Élisabeth Borne lett az új francia miniszterelnök

2022.05.16. 19:18
Emmanuel Macron francia államfő Élisabeth Borne eddigi munkaügyi minisztert nevezte ki hétfőn új miniszterelnöknek a távozó Jean Castex helyére, aki a hagyományoknak megfelelően benyújtotta lemondását a három héttel ezelőtt újraválasztott köztársasági elnöknek.

Emmanuel Macron francia elnök megkezdte a kormányalakítási tárgyalásokat, és bejelentette az új kormányfő személyét. Az áprilisban tartott választások óta 22 nap telt el, az elnök azóta nem foglalkozott a kormányalakítással, így ezzel ő lett az a francia elnök, aki a legtöbbet várt a választási győzelem után a kormányalakítással. 

Emmanuel Macron az eddigi munkaügyi minisztert, Élisabeth Borne-t nevezte ki új miniszterelnöknek a távozó Jean Castex helyére. Harminc év után először van ismét női miniszterelnöke Franciaországnak.

A 61 éves Élisabeth Borne 2020 óta vezette a munkaügyi tárcát, 2019 és 2020 között környezetvédelmi, 2017 és 2019 között pedig közlekedési miniszter volt. A technokrata politikus a korábbi szocialista kormányok idején miniszteri tisztségviselőként dolgozott, és a francia államvasutak (SNCF) stratégiai igazgatója is volt. 2017-ben csatlakozott Emmanuel Macron pártjához, és azóta valamennyi kormányának tagja volt – számolt be az MTI.



  • Hírek
  • Lakáshitel