Ez a poszt a következő Percről percre része:

Kifosztották Zelenszkij dácsáját az oroszok

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Oroszország a Donbasz régióba csoportosítja át erőit – írta a Twitteren a brit hírszerzés.

    Az orosz erők csapatösszevonásokkal erősítik meg katonai pozícióikat a kelet-ukrajnai Donbasz területén. Hozzáteszik: az orosz kötődésű Wagner Group zsoldosait is a régióba vezénylik.

  • Összesen 4519 fő lépett be Magyarország területére április 3-án az ukrán–magyar határszakaszon, míg a román–magyar határszakaszon belépők közül 5117 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI Országos Sajtószolgálatán keresztül.

    A beléptetettek közül a rendőrség 725 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes.

  • Az orosz hadsereg Ukrajna elleni teljes körű inváziója óta több mint 500 vállalat jelentette be, hogy kivonul vagy felfüggeszti tevékenységét az orosz piacon – írja az Ekonomicsna Pravda.

    Egy részük teljes kilépést és bezárást jelentett be, másik részük pedig csak felfüggesztette tevékenységét, vagy éppen lemondott tervezett beruházásáról. Vannak azonban olyanok is, amelyek a megszokott módon folytatják a munkát.

    Jeffrey Sonnenfeld, a Yale Egyetem Vezetői Intézetének professzora és alapítója a teljes körű háború első napjaitól kezdve szakértőkből és hallgatókból álló csapattal figyeli az Oroszországban működő vállalatokat.

    A csapat öt nagy csoportra osztja a cégeket:

    1. Korlátozások nélkül folytatják tevékenységüket Oroszországban.
    2. Továbbra is működnek, de nem fektetnek be újabb fejlesztésekbe.
    3. Csökkentik az aktivitást.
    4. Felfüggesztik a tevékenységüket.
    5. Megszüntetik az oroszországi tevékenységüket.

    A listákat erre a linkre kattintva érhetik el.

  • Anatolij Antonov, Oroszország amerikai nagykövete szerint az ukrán hadsereg támadása vezetett polgári áldozatokhoz Bucsában – jelentette a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.

    A nagykövet úgy véli: „Nyilvánvaló, hogy a kijevi rezsim megpróbálja Oroszországra hárítani a felelősséget.”

    Korábban az ukrán hatóságok és a média közzétett egy videót, amelyet állítólag a kijevi régióban található Bucsában forgattak, ahol halottak holttestei hevernek az úton.

    Az orosz védelmi minisztérium provokációnak nevezte ezeket a felvételeket. Hangsúlyozták, hogy amíg az oroszok ellenőrzésük alatt tartották a települést, „egyetlen helyi lakos sem szenvedett el erőszakos cselekményeket”.

  • Csaknem 600 ezerre nőtt azoknak az állampolgároknak a száma, akik a de facto Donyecki és Luhanszki Népköztársaság és Ukrajna területéről érkeztek Oroszországba – jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség a rendvédelmi szervekre hivatkozva.

    Április 4-én reggelig körülbelül 598 ezer ember érkezett Oroszországba, köztük 118,5 ezer gyerek. Az Oroszországba érkezettek közül csaknem 174 ezren már orosz állampolgárok, 340 ezren a népköztársaságok állampolgárai, több mint 83 ezren Ukrajna és más országok állampolgárai.

  • A megszállók a Fekete-tenger felől támadták meg a dél-ukrajnai Odesszát, több ellenséges rakéta is berepült a regionális központba.

    Szergej Bratchuk, az odesszai regionális katonai kormány szóvivője szerint az üzemanyag-tározókat célozták meg. Szerinte ez egy stratégiai támadás az ukrajnai vetési időszak kezdetével – jelentette az Unian ukrán hírügynökség.

  • Az Advanture Group nemzetközi vállalatcsoport harmadjára végzett kutatást március 21. és 23. között az ukrán üzleti élet helyzetével és kilátásaival kapcsolatban – számolt be a Vector.

    A kutatás legfontosabb eredményeit Andrij Dlihacs, az Advanter Group alapítója és elnöke tette közzé Telegram-csatornáján. A bejegyzés szerint a kis- és középvállalkozók több mint 20 százaléka bocsátotta el alkalmazottjait, de 14 százalékuknak sikerült növelnie a termelést. Azonban a vállalkozások 74 százaléka csökkentette a kapacitását vagy leállította a termelést.

  • Az ukrán fegyveres erők vezérkarának jelentése szerint az elmúlt napon hét orosz támadást vertek vissza a Donyecki és Luhanszki régióban.

    Az ukrán hadsereg összesen két egység páncélozott járművet, 43 katonai autót és egy aknavetőt semmisített meg – írja a vezérkar Facebook-oldalán közzétett posztban.

  • Ukrajna gazdasági minisztere „elég nagy termésre” számít idén, és reméli, hogy Ukrajna képes lesz gabonát exportálni – írja a Guardian.

    A miniszter ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a háború folytatása minden ország számára magasabb árakat fog jelenteni.

  • Az elmúlt napon az ukrajnai háború elől 1036 ember, köztük 262 gyermek érkezett Budapestre vonattal – közölte a rendőrség.

    3 35 0
    Fotó: police.hu

    A különvonatokkal Kőbánya-felső vasútállomásra érkező menekülteket buszokkal vitték a BOK-csarnokba. Fővárosi és vidéki szálláshelyeken 13 ember, köztük 10 gyermek elhelyezését és odaszállítását a rendőrséggel együttműködő hatóságok oldották meg.

  • Két humanitárius segélyt osztó önkéntes vesztette életét a Luhanszki régióban található Novodruzsenszk település bombázásakor – számolt be Facebook-oldalán a Luhanszki Regionális Katonai Igazgatóság vezetője, Szerhij Hajdaj.

    Az ellenséges tűz ellenére minden nap a gyűjtés helyére jöttek, élelmiszert és egyéb, a mindennapi élethez szükséges dolgokat osztottak az embereknek. Ez történt tegnap is, amíg meg nem támadtak... Olga megmentette kollégája életét azzal, hogy saját maga fedezte, amikor elkezdődött a város bombázása

    – írja a bejegyzésben a vezető.

  • Az orosz hadsereg kifosztotta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök dácsáját Birjucsi szigeten, az Azovi-tengeren – jelentette a helyi média.

    Az eddig ismert információk szerint április 2-án az orosz megszállók bútorokat vittek el onnan. Az orosz katonákat a szemtanúk szerint az Azov-Szivaszkij Nemzeti Park igazgatója, Jevhen Popovcsuk is elkísérte.

    A média szerint két páncélozott autó továbbra is a rezidencia területén tartózkodik.

  • A kijevi metró hétfőn újraindul déli irányba – közölte a városvezetés.

    A kijevi metró 08:30-tól újraindítja a közlekedést a Déli hídon keresztül

    – olvasható a közleményben.

    A metró este hét óráig tart nyitva. A metróállomások továbbra is fogadják az embereket az állomáson kialakított óvóhelyeken – közölte az Interfax.

  • Hétfőn reggel az orosz csapatok több rakétatámadást is végrehajtottak a dél-ukrajnai Nyikolajiv ellen. Alekszandr Szjenkevics, a város polgármestere a közösségi oldalán azt írta:

    Barátaim, az orosz csapatok reggel több rakétacsapást mértek a városra.

    A város vezetője arra kérte a helyieket, hogy ne tegyenek közzé egyetlen fotót vagy videót sem, amíg ezt nem teszik meg hivatalos források – jelentette az Unian ukrán hírügynökség.

  • Volodimir Klicsko, Vitalij Klicsko kijevi polgármester fivére egy videót tett közzé a közösségi médiában az ukrán Bucsa városából, ahol szörnyű mészárlás volt. A felvételen látszik, hogy a háttérben holttestek fekszenek.

    Volodimir Klicsko azt mondta, hogy

    a civilek kezét hátrakötötték és fejbe lőtték őket. Ez az ukrán lakosság elleni népirtás.

  • Folytatják Odessza támadását az orosz csapatok – közölte Szergej Bratcsuk, a régió önkormányzatának szóvivője Facebook-oldalán.

    Az éjszaka újabb objektumot ért rakétatámadás Odesszában. További információkkal később szolgálunk

    – írja a bejegyzésben a szóvivő.

  • Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter elégtelennek találja a bucsai atrocitások nyomán tervezett újabb uniós szankciókat – számolt be az MTI.

    A jelen helyzet szerint ez elégtelen válasz Oroszország bűncselekményeire és az orosz agresszióra. Szigorítani kell az uniós szankciókat

    – mondta közösségi oldalán megosztott videóüzenetében a tárcavezető, miután alkalma volt megvizsgálni a büntetőintézkedések tervezetét. A miniszter

    • az orosz olaj, gáz és szén embargóját szorgalmazta,
    • az európai kikötők lezárását az orosz termékek előtt, valamint
    • újabb orosz bankok kizárását a SWIFT globális fizetési rendszerből.

    Ugyanezt követelte a világ legfejlettebb ipari államait összefogó, az Európai Uniót is magában foglaló G7 csoporttól is.

  • Az ukrajnai háború befejezéséért és a világ menekültjeinek megsegítéséért imádkozott Máltán Ferenc pápa. A kétnapos látogatásának befejező szentmiséjén a katolikus egyházfő

    SZENTSÉGTÖRŐNEK NEVEZTE AZ OROSZORSZÁG ÁLTAL INDÍTOTT HÁBORÚT, UKRAJNA SORSÁT A MÁRTÍROKÉHOZ HASONLÍTOTTA,

    és azt mondta, fáradhatatlannak kell lenni a szenvedők segítésében és az értük való imádkozásban – adta hírül az MTI.

    A szertartás helyszínén, Vallettában ukrán zászlók is feltűntek, és ukrán tüntetők honfitársaik megmentésére szólítottak fel.

    Ferenc pápa a szentmise után ellátogatott egy bevándorlókat fogadó központba is, ahol beszélt a migrációhoz kapcsolódó humanitárius válságról is, és hangsúlyozta:

    Ez a válság civilizációs hajótörés, amely nem csak a menekülteket fenyegeti, hanem mindannyiunkat.

  • Szlovákia szükség esetén inkább vállalja a Moszkva által támasztott fizetési feltételeket, és rubelben egyenlíti ki az orosz gázimportot, mintsem ártson saját gazdaságának – jelentette ki vasárnap Richard Sulík szlovák kormányfőhelyettes és gazdasági miniszter.

    Nem szabad, hogy elzárják a gázt. Ezért azt mondom: ha a feltétel az, hogy rubelben fizessünk, akkor rubelben fogunk fizetni, még akkor is, ha egyeseknek ez túl gyakorlatias álláspontnak tűnik

    – mondta a miniszter. Ugyanakkor kiemelte, hogy szerződésszegésként minősíthető Oroszország fizetési feltétele, de a szlovák gazdaság nem mondhat le teljes mértékben az orosz gázról.

    Emlékeztetett: Szlovákia gázimportjának 85 százalékát jelenleg Oroszországból kapja. Mindemellett hangsúlyozta, hogy dolgoznak az energetikai függőség csökkentésén a többi között cseppfolyósított földgáz behozatalával, ehhez a műszaki feltételek megteremtése azonban még éveket vehet igénybe – számolt be az MTI.

  • Az ENSZ Emberi Jogi Hivatalának (OHCHR) legfrissebb összesítése szerint az orosz hadművelet február 24-i kezdete óta 1417 civil, köztük 121 gyerek halálát dokumentálták. A világszervezet ezenfelül 2038 sebesültet számlált, akik közül 171-en gyerekek.

    Az OHCHR hangsúlyozta, hogy a valós számok ennél jóval magasabbak lehetnek, mivel az olyan helyszíneken, mint Mariupol és Irpiny, ahol súlyos harcok folynak, még nem lehetett hitelt érdemlően megerősíteni a civil áldozatok számát.

    A legtöbb polgári áldozatot, több mint 1500 halottat Luhanszk és Donyeck térségéből jelentették. Hozzátette, hogy a legtöbb áldozatot a nagy hatótávolságú robbanófegyverek követelik, így nehéztüzérség, rakéta-sorozatvetők, valamint rakéta- és légicsapások – számolt be az MTI.

  • Műholdfelvételeket tettek közzé a bucsai tömegsírról, amelyet egy ortodox templom területén találtak.

    Az amerikai Maxar Technologies cég műholdján egy 13,7 méter hosszú árok látható. A bucsai templom területén 67 meggyilkolt ukránt temettek el, néhány áldozatot nem sikerült azonosítani.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök helyi idő szerint vasárnap videóüzenetben fordult a 64. Grammy-díj-átadó gála résztvevőihez Las Vegasban. A nézőktől azt kérte, hogy „minden lehetséges módon” támogassák Ukrajnát.

    Mi lehet ellentétesebb a zenénél? Lerombolt városok és meggyilkolt emberek csendje. Töltsétek meg zenétekkel a csendet. Töltsétek meg ma, hogy elmeséljétek történetünket. Támogassatok, amiben csak tudtok. Csak ne legyen csend

    – fogalmazott az ukrán elnök.

  • Több mint 150 civilt ejtettek túszul orosz katonák a Csernyihivi régió Jahidne nevű falujában – számolt be Facebook-oldalán a csernyihivi önkormányzat vezetője, Vjacseszlav Csausz.

    A vezető a posztban kiemeli, hogy a fogva tartott nők és gyerekek mindössze néhány órát tölthettek a szabadban, és a halottak holttestét sem vihették ki a pincéből.

  • Megkezdődött a tartalékosok rejtett mozgósítása Oroszországban – jelentette be Facebook-bejegyzésben az ukrán fegyveres erők vezérkara.

    A vezérkar a posztban leírja, hogy a kiválasztáskor előnyben részesítik a tapasztalattal rendelkező katonákat, így mozgósítás alá esnek a közkatonák, őrmesterek, valamint a tisztek. De meghatározták a mobilizáció fő régióit is. Katonákat várnak a krasznodari, a permszki, a dagesztáni, az ingusföldi és a kalmükiai területekről.

    Az orosz fegyveres erők a tartalékosok mozgósításával csaknem 60 ezer katonát akarnak bevonni a harcokba – írják a bejegyzésben.

  • Hétfőre virradóra több ukrán városból jelentettek légicsapásokat – számolt be az MTI.

    Szerhij Nadal polgármester robbanásról számolt be a nyugat-ukrajnai Ternopil városában. Egy ellenséges rakétát lőttek le Szlavuta felett, Hmelnickij régióban.

    Sajtójelentések szerint pedig robbanásokat észleltek a déli Herszonban és Odesszában is.

  • Dmitro Sivickij, Szumi körzeti irányításának vezetője szerint az orosz csapatok megkezdték a kivonulást az északkeleti város térségéből. Ugyanakkor hozzátette, hogy még korai lenne a térség felszabadításáról beszélni – számolt be az MTI.

    Sivickij arról is beszámolt, hogy múlt héten nagy számú orosz erőket észleltek a térségben, és sok támadás is érte a civileket. Hozzátette, hogy orosz katonai járművek oszlopa haladt az észak-ukrajnai Csernyihiv és Kijev térségéből Oroszország felé, és mostanra több megsemmisült orosz harckocsit és egyéb hadfelszerelést látni a régióban.

  • A Bucsában történt bűncselekményeknél is szörnyűbb dolgok derülhetnek még ki, tekintettel arra, hogy Ukrajna más régiói még mindig orosz ellenőrzés alatt állnak – közölte vasárnap esti videóüzenetében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Mint mondta, azokon a helyeken

    még több halott lehet és bántalmazás történhetett, mert ez az orosz hadsereg természete, amely az országunkba jött. Olyan embertelen teremtmények, akik nem tudnak másként cselekedni.

    Beszélt arról is, hogy Ukrajnának elvileg nem is kellett volna külföldi partnereitől fegyvereket kérnie.

    Mert minden szükséges fegyverzetet kérés nélkül a rendelkezésünkre kellett volna bocsátaniuk. Mert pontosan tudták, milyen vész közeleg, és az mit hoz magával

    – tette hozzá az ukrán elnök.

    Ukrán hivatalos közlések szerint Bucsában tömegsírra is bukkantak, amelyben 280 férfi holttestét találták meg. Az orosz kormány ukrán szélsőségesek provokációjának minősítette a történteket, míg Kijev az orosz csapatokat vádolja ártatlan civilek lemészárlásával.

  • Köszöntjük kedves olvasóinkat!

    Az Index hétfőn is beszámol Oroszország ukrajnai inváziójáról. Kövesse velünk az eseményeket percről percre.

    Vasárnapi hírösszefoglalónkat ide kattintva olvashatják el.