentális egészségükre. Emiatt attól tartanak, hogy egyre többen önbíráskodás útján próbálhatják meg rendezni azokat az ügyeket, amelyeket a bíróságok eddig nem tudtak.

    Az ügyvezető hozzátette: észrevételeiket jelezték az illetékes miniszterek számára is. 

    (The Herald)

  • Carrie Lam hongkongi kormányzó „őszinte sajnálatát” fejezte ki amiatt, hogy a lakosoknak órákat kellett várniuk az ország tesztközpontjai előtt.

    Mindez annak tudható be, hogy az utóbbi napokban rekordot döntött az új fertőzöttek száma Hongkongban. Szerdán már 1161 új esetet regisztráltak, ami relatíve soknak számít ahhoz képest, hogy itt – Kína többi területéhez hasonlóan – szintén azt tűzték ki célul, hogy teljesen eltüntetik a koronavírust.

    A fertőzés gyors terjedése miatt Hongkong Discovery Bay nevű, 200 ezres városnegyedében elrendelték, hogy a helyieknek és a turistáknak is kötelezően teszteltetniük kell magukat. A bejelentés után az emberek tömegesen indultak meg a központok felé, és sokan órák hosszat várakoztak az épületek előtt. Többen is arra panaszkodtak, hogy a sorokban még nagyobb eséllyel kapják el a vírust, mint ha nem mennének el teszteltetni magukat.  

    Carrie Lam szerda este elnézést kért a hosszú sorok miatt, és közölte, hogy a kormány dolgozik a kapacitások bővítésén. Hozzátette: azt is próbálják megakadályozni, hogy a fertőzés bejusson az idősotthonokba, különösen annak fényében, hogy Hongkongban a legidősebbek több mint 50 százaléka még nincs beoltva (miközben a teljes felnőtt lakosság körében 80 százalék feletti az átoltottság). 

    (Channel News Asia)

  • Ukrajnában több mint 41 ezer friss fertőzöttet diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában. A megelőző napon 38 ezer új esetet regisztráltak. Az igazolt megbetegedések száma meghaladja már a 4,4 milliót.

    A Covid–19 és szövődményei 280 beteg halálát követelték szerdán, írta a pravda.ua. A szomszédos országban több mint 102 ezer ember halt meg a betegségben.

    Ugyanakkor 3,7 millió ember felépült a kórból.

    Ukrajnában 15,5 millió ember kapott legalább egy adagot a koronavírus elleni védőoltásból, írta a karpatalja.ma. Egy nap leforgása alatt 72 ezren vettek fel vakcinát.

  • Tokióban és Japán 12 másik prefektúrájában szigorításokat rendeltek el három hétre. Az ok az omikron-variáns gyors terjedése. A japán kormányfő szerint az ország újból kritikus pontján van a vírus elleni harcnak, közölte a Japan Today.

    Japánban kedden több mint 92 ezer új fertőzöttet diagnosztizáltak. Tokióban megközelítette a 19 ezret az új megbetegedések száma. A járvány kezdete óta csaknem 3,5 millió új esetet regisztráltak, a halálos áldozatok száma súrolja a húszezret.

    A tartományok, a helyi önkormányzatok már korábban megszervezték a segítséget azoknak, akiknek otthon kell maradniuk a fertőzés következtében, írta a japan.news.com. Például autóval, biciklivel viszik ki az élelmet azoknak, akiket elszigeteltek családtagjaiktól a kór miatt.

  • A pár napja lezárt kínai városban normalizálódni látszódik a járványhelyzet. A vietnámi határ mellett található Baise településen hétfőn azért zártak be az iskolák, az üzletek, állt le a tömegközlekedés, mert csaknem száz esetet diagnosztizáltak. Ám az utóbbi 24 órában már tízet sem, írta a South China Morning Post.

    Pont ezzel ellentétes a trend Hongkongban. A Kínai Népköztársasághoz tartozó különleges közigazgatási övezetben mintegy ezer új megbetegedést regisztráltak szerdán. Míg 2021. január derekán egy tucat esetben sem diagnosztizálták a koronavírust, addig februárban már tartósan kettőszáz fölé kúszott ez a szám.

    Hongkongban a járvány kezdete óta több mint 14 ezren fertőződtek meg és 213 beteg életét veszítette a kórban. A kontinentális Kínában a hivatalos statisztikák szerint az utóbbi bő két évben 107 ezer megbetegedést jegyeztek fel, és több mint 4600 ember halt bele a kórba.

  • A világon 403 218 603 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 777 206 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli adatai alapján.

    Egy nappal korábban a világon 400 700 805 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 763 154 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV–2 vírus okozta Covid19 betegségnek

    • az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 77 265 134. A halálos áldozatok száma 912 252.
    • Indiában 42 478 060 fertőzöttet és 506 520 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 26 972 914 fertőzöttről és 635 421 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 21 177 663 fertőzöttet és 134 609 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Az Egyesült Királyságban 18 123 192 a fertőzöttek száma, és 159 503-an haltak meg a betegségben.
    • Oroszországban 13 128 679-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 330 609-re emelkedett.
    • Törökországban 12 554 674 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 89 477.
    • Olaszországban 11 847 436 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 149 896.
    • Németországban 11 832 331 fertőzöttet és 119 457 halottat tartanak nyilván.
    • Spanyolországban 10 502 141 fertőzöttet és 95 213 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Iránban 6 696 927 a fertőzöttek és 133 164 a halottak száma.
    • Lengyelországban 5 258 785 fertőzöttet és 107 204 halálesetet tartanak nyilván.
    • Ukrajnában 4 582 137 fertőzöttet regisztráltak, és a hivatalos adatok szerint 108 668 ember halt meg a koronavírus szövődményeiben.
  • Szinte az összes járványügyi korlátozást feloldották Svédországban, dacára annak, hogy a tudósok arra kérték a kormányt: egyelőre várjanak ezzel.

    A svéd kormány már a világjárvány kezdete óta külön úton jár a járványvédelmi politikában, és csak a legritkább esetben vezetett be korlátozásokat. Most viszont úgy döntöttek, hogy még azokat is feloldják, amelyeket tavaly ősszel, az omikron-variáns megjelenése után bevezettek. 

    A kormány a múlt héten jelentette be, hogy véget vetnek az intézkedéseknek és kinyilvánítják azt, hogy náluk véget ért a járvány, mivel a vakcinák és az omikron-variáns által okozott enyhébb betegségek miatt csökkent a kórházban kezeltek és a halálozások száma.

    Ahogy ezt a járványt ismerjük, én azt mondanám, hogy vége van

    – mondta ezzel kapcsolatban Lena Hallengren egészségügyi miniszter, majd gyorsan hozzátette: valójában azért még nincs vége a járványnak, csak abban az értelemben, hogy nagyobb változások már nem várhatóak, ezért nem lesz szükség újabb korlátozásokra.

    Szerdán pedig meg is történt a korlátozások feloldása, ráadásul a skandináv országban mostantól kezdve nemcsak ennek mondtak búcsút, hanem az ingyenes tesztelésnek is, ami a töredékére vetheti vissza a napi tesztek számát. 

    A kormány annak ellenére döntött így, hogy még mindig sok a fertőzött és továbbra is nagy nyomás hárul az ország kórházaira. Erre a tudósok is figyelmeztették a politikusokat, de hiába.

    Egy kicsivel több türelmünk kellene legyen, még egypár hetet várni kéne

    – mondta Fredrik Elgh, az Umeai Egyetem virológus professzora a korlátozások feloldásáról. „Ahhoz pedig lenne elég pénzünk, hogy folytassuk a teszteléseket” – tette hozzá. 

    (Reuters)

  • Harry herceg azt kérte, hogy a koronavírushoz hasonló módon mindenki teszteltesse magát a HIV ellen azért, hogy megvédhessen másokat attól a fertőzéstől is.

    A sussexi herceg egy videóban beszélt arról, hogy szeretné folytatni édesanyja, Diana hercegnő azzal kapcsolatos munkáját, hogy felszámolják a HIV-et övező félreértéseket, stigmákat.

    Harry herceg elmondta, hogy akkor szembesült a HIV-vel és az azáltal okozott szenvedéssel, amikor látogatást tett Lesothóban és Botswanában. 

    Ehhez jött még hozzá az, hogy édesanyám nem tudta bevégezni a munkáját. Emiatt úgy érzem, hogy meg kell próbálnom folytatni ezt, amint csak tudom.

    Harry herceg egyébként már 2016-ban is élőben közvetítette az egyik HIV-tesztjét, és a felmérések szerint ezután 500 százalékkal nőtt a tesztek iránti igény az egyik legnagyobb brit jótékonysági szervezetnél, a Terrence Higgins Trustnál.

    Mindannyiunknak megvan a kötelessége, vagy legalább a lehetősége arra, hogy teszteltesse magát. Ezzel pedig mások számára is egyszerűbbé teszik, hogy ők is elvégezzék a tesztet

    – fogalmazott a herceg, aki azt is megjegyezte, hogy a koronavírus-járvány idején a HIV-tesztek száma visszaesett, holott pont a pandémia miatt „kellett volna meggyökerezzen az emberekben” az, hogy

    muszáj teszteltetnünk magunkat azért, hogy ismerjük az állapotunkat, megvédhessük a többieket

    – mondta Harry herceg. 

    A herceg beszélgetőpartnere Gareth Thomas, a walesi rögbicsapat korábbi kapitánya volt, aki maga is HIV-fertőzött. Thomas azt mondta: érezhetően javult a HIV ellen folytatott küzdelem azóta, hogy Diana hercegnő megnyitotta az első AIDS-es betegekkel foglalkozó osztályt egy londoni kórházban.

    A korábbi sportoló szerint 2022-ben már nem olyan rémisztő együtt élni a HIV-vel, mint korábban volt. Saját bevallása szerint neki a fertőzés segített „értékelni az életet”. 

    Felkelek reggel hatkor, beveszem azt az egy tablettát, amelyet a HIV miatt kell, és akkor azt érzem, hogy elkezdődik a napom 

    – mondta, hozzátéve: az Egyesült Királyság célja mindemellett is az, hogy 2030-ra teljesen felszámolják a fertőzést és megakadályozzák a további terjedését, ehhez viszont még nagyon sok a tennivaló.

    Az Egyesült Királyságban egyébként ingyenesen is lehet saját kezűleg használható HIV-teszteket rendelni legalább egy oldalon, a www.startswithme.org.uk-n. 

    (The Guardian)

  • Jó reggelt!

    Indul az Index csütörtöki hírösszefoglalója, amelyben beszámolunk a koronavírus-járvány történéseiről, és ismertetjük a legfontosabb tudnivalókat.

    Vigyázzanak magukra, jó egészséget!