Öt halálos áldozata van a szlovéniai robbanásnak

2022.05.13. 10:48
Öt halálos áldozata van a dél-szlovéniai Kocevje Melamin nevű vegyi üzemben egy nappal korábban történt robbanásnak, egy ember életéért pedig még küzdenek a ljubljanai kórházban – jelentette a szlovén közszolgálati televízió (RTV) pénteken.

Hivatalos információk szerint a robbanásban hatan sérültek meg, közülük kettőt égési sérülésekkel szállítottak kórházba. Egyikük állapota kritikus; olyan súlyosan megégett, hogy azonosítani sem tudták.

Öt ember a robbanás közvetlen közelében tartózkodott, egy konténerben. Őket csütörtökön a tűz és a forróság miatt meg sem tudták közelíteni a mentők, és később megállapították, hogy nem élték túl a balesetet.

Sajtóinformációk szerint emberi mulasztás miatt történt a robbanás. Csütörtökön reggel tartálykocsival az epoxigyanta gyártásához használt epiklórhidrint szállítottak az üzembe. Az előzetes vizsgálatok szerint a folyadékot tévedésből nem a megfelelő tartályba fejtették át. A robbanás és az azt követő tűz súlyosan megrongálta a gyárat és környezetét.

A szlovén környezetvédelmi jogszabályok szerint a Melamin gyár a környezetre nézve nagyobb kockázatot jelentő üzemek közé tartozik. A régió egyik legnagyobb munkáltatójaként működő cég, amely csaknem kétszáz embert foglalkoztat, elsősorban olyan nitrogéntartalmú festéket és lakkgyantát állít elő, amelyet a fa-, építő- és textiliparban használnak.