új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ez volt mára az Index percről percre közvetítése, köszönjük megtisztelő és kitartó figyelmüket.

    Tartsanak velünk szombaton is, már korán reggel indítjuk hírfolyamunkat!

  • Egy dél-oroszországi olajfinomítót a hét elején dróntámadás ért, de a jelentések szerint már újrakezdte működését.

    Vaszilij Golubev, a rosztovi régió kormányzója megerősítette az incidenst, majd hozzátette: két drón töredékét találták a novosahtinszki olajfinomító területén, ahol szerda reggel nagy tűz ütött ki.

    A finomító mindkét elsődleges kőolajlepárló egysége leállt a támadást követően, de az egyik péntektől újra üzemel – erősítette meg két forrás is a Reutersnek.

    A tűz után a finomító újra üzemel. A júniusi finomítást kismértékben érinti, míg júliusban karbantartást végeznek. Nem világos, hogy ez mennyire befolyásolhatja a munkálatokat – írta az egyik forrás.

  • Ukrajnának legalább egy évtizedre lesz szüksége ahhoz, hogy az Oroszországgal vívott háború végeztével minden aknát és robbanóanyagot eltakarítson a szárazföldjéről és a felségvizeiről – írja az Independent.

    Ukrajnának eddig 620 négyzetkilométernyi területet sikerült megtisztítania a több ezer robbanószerkezettől, köztük 2000, a levegőből ledobott bombával teleszórt területet. 300 ezer négyzetkilométert még mindig hátravan 

    – nyilatkozta a katasztrófavédelem egyik tisztviselője.

    „Elsődleges prioritás az infrastruktúra, a lakóövezetek és az utak hatástalanítása, az erdők, a folyók és a tengerpart megtisztítása hosszabb időt vesz igénybe” – tette hozzá.

  • Egy közeli Putyin-szövetséges és tartalékos tábornok azt követelte, hogy a harmadik világháború kitörésekor először Londont bombázzák le az oroszok. Az 54 éves Andrej Guruljov képviselő, az orosz parlament védelmi bizottságának tagja azt is támogatta, hogy az oroszok szállják meg a NATO-országokat a Baltikumban – írja a Sun.

    Az állami televízió 1-es csatornáján azt is elmondta, nincs más módja annak, hogy megakadályozzák Kalinyingrád blokádját.

    Egy ilyen invázió kiváltaná a NATO kölcsönös védelemről szóló ötös záradékát, és potenciálisan teljes körű konfliktust robbantana ki.

    Az első légi hadműveletnél megsemmisítjük az ellenség űrszatellitjeinek teljes csoportját

    – mondta Guruljov altábornagy, a fő Putyin-párti Egységes Oroszországot képviselő magas rangú parancsnok.

  • Oroszország egyetlen előnye az Ukrajna elleni háborúban a tüzérség. Ezért Németországnak és más nyugati országoknak fel kell gyorsítaniuk a nehézfegyverek Ukrajnának történő szállítását – mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Bildnek.

    Tüzérségi előnyük van, és ezt ki is használják, de ez az egyetlen előnyük. Ha megfelelő számú nehézfegyverzetet és modern tüzérségi rendszert szerzünk be, akkor a magunk javára fordíthatjuk a helyzetet

    – mondta a miniszter. Hozzátette: Ukrajnának ma több rakétavetőkre és 155 milliméteres tüzérségi rendszerekre van szüksége, mivel a hadsereg kifogyóban van a szovjet lőszerekből – írja az RBC.ua.

  • Az oroszországi helyi hatóságok az Ukrajnával vívott háborúban elhunyt lakosok temetésére való pénz hiánya miatt panaszkodnak.

    Még a kisvárosokban is több száz keresztet, koszorút és emléktáblát vásárolnak – derül ki egy elemzéséből, amelyet a Mozem Objasznyit független csatorna készített.

    A kiemelkedő érdemű vagy szegény családból származó katonák temetését a helyi hatóságok szervezik és fizetik – derül ki. Az Ukrajnában elhunytak sírjainak egységes a megjelenésük, és az „Örök emlékezés” feliratot tartalmazzák.

    A Mozem Objasnyit által elemzett adatok szerint még a kisvárosokban is több száz, a temetési rituáléval kapcsolatos tétel szerepel a vásárlási listákon.

  • Egy ukrán kecskét nemzeti hősnek kiáltottak ki, miután egy zaporizzsjai kórház körül orosz gránátokat élesített ki, és legalább 40 orosz katonát megsebesített.

    Az orosz erők csapdát állítottak fel, és gránátokat tűztek ki a Kinszki Rozdori faluban lévő helyi kórházra, a csapdát „körkörös védelemként” helyezték el – közölte az ukrán hírszerzés főigazgatósága.

    A tanyáról megszökött kecske állítólag egyenesen az aknafogó csapda felé vette az irányt, az orosz lőszerek pedig egymás után robbantak fel, megsebesítve többtucatnyi lesben álló katonát.

    Ukrajna védelmi hírszerzése szerint:

    A kecske kaotikus mozgásával több gránátot is kiélesített, a láncreakció eredményeként több orosz katona is sérüléseket szenvedett.

  • Az orosz erők igyekeznek bekeríteni a kelet-ukrajnai Liszicsanszk városát, és támadásokat indítanak Szeverodonyeck ellen, hogy teljes ellenőrzést szerezzenek – közölte pénteken az ukrán védelmi minisztérium szóvivője.

    A keleti térség hetek óta intenzív bombázások és utcai harcok helyszíne. Ha az orosz erők megszereznék, az jelentős visszaesés lenne Ukrajna számára.

    Korábban Szergej Hajdaj luhanszki kormányzó azt mondta: a Szeverodonyeckben lévő csapatok már megkapták a parancsot, hogy új állásokba vonuljanak, de azt nem tudatta, hogy már megtették-e, vagy hogy pontosan hová mennek – írja az Independent.

    Nincs értelme, hogy tovább itt maradjunk

    – nyilatkozta Hajdaj az ukrán televíziónak.

  • Mióta tart a háború, már 294 vállalatot telepítettek át Kárpátaljára a harci övezetekből – nyilatkozta Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetője az „Áttelepítés Kárpátaljára: az európai dimenzió” című gazdasági fórumon.

    Legtöbbjük – körülbelül 50 százalék – az IT-iparban, több mint 25 százalékuk a kereskedelemben és a szolgáltatásokban, mintegy 22 százalékuk a feldolgozóiparban és mintegy 3 százalékuk az építőiparban tevékenykedik.

    Az elsők között költözött át Kárpátaljára az Artek Nemzetközi Gyermekközpont, amelynek székhelye Kijev egyik külvárosában volt. Emellett számos egyetemet, színházat és múzeumok exponátumait is befogadta a térség – számolt be a Kárpáti Igaz Szó.

  • Az Európai Unió nem tudja helyreállítani a kapcsolatait Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, miután teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

    Putyin olyan ember, akinek a lelkiismeretén ez a szörnyű háború szárad. Ő egy bűnöző, és bűnözőként meg kell fizetnie azt az árat, amelyre rákényszerített minket. Fizesse meg az általa okozott kárt

    – mondta Ursula von der Leyen az Unian szerint.

  • A hitelek formájában történő nemzetközi segítségnyújtás a jövőben nem jelent további terhet az ukrán gazdaság számára, mivel a forrásokat hosszú ideig és alacsony kamattal biztosítják – mondta az ukrán pénzügyminiszter, Szerhij Marcsenko.

    Meg kell nyernünk a háborút. És akkor a háború utáni újjáépítésről fogunk beszélni

    – fogalmazott. Hozzátette: a tervek szerint hosszú lejáratú kölcsönöket vesznek fel, amelyek akár 15 évre is szólhatnak – írja az Unian.

  • Július 1-jén újra megnyitja kapuit az ötcsillagos Hilton Szálló Kijevben – számolt be a Kárpáti Igaz Szó.

    A szálloda sajtóközleménye szerint a vendégek és a munkatársak védelme elsőrendű fontosságot élvez a jelenlegi háborús időkben. Az illetékes szervek ajánlásainak megfelelően a föld alatti garázst átalakítják ideiglenes menedéknek.

    A Hilton a világ egyik legismertebb szállodalánca, 122 országban egymillió szobával várja a vendégeket. Ukrajnában 2014. március 26-án nyitotta meg első szállodáját. 2021 végi tervek szerint 2025-ben Odesszában épült volna meg a szállodalánc következő tagja.

  • „Oroszország Ukrajna elleni háborújának – nem pedig a nyugati szankcióknak – köszönhetően további 40-50 millió emberrel bővül az éhezők sora” – mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter Berlinben.

    „Nincs más ok, mint Oroszország ukrajnai blokádja, illetve hogy Oroszország sok esetben megtagadja saját gabonaexportját politikai okokból” – mondta Blinken Annalena Baerbock német külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján.

    Baerbock kijelentette: a nemzetközi partnerek együtt dolgoznak Oroszország „cinikus” és potenciálisan destabilizáló gabonaháborúja és az ehhez kapcsolódó propaganda ellen – írja az Independent.

  • Március óta legalább 71 ezer ukrán vándorolt át a tengerentúlra, ezért Joe Biden amerikai elnök ígéretet tett arra, hogy 100 ezer, az orosz invázió elől menekülő embert fogad majd a nyár folyamán.

    A Belbiztonsági Minisztérium (Department of Homeland Security, DHS) NBC által közölt adatai szerint eddig több mint 15 ezer ukrán vándorolt be az Egyesült Államokba, miután jóváhagyták a szponzorálást a Uniting for Ukraine programban. További 23 ezer embert már jóváhagytak, de ők még nem indultak útnak.

    A program áprilisi indulása óta szponzorok – köztük barátok, rokonok, civil szervezetek és egyházi csoportok – online pályáztak több mint 60 ezer, az országba belépni szándékozó ukrán támogatására. A Washington Post adatai szerint körülbelül 1400 új online jelentkezés érkezett ukránok szponzorálására.

  • A Der Spiegelnek adott interjújában Robert Habeck német alkancellár azt mondta, hogy bizonyos iparágakat, amelyeknek gázra van szükségük, le kell állítani.

    Kijelentései azután hangzottak el, miután Habeck megemelte a riasztási szintet a német vészhelyzeti gázterv szerint, amiért az oroszországi gázszállítást csökkent. Az orosz energiaipari óriás, a Gazprom múlt héten 60 százalékkal csökkentette az Északi Áramlaton keresztül Németországba irányuló szállításokat.

    A csökkentés olyan helyzetbe hozta Németországot, amilyenben korábban soha nem volt, mondta Habeck, mivel mind a német ipar, mind a háztartások energiaimportra támaszkodnak szükségleteik kielégítésében.

    Németországnak nehéz társadalmi döntéseket kell meghoznia. Nincs jó döntés, csak kevésbé rossz

    – mondta Habeck.

    Hozzátette: a következmények egyes ágazatokra nézve katasztrofálisak lehetnek, a hatások hosszú ideig érezhetők lesznek.

  • Az oroszok Zolote és Toshkivka felől is előrenyomultak Liszicsanszk felé, valamint az orosz felderítőegységek a városok peremvidékén is próbálkoztak előretöréssel, de itt nem jártak sikerrel – állítja az ukrán katonai vezetés.

    Ezzel szemben az orosz fél számításai szerint 7000-9000 ukrán katona lehet a liszicsanszki katlanban, amelyet az orosz csapatok megpróbálnak körbezárni.

    Az elmúlt napokban az ukrán fegyveres erők csak ezen a területen több mint ezer embert vesztettek – írja a Moszkovszkij Komszomolec.

  • A heves harcoktól sújtott keleti városban, Szeverodonyeckben harcoló utolsó ukrán erők visszavonulásra kaptak parancsot, hogy elkerüljék a bekerítést, miközben egyre nagyobb a félelem, hogy napokon belül a szomszédos Liszicsanszk városa is Oroszország kezére kerülhet.

    Szeverodonyeck várható elvesztése Kijev számára súlyos veszteséget jelent a legutóbbi mariupoli vereség után. Egyes becslések szerint a háború előtti 160 ezer fős lakosságból mintegy 12 ezer civil maradt életben.

    A harcok során mindhárom híd megsemmisült, amely menekülési útvonalat jelenthetett volna – jegyzi meg a Guardian.

    A luhanszki kormányzó, Szerhij Haidai pénteken azt mondta: „A helyzet jelenleg olyan, hogy ezekben a lerombolt állásokban csak azért, hogy ott legyünk, nincs értelme maradni”.

    Az ukrán erők tehát parancsot kaptak arra, hogy vonuljanak vissza új állásokba, és ott folytassák a harcot.

  • Keményen odaszólt Annalena Baerbock német külügyminiszternek Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke. Közösségi oldalán emlékeztette: a német külügyminiszter kijelentette, hogy Oroszország „fegyverként használja az éhséget”.

    Meglepő ezt olyan tisztviselőtől hallani, akiknek az országa 900 napig ostrom alatt tartotta Leningrádot, ahol közel 700 000 ember halt éhen

    – fogalmazott a politikus.

  • Van egy weboldal, ahol figyelemmel tudja kísérni az orosz invázió okozta pusztításokat Ukrajna teljes területén. A térképen valamennyi lerombolt épületet, lakást, műemléket és utat meg tud nézni.

    A Korrupcióellenes Parancsnokság elemzői folyamatosan feltérképezik az orosz hadsereg által Ukrajnában okozott pusztítás koordinátáit, amikhez fotókat rendelnek a térképen. 

    Az oldal célja, hogy az összes háborús kárt megörökítse, majd a háború után bizonyítékként felhasználja Oroszország ellen.

    A térkép használata rendkívül egyszerű. A zöld vagy narancssárga körökbe írt számok a területen történt pusztításokat jelzik, amelyre ha rákattint, részletesen végig tudja nézni, milyen mértékű károkat okoztak a megszálló csapatok.

    Az oldalt ide kattintva tudja elérni.

  • Az orosz katonai hatóságok megerősítették, hogy csapataik komoly előrelépéseket tesznek Szeverodonyeck és Liszicsanszk térségében.

    Ez azt jelenti, hogy az Ukrán Fegyveres Erők csoportjainak visszaszorítására irányuló taktika kezd eredményeket hozni ezen a területen – számolt be az orosz média.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Glastonbury Fesztiválon a tömegtől azt kérte, hogy „terjesszék az igazságot Oroszország háborújáról, és bizonyítsák be, hogy a szabadság mindig győz”.

    A fesztiválozóknak küldött videoüzenetében Zelenszkij azt mondta: az ukránok „élvezni akarják a szabadságot és ezt a csodálatos nyarat”. A sok szörnyűség miatt ezt most nem tehetik meg, mert Oroszország „ellopta a békét”.

    Az ukránok nem engednék, hogy Oroszország háborúja megtörje őket, de „tönkretette az emberek életét Európa, Afrika, Ázsia és Latin-Amerika országaiban is”. Hozzátette: „most mindannyian veszélyben vannak”.

    A videóbeszédet azzal fejezte be, hogy „az idő felbecsülhetetlen, és minden napot emberi életekben mérnek”.

  • Igor Konasenkov orosz vezérőrnagy szerint csak az elmúlt 24 órában 41 katona adta meg magát önként, a bekerített és folyamatos tűz alatt tartott alegységek feltöltöttsége nem éri el a 40 százalékot, a katonák kimerültek, kapcsolatuk a felsőbb parancsnoksággal megszűnt, az utánpótlásukat elvágták. Zolote község felét a tábornok szerint csütörtökön elfoglalták.

    A luhanszki milícia szerint a szeverodonyecki Azot-vegyiműben körülzárt Ajdar nacionalista alakulat fegyvereseinek tömeges megadására lehet számítani.

    A Konasenkov-féle hadijelentés szerint az orosz légierő Mikolajiv és Harkiv megyében három helyszínre mért rakétacsapásainak következtében több mint kétszáz zsoldos és mintegy száz ukrán „nacionalista” életét vesztette. A szóvivő azt állította, hogy az ukrán oldalon tömegessé vált a dezertálás, és az ukrán hadvezetés mozgósított, kiképzetlen lövészzászlóaljakkal próbálja pótolni a Donyec-medencében elszenvedett súlyos emberveszteségeit.

    A jelentés szerint az orosz tüzérség 367 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra, öt lőszer- és fegyverraktárra, valamint 62 lőállásban lévő tüzérségi alegységre – köztük egy M–777-es ütegre – mért csapást, a Basztyion partvédő rakétarendszer egy Sz–300-as légvédelmi kilövőállást semmisített meg Odessza közelében.

    Légi-, rakéta- és tüzérségi csapások következtében egy nap alatt 620 „nacionalista” vesztette életét, 19 harckocsi és egyéb páncélozott harcjármű, valamint 17 speciális katonai jármű pedig üzemképtelenné vált. Az orosz légvédelem lelőtt két Szu–25-ös repülőgépet, öt drónt és öt Tocska–U taktikai rakétát – írja az MTI.

  • Öt nap alatt tíz települést foglaltak el az orosz csapatok a csak Moszkva által elismert Luhanszki Népköztársaságban – jelentette ki Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője pénteken a hadijelentést ismertetve.

    A tábornok Loszkutivka, Pidliszne, Mirna Dolina, Sebkarjer, Vrubivka, Nirkive, Mikolajivka, Novoivanivka, Ustyinivka és Raj-Olekszandrivka „felszabadításáról”, valamint Zolote és Hirszke körülzárásáról számolt be.

    Mint mondta, Hirszkében négy ukrán zászlóalj 1800 katonáját, a Jobboldali szektor „náci alakulat” 120 fegyveresét és 80 külföldi zsoldost kerítettek be, több mint 40 páncélozott harcjárművel és mintegy 80 ágyúval és aknavetővel.

  • Oroszország és az Európai Unió (EU) közötti kapcsolatok már így is súlyosan sérültek, és könnyű még jobban elrontani őket azzal, hogy Ukrajnának és Moldovának tagjelölt státuszt adnak – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

    Ezek természetesen belső európai ügyek. Nagyon fontos számunkra, hogy mindezek a folyamatok ne okozzanak több problémát számunkra, és ne okozzanak több problémát ezeknek az országoknak a velünk való kapcsolataiban

    – mondta Peszkov a TASZSZ kérdésére, hogy a Kreml hogyan viszonyul az EU döntéséhez.

    Sok tekintetben Moldova ezt a tagjelölti státuszt valamiért az oroszellenességgel társítja. Úgy gondolják, minél oroszellenesebbek, az európaiaknak annál jobban meg kell kedvelniük őket. Nagyon nem szeretnénk, ha ez megtörténne

    – vélekedett a szóvivő.

  • Ismeretlenek próbálnak pénzt kicsalni az emberektől az ukrán fegyveres erők támogatására hivatkozva – jelezte pénteken Ihor Sinkarjuk, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció helyettes vezetője.

    Sinkarjuk hangsúlyozta: senki ne válaszoljon az ilyen megkeresésekre, hanem lépjen kapcsolatba a bűnüldöző szervekkel – írja a Kárpátalja.ma.

  • A kelet-ukrajnai Liszicsanszk városától délre fekvő körzetet teljesen elfoglalták az orosz erők, közölte egy helyi ukrán tisztviselő.

    A teljes Hirskei járás megszállás alatt áll. A külterületeken még folynak jelentéktelen, helyi harcok, de az ellenség behatolt

    – nyilatkozta az érintett település (Hirske) vezetője, Olekszij Babcsenko.

    Liszicsanszk az utolsó nagyobb ukrán ellenőrzés alatt álló város a luhanszki régióban. Hirske és több más, körülötte lévő település elvesztésével Liszicsanszkot az a veszély fenyegeti, hogy három oldalról bekerítik az előrenyomuló orosz erők.

    Az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy mintegy 2000 ukrán katonát, köztük 80 külföldi zsoldost kerítettek be a Hirskei járásban, írja a Guardian.

  • Klaus Müller, a német közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) vezetője szerint előfordulhat, hogy Oroszország júliusban teljesen leállítja a Németországba irányuló földgázszállítást a két országot összekötő Északi Áramlat 1 vezetéken – számolt be az MTI.

    A szakember a földgázellátási válsághelyzet riasztási fokozatának csütörtöki kihirdetésével kapcsolatban tett nyilatkozataiban rámutatott, hogy július 11-én kezdődik a vezeték szokásos éves karbantartása.

    A munkálatok tíz napig tartanak, a vezetéket erre az időre leállítják, „és nem tudjuk, hogy mi történik utána” – fogalmazott Klaus Müller.

  • Megkezdődik a nukleáris incidens esetére beszerzett harmincmillió jódtabletta kiosztása Romániában, miután a műveletet szabályozó miniszteri rendelet megjelent a hivatalos közlönyben – adta hírül az MTI a román egészségügyi minisztérium közlése alapján.

    A 65 milligrammos kálium-jodid tablettákhoz családorvosok által kiállítandó vény alapján, a kijelölt gyógyszertárakban ingyenesen juthatnak hozzá a lakosok, de nyilatkozatot kell aláírniuk, hogy a tablettákat csak nukleáris incidens esetén, kizárólag a hatóságok felszólítása alapján veszik be.

    A román szaktárca márciusban szerezte be a jódtablettákat, miután – az ukrán atomerőművek körüli harcok és az atomfegyverek esetleges bevetésére utaló moszkvai nyilatkozatok hírére – az emberek pánikszerűen felvásárolták a gyógyszertárak jódtablettakészleteit.

  • Összesen öt támadást mért az orosz erők állásaira az ukrán légierő déli irányban június 23-án, csütörtökön – írja az Unian ukrán hírportál a Pivden hadműveleti parancsnokság közlése alapján.

    Az ellenség a hadműveleti zónánkban folytatja a védekező hadműveleteket és az üteg elleni harcot. A rendelkezésre álló erőkkel nem folytatott aktív hadműveleteket, és nem hozott létre új csapásmérő csoportokat. A rakétacsapások taktikája továbbra is harci és pszichológiai nyomásgyakorlási eszközként működik

    – fogalmaznak a közleményben.

  • Oroszország február 24-én indított Ukrajna elleni háborújában eddig körülbelül 34 530 orosz katona esett el – számolt be az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara.

    A vezérkar beszámolója szerint 

    • 1507 tankot,
    • 3637 páncélozott harcjárművet,
    • 759 tüzérségi rendszert,
    • 241 rakétavetőt,
    • 99 légvédelmi berendezést,
    • 216 repülőgépet,
    • 183 helikoptert
    • és 2553 darab katonai gépjárművet és tartálykocsit semmisítettek meg az ukrán védők.

    Ezenkívül 14 orosz hajót, 622 hadműveleti és taktikai drónt, 60 egység speciális felszerelést és 137 cirkálórakétát számoltak fel.