Rendkívüli gyorssegélyt küld a magyar kormány Nigériába

2022.06.06. 11:46

A támadók az Ondo állambeli Owo városának Szent Ferenc katolikus templomát vették célba, amikor a hívők pünkösd vasárnapján összegyűltek – mondta Ogunmolasuyi Oluwole törvényhozó. A halottak között sok gyermek is volt.

Az elöljáró papot is elrabolták – tette hozzá az MTI szerint Adelegbe Timileyin, Owo körzet képviselője a nigériai törvényhozás alsóházában.

Úgy tudja, hogy legalább 50 embert megöltek, bár mások szerint sokkal többet.

A támadás helyszínén készült videókon a templom hívői vértócsákban feküdtek, miközben a körülöttük lévő emberek jajveszékeltek. Muhammadu Buhari nigériai elnök egy közleményben azt írta,

bármi történjék is, ez az ország soha nem enged a gonosznak és a gyarló embereknek, a sötétség soha nem győzi le a fényt. Nigéria végül győz.

Egyelőre nem tisztázott, hogy ki állt az egyház elleni támadás mögött. Míg Nigéria nagy része biztonsági problémákkal küzd, Ondo állam Nigéria egyik legbékésebb tagállamaként ismert. A térségben azonban a farmerek és a pásztorok közötti erőszakos konfliktus egyre inkább elharapódzik.

A nigériai biztonsági erők nem válaszoltak azonnal arra a kérdésre, hogy miképpen történt a támadás, vagy vannak-e nyomok a gyanúsítottakról. Owo mintegy 345 kilométerre keletre fekszik az ország legnagyobb városától, Lagostól.

Szijjártó Péter rendkívüli gyorssegélyt jelentett be

„Ma van Pünkösdhétfő. Sajnos újra megállapíthatjuk, hogy a mai napig a kereszténység a világ legüldözöttebb vallása, aminek borzalmas példája a nigériai Owo városában történt terrortámadás, ahol terroristák tegnap legalább 50 pünkösdöt ünneplő katolikus hívet gyilkoltak meg” – írja Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter szerint Magyarországnak mint ezer éve keresztény országnak erkölcsi kötelessége fellépni, és bár a történteket nem teszi semmissé, de rendkívüli gyorssegéllyel járulnak hozzá az érintett közösség mielőbbi talpra állásához.

A Hungary Helps program keretében azonnali, 10 millió forintos felajánlást küldünk a Ondo-i Római Katolikus Egyházmegyének, amelyet a kenyérkereső nélkül maradt családtagok, árvák ellátására és kórházi kezelésekre fordítanak majd.

A tárcavezető leszögezte, hogy a legmélyebben elítélik a támadást, „amely ismét bebizonyította, hogy mára a keresztény közösségek váltak a terrorszervezetek kiemelt célpontjává”.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport