A Pravda megmondta, kit kell rakétával megtámadni, Budapest megúszná

További Külföld cikkek
-
Donald Trumpnak sürgősen segítség kell, és ezt csak a finnek tudják megadni neki
- Donald Trump Rijádban jelentette ki, hogy egyezségre törekszik Iránnal
- Irak, amit a klímaváltozás tehet végleg tönkre
- Földrengés volt Nápoly környékén, leállt a vasúti forgalom
- Célkeresztben Ursula von der Leyen, jogilag és politikailag is megütheti bokáját a bizottság elnöke
A véleménycikk szerzője, Ljuba Lulko gazdaságföldrajz-szakértő arra hivatkozott, hogy a brit kormány legitim csapásként ismerte el, hogy az ukránok orosz területen katonai, a hadsereg ellátását biztosító létesítményeket lőttek a napokban.
A szerző idézte azt is, hogy erre válaszolva Maria Zaharova orosz külügyminiszter közölte: Oroszország ugyanilyen csapásokat hajthat végre az Ukrajnát segítő NATO-tagországokkal szemben. Ugyanerről beszélt később, szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök is.
Ennek jegyében a Pravda cikkében felsorolták, mely országok ellen kellene csapást végrehajtani Kalibr rakétákkal „a kijevi náci rezsim” fegyveres támogatása miatt:
- Csehország,
- Lengyelország,
- Szlovénia,
- Törökország,
- Németország,
- Egyesült Államok.
Ezenkívül a cikkben célpontként említik a fegyverszállítások miatt a briteket is, valamint – teljesen más alapon – Romániát. A románokat azért, mert a szerző attól tart: a napokban történt moldovai incidensek miatt a románok beavatkozhatnak a háborúba, és támadást indíthatnak az oroszpárti Dnyeszter Menti Köztársaság ellen.
Elsődleges célpontként ennek jegyében a románokról és a lengyelekről írnak a cikkben, utóbbiról azért, mert ott halad át az ukránoknak szállított fegyverek zöme. Ez utóbbi kontextusban a cikkben említik Magyarországot mint olyan országot, amely a fentiekhez képest más nézőpontot képvisel.
Ezek az országok sem fizikailag, sem mentálisan nem élnének túl egy rakétacsapást a Kalibrral. Ez egy harmadik világháború nyitánya lenne ugyan, de az Egyesült Államok és szövetségesei lennének az első vesztesek, ha nem türtőztetik magukat
– írták a cikkben.
(Borítókép: Egy orosz páncélozott katonai egység járművei Ukrajna Harkiv régiójában 2022. április 22-én. Fotó: Orosz Védelmi Minisztérium / AFP)