Kína enyhítette a beutazásra vonatkozó szabályokat

2022.06.28. 13:19

Kína enyhítette a koronavírus-járvány miatt a beutazásra vonatkozóan bevezetett egyes szabályokat, lerövidítve az országba külföldről érkezők számára előírt karanténidőszakot – derült ki a kínai Államtanács járványkezelésért felelős egységének kedden kiadott irányelveiből.

Az irányelvek alapján a Kínába belépőknek hét napot kell karanténszállodában eltölteniük az érkezést követően, majd további három napra otthon kell maradniuk. A korábbi szabály 14 napos központi karantént és 7 napos otthoni megfigyelést írt elő.

A hétnaposra rövidített központi karantént az elmúlt hónapokban több kínai városban, köztük Pekingben is tesztelték, mielőtt az általános szabály enyhítéséről döntöttek.

A kínai járványügyi protokoll alapján a fertőzöttekkel kapcsolatba lépett helyiekre ugyanazok a karanténszabályok érvényesek, mint a külföldről beutazókra, így a kötelező karanténidőszak az ő esetükben is 7 plusz 3 napra rövidült.

A karantén lerövidítését azzal indokolták, hogy az omikron-variáns okozta fertőzés gyorsabb lefolyású, így az esetek zömének kiszűréséhez rövidebb megfigyelési időszak elegendő.

A beutazási szabályok enyhítése mellett azonban a kínai hatóságok továbbra is korlátozzák a nemzetközi utazásokat. Külföldi állampolgárok csak különösen indokolt esetben juthatnak a beutazáshoz szükséges engedélyekhez, vagy akkor, ha már rendelkeznek kínai tartózkodásra jogosító vízummal. A kínai állampolgárok kiutazására szintén csak halaszthatatlannak ítélt esetben adnak engedélyt. A turisztikai célú nemzetközi utazásokat több mint két éve függesztették fel mindkét irányba.

Kína szárazföldi részén javarészt sikerült megfékezni az elmúlt hónapokban több helyen felbukkant újabb járványhullámokat. A héten Pekingben és Sanghajban is tovább enyhítik a járványügyi korlátozásokat. Pekingben hétfőtől ötvennapos internetes oktatás után újra kinyithattak az általános és középiskolák. Sanghajban pedig a vendéglátóhelyek számára szerdától ismét engedélyezik a helyszíni kiszolgálást, továbbá csütörtöktől – három hónap után – újra megnyit a sanghaji Disneyland élménypark.



  • Bérelnék
  • Bankszámla