Ez a poszt a következő Percről percre része:

Készülhetünk a következő világjárványra?

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hamarosan beadja engedélyeztetési kérelmét koronavírus elleni vakcinájára a francia Sanofi és brit partnere, a GSK – derült ki a két cég közös közleményéből. A harmadik fázisú klinikai tesztek azt mutatták, hogy az oltóanyag – amely a hagyományos eljárással készült – 100 százalékos hatékonysággal véd a súlyos lefolyású betegséggel szemben.

    Bővebben>>>

  • A kranji bíróság tíz hónap szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki mások nevében hétszer oltatta be magát koronavírus ellen két hónap alatt Szlovéniában. Az ítélet nem jogerős.

    A testület elítélte azt a négy személyt is, akik fizettek a férfinak azért, hogy a nevükben vegye fel a vakcinát. Ők pénzbüntetést kaptak: kettőre fejenként 2550, a másik kettőre pedig fejenként 1360 euró pénzbírságot szabott ki a bíróság. Az ő ítéletük sem jogerős.

    Az elítélt oltáshalmozó különböző oltópontokon jelentkezett  a négy férfi nevében, az ő betegkártyájukat használva. A nyolcadik oltás felvételénél már a rendőrség várta, amely a helyszínen le is tartóztatta őt.

    A másik négy személyt azzal vádolják, hogy kihasználták és manipulálták a letartóztatott férfit, akinek szociális problémái voltak, ezért csekély összegért cserébe az egészségét is hajlandó volt kockáztatni.

    A szlovén törvények szerint azt, aki hivatalos állami szervtől vagy közjegyzőtől hamis nyilatkozat alapján kap igazolást, három évig terjedő börtönbüntetéssel is sújthatják.

    (via MTI)

  • Az olasz kormány március 31-én megszünteti a koronavírus-járvány miatt létrehozott veszélyhelyzetet – mondta Mario Draghi olasz miniszterelnök szerdán, majd azt ígérte, hogy a több mint kétévnyi egészségügyi válság után fokozatosan visszatér az élet a normális kerékvágásba.

    A miniszterelnök hozzátette:

    Továbbra is szorosan figyelemmel kísérjük a járványhelyzetet, készen állunk a járvány újabb kitörésére. De az a célunk, hogy a lehető leghamarabb megnyíljunk. 

    (via theguardian.com

  • Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentette, hogy oktatási központot hozott létre Dél-Afrikában, ahol az alacsony és közepes társadalmi helyzetben lévő országokat saját oltóanyag előállítására oktatják. 

    Az új képzési központ azután jött létre, hogy az ENSZ-ügynökség tavaly több létesítményt hozott létre Fokvárosban és Dél-Afrikában, hogy az ottani országok vállalatai megismerhessék az mRNS-technológián alapuló koronavírus-vakcinák előállítását.

    A WHO  közölte: ezenkívül további öt ország kapott támogatást a dél-afrikai mRNS-technológia-transzfer központjától: Banglades, Indonézia, Pakisztán, Szerbia és Vietnám.

    (via theguardian.com

  • Amerikai egészségügyi tisztviselők azt mondták, hogy a korábban javasolt három-négy hét helyett legalább nyolc hetet kellene várni két Pfizer vagy Moderna koronavírus elleni vakcina között. 

    A szakértők szerint a hosszabb várakozás a két oltás között segíthet csökkenteni az oltás egy ritka mellékhatását: a szívgyulladás egy formáját, amelyet néhány fiatal férfinál észleltek.

    (via theguardian.com

  • Isabelle Jacques, a pénzügyminisztérium miniszterhelyettese szerint a pénzintézetek megkezdték feloldani a szabadságkonvoj-tüntetők számláit.

    Mindezt azután, hogy a vészhelyzeti törvényre hivatkozva a kormány felhatalmazta a pénzintézeteket arra, hogy bírósági végzés nélkül leállítsák vagy felfüggeszthessék a blokádokhoz kapcsolódó magánszemélyek számláit.

    (via Ctvnews.ca

  • A Magyarországgal szomszédos ország kormány megszavazta, hogy újabb nagy adag humanitárius segéllyel támogat rászoruló országokat. Az AstraZeneca vakcinájából Pakisztán 500 ezer, Banglades és Algéria, illetve Líbia 200-200 ezer adagot kap térítésmentesen – adta hírül a Főtér.

    Az ismételt jótékonykodás hátterében elsősorban az áll, hogy a brit–svéd fejlesztésű oltóanyagból nagyon sokat meg kellene semmisíteni, mert lassan lejár a szavatossági ideje. A maradék készletet azonban nem akarja a román vezetés kidobni, inkább 1 100 000 adagot a szegényebb országoknak ad, ahol hiány van oltásokból. Pakisztán 500 ezer, Banglades, Algéria és Líbia pedig 200-200 ezer adagot kap térítésmentesen. Románia kisegítette már vakcinával a Moldovai Köztársaságot, Vietnámot és Dél-Koreát is.

    (via Főtér)

  • Február 26-án lép életbe a szlovák egészségügyi minisztérium rendelkezése, amely szerint többek között eltörlik az alacsony, illetve közepes kockázattal járó események (például misék, sportesemények, kulturális események) létszámkorlátozását – adta hírül a Paraméter.

    Az olyan magas kockázattal járó eseményeken, mint az esküvő, legfeljebb ötvenen vehetnek részt, ezzel együtt az úgynevezett alapüzemmód lesz érvényben, amely szerint maximum száz főben határozták meg a létszámkorlátot a sportversenyekre és az edzésekre is.

    Az enyhítés már az oltatlanoknak is lehetővé teszi, hogy fitnesz- és wellnessközpontokba, vízi parkba, illetve uszodába és gyógyfürdőbe menjenek. Ezeken a helyeken a maximális létszám ötven fő, vagy 15 négyzetméterre számítanak egy személyt.

    A vendéglátóhelyek is nyitnak mindenki számára, de az emberek csak az asztalnál ülhetnek, a felszolgálás is csak ott történhet, beleértve a teraszokat is, minden egyéb helyen kötelező a maszk viselése. 

    Emellett korlátozások nélkül működhetnek a tömegközlekedési eszközök, beleértve a távolsági járatokat, illetve a taxis szolgáltatásokat, a maszk viselése viszont továbbra is kötelező lesz itt is.

    (Paraméter)

  • Az egykori román sikercsapat, a bukaresti Steaua tulajdonosa (jelenleg FCSB), Gigi Becali azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kijelentette, szerinte az oltás miatt rosszabbul teljesítenek a játékosai, így ő senkit nem kötelez a vakcina felvételére. A furcsa és ellentmondásos nyilatkozatairól ismert férfi legfrissebb állításait már nem hagyta szó nélkül a román oltási kampányért felelős testület sem – tájékoztat róla a Főtér. 

    Az Istentől kapott gyógyszerben bízom, nem abban, amely meg akarja mérgezni az embereket. Ezért nem akarok védőoltást 

    – mondta Gigi Becali, amit az oltási testület nemes egyszerűséggel ostobaságnak nevezett. Természetesen felelős szervként példákkal is megerősítették a véleményüket, és kifejtették, hogy a Premier League négy csapattal is képviselteti magát a Bajnokok Ligájában, emellett az angol liga játékosainak 84 százalék vette fel legalább az első oltást, két csapat játékosainak a száz százaléka beoltatta magát. Majd közölték, hogy az említett csapatok közül a Manchester City 5–0, a Liverpool 2–0 arányban nyerte meg az első nyolcaddöntős meccsét. 

    (via Főtér)

  • Miközben az Amerikai Egyesült Államokban jelentősen csökkent az új esetek száma az utóbbi két hétben, addig Maine államban több mint kétszáz százalékkal nőtt, derül ki a CNN adatsorából. Az 1,3 milliós államban eddig 221 ezer új megbetegedést regisztráltak, és csaknem kétezren haltak bele a kórba.

    Kaliforniában már a kilencmilliót súrolja a diagnosztizált esetek száma. A mintegy negyvenmilliós államban több mint 84 ezren veszítették az életüket a fertőzésben. Texasban a 6,5 millió kiszűrt megbetegedés okozott több mint 83 ezer halálesetet.

    Az Amerikai Egyesült Államokban a járvány két esztendeje alatt több mint 78 millió fertőződést jegyeztek fel, a kórban meghaltak száma meghaladja a 938 ezret. Az országban eddig 550 millió adagnyi vakcinát használtak fel. Száz főre vetítve ez 166 védőoltást jelent átlagosan. A lakosság 64 százaléka teljesen védett, azaz kétdózisnyi vakcinát kapott.

  • Oroszországban 137 ezer új megbetegedést szűrtek ki kedden, előző nap 135 ezret. Az igazolt fertőzöttek száma megközelítette a 15,8 milliót, írta a TASZSZ.

    A koronavírus szövődményeiben 785 beteg halt meg az utóbbi 24 órában, hétfőn 796 ember veszítette életét. A járvány kezdete óta csaknem 348 ezren lelték halálukat a kórban Oroszországban.

    Kórházba több mint 16 ezer fertőzöttet kellett szállítani egy nap alatt. Többen gyógyultak fel a betegségből kedden, 179 ezren, mint hétfőn, amikor 164 ezren győzték le a kórt. Az utóbbi két évben már 12,8 millióan épültek fel a vírusfertőzésből. Oroszországban a népesség 49 százaléka számít teljesen védettnek.

  • Szlovéniában fokozatosan gyengül az omikron-járványhullám. Az elmúlt 24 órában 2372 új megbetegedést diagnosztizáltak, írta az STA hírügynökség. Két hete még 11 ezer friss esetet jegyeztek fel. A szomszédos országban több mint 880 ezer esetben történt igazoltan vírusfertőzés. Az aktív betegek száma meghaladja a 68 ezret.

    Kórházban csaknem négyszáz fertőzöttet ápoltak kedden, közülük 98 beteget intenzív osztályon.

    A Covid–19 kórban és szövődményeiben több mint hatezer ember veszítette életét. Szlovéniában csaknem hárommillió adagnyi oltást vettek fel, száz lakosra vetítve az átoltottsági mutató 142.

  • Március 1-jétől eltörlik a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legtöbb korlátozást Lengyelországban, ugyanakkor megtartják az orrot és szájat eltakaró maszk használatának kötelezettségét a zárt terekben – jelentette be szerdán Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök.

    Elmondta: az egészségügyi illetékesekkel folytatott konzultációkat követően, illetve a külföldi tapasztalatok figyelembevételével döntött a kormány arról, hogy a hosszú hónapok óta érvényben lévő korlátozások többségét feloldják.

    Míg a maszk bent továbbra is kötelező marad, beleértve az üzleteket és a közlekedési eszközöket, addig az üzleteket, éttermeket és kulturális helyszíneket látogatók számát érintő korlátozások megszűnnek.

    A klubok és a diszkók újra kinyithatnak, míg a közintézményeknél megszűnik a távmunka – közölte a kormány.

    Morawiecki azt mondta: egyre több ország szünteti meg a korlátozásokat, miközben az embereket az oltásra ösztönzik.

    Az országban szerdán 20 456 új fertőzöttet és 360 halálos áldozatot regisztráltak.

    A lengyel egészségügyi minisztérium adatai szerint a járvány kezdete óta több mint 110 ezer fertőzött halt meg. A felnőtt lakosság közel 66 százaléka kapott meg minden oltást, ami az egyik legalacsonyabb oltottsági arány az Európai Unió országai között – számolt be az MTI.

  • Lengyelországban több mint 20 ezer friss fertőzöttet szűrtek ki tesztekkel kedden, közölte a pap.pl. Pénteken 21 ezer új megbetegedést diagnosztizáltak, február 9-én még 46 ezret. Az igazolt esetek száma meghaladta az 5,6 milliót.

    A Covid–19-kórba és szövődményeibe 360 fertőzött halt bele az utóbbi 24 órában. Csütörtökön 304, múlt hétfőn pedig 378 fertőzött veszítette az életét. Az utóbbi két évben több mint 110 ezren lelték halálukat a betegségben.

    Csaknem ötmillióan már felépültek, egy nap leforgása alatt 39 ezren. Lengyelországban a népesség 58 százaléka számít teljesen védettnek a koronavírussal szemben.

  • A koronavírus után egy újabb világjárvány törhet ki, amelyért valószínűleg egy másik kórokozó lesz felelős – idézte a CNBC Bill Gatest, a Microsoft társalapítóját.

    A milliárdos a müncheni biztonsági konferencián hozzátette, hogy a koronavírus elleni oltásoknak köszönhetően drámaian csökkent a súlyos megbetegedések kockázata.

    Bill Gates hangsúlyozta, hogy mindennél fontosabb az orvostechnológia fejlesztése, és ha pénzt fordítunk rá, akkor hatékonyabban védekezhetünk a jövőben kialakuló betegségek ellen is. 

    Nem olyan drága felkészülni egy következő világjárványra. Ez nem olyan, mint az éghajlatváltozás. Ha racionálisan cselekszünk, időben elkapjuk

    – fogalmazott a milliárdos, aki már több száz milliókat adományozott vakcinafejlesztésre. Bill Gates felszólította a kormányokat, hogy már most fektessenek be a kutatásokba, mert szerinte sokkal gyorsabban kell reagálnunk a jövőben. 

  • Romániában csaknem 11 400 új megbetegedést regisztráltak kedden, közülük mintegy 1900 eset újrafertőződés. Az eddig diagnosztizált 2,6 millió eset négy százaléka újrafertőződés.

    Az elmúlt 24 órában 119 beteg halt meg, köztük egy más betegségben nem szenvedő, kilenc hónapos fiúcsecsemő és egy társbetegségekben szenvedő, 25 éves fiatalember is, írta az Agerpres. Az elhunytak nyolcvan százaléka oltatlan volt. Az utóbbi két évben mintegy 63 ezren veszítették életüket a kórban a szomszédos országban.

    Csaknem 8400 fertőzöttet gondoznak kórházban, több mint ötszázzal kevesebbet, mint előző nap, közülük ezret intenzív osztályon kell kezelni. Kórházban 466 kiskorút látnak el, közülük hetet intenzív terápiában részesítenek. 

    Romániában csaknem 17 millió adag vakcinát használtak fel eddig, közölte a CNN, száz lakosra vetítve az átlagos mutató 87.

  • Hongkongban megint több mint hatezer friss fertőzöttet regisztráltak 24 órán belül, írta a BBC. A Kínai Népköztársaság különleges közigazgatási területén márciustól kötelező teszteltetnie magát a több mint hétmillió lakosnak, amellett, hogy szigorú korlátozó intézkedések vannak hatályban.

    A diákoknak öröm az ürömben, hogy korábban kezdődik a nyári szünet.

    A hongkongi vezetés szerint naponta egymillió tesztet képesek elvégezni, kiértékelni. Kína szárazföldi területén, a zéró Covid-elv értelmében lezártak városokat, ám a hongkongi vezetők ezzel nem kalkulálnak. Az utóbbi két hétben több mint 15 ezer új megbetegedést szűrtek ki.

    Hongkongban több mint harmincezren fertőződtek meg eddig hivatalosan, a halálos áldozatok száma meghaladja a háromszázat.

    A volt brit fennhatóságú területen a népesség mintegy 68 százaléka számít teljesen védettnek a vírussal szemben.

  • Szlovákiában 19 ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az utóbbi 24 órában. A minták ötven százaléka még mindig pozitív. Múlt csütörtökön 17 ezer tesztben mutatták ki a vírus jelenlétét.

    Az igazolt fertőzöttek száma meghaladja az 1,3 milliót a szomszédos országban. A Covid–19 és szövődményei 35 beteg életét követelték, írta az ujszo.com. A járvány kezdete óta több mint 18 300 beteg halt meg a kórban.

    Szlovákiában több mint hétmillió oltást adtak be eddig, száz lakosra átlagosan 129 vakcina jutott eddig, közölte a CNN. A népesség ötven százaléka számít teljesen védettnek Szlovákiában.

  • Ukrajnában csökkent a járványhullám lendülete. Mintegy 25 ezer friss fertőzöttet diagnosztizáltak kedden, tíz százalékuk gyermek, írta a karpatalja.ma. Egy héttel ezelőtt 29 ezer esetet szűrtek ki egy nap alatt. Két héttel ezelőtt több mint 40 ezer fertőzöttről számoltak be a hatóságok. A szomszédos országban súrolja a 4,8 milliót az igazolt betegek száma.

    A Covid–19 kórban és szövődményeiben 297 beteg halt meg az elmúlt 24 órában. A járvány kezdete óta 105 ezren veszítették életüket a vírusfertőzésben.

    Ugyanakkor csupán egyetlen nap leforgása alatt több mint 37 ezren felépültek a betegségből, az utóbbi két esztendőben már több mint négymillióan gyűrték le a kórt.

  • Soha ennyi fertőzöttet még nem regisztráltak 24 órán belül Szingapúrban, mint kedden, írta a Reuters. Az ázsiai államban több mint 26 ezer új megbetegedést szűrtek ki tesztekkel. Vasárnap óta megduplázódott a napi esetszám. Több mint hatszázezer az igazolt megfertőződések száma.

    Csak az utóbbi négy hétben 294 ezer esetet jegyeztek fel, de ezeknek a 99 százalékában enyhék a tünetek avagy nincsenek is szimptómák. Szingapúrban nem éri el az ezret a járványban meghaltak száma.

    Az ázsiai állam népességének több mint 90 százaléka két adag vakcinát kapott, kétharmaduk emlékeztető oltást is. Szingapúrban az első vakcinát 420 napja adták be.

  • Dél-Koreában hirtelen megugrott a friss fertőzöttek száma. Míg hétfőn 99 ezer friss fertőzöttet diagnosztizáltak, addig kedden már 171 ezret. Az igazolt megbetegedések száma meghaladta a 2,3 milliót.

    Koreai szakértők szerint az omikron-variáns 75 százalékkal kevesebb súlyos szövődményt idéz elő, mint tette azt a delta-változat. A dél-koreai kormányfő szerint is kezelhető a jelenlegi járványhelyzet, nincs ok pánikra, írta a theguardian.

    Csaknem százan haltak bele a kórba az utóbbi 24 órában az ázsiai államban, a járvány kezdete óta több mint 7600 fertőzött. Az utóbbi hetekben az elhunytak több mint hetven százaléka oltatlan volt, vagy csupán egy adag vakcinát kapott.

    A több mint 50 millió lelket számláló Dél-Koreában a népesség 86 százaléka vett fel két dózist a védőoltásból, hatvan százalékuk pedig az emlékeztető oltással is élt.

  • A kórház intenzív osztálya előtt több tucat kórházi ágyat helyeztek el az utcán, és az ott felállított sátrakban. A legtöbb beteg idős, de voltak köztük gyermekek is. 

    Olyan volt, mint a háborús menekültek egy táborban. Nagyon lehangoló volt. Sírtunk, de nem volt több hely bent a kórházban. Nem tehettünk semmit

    – mondta a BBC-nek egy ott dolgozó nővér.

    Pár nappal később felszabadultak a helyek, és bevitték az utcán ápolt betegeket, de a hongkongi kórházak teljesen megteltek koronavírusos betegekkel. 

    Hongkongban az omikron-variáns megjelenésével az aktív fertőzöttek száma néhány hónap alatt elérte a 66 ezret. A Hongkongi Egyetem becslése szerint márciusban tetőzhet a járvány napi  több mint 180 ezer új fertőzöttel. Március közepére a halottak száma elérheti a 3200-at.

  • A világon 427 358 056 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 904 723 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai alapján.

    Egy nappal korábban a világon 425 942 053 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 890 818 volt. A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV–2 vírus okozta Covid–19 betegségnek

    • az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 78 642 385. A halálos áldozatok száma 938 938.
    • Indiában 42 851 929 fertőzöttet és 512 344 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 28 353 689 fertőzöttről és 645 665 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 22 577 226 fertőzöttet és 138 314 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Az Egyesült Királyságban 18 826 750 a fertőzöttek száma, és 161 384-en haltak meg a betegségben.
    • Oroszországban 15 430 540-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 340 101-re emelkedett.
    • Németországban 13 873 413 fertőzöttet és 121 671 halottat tartanak nyilván.
    • Törökországban 13 675 581 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 92 990.
    • Olaszországban 12 554 596 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 153 512.
    • Spanyolországban 10 880 193 fertőzöttet és 98 635 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Iránban 6 961 562 a fertőzöttek és 135 276 a halottak száma.
    • Lengyelországban 5 538 477 fertőzöttet és 110 157 halálesetet tartanak nyilván.
    • Ukrajnában 4 986 161 fertőzöttet regisztráltak, és a hivatalos adatok szerint 111 862 ember halt meg a koronavírus szövődményeiben.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • Az akut megbetegedéseken túlmenő, hosszú távú problémákat is okozhat a koronavírus – derült ki egy, a Nature Medicine-ben megjelent tanulmányból. 

    Azokhoz képest, akik még nem fertőződtek meg a koronavírussal, a betegségen átesettek sokkal több esetben mutattak szívelégtelenségre, szívritmuszavarra utaló tüneteket és nagyobb eséllyel alakulhat ki náluk szívroham, agyvérzés vagy véralvadás. A koronavírus-fertőzésen átesettek 60 százalékánál nagyobb eséllyel alakulhat ki szívrendszeri megbetegedés – írja a CNN.

    A kutatást vezető szakértő szerint azok is nagy kockázatnak vannak kitéve, akiknél enyhe lefolyású volt a covidos megbetegedés. Azoknál, akiket nem ápoltak kórházban, kétszer nagyobb eséllyel alakulhat ki tüdőembólia, mint azoknál, akik nem fertőződtek meg. 

    A koronavírus-fertőzésen átesetteknél ötször nagyobb az esélye a szívizomgyulladás kialakulásának egy évvel a megbetegedés után. 

    A kutatásban 153 ezer amerikai veteránt vizsgáltak meg. A tanulmányban megjegyzik, hogy a résztvevők egyike sem volt beoltva a megbetegedés előtt.

  • Új-Zélandon újabb csúcsot hozott el az omikron-járvány-hullám. Kedden 3297 friss fertőzöttet diagnosztizáltak, ennek több mint felét Aucklandben. Hétfőn mintegy 2900, vasárnap pedig 2400 új megbetegedést regisztráltak, írta az nzherald.co.nz. Az utóbbi két hétben megközelítően 18 ezer esetet szűrtek ki tesztekkel az óceániai államban, ez az összes nyilvántartásba vett eset csaknem fele. Az aktív betegek száma 21 600.

    Új-Zéland kórházaiban 179 fertőzöttet kell ápolni, két napja 116 betegről kellett az intézményekben gondoskodni, jelenleg egy embert intenzív osztályon kezelnek. A járvány kezdete óta 56 beteg veszítette az életét az országban.

    Közben több mint két hete demonstrálnak a fővárosban, Wellingtonban, a járvány miatt meghozott korlátozó intézkedések ellen.