új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az ukrán fegyveres erők elfoglalták az egyik legerősebb orosz mobil elektronikus hadviselési rendszer egy részét – számolt be a Drive.

    A lap szerint az ukrán erők Kijev külterületén találtak meg egy konténeres parancsnoki állomást, amely a Krasukha–4 mobil elektronikus hadviselési rendszer része. A Krasukha–4-et elsősorban nagy radarok észlelésére és zavarására tervezték.

    Kiemelik: ez a különös „konténer”, amelyet az ukrán csapatok elfoglaltak, valójában jelentős orosz veszteséget és potenciális titkosszolgálati aranybányát jelent.

  • Folytatta látogatását az ukrán határ menti településeken a megválasztott köztársasági elnök, Novák Katalin, aki Nyíregyházán, Záhonyban, Eperjeskén, Lónyán, Barabáson és Tarpán is járt szerdán. A megválasztott államfő a közmédiának elmondta: szívszorító történeteket hallott, és megrendítő összefogást tapasztalt.

    Novák Katalin látott olyan kismamát, aki 38 hetes terhesen menekült el a háborúból, és a nyíregyházai kórházban szülte meg egészséges gyermekét. Beszélt olyan családokkal is, amelyek tagjai Magyarországon tudtak újra találkozni egymással, valamint olyanokkal is, akik mennek tovább Magyarországról Európa más országaiba.

    Nincsenek hosszú távú stratégiák, egyelőre mindenki napról napra él

    – mondta Novák Katalin, hozzátéve: az Ukrajnából érkezők nagyra értékelik a magyarok segítségét.

    A köztársasági elnök úgy fogalmazott: „Összefog a városok, falvak apraja-nagyja, a vezetők, a segélyszervezetek, a kórházak, egyetemek, iskolák dolgozói, az óvónők, a konyhások. Mindenki igyekszik megtalálni azt, hogyan tudna hozzájárulni ahhoz, hogy nagyobb biztonságban érezzék magukat azok, akik menekülni kényszerülnek.”

    Novák Katalint a szerdán tapasztaltak is abban erősítették meg, hogy mennyire fontos a béke. A háborút meg kell állítani, és meg kell akadályozni, hogy Magyarország is belesodródjon – jelentette ki. Hangsúlyozta: Magyarország célja a béke előmozdítása és a segítségnyújtás a menekülőknek.

    Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat elnöke elmondta: szervezetük a háború első napjától jelen van a térségben. A határ mindkét oldalán aktivizálták az egyház közösségeit, akik nagy számban vesznek részt a segítségnyújtásban.

  • Egy kijevi bevásárlóközpontot ágyúztak az ellenséges csapatok – jelentette Vitalij Klicsko, a város polgármestere a közösségi oldalán. Megjegyezte: a megszállók a Podolszki kerület egyik bevásárlóközpontjára lőttek.

    Az ellenség folytatja a főváros ágyúzását. Tűz alá került egy bevásárlóközpont parkolója a Podolszki kerületben. Egy ember meghalt, két áldozatot kórházba szállítottak

    – írta bejegyzésében Klicsko.

  • Stephen King amerikai író hivatalosan felfüggesztette az összes oroszországi szerződését – jelentette be az író ügynöke.

    Az ASZT orosz könyvkiadó képviselője kijelentette, hogy a korábban vásárolt művek jogai továbbra is megmaradnak, „de a közeljövőben valóban nem lesznek új regények” Stephen Kingtől.

    Stephen King új regénye, a Billy Summers április 6-án jelenik meg az orosz könyvesboltokban. A kiadó szerint „egy ideig” ez lesz az országban a legújabb King-regény – számolt be az Unian ukrán hírügynökség.

  • Csehország a kárpátaljai Ungváron tervezi létrehozni ideiglenes ukrajnai diplomáciai képviseletét, amely a február végén bezárt kijevi nagykövetség és a lvivi konzulátus helyett intézné a folyó ügyeket – közölte Aneta Kovárová, a cseh külügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa.

    Emlékeztetett: Csehország március 16-ától a lengyelországi Przemyslben és a szlovákiai Kassán működtet egy-egy konzulátust. A kassai konzulátus munkatársai hetente néhány alkalommal átmennek Ungvárra, ahol fogadják az ügyfeleket. A csehek most megfelelő épületet keresnek Ungváron, ahol a közeljövőben tartósan megnyithatnák diplomáciai képviseletüket – számolt be az MTI.

    A biztonsági helyzet alakulásától függően a következő szakaszban azzal számolunk, hogy munkatársaink tartósan Ungváron maradnak, és ott fognak dolgozni. Jelenleg a hivatal helyszínét mérlegeljük

    – mondta a sajtóosztály munkatársa. Kovárová hozzátette: az ungvári képviselet kiemelten foglalkozna majd az ukrajnai menekültek ügyeivel, illetve segítséget nyújtana az Ukrajnában működő cseh szervezeteknek és állampolgároknak.

  • Több olyan felvétel is megjelent a közösségi médiában, ahol a feltételezett fosztogatókat és rablókat cölöpökhöz vagy póznákhoz kötve kérik számon – számolt be az MTI.

    A felvételeken több férfi letolt nadrággal látható. Lvivben villanypóznákhoz kötözött nőket mutattak a felvételek, bár a város térségében egyelőre nem zajlanak komoly harci cselekmények, amit a fosztogatók kihasználhatnának.

    A felvételeket a Kremlhez közeli Telegram-oldalakon is terjesztik.

  • Naftali Bennett izraeli miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrajnai helyzetről és a keddi izraeli merényletről beszélt szerdán telefonon. Az MTI beszámolója szerint a telefonbeszélgetés alatt megvitatták az ukrajnai háborús helyzetet, Putyin pedig részvétét fejezte ki Bennettnek a kedden történt Beér-Seva-i terrortámadás miatt, amelyben életét vesztette négy izraeli civil.

    Putyin a Kreml közleménye szerint megosztotta az izraeli miniszterelnökkel az Ukrajna körüli helyzetről kialakított értékelését, figyelembe véve számos külföldi ország vezetőivel fennálló kapcsolatait, és megfogalmazott több elképzelést a folyamatban lévő tárgyalásokról.

    Putyin és Bennett legutóbb a múlt héten beszélt egymással, és március elején találkoztak a Kremlben, miután Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közvetítést kért Moszkva felé az izraeli kormányfőtől a tűzszüneti tárgyalásokon.

  • A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) hivatalosan bejelentette, hogy kizárja a 2022-es budapesti világbajnokságról az orosz és belorusz versenyzőket, versenybírókat és hivatalos személyeket.

    A FINA március 8-án még úgy döntött, hogy a két ország versenyzői részt vehetnek a különböző világeseményeken, de csakis semleges színekben.

    BŐ KÉT HÉTTEL KÉSŐBB AZONBAN SZIGORÍTOTT AZ INTÉZKEDÉSEN A SZÖVETSÉG, ÉS MEGTILTOTTA E KÉT NEMZET BÁRMILYEN RÉSZVÉTELÉT.

    Arról is megszületett a határozat, hogy a 2022. december 17–22. között tervezett rövid pályás világbajnokságot elveszik az orosz Kazany városától, amely a 2025-ös vizes vb rendezését is elnyerte.

  • A 18. életévüket betöltött nők és férfiak is jelentkezhetnek a kárpátaljai kistérségekben a helyi területvédelmi osztagokba. A magyar–ukrán határ közelében található Péterfalvai Kistérség közösségi oldalán közzétett tájékoztatás szerint a feladat a közigazgatási épületek, intézmények védelme, valamint a közrend fenntartása.

    A hadiállapotra való tekintettel a katonai közigazgatás arra szólít fel, hogy minden kistérségben a helyi lakosokból alakuljanak meg a helyi területvédelmi osztagok, amelyek elsődleges feladata a közigazgatási épületek, intézmények védelme és a közrend fenntartása lesz. Jelentkezni lehet a 18. életévüket betöltő nőknek és férfiaknak. Kistérségünk minden településén létre kell hozni ezeket az osztagokat. Jelentkezni, információt kérni lehet a polgármesteri hivatalban, községeinkben pedig a helyi elöljáróknál

    – olvasható a bejegyzésben.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a francia forradalom jelmondatát idézve azt kérte szerdán Franciaországtól, hogy segítsen véget vetni a szabadság, egyenlőség és testvériség elleni háborúnak Ukrajnában – számolt be az MTI.

    Azt várjuk Franciaországtól, az önök vezető szerepétől, az önök erejétől, hogy vessen véget a szabadság, egyenlőség és testvériség elleni háborúnak, hogy segítsen helyreállítani Ukrajna területi integritását

    – fogalmazott az ukrán elnök a francia nemzetgyűlés és szenátus tagjaihoz videókonferencia keretében intézett beszédében.

    Volodimir Zelenszkij azt kérte az Oroszországban működő francia vállalatoktól, hogy ne támogassák többet az orosz háborús gépezetet. Szerinte „a Renault, az Auchan, a Leroy Merlin és mások nem lehetnek többé Oroszország háborús gépezetének szponzorai”.

  • Az ukrán hírszerzés szerint március 20-án fegyveresek érkeztek Ukrajnába, akik kapcsolatban állnak Jevgenyij Prihozsinnal, a Putyin-közeli orosz propagandistával és a Wagner Liga tulajdonosával. A fegyveresek fő feladata Ukrajna legfelsőbb katonai és politikai vezetőségének felszámolása – közölte az Unian ukrán hírügynökség.

    Az úgynevezett kulcscélpontok közé tartozik az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij, az elnöki iroda vezetője, Andrij Jermak és Denyisz Smihal kormányfő.

    A hírszerzés hozzáteszi, hogy az Ukrajna első emberei elleni merényletek megszervezése a megszállók stratégiájának része. A T-online szerint a fegyveres csoport 25 főből áll.

  • A Gazdasági Biztonságért Felelős Hivatal kezdeményezte 29 üzemanyag- és kenőanyag-szállításra szolgáló orosz tartálykocsi államosítását, amelyek Oroszország egyik vállalkozásának tulajdonában vannak – számolt be a hivatal sajtószolgálata.

    Jelentésük szerint az orosz tulajdonú tartálykocsikat a kárpátaljai Munkácson fedezték fel. Az üzemanyagok és kenőanyagok szállításával foglalkozó vállalkozások ellenőrzésekor 29 cseppfolyósított gáz szállítására alkalmas tartálykocsit találtak, együttes értékük 1,16 millió dollár.

    További két vagont találtak Ivano-Frankivszkban is, amelyek Oroszországból üzemanyagot és kenőanyagot szállítottak az egyik vállalkozás címére. A tulajdonos megerősítését követően kezdeményezik a kényszerlefoglalást – írja a News.finance.ua.

  • Orosz katonákat gyanúsítanak egy nő megerőszakolásával Kijev térségében – közölte március 22-én Facebook-oldalán Irina Venediktova, Ukrajna főügyésze.

    A Brovarszki kerület egyik falujában egy orosz katona betört egy magánházba, és lelőtte a tulajdonost. Ezt követően társával együtt többször megerőszakolta a meggyilkolt civil feleségét, fegyverrel fenyegette, és a házaspár házában tartózkodó gyermeküket is – számolt be a Korrespondent.

    Venediktova posztjában kiemelte: az ukrán Legfőbb Ügyészség folyamatos tájékoztatást kap az orosz katonák által elkövetett szexuális bűncselekményekről.

  • Olaf Scholz német kancellárral tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán – jelentette a Kreml sajtószolgálata.

    Az Ukrajna körüli helyzet megvitatása alatt a figyelem az orosz és ukrán képviselők között folyamatban lévő tárgyalások problémáira összpontosult. Vlagyimir Putyin számos megfontolást vázolt az Orosz Föderáció elvi álláspontjaival összefüggésben ezeken a tárgyalásokon

    – áll a jelentésben.

    A vezetők legutóbb március 18-án beszéltek telefonon. Putyin és Scholz összesen hatszor hívták egymást ebben a hónapban, két hívásban Emmanuel Macron francia elnök is részt vett.

  • Nagy-Britannia több mint 56 tonna humanitárius segélyt küldött Kárpátalja megyeszékhelyére, Ungvárra – közölte a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás helyettese, Miroszlav Bileckij.

    A sajtószolgálat közleményében azt írta, hogy a segélyszállítmányt az ukrán hadsereg élelmezésére és a válságövezetben maradt civil lakosság megsegítésére fordítják. Bileckij hozzátette: a szállítmány az alapvető és tartós élelmiszerek mellett orvosmechanikai eszközöket, gyógyszereket és kötszereket is tartalmaz.

  • Az orosz megszállók lerombolták a mariupoli Arhip Kuindzsi Művészeti Múzeum épületét, ahol világhírű mesterek eredeti festményeit őrizték – közölte a mariupoli városvezetés.

    Konsztantyin Csernyavszkij, az Ukrán Művészek Országos Szövetségének vezetője szerint az alkotások eredeti példányai nem voltak a múzeumban az ágyúzás idején.

    A múzeum összesen mintegy kétezer műalkotással rendelkezett, köztük díszítő- és iparművészeti, grafikai és szobrászati alkotásokkal.

    Arhip Ivanovics Kuindzsi, a múzeum névadója görög származású festő, a XIX. századi orosz tájképfestészet egyik újítója volt.

  • Az ukrán rendőrség tizenkilenc embert vett őrizetbe a Munkácsi Városi Tanács épületében – közölte a Suspilne.media. A rendőrség beszámolója szerint a csoport erőszakos cselekményeket hajtott végre az épületben, valamint a hatóságok felszólítására sem hagytak fel a rendbontással. A rendvédelmi szerveket is megfenyegették.

    Az őrizetbe vett férfiak a jelenlegi információk szerint az Ellenzéki platform – az életért párt képviselői, akiket nem engedtek be a városi tanács ülésére, amelyen a Munkácsi Városi Tanács titkára, Jana Csubirko menesztéséről döntöttek.

    Viktor Mikitia, az ukrán katonai adminisztráció vezetője azt nyilatkozta az ügyben, hogy szigorúan leállítanak minden olyan intézkedést, amely destabilizációs hatással van a térségre.

    Ma pedig ismét helyesen léptek fel a Munkácsi Városi Tanácsban, hogy megóvják az embereket a veszélytől, és lokalizálják mindazt a káoszt, amelyet valaki saját politikai érdekei alapján szándékozott kelteni

    – idézi a Kárpátalja.ma a katonai vezetőt.

  • A belarusz külügyminisztérium közlése szerint csökkentik a Belaruszban tartózkodó ukrán diplomaták számát. A kiutasított diplomatáknak 72 órájuk van elhagyni az országot.

    Azonban az ukrán nagykövetségek továbbra is öt fővel dolgoznak tovább: egy nagykövet és négy alkalmazott – számolt be az Unian ukrán hírügynökség.

  • Oroszország megtagadja a más pénznemben történő fizetést a földgázszállításért az olyan országok számára, akik barátságtalanok Moszkvával, és áttér a rubelben történő fizetésre – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök.

    Úgy döntöttem, hogy a lehető leghamarabb végrehajtom a fizetések átutalását az úgynevezett barátságtalan országoknak szállított földgázunkért orosz rubelben

    – idézi Putyint a TASZSZ orosz hírügynökség. Az államfő hozzátette, hogy a tervek szerint minden más valutát elhagynak.

    Az elnök megjegyezte, hogy Oroszország továbbra is a korábban megkötött szerződésekben rögzített mennyiségek és árak szerint szállít gázt más államoknak. Ez azt jelenti, hogy a barátságtalan országokkal kötött gázszerződések jövőbeni változásai csak a fizetési devizanemet érintik.

    Arra kérem a kormányt, hogy adjon ki megfelelő irányelvet a Gazpromnak a meglévő szerződések módosításáról

    – parancsolta az orosz elnök.

    Ezer köbméter orosz gáz jelenleg 1350 dollárba kerül a londoni tőzsdén.

  • A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya lopás vétség gyanúja miatt folytat eljárást egy 32 éves budapesti férfival szemben, aki múlt pénteken este fél 11 körül a fővárosi Keleti pályaudvaron benyúlt a menekülteket segítő egyik segélyszervezet önkéntesének kabátzsebébe, ahonnan elvette a bankkártyáját. A lopást látta az önkéntes kollégája, aki a tolvaj után eredt, közben szólt a pályaudvaron lévő rendőröknek.

    A BRFK Közrendvédelmi Főosztály beosztottjai két perccel később elfogták a helyszínen a férfit, így kár sem keletkezett. L. Zoltánt rögtön előállították a Keleti pályaudvari Rendőrőrsre, majd a fővárosi nyomozók lopás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki – közölte a rendőrség.

  • A háborús övezetekben található ukrán városokban csak néhány napra elegendő élelem maradt – közölte Steve Gordon, a Mercy Corps ukrajnai humanitárius segítségnyújtási tanácsadója.

    Jelenleg az egyik legnagyobb gondunk az ellátási lánc sebezhetősége. Tudjuk, hogy a legtöbb településen, azokon a területeken, ahol a legkiélezettebb harcok folynak, legfeljebb három-négy napi élelmiszer-tartalék van

    – idézi Gordont a Kárpátalja a Korrespondent ukrán hírportál alapján.

    A tanácsadó a harcok kezdete óta Harkivban tartózkodik. Elmondása szerint a harkivi és szumi lakosok hetven százaléka függ a humanitárius segélyektől.

  • Ukrajna ötven katonai mentőautót kap nemzetközi partnereitől – közölte Ukrajna Egészségügyi Minisztériuma. Az autók az EU humanitárius segélyeinek részét képezik.

    Az ukrán egészségügyi miniszter, Viktor Ljasko elmondta, hogy a járműveket az Ukrán Fegyveres Erők kapja majd.

    Az ukrán hadsereg továbbra is ellenáll az orosz agressziónak. A magunk részéről igyekszünk elsősegélydobozokkal, gyógyszerekkel és a szükséges járművekkel ellátni őket, hogy az orvosok segíteni tudjanak a sebesülteken. Tisztában vagyunk vele, hogy minden perc a fronton életekbe kerülhet, ezért fontos, hogy az orvosok a lehető legbiztonságosabban evakuálhassák a sebesülteket a harci zónából, és biztosítsák számukra a szükséges segítséget

    – nyilatkozta a miniszter.

    A mentőautók megfelelő szintű védelemmel és felszereléssel rendelkeznek ahhoz, hogy életeket menthessenek a harcokban. A mentők egyszerre akár négy sebesült evakuálását is lehetővé teszik – írja a minisztérium honlapján. Az autók egy részét már elszállították olyan régiókba, ahol aktív összecsapások folynak. A járművek másik része pedig a napokban érkezik Ukrajnába.

  • Az ellátás biztonsága érdekében növelné a kötelező uniós gáztartalékot az Európai Bizottság – jelentette be a testület. A javaslat szerint év végére nyolcvan-, míg 2023-tól kilencvenszázalékos kötelező uniós gáztartalékot vezetne be az adott év novemberének első napjától. Az EB álláspontja szerint szükség van egy uniós szintű, közös gázvásárlásokkal foglalkozó munkacsoport létrehozására is.

    A bizottság jogalkotási javaslatot is előterjesztett, amely november 1-jei határidővel a tagállamok számára előírja a föld alatti gáztárolók legalább nyolcvan-, majd kilencvenszázalékos töltöttségét.

    Az Európai Bizottság  májusban terjeszti majd elő az energiaellátás biztosítására és az energiaárak kezelésére vonatkozó részletes tervét – számolt be az MTI.

  • Az Országos Rendőr-Főkapitányság közleménye szerint március 22-én az ukrán–magyar határszakaszon 6534 ember lépett be Magyarország területére. A román–magyar határszakaszon belépők közül 4901 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.

    A beléptetettek közül a rendőrség 1754 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.

  • A Nestlé bejelentette, hogy a KitKat és a Nesquik is azok a termékek közé tartozik, amelyeket már nem árulnak Oroszországban – számolt be a Sky News

    A világ egyik legnagyobb ital- és élelmiszeripari vállalata leállít minden oroszországi értékesítést, és azt állítja, hogy mostantól nem fog profitot termelni és nem fizet adót sem az országban – ám az alkalmazottait továbbra is fizeti.  

  • Vlagyimir Putyin szövetségese elhagyta az orosz kormányt, és elmenekült az országból – számolt be a Sky News

    Anatolij Csubajsz, a veterán politikai szereplő és klímamegbízott állítólag ellenzi Putyin ukrajnai „különleges katonai műveletét”, és nem áll szándékában visszatérni Oroszországba.

    Csubajsz lenne a legmagasabb szinttel bíró orosz, aki eddig Putyinnal szembeszállt, és elhagyta Oroszországot.

  • Ferenc pápa szerint a világot kormányzóknak meg kell érteniük, hogy a fegyverek vásárlása és gyártása nem megoldás, helyette közösen kellene dolgozni a békén.

    A háborúval minden elveszik, a háborúban nincsen győzelem, minden vereséget szenved. A háború az emberiség veresége

    – mondta a katolikus egyházfő, hozzátéve, hogy az otthontalanná válók, a menekülők, az áldozatok, a sebesültek, az életüket vesztő katonák egyaránt a halál hírnökei.

  • Az ukrán kormány szerint Oroszország 15 600 embert veszített eddig az invázió február 24-i kezdete óta. 

    A hatóságok szerint az orosz hadsereg 517 harckocsit és 1578 páncélozott járművet vesztett – írja a Sky News, hozzátéve, hogy nem tudják leellenőrizni az adatok hitelességét, miközben szakértők szerint a háborúban álló országok érdeke, hogy minél magasabb becsléseket közöljenek az ellenség áldozatairól.

    Az orosz védelmi minisztérium ebben a hónapban azt közölte, hogy 498 katonája halt meg Ukrajnában, 1597-en pedig megsebesültek.

  • A Rahóból származó Varga Eduard főtörzsőrmester 1997. augusztus 6-án született.

    A fiatalember a Kárpátalja.ma beszámolója szerint a középiskola elvégzése után az állami határőrségnél teljesített katonai szolgálatot, majd csatlakozott az Ukrán Fegyveres Erőkhöz.

    A 25 esztendős katona Kijev védelme közben vesztette életét – tudatta a Rahói Városi Tanács.

    Minap számoltunk be arról, hogy már húsz kárpátaljai halt meg a háborúban.

  • Ukrajna leggazdagabb oligarchája a Wall Street Journalnak azt mondta, hogy az Azovstal és Iljics mára bezárt üzemei nem fognak működni, ha Mariupolt elfoglalják, írta meg a Kyiv Independent egy Twitter-bejegyzésben. A két üzemben együtt összesen 40 000 ember dolgozik.