CNN: Át kell írni a játékszabályokat, meg kell kerülni a magyar vétót
További Külföld cikkek
- Magyar Péter az Európai Bizottság elnökével tárgyalt Brüsszelben
- A Harry Potter-filmek másik sztárja is gyógyíthatatlan betegséggel küzd
- Legalább 78 ember fulladt meg, miután felborult egy hajó a kongói Kivu-tóban
- Emmanuel Macron szerint két-három éven belül megszűnhet az Európai Unió
- A CIA ismét informátorokat toboroz Észak-Koreában, Iránban és Kínában
Andelman azt írta, hogy az Európai Unióban az Oroszországra kivetett olajembargót már csak a magyar kormány vétója akadályozza meg, miközben a NATO-ban Recep Tayyip Erdogan török elnök és Törökország gátolja Svédország és Finnország csatlakozását a nemzetközi szervezethez.
Ezekkel a hasznos szövetségesekkel, Orbánnal és Erdogannal Putyin tökéletes helyzetben van ahhoz, hogy büntetlenül folytassa azt, amit művel, Ukrajnában és azon túl is
– írta.
A szerző felidézte azt is, hogy Ursula von der Leyen „Budapestre rohant” a múlt héten, de nem sikerült meggyőznie a magyar miniszterelnököt. Eközben Erdogant is győzködték a NATO-ban, de nem sok sikerrel. Andelman szerint ezért most a nyugatiaknak úgy kell játszaniuk, ahogy Putyin már évek óta játszik:
Ha a hagyományos játékszabályok mentén nem tudsz menni, akkor kerüld meg őket.
Ennek jegyében pedig azt javasolja, hogy az Európai Unió a 26 tagállam jóváhagyásával fogadja el az Oroszország elleni olajembargót (arra viszont nem tér ki, hogy ennek a döntésnek a hatálya kiterjedne-e Magyarországra is), a NATO pedig török jóváhagyás nélkül is vegye fel Svédországot és Finnországot. „Mi a legrosszabb, amit Magyarország vagy Törökország tehet? Perelni kezdenek? Kivonulnak?” – tette hozzá Andelman.
Az Európai Uniónak Magyarország nélkül kell meghoznia a döntést
A véleménycikk szerzője a felvetésével kapcsolatban megkérdezte Robert I. Rotberget, a Harvard Egyetem professzorát is, aki azt mondta neki:
Teljesen igaza van, az Uniónak egyszerűen Magyarország nélkül kellene meghoznia ezt a döntést. Az egyhangú döntéshozatalról szóló szabály már a kezdetektől fogva bolondság volt, és most itt az ideje annak, hogy kipróbáljanak egy másik megközelítést.
Rotberg ezzel kapcsolatban azt is elmondta, hogy Magyarország ebben az esetben jó eséllyel az Európai Bíróságon támadná meg a döntést, de a folyamat évekig elhúzódna. Ráadásul a bíróság már korábban is Magyarország ellen hozott döntéseket a jogállamisági kérdésekben – tette hozzá.
Az olajembargó-kérdés másik olvasata szerint azonban Brüsszel kapkodva, kellő előkészítés nélkül és a gyakorlatias gazdasági szempontokat hanyagolva hozta meg a döntést az embargóról, ami azt bizonyította, hogy indokolt a brüsszeli döntéshozatal tagállami kontrollja a vétó által. Minderről az Európai Parlament egykori képviselője írt véleménycikket az Indexen.
Az orosz–ukrán háborúról szóló keddi percről percre közvetítésünket itt találja.
(Borítókép: Orbán Viktor kormányfő (b) és Recep Tayyip Erdogan török elnök (j) találkozója az ankarai elnöki palotában 2021. november 11-én. Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher)