Meghaladta a négyszázat a dél-afrikai árvíz áldozatainak száma

GettyImages-1239974348
2022.04.17. 20:39
KwaZulu-Natal tartományban vasárnap is tovább kutattak az eltűntek után. A tartomány vezetője elmondta, hogy az áldozatok száma 443, további 63 ember eltűnt.

Az áldozatok többsége a 3,5 millió lakosú Durban térségében élt. Afrika egyik legforgalmasabb kikötőjének működésében is fennakadások voltak a heves esőzés miatt. Egy tartományi vezető becslése szerint a károk meghaladják a 10 milliárd randot (235 milliárd forint).

Vasárnap még mindig esett az eső egyes körzetekben, de a csapadék mértéke elenyésző volt a korábbi napokhoz képest. A meteorológiai intézet munkatársa szerint a jövő hét végéig teljesen megszűnik az esőzés.

Húsvét vasárnapján számos templomban imádkoztak az áldozatokért.

Országszerte adományokat gyűjtenek a károsultak megsegítésére. A kormány egymilliárd rand (23,5 milliárd forint) gyorssegélyt nyújtott az érintetteknek. Cyril Ramaphosa elnök hivatala szombat este közölte, hogy az államfő a katasztrófa miatt elhalasztotta a szaúd-arábiai látogatását, és részt vesz a válságról tartandó kormányülésen.

A novembertől áprilisig tartó ciklonidőszakban minden évben heves viharok zúdulnak Afrika déli részére. Madagaszkáron és Mozambikban gyakran pusztítanak árvizek, de a Dél-afrikai Köztársaságot általában elkerüli a természeti csapás.

(Borítókép: Heves esőzések és áradások pusztítanak a dél-afrikai KwaZulu-Natal tartományban 2022. április 12-én. Fotó:  Darren Stewart / Gallo Images via Getty Images)