Erőszakos bűncselekmény történt egy svéd iskolában

2022-03-21T181218Z 813191842 RC257T9WD5ER RTRMADP 3 SWEDEN-CRIME
2022.03.21. 21:34
Legalább két ember megsérült a dél-svédországi Malmö városának egyik középiskolájában történt súlyos, erőszakos cselekményben, egy gyanúsítottat a hatóságok őrizetbe vettek – közölte a helyi rendőrség.

Legalább két ember megsérült a dél-svédországi Malmö városának egyik középiskolájában történt súlyos, erőszakos cselekményben, egy gyanúsítottat a hatóságok őrizetbe vettek – közölte hétfő délután a helyi rendőrség. A sérülteket mentővel vitték kórházba, állapotukról egyelőre nincsenek értesülések, ahogy a Malmö belvárosában lévő oktatási intézményben történtek pontos hátteréről sem.

A rendőrség mindössze súlyos bűncselekményről számolt be, és arról, hogy a helyzet időközben „ellenőrzés alá került”. Az Aftonbladet című svéd lap úgy tudja, hogy a Malmö Latin Iskola diákjai a tantermekben kerestek menedéket az incidens során. A középiskolának mintegy 1100 diákja van.

Az SVT közszolgálati televízió szerint a hallgatók éppen musicalt próbáltak a késő délután történtek idején. Fredrik Hemmensjo, a középiskola igazgatója „abszolút borzasztónak” nevezte a történteket.

A Malmö Latin Iskolát 1406-ban, pápai oklevéllel alapították, eredetileg a latin nyelv és a keresztény tanok oktatására.

(Borítókép: Erőszakos bűncselekmény történt egy svéd iskolában Malmőben 2022. március 21-én. Fotó: TT News Agency / Johan Nilsson / via Reuters)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport