Rég elveszett szerelmi történetre bukkant a padlásán
Amint kinyitotta a kis rejtekhelyet azonnal olvasni kezdte a leveleket.
Szia Drágám. Hogy van az én Babám? Ha nem vagyunk együtt, akkor tudom a helyes szavakat, amikkel mindent el tudok mondani. De mikor együtt vagyunk, csak az jut eszembe, szeretlek!
Vance
– áll az egyikben. A nő a helyi tévének, a 06 News-nak beszélt a talált levelekről, és elmondta, hogy a szerelmes üzenetek teljes mondatokban íródtak, és nem tartalmaznak ma divatos rövidítéseket.
Az eset után Pirillaman az interneten próbált nyomára bukkanni a levél írójára és a címzettre. Próbálkozásai sikerrel jártak, mivel nem sokkal a történet közzététele után ötezer kilométerről kapott egy levelet, egy fiatal férfitől, Dalton Longtól, aki azt állította magáról, hogy a szerelmespár unokája. Long az üzenetben azt is leírta, hogy nagyszülei ötven éven át voltak társak.
Hihetetlen lesz életük azon szakaszából szavakat megismerni
– írta a férfi.