Ez a poszt a következő Percről percre része:

Ezek a leggyakoribb poszt-Covid-tünetek

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink!

    Zárul az Index hétvégi hírösszefoglalója, melyben beszámoltunk a koronavírus-világjárvány történéseiről és ismertettük a legfontosabb tudnivalókat.

    Pihenjenek jól, vigyázzanak magukra!

  • Brahmdeo Mandal nyugdíjas postás tizenegyszer vette fel a koronavírus elleni vakcinát. A 85 éves férfit a tizenkettedik oltóanyag felvételekor fülelték le.

    Elmondása szerint az oltások segítettek neki a meglévő betegségei tüneteinek enyhítésében.

    Az idős ember hamis személyi igazolvánnyal tudta kijátszani a rendszert és többször is különböző oltópontokon felvenni a vakcinát. Az eset miatt le akarták tartóztatni, de öngyilkossággal fenyegetőzött.

  • Magyar kutató vezette azt a vizsgálatot, amelyből kiderült, mi az a három dolog, ami hozzájárul a fiatalok mentális egészségéhez a pandémia idején. A szakemberek háromszázezer 11–14 év közötti fiatalt figyeltek meg az Egyesült Államokban a kutatás alatt.

    A vizsgálat szerint, melyről a MedicalXpress számolt be, a családon belüli és barátokkal kialakított támogató kapcsolatok és az egészséges tevékenységek, mint a jó alvás és a fizikai aktivitás, segítenek a fiatalok mentális egészségére gyakorolt negatív hatásokat ellensúlyozni.

    Az is kiderült, hogy a több képernyő előtt töltött idő és a koronavírussal kapcsolatos előítéletek vagy diszkrimináció megtapasztalása negatív hatásokkal van a serdülők érzelmi jólétére.

  • Megkezdődött a világhírű velencei karnevál. A március 1-jéig tartó eseményt a világjárvány miatt hibrid formában rendezik meg.

    A szervezők a koronavírus-járványra való tekintettel a karneváli eseményeket szétosztották a lagúna szigetei, a szárazföld és az óváros között. Néhány hagyományos eseményről le is mondtak, hogy elkerüljék a tumultust.

    A karneválról ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.

  • Jelentősen csökkent Romániában a héten az újonnan diagnosztizált fertőzések, és kevésbé számottevően a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma az előző héthez képest.

    A stratégiai kommunikációs törzs vasárnap közzétett adatsora szerint ezen a héten 160 ezer embernél mutatták ki a fertőzést, ami több mint 20 százalékkal marad el a múlt heti, 200 ezret meghaladó csúcstól.

    Az egészségügyi szakemberek szerint Romániában múlt héten, az egyetlen nap alatt (február 1-jén) diagnosztizált 40 ezres rekorddal tetőzött a járvány ötödik hulláma, amelyben az omikron-vírusvariáns volt meghatározó. Azóta a fertőzésszám alapvetően csökkenő tendenciát mutat, szerda óta pedig a napi esetszám már rendre kisebb, mint az utóbbi két hét átlaga – adta hírül az MTI.

  • Sikerült feloszlatnia a rendőrségnek a tüntetést a kanadai hídon. A rendőrség felhívásában figyelmeztette a tüntetőket, hogy zéró toleranciát fog mutatni az illegális tevékenységekkel szemben, miután a bíróság kimondta, hogy a híd lezárása jogsértő.

    Joe Biden amerikai elnök korábban felkérte Justin Trudeau kanadai miniszterelnököt, hogy a szövetségi kormány intézkedjen a blokád feloldása érdekében.

    Drew Dilkens, a kanadai Windsor polgármestere kijelentette, hogy 

    Kanada nem engedheti meg magának, hogy a híd, amelyen keresztül napi 360 millió dollár értékű áruforgalom zajlik, továbbra is zárva maradjon.

    A magát „szabadságkonvojnak” nevező oltásellenes tiltakozás több mint két hete kezdődött Ottawában, ahol kamionsofőrök az ellen tüntettek, hogy a nemzetközi forgalomban dolgozó gépkocsivezetőknek kötelezővé tették az oltást – számolt be az MTI.

  • Ausztria felfüggesztheti a koronavírus elleni általános oltási kötelezettséget, ha az orvosokból és jogászokból álló bizottság ezt javasolja – jelentette ki a Krone című lapnak Karl Nehammer osztrák kancellár.

    A kötelező oltásról rendelkező jogszabály a héten lépett hatályba, de a kormány folyamatosan figyelemmel kíséri a jogszabály végrehajtását – tudatta az osztrák kormányfő.

    A jogászokból és orvosokból álló bizottság újraértékeli, hogy az oltás kötelezővé tétele továbbra is jogszerű lépés-e

    – mondta Nehammer. A kancellár világossá tette, hogy készek megmásítani a jogszabályt, ha a bizottság azt javasolja.

    Ausztria az európai uniós tagállamok közül elsőként rendelt el általános oltási kötelezettséget a Covid–19 ellen – ismertette az MTI.

  • A téli olimpiából még hátralevő napokban koronavírussal megfertőződő sportolók az ötkarikás játékok zárása után is Pekingben maradnak – számolt be az MTI. A TASZSZ orosz hírügynökség Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól származó információja szerint a kínai jelenlét kényszerű meghosszabbodása a versenyzőkön kívül vonatkozik a küldöttségek megbetegedő tagjaira is.

    A jövő vasárnap záruló olimpia kései szakaszában koronavírussal fertőződő sportolók és delegációtagok Pekingben maradnak egészen addig, amíg teljesen felépülnek

    – tudatta a NOB sajtószolgálata hozzáfűzve, hogy a rendelkezés a paralimpián részt vevőket is hasonlóképpen érinti.

  • Feltételezések szerint koronavírus elleni hamis gyógyszert árusítanak az ukrajnai Hmelnickij megyében.

    Az ukrán egészségügyi minisztérium közölte: a megye több gyógyszertárában is árusítanak egy Molnipiravir nevű, koronavírus elleni gyógyszert, ami államilag nincs bejegyezve. Ennek hiányában a gyógyszert árusítani tilos az országban.

    A szaktárca hozzátette: nem tud felelősséget vállalni az alkalmazásért, mert az is előfordulhat, hogy a gyógyszer emberi használata veszélyes – írja a Korrespondent ukrán hírportál.

  • A Kanada és az Egyesült Államok közötti hidat elfoglaló tüntetőket egy hét után sikerült feloszlatniuk a rendőröknek.

    A koronavírussal kapcsolatos szabályok ellen tüntető kamionosok napokon keresztül megbénították a kereskedelmet az Ontario állambeli Windsorban található Ambassador hídon.

    Vasárnap reggelre a rendőrök folytatták akciójukat: letartóztattak embereket, akik nem hagyták el a területet, és néhány járművet is elvontattak. Így rövid időn belül már csak néhányan maradtak a helyszínen.

    Most a tüntetők helyett rendőrautók zárják el az Ambassador hídra vezető utat, és Twitteren a windsori rendőrség továbbra is arra kéri az embereket, hogy ne menjenek a híd környékére – számolt be a BBC.

  • Újraindul hétfőtől a jelenléti oktatás az alsó osztályosok számára Kárpátalja megyeszékhelyén, Ungváron. Az 5–11. osztályosok maradnak az online oktatás mellett.

    Az erre vonatkozó döntést a városi tanács járványügyi bizottsága hozta meg február 11-én. A tanács kiemelte, hogy Kárpátalján a vörös járványbesorolás ellenére Ungvár minden oktatási intézménye készen áll a jelenléti oktatásra, mivel a tanárok száz százaléka be van oltva – írja a Golos Karpat ukrán hírportál.

  • Szombaton három új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki a pekingi téli olimpián. Ez a legalacsonyabb szám az olimpiai falu január 23-i megnyitása óta.

    A pozitív mintát adók közül ketten voltak sportolók vagy delegációhoz tartozók. Szombaton 69 558 tesztet végeztek, ezekből lett három minta pozitív – számolt be az MTI.

  • Egy nővér blogbejegyzéséből derült ki, hogy egy észak-karolinai házaspár néhány perc különbséggel halt meg a koronavírus szövődményei miatt.

    Thomas és Daine Frontenberry, akik nem sokkal korábban ünnepelték házassági évfordulójukat, 52 éve alkottak egy párt. Az iskolai szerelemből kialakult kapcsolat kezdetén a férfi 17, a nő csupán 16 éves volt.

    A pár 2021 karácsonyának táján kaphatta el a vírust, és állapotuk annyira megromlott, hogy a családjuk január 13-án úgy döntött, lekapcsolhatják őket az életben tartó gépekről. A nővér írása szerint amikor Diane átkerült a férje szobájába, rövid időre stabilizálódott a légzése és a szívverése is.

    Az írásból az is kiderült, hogy haláluk pillanatában két lányuk vette őket körül, a férj és a feleség pedig kézen fogva, arccal egymáshoz fordulva feküdt. Thomas Fortenberry január 13-án délután 6:41-kor, Diane 6:45-kor halt meg.

  • A kaliforniai törvényhozás új rendelkezést vezet be, amelynek értelmében a cégeknek kötelezniük kell a munkavállalóikat, hogy oltassák be magukat – írta meg Kalifornia állam Berkeley városának Patch című helyi lapja.

    A rendelet, amelyet Buffy Wicks, a városi közgyűlés képviselője jelentett be, felülírja a korábbi szabályt, amely szerint az oltást heti teszteléssel ki lehetett váltani. Ez mostantól már csak egészségügyi vagy vallási okokból lehetséges.

  • Pádár Beáta vasárnap a videószobában segíti a zsűri munkáját a rövidpályás gyorskorcsolyázók női versenyein a pekingi téli olimpián. A magyar bíró január 31-i megérkezése óta koronavírus-fertőzés miatt tíz napig karanténhotelben volt, és még most sem nagyon engedélyezik számára, hogy másokkal találkozzon, étkezzen vagy utazzon. Eredetileg a női számok főbírója lett volna.

    Pádár Beáta az MTI-nek azt mondta: január 30-án Svájc érintésével utazott Pekingbe, hogy a női short track számok főbírójaként tevékenykedjen, de amikor 31-én megérkezett az olimpiára, a repülőtéren elvégzett PCR-tesztje pozitív eredményt hozott. Előtte otthon minden tesztje negatív volt, ezért szállhatott fel a repülőre, és kapta meg a beutazási vízumot.

    A reptéri pozitív teszt miatt a megérkezési szállodából egyből átvitték egy karanténhotelbe, ahol tíz napot töltött. Mindennap tesztelték, de sokáig pozitív teszteket adott, egyszer előfordult negatív is, másnap azonban megint pozitív lett az eredmény.

    A fertőzési adataim egyre javultak, és amikor közelített a megfelelő értékhez, kértem a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetséget, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság orvosi bizottságának segítségével szabadítsanak ki a karanténhotelből, mert szeretnék dolgozni. A hotelben a civil munkámat tudtam végezni home office-ban, működtek olyan programok is, amelyek segítségével tudtam tartani a kapcsolatot a szeretteimmel, ismerőseimmel. Ezzel együtt ez egy bezártság volt, nem ezért jöttem ide

    – nyilatkozta Pádár Beáta, aki négy éve Phjongcshangban asszisztensként működött közre a rövidpályás gyorskorcsolyázók versenyein. Hozzátette: szerdán végre visszaköltözhetett a „rendes” szállodába, de azzal a feltétellel, hogy senkivel nem találkozhat, nem étkezhet és nem utazhat együtt. Pénteken kimehetett a short track versenyre, de nem mint főbíró, és vasárnap megint kilátogathat a Fővárosi Fedett Stadionba. Felajánlották, hogy hazautazhat, de nem fogadta el, mivel szeretne bíráskodni. A vasárnap esti programon a videószobába osztották be, innen segíti majd a zsűri munkáját. Bízik benne, hogy szerdán már bíró lehet.

    Hangsúlyozta: mentálisan sokkal jobban megviselték a történtek, noha a közel két hét alatt öt kilót fogyott, keveset tudott enni, aludni, fájt a torka, izomfájdalmai voltak, és fáradtság is gyötörte.

    Nem kaptunk gyógyszert, vitamint. Mindennap reggel feljöttek hozzám, elvégezték a PCR-tesztet, megnézték a vérem oxigénkapacitását, és megmérték a lázam. Amúgy senki nem mondott semmit, hogy mire számíthatok, mi lesz. Nem ezt várnánk az otthonunktól hétezer kilométerre

    – fogalmazott.

  • A Tüdőközpont által készített, 76 fő adatait összegző, koronavírus utáni tüdőgyógyászati ellátási regiszterből közzétették a három leggyakoribb poszt-Covid-tünetet.

    A betegség után 29-en fáradékonyságra, 27-en köhögésre és légszomjra, 25 fő pedig nehézlégzésre panaszkodott a tüdőgyógyásznak. További 17 fő mellkasi fájdalomról és rendellenes szívdobogásról számolt be.

    Potecz György szakorvos szerint akkor kell orvoshoz fordulni, ha a betegséget követő három-négy hétnél tovább fennállnak a tünetek, vagy valamelyik tünet újrakezdődne – írja az Egészség Kalauz.

  • Az elmúlt napon Oroszországban 197 949 új koronavírusos megbetegedést azonosítottak. Ezzel a koronavírusos megbetegedések száma 14 133 509-re emelkedett.

    A halottak száma 101 568-cal 11 235 859-re nőtt – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség.

  • Az ausztrál rendőrség vasárnap estig adott haladékot a koronavírus-oltási kötelezettség ellen tüntetőknek, hogy elhagyják a főváros helyszíneit. A rendőrség nem mondta, milyen intézkedéseket tesznek, ha a tüntetők továbbra is a helyszínen maradnak. 

    Canberrában a hét végén több ezer ember tiltakozott, a kanadai kamionosok példájára a tüntetők teherautóikkal, furgonjaikkal és motorkerékpárjaikkal foglaltak és zártak el több utcát. Helyszíni beszámolók szerint csaknem 100 ember a parlament épülete elé vonult. Egyelőre senkit nem tartóztattak le.

    Mindeközben Új-Zélandról is tüntetéseket jelentettek, a megmozdulások immár hatodik egymást követő napja folynak. Források mindazonáltal rámutatnak arra, hogy a két ország lakosságának többsége támogatja az oltási kampányt, és magas az átoltottság is.

    Az elmúlt 24 órában Ausztráliából 22 750, Új-Zélandról pedig 810 új fertőzést jelentettek. 

  • A francia hatóságok több száz járművet tartóztattak fel, és csaknem 300 esetben szabtak ki pénzbírságot Párizsban, miután „szabadságkonvojok” megpróbáltak bejutni a városba, hogy tiltakozzanak a járvány miatt elrendelt korlátozások ellen. 

    Több irányból próbáltak betörni a kamionok a francia fővárosba, hogy tiltakozzanak a Covid-igazolvány ellen, amelyet a francia kormány megkövetel az emberektől, hogy beléphessenek bizonyos közterületre. Vannak, akik emellett az emelkedő energiaárakat is kritizálják.

    Párizs eddig csaknem 7200 rendőrt telepített a város különböző pontjaira, hogy megakadályozza a tüntetők bejutását a városba. A rendőrség már szombaton közölte, hogy a fővárosba igyekvőket több belépési ponton feltartóztatták. Arról is beszámoltak, hogy több mint 280 bírságot szabtak ki.

    A belvárosban pedig a kamion nélkül demonstrálók tüntetését könnygázzal próbálták meg feloszlatni. 

    (via Politico

  • Továbbra is olyan anyagokat kínál a Spotify a felhasználóknak, amelyek azt állítják, hogy a koronavírus-járvány nem létezik, és az oltás tulajdonképpen „méreg”.

    A lejátszási listákon továbbra is elérhetőek a vírustagadó, oltásellenes tartalmak. 

    A Spotify egyébként ezen a hétvégén több olyan tartalmat távolított el, amely szerinte  veszélyes, hamis vagy megtévesztő információkat tartalmazott. Az eltávolítás előtt azonban még aktívan népszerűsítették a hamis tartalmakat.

    Ha valaki vírustagadó számokat játszott le korábban, személyre szabott listát kapott a Spotifytól, és a legextrémebb dalokra irányították a figyelmét. A lejátszási lista 50 dalából 19 tartalmazott kifejezett utalásokat oltásellenességre és megtévesztő információkra, beleértve azt az állítást is, hogy az oltóanyaggal csipet ültetnek az emberek szervezetébe. 

    (via theguardian.com

  • Norvégia csaknem az összes fennmaradó korlátozást megszünteti, mivel a koronavírus-fertőzések száma valószínűleg már nem veszélyezteti az egészségügyi szolgáltatásokat, jelentette be Jonas Gahr Stoere miniszterelnök szombaton – írja a Reuters.

    Az észak európai ország ennek ellenére néhány területen továbbra is fenntart bizonyos korlátozásokat, mint például a Svalbard sarkvidéki szigetvilágra vonatkozóan. A kormány közleménye szerint a Svalbardba látogatóknak,továbbra is tesztelniük kell magukat az érkezés előtt és után is.

    A most bejelentett lazításoknak köszönhetően a norvégoknak többé már nem kell távolságot tartani és búcsút inthetnek a maszkoknak is. 

    Kinyithatnak a szórakozóhelyek is és ezentúl a fertőzött személyeknek nem kell elszigetelniük magukat.

    A Norvégiába utazók számára eltörlik a kötelező negatív tesztet, még a be nem oltottak esetében is.

    A skandináv állam decemberben vezetett be részleges korlátozásokat az újonnan felfedezett omikron-variáns rohamos terjedése miatt. A több mint ötmilliós országban a járvány kitörése óta eddig összesen 1 024 379 ember kapta el a fertőzést, és 1 513 ember halt meg koronavírussal összefüggő megbetegedésben.

  • Súlyos élelmiszerhiány alakulhat ki Hongkongban, mert egyre több beszállító cég fuvarozója kapja el a koronavírus-fertőzést. A több mint hétmillió lakosú város a zöldség- és a hűtöttbaromfi-ellátását 90 százalékban importálja, a szárazföldi ellátás pedig a legfontosabb forrás, különösen a friss élelmiszereknél – írja a Guardian.

    A különleges státusszal bíró városállam már korábban is súlyos hiánnyal nézett szembe a szigorú repülési korlátozások bevezetése után, legfőképp a külföldről behozott, jó minőségű tenger gyümölcseiből.

    A lap beszámol arról is, hogy szombaton már 1514 új koronavírus-fertőzést regisztráltak a pénteki 1325-höz képest. 

    John Lee, Hongkong második számú vezetője azt mondta, hogy Kína tesztelési és egészségügyi támogatásáról biztosította a várost a járvány megfékezése érdekében. Az omikron-variáns rohamos terjedése ellenére sem tervezik a szárazföldi útvonalak lezárását, ez pedig Hongkong számára némi esélyt nyújt az ellátás zavartalan biztosításához. 

  • A világon 410 176 062 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 809 944 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli adatai alapján.

    Egy nappal korábban a világon 408 442 142 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 802 000 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19-betegségnek

    • az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 77 707 349. A halálos áldozatok száma 919 253.
    • Indiában 42 586 544 fertőzöttet és 507 981 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 27 434 286 fertőzöttről és 638 346 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 21 765 182 fertőzöttet és 135 695 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Az Egyesült Királyságban 18 392 137 a fertőzöttek száma, és 160 076-an haltak meg a betegségben.
    • Oroszországban 13 728 138-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 332 727-re emelkedett.
    • Törökországban 12 834 534 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 90 266.
    • Németországban 12 391 463 fertőzöttet és 119 939 halottat tartanak nyilván.
    • Olaszországban 12 053 330 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 150 824.
    • Spanyolországban 10 604 200 fertőzöttet és 95 995 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Iránban 6 780 453 a fertőzöttek és 133 570 a halottak száma.
    • Lengyelországban 5 356 647 fertőzöttet és 108 089 halálesetet tartanak nyilván.
    • Ukrajnában 4 708 604 fertőzöttet regisztráltak, és a hivatalos adatok szerint 109 483 ember halt meg a koronavírus szövődményeiben.
  • A kínai szakhatóságok bejelentették, hogy feltételes engedélyt kapott az ázsiai országban a Pfizer Covid elleni tablettája, Paxlovid néven. A tablettát azok a felnőttek kaphatják, akiknek már fokozódó koronavírusos tünetei vannak, és félő, hogy állapotuk rosszabbra fordul. Az egyelőre nem világos, hogy a kínaiak megszerezték-e a tabletta gyártását. A készítményről decemberben azt állította a gyártó, hogy ha a tünetek megjelenését követő három napon belül elkezdik szedni, akkor a 89 százalékban csökkenti annak lehetőségét, hogy valaki kórházba kerüljön.

    A Pfizer közölte azt is, hogy jelenleg a világ száz országával folytatnak tárgyalást a tabletták szállításáról, amelyekből mintegy 120 milliót képesek azonnal leszállítani. 

  • Kedves olvasóink!

    Búcsúzik mára az Index hírösszefoglalója, melyben beszámoltunk a koronavírus-világjárvány történéseiről és ismertettük a legfontosabb tudnivalókat. Holnap ismét jelentkezünk friss hírekkel.

    Vigyázzanak magukra, pihenjenek jól!

  • A Pfizer- és a Moderna-oltás harmadik adagjának hatásosságát vizsgálta egy amerikai kutatás. Az amerikai közegészségügyi hatóság (CD) Morbidity and Mortality Weekly Report (MMWR) című szaklapjában megjelent tanulmány szerint a harmadik oltás után a csak két oltást kapottakhoz képest csökkent a koronavírus miatti sürgősségi vizitek és a kórházba utalás kockázata – írta Dobson Szabolcs szakgyógyszerész a Facebook-oldalán.

    A vizsgálat során 241 204 sürgősségi vizitet és 93 408 kórházba utalási esetet figyeltek meg az Egyesült Államok tíz tagállamában. Kiderült, hogy a delta-variáns időszakában a harmadik oltás beadása után két hónappal 97 százalékkal csökkent a sürgősségi vizitek kockázata. Ez a szám négy vagy ennél több hónap múlva 89 százalékra csökkent.

    Az omikron-variáns dominálása idején két hónappal a harmadik oltás után a sürgősségi vizitek kockázata 87 százalékkal, a kórházba utalásoké 91 százalékkal csökkent, az oltástól számított négy hónap múlva pedig ebben a felállásban 66 és 78 százalékra csökkent.

  • Egy amerikai tanulmány 150 ezer, koronavíruson átesett ember adatait vetette össze olyanokéval, akik nem kapták el a betegséget.

    A Nature folyóiratban megjelent vizsgálatból kiderült, hogy a betegségből való felgyógyulás után a sztrók kockázata 52 százalékkal emelkedett, a szívelégtelenség kockázata pedig 72 százalékkal növekedett. Hozzátették: azoknál is nagyobb eséllyel alakulhat ki szívprobléma, akik nem kerültek kórházba a vírus miatt.

  • Ukrajnában meghalt egy koronavírusos kismama. Tüdejének 90 százalékát roncsolta a vírusfertőzés, mire átszállították a szülészetről egy klinikára.

    A kismama édesanyja úgy gondolja, Mária azért halt meg, mert nem kapott időben megfelelő orvisi segítséget. A gyászoló anya azt is elmondta, hogy a lánya még sosem volt beteg, és két, koronavírus elleni védőoltást is kapott.

    A TSN ukrán tévécsatorna riportja szerint a terhes nőt elsőként az Ungvári Városi Szülészeten látták el, azonban öt nap után romlani kezdett az állapota. Kezelőorvosa vírus okozta idegrendszeri megbetegedést állapított meg nála, ezért masszázskezelést ajánlott neki. De a nyolcadik napra már légzési nehézségei is voltak, és a CT-ből kiderült, hogy tüdejének 90 százaléka roncsolódott. Ezután került át az intenzív osztályra, és átszállították a Novák András Kárpátaljai Megyei Klinikai Kórház Covid-osztályára. Ekkor az orvosok már nem tudták megmenteni az életét, és két nap múlva belehalt a fertőzésbe.

    A megyei klinikai kórház igazgatója, Jurij Jacina azt nyilatkozta, hogy a beteg nagyon súlyos állapotban került hozzájuk. Arról nem szeretett volna beszélni, hogy a nőt miért nem szállították át hamarabb a szülészetről a klinikára. A szülészet igazgatója, Oleg Onopko sem volt hajlandó megszólalni az eset kapcsán.

  • Megkezdődött szombaton a tiltakozók kiszorítása az Ambassador hídról Kanada és az Egyesült Államok határán több mint 12 órával az után, hogy a bíróság kimondta, a híd lezárása jogsértő. A híd Észak-Amerika legforgalmasabb szárazföldi határátkelője, és a tiltakozók miatt több mint négy napra teljesen megbénult, miután a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések ellen tiltakozók eltorlaszolták az utat mindkét irányban.

    A windsori rendőrség a Twitteren arra szólított fel mindenkit, hogy békésen és a törvényekkel összhangban cselekedjen. Láthatósági mellényt viselő fekete egyenruhások sorakoztak fel a tiltakozók járműveinél. A tüntetők száma a pénteki mintegy 200-ról szombatra 20-30 főre csökkent.

    A magát „szabadságkonvojnak” nevező oltásellenes tiltakozás több mint két hete kezdődött Ottawában, ahol kamionsofőrök az ellen tüntettek, hogy a nemzetközi forgalomban dolgozó gépkocsivezetőknek kötelezővé tették az oltást. Mostanra viszont általános kormányellenes és a koronavírus miatti korlátozásokat elutasító tiltakozássá vált. A tiltakozók a két ország kereskedelmét biztosító Ambassador híd mellett két kisebb határátkelőt is elfoglaltak Manitoba és Alberta államban – számolt be az MTI.

  • Az ukrán egészségügyi minisztérium nem tervezi, hogy országos zárlatot vezessen be a koronavírus különösen fertőző omikron-variánsának terjedése miatt – jelentette ki Viktor Ljasko országos tiszti főorvos. Rámutatott: a mostani járványhullámban magas a fertőzöttszám, de kórházi ápolásra kevesebben szorulnak. Ismételten hangsúlyozta, hogy az országban adaptív, azaz régiónként eltérő korlátozásokkal járó karantén van érvényben, amely szerinte hatékony, és jelenleg már csak az oltatlanok számára ír elő szigorításokat.

    Mint mondta, vörös színkódú besorolásba kerülnek azok a régiók, amelyekben a határértéket átlépi a fertőzöttek, illetve a kórházban ápoltak száma, és ennek következtében szigorítanak az ottani korlátozásokon. Ez azt jelenti, hogy a tömegrendezvényeket, a bevásárlóközpontokat, a kulturális és sportlétesítményeket a vörös kategóriában lévő régiókban csak azok látogathatják, akik felvették a védőoltás mindkét dózisát, vagy átestek a fertőzésen, illetve friss negatív PCR-teszttel rendelkeznek.

    Jelenleg Ukrajnában öt megye van vörös besorolásban – számolt be az MTI.