A jóslat beigazolódott, Macron koalíciója bukta abszolút többségét a nemzetgyűlésben
Amint arról az Index is beszámolt, lezárult a francia nemzetgyűlési választás, az előzetes jóslatok pedig beigazolódtak, amely szerint Emmanuel Macron elveszítette abszolút többségét a parlamentben.
A kormánypártnak a következő öt évben 246 helye lesz az 577 fős nemzetgyűlésben, ahol eddig 345 képviselővel rendelkezett.
Az abszolút többséghez 289 szavazat szükséges.
Holnaptól a cselekvő többség létrehozásán dolgozunk, nincs más alternatíva
– mondta vasárnap este Elisabeth Borne miniszterelnök, aki elismerte, hogy ez a példátlan helyzet kockázatot jelent Franciaország számára.
A végeredmény
A kommunistákat, a zöldeket, a szocialistákat és a radikális baloldalt tömörítő baloldali szövetség (NUPES) 131 helyet szerzett meg, és ezzel a legfőbb ellenzéki erő lesz a nemzetgyűlésben.
A Marine Le Pen vezette szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés 89 képviselővel 1986 után először ismét önálló frakciót alakíthat.
A negyedik helyen végzett konzervatív köztársaságiaknak – akik eddig a legnagyobb ellenzéki frakciót alkották – 61 fős csoportja lesz a parlament alsóházában.
Mi várható a folytatásban?
Az új nemzetgyűlés június 28-án tartja alakuló ülését, emellett kormányátalakítás is várható, miután az államfő kérésére a miniszterek és Elisabeth Borne kormányfő is elindult képviselőjelöltként, de annak a kormánytagnak, aki nem tudott győzni a választókerületében, le kell mondania kormányzati tisztségéről.
Brigitte Bourguignon egészségügyi miniszter, Amélie de Montchalin, az ökológiai átmenetért felelős tárcavezető és Justine Bénin, a tengeri kérdésekért felelős államtitkár nem szerzett mandátumot. Richard Ferrand, a nemzetgyűlés kormánypárti elnöke és Christophe Castaner, a kormánypárt nemzetgyűlési csoportjának vezetője is kikapott választókörzetében.
MTI
(Borítókép: Emmanuel Macron 2022. június 17-én. Fotó: Nathan Laine/Bloomberg via Getty Images)