új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink!

    Zárul az Index hírösszefoglalója, amelyben beszámoltunk a koronavírus-világjárvány történéseiről, és ismertettük a legfontosabb tudnivalókat.

    Pihenjenek jól, vigyázzanak magukra!

  • Inkább megerősítette az elmúlt egy-két év gazdasági válsága a párkapcsolatok csaknem harmadát – ismertette az Intrum követeléskezelő felmérését az MTI. A 24 európai országot vizsgáló Európai Fogyasztói Fizetési Jelentés (ECPR) többek között azt vizsgálta, hogyan hatott a párkapcsolatokra a koronavírus-járványt követő gazdasági visszaesés.

    A válaszok alapján a magyar válaszadók 30 százaléka azt mondta, a járvány által okozott pénzügyi kihívások közelebb hozták őket házastársukhoz vagy partnerükhöz.

    A fiatalabb fogyasztók nagyobb részének megerősítette a kapcsolatát. Majdnem egyharmaduk (31 százalék) mondta, hogy a válság közelebb hozta őket a partnerükhöz, ellentétben az 55 év felettiek 17 százalékával. A közlemény szerint ennek oka, hogy az idősebb korosztályban nagyobb az aránya a házasságban élőknek és az elváltaknak egyaránt a fiatalabb korosztályhoz képest. A nemek tekintetében is volt egy minimális eltérés: míg az európai férfiak 28, addig a nők 23 százaléka szerint volt pozitív hatással kapcsolatukra a helyzet.

    Hozzáfűzték: az európai átlag a magyarországihoz képest alacsonyabb, összesítve minden negyedik (25,22 százalék) európai válaszadó szerint volt megerősítő hatásuk az elmúlt időszak pénzügyi nehézségeinek a kapcsolatukra. Az európai országok közül Romániában mondták a legtöbben (42,77 százalék), hogy közelebb hozták őket a párjukhoz a nehézségek, a legkevesebben pedig (16,8 százalék) Norvégiában. Az Intrum megjegyezte: ez részben azzal magyarázható, hogy az északi országban az ECPR-válaszok alapján jóval kevésbé érezték az emberek a járvány pénzügyi hatásait.

  • Március 20-ára visszavonhatják a legtöbb járványügyi korlátozást Németországban a szövetségi kormány hétfőn kiszivárgott terve szerint. A szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek szerdai videokonferenciájára készített javaslat szerint a koronavírus-járvány lassítását szolgáló korlátozásokat fokozatosan kellene visszavonni.

    Első lépésként tízről húszra emelnék a létszámhatárt az oltottak és a fertőzésen igazoltan átesettek részvételével tartott családi eseményeken és magánrendezvényeken. Eltörölnék, hogy az oltatlanok az alapellátást biztosító üzleteken kívül nem léphetnek be boltokba. Kizárólag az általános maszkviselési kötelezettséget hagynák meg a kiskereskedelemben.

    Második lépésként március 4-től az oltatlanok negatív gyorsteszt fejében ismét járhatnának vendéglőbe, és más szolgáltatásokat is igénybe vehetnének. Lazítanák a tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozásokat is.

    Harmadik lépésként kötelező lenne biztosítani az otthoni munkavégzés lehetőségét minden dolgozónak, akinek a személyes jelenléte nem elengedhetetlen a munkahelyen – számolt be az MTI.

  • Bill Gates szerint a koronavírus-pandémia lehet az utolsó nagy járvány, amellyel az emberiségnek meg kell küzdenie, amennyiben megfelelően felkészül a következő patogén fenyegetésre.

    Az üzletember Hogy akadályozhatjuk meg a következő pandémiát? (How to Prevent the Next Pandemic?) című új könyve májusban jelenik meg. A blogján többször írt a könyv tartalmáról. Egy esetben úgy fogalmazott: nem kell ezt még egyszer végigcsinálnunk – idézi az Inc. honlap.

    Bill Gates 2015 óta foglalkozik azzal, hogy milyen veszélyek fenyegetik az emberiséget egy világjárvány megjelenésével.

  • Az elmúlt 24 órában 1061 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Horvátországban, és a Covid–19 betegségben 64-en hunytak el. Kórházban 2097 beteget ápolnak, közülük 146-an szorulnak lélegeztetőgépre.

    A csaknem négymillió lakosú Horvátországban eddig 2 301 799-en kaptak védőoltást. Közülük 2 219 165-en a második adagot is beadatták maguknak – számolt be az MTI.

  • Szlovéniában 3601 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és 18 beteg halt meg a Covid–19 szövődményeiben. Kórházban 659 beteget ápolnak, közülük 139-en vannak intenzív osztályon.

    A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 262 796-an kaptak védőoltást, közülük 1 215 858-an mindkét adagot felvették.

    Szlovéniában kedden ülésezik a válságkabinet, és dönt a lehetséges enyhítésekről – ismertette az MTI.

  • Hétfőn megkezdődött az általános és középiskolás diákok öntesztelése Horvátországban – jelentette be Radovan Fuchs oktatási miniszter. A tárca hárommillió antigéngyorstesztre írt ki közbeszerzési pályázatot, a szállítmányok szétosztása pedig már a hétvégén elkezdődött. Radovan Fuchs hozzátette: a tanulóknak hetente egyszer ajánlatos elvégezniük a tesztet. A tesztelés nem kötelező, azonban azok a diákok, akik elutasítják, nem kerülhetik el a karantént.

    Egyelőre nincs adat arról, hogy a szülők hány százaléka utasította el a részvételt a programban. Abban az esetben, ha valaki megfertőződik az osztályban, az elkülönítés alól csakis azok kapnak felmentést, akik átestek a fertőzésen, felvettek két oltást, illetve rendszeresen tesztelnek. A tárca célja, hogy biztosítsa a jelenléti oktatást, és minél kevesebb iskolának legyen szükséges átállnia távoktatásra.

    Amennyiben a jelenlegi program, amely a karanténkötelezettség elkerülését célozta meg, jól halad, lépéseket teszünk a kötelező maszkviselés feloldására is az iskolákban

    – idézi Fuchs nyilatkozatát az MTI.

  • Nincs arról meggyőződve az új-zélandi rendőrség, hogy olyan jó ötlet volt üvöltő zenével, egyebek közt a Macarenával megpróbálni feloszlatni a parlament előtt tábort verő oltásellenes tömeget.

    Ez nem is a rendőrség ötlete volt, hanem a törvényhozás biztonsági szolgálatáé. Ők döntöttek úgy a hétvégén, hogy az automata locsolórendszer bekapcsolásával és hangszórókból bömböltetett slágerekkel próbálják elűzni a tiltakozókat.

    Kapcsolódó

    A Baby Sharkkal és a Macarénával oszlatták az oltáselleneseket – visszafelé sült el

    Nem a várt hatást váltott ki a szónikus hadviselés Új-Zélandon.

  • Már mutatkoznak az első jelei annak, hogy Ukrajnában stabilizálódik a járványhelyzet az előrejelzésekhez képest egy héttel korábban – jelentette ki Viktor Ljasko egészségügyi miniszter.

    Az új fertőzéses esetek számának négy hétig tartó gyors növekedése után ez az első hét, hogy látjuk a stabilizálódás első jeleit

    – mondta a tárcavezető. Hozzátette, hogy az elmúlt héten 235 256 koronavírusos megbetegedést regisztráltak, amely 7600-zal kevesebb, mint a megelőző héten. Kórházban 24 575 beteget ápoltak, ez szintén ezerrel kevesebb, mint egy héttel azelőtt.

    Az előzetes becslések szerint az elhalálozások száma harmadára csökkent az előző járványhullámhoz képest, amelyben a vírus különösen veszélyes delta-variánsa dominált.

  • Kína feltételes engedélyt adott a Pfizer Covid–19 kezelésére fejlesztett, Paxlovid nevű tablettájának, amely ezzel az elsőként engedélyezett, szájon át alkalmazható gyógyszer lenne a távol-keleti országban a koronavírus okozta betegség ellen.

    A China Daily című kínai lap internetes kiadásában hétfőn számolt be a kínai gyógyszerészeti hatóság által szombaton bejelentett döntésről. A hatóság szerint a gyógyszer a Covid–19 enyhe vagy közepes erősségű tüneteit mutató felnőttek körében alkalmazható, amennyiben jelentős kockázata áll fenn a betegség súlyosbodásának. A kockázati tényezők között sorolták fel egyebek mellett az időskort, a krónikus vese- és tüdőproblémákat, a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, valamint a cukorbetegséget.

    A Pfizer klinikai tanulmányainak adatai szerint a Paxlovid alkalmazásával a Covid–19 tüneteinek megjelenésétől számított öt napon belül 87,8 százalékkal csökkenthető a betegség miatt szükséges kórházi kezelés vagy elhalálozás kockázata. A tablettát a koronavírus delta- és omikron-variánsaival szemben egyaránt hatásosnak találták. A Paxlovid eddig csaknem negyven országban, köztük az Egyesült Államokban, Németországban és Japánban kapott engedélyt sürgősségi használatra.

    A lap kiemelte: bár a gyógyszer engedélyezésének híre sokakban ébreszthette azt a benyomást, hogy Kína változtatna szigorú járványkezelési stratégiáján, a Paxlovid nem helyettesíti a járványügyi óvintézkedéseket – számolt be az MTI.

  • Nem mutattak ki koronavírus-fertőzést a zárt buborékrendszeren belül az elmúlt 24 órában a pekingi téli olimpián.

    A közel hetvenezer résztvevő közül mindenki negatív eredménnyel zárta a vasárnapi tesztelést, erre a rendszer indítása óta nem volt példa – írja az Insidethegames.biz oldal.

    A 32 újonnan érkező közül három ember esetében azonban pozitív lett a vizsgálat a pekingi repülőtéren. Január 23. óta csaknem 1,4 millió koronavírustesztet végeztek el a kínai fővárosban, ezekből 432 esetben volt pozitív az eredmény.

  • Az Osztrák Gazdasági Unió felszólította Wolfgang Muckstein osztrák egészségügyi minisztert, hogy ismerjék el a Szputnyik V-vakcinát is, különben az ország súlyos munkaerőhiánnyal fog szembenézni – írja a Napi.hu.

    A statisztikák szerint a Magyarországgal szomszédos ország 3,8 millió munkavállalójából mintegy 880 ezer rendelkezik külföldi iratokkal, közülük nagyjából százezren magyarok, akik közül sokakat az orosz vakcinával oltottak.

    Ahhoz, hogy a munkaerőhiányt ne súlyosbítsuk tovább, meg kell könnyítenünk a külföldi munkavállalók dolgát, ahelyett hogy tovább bonyolítanánk. Muckstein egészségügyi miniszternek intézkedéseket kellene hoznia, és el kellene ismernie a Szputnyik V-t

    – mondta Kurt Egger szakszervezeti vezető.

    Ausztriában az ázsiai vakcinák közül elfogadott két kínai és három indiai oltás, azonban a Szputnyik V-t még nem engedélyezték, annak ellenére hogy sem az orosz, sem a keleti vakcinákat nem fogadta el az Európai Gyógyszerügynökség.

  • Másfél óra testmozgás közvetlenül az influenza vagy a koronavírus elleni vakcina beadása után erősítheti az immunválaszt – derül ki a Brain, Behavior and Immunity szakfolyóiratban megjelent tanulmányból.

    Ezt a megállapítást kísérletekkel bizonyították: akik az oltás után szobabicikliztek vagy gyalogoltak, több antitestet termeltek. Ezt egyébként egerekkel végzett kísérletekkel is alátámasztották:

    a rágcsálók oltás után futópadon meneteltek, meg is ugrott az antitestszámuk.

    Persze nem is a testmozgás volt a lényeg, hanem az, hogy a különböző fittséggel bíró résztvevők pulzusszámukat percenként 120–140 között tartsák.

    Érdekesség, hogy a 45 perces mozgással nem nőtt az antitestszám, ezért legközelebb azt vizsgálják az Iowa Állami Egyetem kutatói, hogy hatvan perc már elegendő-e a turbótermeléshez – írja a 24.hu.

  • Károly herceg után Kamilla cornwalli hercegnének is pozitív lett a koronavírustesztje – jelentette be a Clarence House. 

    A Clarence House megerősítette, hogy a hercegné karanténba vonult. Egyes információk szerint a 74 éves Kamilla hercegné három oltáson van túl. 

    Továbbra is követjük a kormány irányelveit

    – mondta Clarence House.

    (standart.co.uk)

  • Újra megnyílt a legforgalmasabb amerikai–kanadai határátkelő, miután a koronavírus-korlátozások elleni tiltakozók csaknem egy hétre eltorlaszolták. 

    Vasárnap este újra megnyitott az Ontario és Michigan közötti „Nagyköveti híd”, abban az időben, amikor a kanadai tisztviselők éppen visszatartották az Ottawában rendezett nagyobb tüntetéseket. 

    Az illetékesek szerint a híd immár teljesen megnyílt, és ismét lehetővé teszi a kereskedelem szabad áramlását Kanada és az Egyesült Államok között. 

    Az átkelő egyébként a két ország közötti kereskedelem 25 százalékát teszi lehetővé, és a kanadai oldalon lezajlott blokád mindkét oldalon megzavarta a forgalmat; több autógyár is bezárására kényszerült.

    (theguardian.com)

  • Megvizsgálta az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) azt, hogy meddig tart ki az amerikai Pfizer és Moderna gyógyszercégek vakcinái által nyújtott védelem a Covid–19 ellen. 

    Arra a következtetésre jutottak a szakemberek, hogy az oltóanyag beadása utáni két hónapig hatékony védelmet biztosítanak, a negyedik hónap után azonban ez gyengül, így újabb oltásra lehet szükség. 

    Az oltás védettségének felépülése után 91 százalékos volt a védettség a súlyos megbetegedés ellen, négy hónap elteltével azonban már csak 78 százalékos.

    Több mint öt hónap után a hatékonyság 31 százalékosra esett vissza, jóllehet az eredmény pontatlan lehet, mivel erről egyelőre kevés adat áll rendelkezésre.

    (HVG)

  • Szívrendellenesség miatt szükséges műteni egy olasz család gyermekét, az operáció előtt azonban a szülők kijelentették, hogy a kórház csak akkor adhat a gyereknek vért, ha az oltatlan személytől származik – tájékoztat róla a Pannon RTV.

    Az ügy a bíróságra került, ahol a szülőket ideiglenesen megfosztották szülői jogaiktól. A gyermeket mihamarabb megműtik, az operáció alatt pedig olyan vért kap, amilyen éppen készleten van – közölte a beavatkozást végző kórház, amely arról is információt adott, hogy minden vér egyformán megfelel a kritériumoknak, függetlenül attól, hogy az adományozója felvette-e a koronavírus elleni oltást vagy nem.

    A gyermek a műtét után a tervek szerint visszakerül a szüleihez. 

    (Pannon RTV)

  • Zöld utat kapott Szlovákiában a 12 és 18 év közötti gyerekek koronavírus elleni immunizálása, így február 14-től szülői engedéllyel ez a korosztály is felveheti a fertőzés elleni vakcinát – olvasható az Új Szó oldalán.

    A szomszédos ország illetékes hatósága tudatja, hogy a gyermekek esetében a védőoltás a törvényes képviselő kérésére engedélyezett. Ezt az oltás beadásának helyén írják alá. A gyerekeket a Pfizer/BioNTech gyártótól származó vakcinával oltják be.

    A gyerekek oltásával kapcsolatban azt is tudatták, hogy az oltóközpontokban történő vakcinálás mellett a kiválasztott gyermekorvosok a járóbeteg-rendelőikben is beadhatják az oltást. 

    A korona.gov.sk portálon lehet regisztrálni az időpontra

    – mondta az egészségügyi minisztérium szóvivője. 

    (Új Szó)

  • Csökkent a koronavírus-fertőzöttek száma Németországban, a szakértők a korlátozások fokozatos enyhítését szorgalmazzák. 

    Németországban hétfőn 76 465 új koronavírus-fertőzöttről számoltak be, ami 20 százalékos csökkenés a múlt hét azonos napjához képest.

    A német szakértői testület vasárnap kijelentette, hogy a kormánynak terveket kell készítenie a korlátozások enyhítésére, mivel a jelenlegi fertőzési hullám enyhül a következő hetekben. 

    A betegség enyhébb lefolyásának köszönhetően a járvány új szakaszába lépünk, ami lehetőséget ad a fokozatos nyitásra

    – mondta Hendrik Wüst, Észak-Rajna–Vesztfália tartományának miniszterelnöke. Olaf Scholz német kancellár és a szövetségi államok vezetői szerdán találkoznak, hogy megvitassák az esetleges enyhítést.

    (theguardian.com)

  • Autók, kamionok és lakóautók százai tartanak Belgium fővárosa felé, hogy a koronavírus-járvány korlátozásai ellen tüntessenek. A demonstráció a kanadai „szabadságkonvoj" mozgalom példájára hasonlít; Brüsszelben múlt héten már betiltották az ilyen fajta tiltakozásokat, miután tömegek tüntettek Párizs és Róma utcáin.  

    Alexander De Croo belga kormányfő azt tanácsolta az érkezőknek, hogy hagyjanak fel a tüntetési tervekkel, és így szólt: 

    A külföldről érkezőknek azt mondom: nézzék meg a belgiumi szabályokat. Soha nem voltak túl kemény előírásaink, és már nincs is olyan sok belőlük. Szóval panaszkodjon mindenki otthon, ne az utcákon!

    (theguardian.com)

  • Carrie Lam hongkongi kormányzó azt mondta, hogy a koronavírus-járvány súlyos csapást mért, és lehetséges, hogy a jövőben túlterheli az egészségügyet – a napi megbetegedések rekordmagasságba emelkedtek.

    A napi fertőzések száma tizenháromszorosára nőtt az elmúlt két hétben, a február eleji mintegy száz esetről február 13-án több mint 1300-ra nőtt, a hatóságok pedig igyekeznek megfékezni az egyre rosszabbodó járványhelyzetet.

    A járvány ötödik hullámának támadása súlyos csapást mért Hongkongra, és túlterhelte a város kezelési kapacitását 

    – mondta a kormányzó, hozzátéve, hogy a helyzet rendkívül rossz, a kormány pedig aggódik. 

    A kínai területen 1347 új fertőzést jelentettek vasárnap, ami a szombati rekordnál kevesebb. Orvosi szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a városban március végéig a napi 28 000 fertőzés is előfordulhat, ami különösen a nem oltott időseket fenyegeti.

     

  • Új-Zéland miniszterelnöke arra figyelmeztetett, hogy a pandémia új szakaszba lépett az országban, mivel az esetek száma robbanásszerűen növekszik.

    A járvány kezdete óta eltelt két év során először lépünk be olyan időszakba, amikor az új-zélandiaknak igazán együtt kell élniük a koronavírussal a mindennapokban 

    – mondta Jacinda Ardern miniszterelnök, aki szerint az előttük álló időszak semmihez sem hasonlítható, amit idáig tapasztaltak az országban.

    Új-Zéland megközelítette a napi rekordszámokat, és a fertőzések folyamatosan csak nőnek. Hétfőn a tisztviselők 981 megbetegedést jelentettek be a közösségben, szemben a vasárnapi 810-zel és az előző napi 454-gyel.

    (theguardian.com)

  • A világon 411 679 785 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 815 376 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai alapján.

    Egy nappal korábban a világon 410 176 062 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 809 944 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV–2 vírus okozta Covid–19 betegségnek

    • az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 77 739 880. A halálos áldozatok száma 919 696.
    • Indiában 42 632 513 fertőzöttet és 508 673 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 27 492 904 fertőzöttről és 638 673 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 21 851 747 fertőzöttet és 135 802 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Az Egyesült Királyságban 18 433 001 a fertőzöttek száma, és 160 128-an haltak meg a betegségben.
    • Oroszországban 13 923 951-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 333 421-re emelkedett.
    • Törökországban 12 908 321 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 90 542.
    • Németországban 12 454 304 fertőzöttet és 119 981 halottat tartanak nyilván.
    • Olaszországban 12 105 675 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 151 015.
    • Spanyolországban 10 604 200 fertőzöttet és 95 995 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Iránban 6 806 265 a fertőzöttek és 133 718 a halottak száma.
    • Lengyelországban 5 376 674 fertőzöttet és 108 120 halálesetet tartanak nyilván.
    • Ukrajnában 4 735 258 fertőzöttet regisztráltak, és a hivatalos adatok szerint 109 635 ember halt meg a koronavírus szövődményeiben.
  • Az egészségügyi minisztérium frissített adatai szerint Indiában 34 113 koronavírusos esetet azonosítottak hétfőn, ezzel 42 665 534-re csökkent az aktív megbetegedések száma. A halottak száma 509 011-re emelkedett, 346 új halálos áldozattal. 

    Az országban 42 napja nem azonosítottak ilyen kevés új megbetegedést. 

    ( CNBC

  • A Cook-szigetek a Csendes-óceán déli részén található, és idáig még nem tapasztalta meg a koronavírus-járványt.

    Ez azonban most változhat, mivel egy új-zélandi koronavírus-fertőzött utazó nyolc napot töltött a szigeten.

    Mark Brown, a Cook-szigetek miniszterelnöke közölte, hogy készen állnak a további fertőzésekre. 

    A turista omikron-tesztje pozitív lett – mondta a miniszterelnök, majd hozzátette, hogy a vírus nagy valószínűséggel bejutott a közösségbe. 

    A hivatalos adatok szerint a nagyjából 17 ezres szigetország lakosságának nagyjából 99,6 százaléka kapott két adag vakcinát, és a 70 százaléka kapott még emlékeztető oltást is. 

    (CNN)

  • Jó reggelt!

    Indul az Index hétfői hírösszefoglalója, amelyben beszámolunk a koronavírus-járvány történéseiről, és ismertetjük a legfontosabb tudnivalókat.

    Vigyázzanak magukra, jó egészséget!