Kórházba került a tunéziai kormányfő

GettyImages-1165621986
2022.06.26. 08:21
Kórházba került szombaton a három napja bebörtönzött, éhségsztrájkot folytató volt tunéziai kormányfő, Hamadi Dzsebali, az ellenzéki, mérsékelt iszlamista Ennahda párt egykori vezetője – közölte ügyvédje.

„Állapota gyorsan romlott, mert szigorúan betartja az éhségsztrájkot, és nem szed gyógyszert a szív- és érrendszeri betegségekre vagy cukorbetegségére” – mondta Zied Taher az AFP francia hírügynökségnek.

A rendőrség nem továbbította ezeket a gyógyszereket Dzsebalinak, annak ellenére, hogy az ügyész engedélyt adott családjának, a gyógyszerek eljuttatására – tette hozzá az ügyvéd.

Dzsebali 2011-ben lett miniszterelnök, de 2013-ban a Sokri Beladi baloldali ellenzéki vezető meggyilkolása miatt elmérgesedett súlyos belpolitikai válság nyomán lemondásra kényszerült.

Politikai leszámolás és pénzmosás

Pénzmosás vádjával vették őrizetbe azt követően, hogy külföldről pénzt utaltak egy tunéziai jótékonysági szervezetnek. A politikus cáfolja vádakat, szerinte a hatóságok politikai leszámolásának áldozata.

Ennahda volt a legnagyobb parlamenti párt, mielőtt Kaisz Szaíd elnök március végén, nyolc hónappal a működése felfüggesztése után feloszlatta a törvényhozást, április végén pedig átvette az irányítást az ország választási bizottsága felett, majd népszavazást írt ki az elnöki jogkörök kiszélesítését tartalmazó új alkotmányról. Ellenlábasai szerint Szaíd puccsal vette át a hatalmat az észak-afrikai országban.

Az államfő ugyanakkor azt állítja, törvényesen járt el annak érdekében, hogy kimozdítsa Tunéziát az utóbbi évek politikai bénultságából és gazdasági stagnálásából, amelyet szerinte a kormányzatban elhatalmasodott, korrupt elit idézett elő.

Szaíd vitatott intézkedései óta számos befolyásos politikust és üzletembert vettek őrizetbe vagy indítottak velük szemben eljárást gyakran korrupció, illetve rágalmazás vádjával. A képviselők a törvényhozás feloszlatásával elvesztették parlamenti mentességüket.

A történtek ellenére Kaisz Szaíd továbbra is népszerű a lakosság egy része körében, amely úgy véli, hogy az államfő a politikai rendszer korrupciója ellen lép fel.

(Borítókép: Hamadi Dzsebali 2019. augusztus 29-én. Fotó: Nacer Talel/Anadolu Agency via Getty Images)

 



  • Hírek
  • Személyi kölcsön