A britek megfejtették, milyen szindrómában szenved Putyin

Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szerdai hírösszefoglalója

Index
2022.06.29. 21:48
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Továbbra is folynak a keresési munkálatok 20 ember után, akik a hétfői bevásárlóközpontot ért légicsapás óta nem kerültek elő. A legénység ma is folytatta a kutatást a környék romjai között.

    Szvitlana Ribalko, az ukrán katasztrófavédelem sajtóügyeletese elmondta, hogy a meggyilkolt személyekkel együtt a nyomozók további nyolc holttest maradványait találták meg.

    Számos túlélőt ápolnak sérülésekkel, mint például koponyatöréssel, vagy végtagvesztéssel.

    „A rendőrség nem tudja biztosan megmondani, hány áldozat van. Nem holttesteket, hanem csak testrészeket találunk” – mondta Ribalko.

  • A megállapodás értelmében az ukrán fuvarozóknak többé nem kell engedély ahhoz, hogy az Európai Unió (EU) területére beléphessenek.

    Továbbá célul tűzik ki az ukrán járművezetői engedélyek EU általi elismerését – írja a Kyiv Independent.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megosztotta a térfigyelő kamerák felvételeit arról a pillanatról, amikor hétfőn orosz rakéták csapódtak a kremencsuki bevásárlóközpontba. Azt állította, hogy szándékos támadás történt – számolt be a Guardian.

    Egyértelmű, hogy az orosz gyilkosok megkapták a pontos koordinátákat ehhez a merénylethez. Minél több embert akartak megölni egy békés városban

    – mondta Zelenszkij egy videóbeszédben.

  • Az újabb NATO-erők kelet-európai telepítése kompenzáló intézkedéseket eredményez majd Oroszország részéről, Moszkva pedig rendelkezik azokkal a képességekkel és erőforrásokkal, amelyekkel garantálhatja saját biztonságát – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerdán újságíróknak Moszkvában.

    Ami most történik, az elkerülhetetlenül ellenintézkedésekhez fog vezetni a részünkről. Nem maradunk adósok, ahogy mondani szokták. Megvannak a képességeink és az erőforrásaink. A biztonság száz százalékban garantált lesz

    – hangoztatta. Rjabkov szerint azok, akik a NATO kelet-európai katonai jelenlétének megerősítését javasolják, „abban az illúzióban élnek, hogy Oroszországot meg lehet félemlíteni és valamiképp fel lehet tartóztatni”.

    Szerinte ez nem fog nekik sikerülni. „Azoknak az országoknak a biztonsága, ahol további kontingensek jelennek meg, nem fog megerősödni, és a stabilizáció lehetősége távolabbra kerül, a kockázatok pedig növekedni fognak” – nyilatkozta Rjabkov.

    A miniszterhelyettes szerint az Egyesült Államok korábban „elszalasztotta a lehetőséget”, amelyet az orosz fél tavaly ajánlott fel neki „jogilag kötelező erejű megállapodások megkötésére a biztonsági garanciákra” vonatkozó javaslatok formájában, amelyek célja „az eszkalációs forgatókönyv elkerülése” volt.

    A vezető orosz diplomata meglátása szerint Washingtonnak a Moszkvának való ártási kísérletekben megnyilvánuló „mániákus makacssága” nevetség tárgyává teszik az Egyesült Államokat, mert „komoly ember így nem viselkedik” – írja az MTI.

  • Az Independent beszámolója szerint Ben Wallace védelmi miniszter felvetette, hogy brit megfigyelő repülőgépek segíthetnek biztosítani a hajózási útvonalakat az Ukrajnában rekedt gabona kiszabadításához.

    A madridi NATO-csúcson azt mondta, hogy a Rivet Joint vagy a P8 Poseidon repülőgépek járőrözhetnek a Fekete-tenger felett, ha megállapodás születik a gabonahajók elhagyására Ukrajna blokád alá eső kikötőiből.

    Ben Wallace elmondta: Ukrajna kikötői csak három tonna gabona havi átrakodására képesek, és 23 tonnás elmaradás van, így egy korlátozott tűzszünetnek nem lenne jelentős hatása.

    „Még akkor is, ha Ukrajna kikötői teljes gőzzel működnek, ez havonta körülbelül hárommillió tonnát jelent. Nekik 23 millió tonnát kell szállítaniuk” – tette hozzá a védelmi miniszter.

  • Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője reagált Boris Johnson brit miniszterelnöknek arra a kijelentésére, hogy Vlagyimir Putyin nem kezdett volna háborúba Ukrajnában, ha nő lenne, és hogy az orosz vezető „ideális példa a toxikus férfiasságra”. Peszkov úgy vélekedett, hogy az ilyen megnyilvánulásokat pszichoanalízis témájává kell tenni.

    Az öreg Freud csak álmodhatott egy ilyen vizsgálati alanyról, amíg élt

    – mondta az orosz elnöki szóvivő.

  • Vlagyimir Putyin nem változtatott politikai céljain, mióta csapatait Ukrajnába vezényelte, és továbbra is el akarja foglalni az ország nagy részét – állítja az amerikai titkosszolgálat legmagasabb rangú tisztviselője.

    Avril Haines, az amerikai nemzeti hírszerzés vezetője elmondta: az amerikai hírszerző ügynökségek három lehetséges forgatókönyvet látnak az elkövetkezendőkre: a legvalószínűbb, hogy elmérgesedik a konfliktus, amelyben az orosz erők csak fokozatos nyereségeket érnek el, de jelentős áttörésre nem lesznek képesek.

    A második forgatókönyv szerint az oroszok jelentős áttörést érnek el, a harmadik lehetőség pedig, hogy Ukrajnának sikerül stabilizálnia a frontvonalat, miközben minimális területi nyereséget ér el.

  • A de facto Donyecki Népköztársaság vezetője, Gyenyisz Pusilin a Telegram-csatornáján közölte: a köztársaság és Oroszország 144, a különleges művelet alatt elfogott harcosa ma hazatért.

    „Ugyanennyi foglyot adtunk át Kijevnek mi is” – mondta, hozzátéve: a visszatérő ukrán katonák többségük sebesült.

    Az állapotuk siralmas: a sebek súlyosak

    – emelte ki a vezető. Hozzátette: a legtöbb katonának valamelyik végtagját amputálni kellett.

    Pusilin szerint az Ukrajna által átadott harcosok között is a legtöbben sebesültek is, akiknek sürgős, szakképzett orvosi segítségre van szükségük.

  • Joko Widodo indonéz elnök ukrajnai látogatásakor felajánlotta, hogy átadja Volodimir Zelenszkij Vlagyimir Putyinnak címzett üzenetét, hogy elősegítse a béketárgyalásokat.

    Az indonéz elnök Ukrajnából egyenesen Moszkvába készül, ahol igyekszik sürgetni az orosz elnököt, hogy járuljon hozzá a tűzszünethez.

    „Még ha nagyon nehéz is elérni, fontosnak tartom, hogy béketárgyalásokra kerüljön sor” – idézi Joko Widodo szavait a Sky News.

  • Oroszország külügyminisztériuma szerdán közölte, hogy a Norvégia által bevezetett korlátozások akadályozzák az árukat az oroszok lakta települések számára a Spitzbergák sarkvidéki szigetcsoporton, és megtorló intézkedésekkel fenyegetőzött, hacsak Oslo nem oldja meg a problémát – írja az Independent.

    A Norvégia északi partja és az Északi-sark között félúton fekvő Spitzbergák Norvégia részét képezi, de Oroszországnak az 1920-ban aláírt szerződés értelmében joga van kiaknázni a szigetcsoport természeti erőforrásait.

    Norvégia – amely nem tagja az EU-nak, de EU-szankciókat alkalmaz Oroszországgal szemben – közölte: a szankciók nem érintik a Spitzbergák-szigetekre tartó hajókkal történő áruszállítást, de a szigetország oroszországi településeire szállított szállítmányok nagy része először egy ellenőrző ponton halad át Norvégia szárazföldjére, amely le van zárva a szankcionált áruk elől.

    Az orosz külügyminisztérium behívta Norvégia ügyvivőjét, hogy tiltakozzanak a korlátozások ellen, amelyek megzavarták a készletek szállítását, beleértve az élelmiszereket és az orvosi felszereléseket is.

  • Volodimir Zelenszkij elnök mintegy 5 milliárd dollárra becsülte Ukrajna orosz inváziójával szembeni védelmének havi költségeit.

    Ez egy háború azért a jogért, hogy diktálhassuk a feltételeket Európában. A jövőbeni világrend a tét

    – mondta a madridi NATO-csúcson a küldöttek előtt tartott virtuális beszédében.

    Az ukrán vezető több fegyvert, finanszírozást és szankciókat követelt.

    Jens Stoltenberg NATO-főtitkár ma megismételte, hogy Ukrajna továbbra is számíthat a szövetség támogatására és segítségére mindaddig, amíg tart a háború.

  • Kijevnek sikerült hazahoznia 144 embert. Közülük 95-en adták meg magukat a mariupoli Azovstalban – jelentette az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatósága.

    Köztük volt az Oroszországban szélsőségesség és terrorizmus miatt betiltott Azov-ezred 43 harcosa.

    Az Állami Határőrszolgálat közlése szerint

    • 59 nemzeti gárdista,
    • 30 ukrán haditengerész,
    • 28 ukrán fegyveres katona,
    • 17 határőr,
    • a Területi Védelem kilenc tagja és
    • egy rendőr szabadult ki.

    A helyi média szerint a csere Zaporizzsjában valósult meg.

  • „Mindent el kell követni, hogy elkerüljük a közvetlen összecsapást a NATO és Oroszország között, miután továbbra is jelentős a kockázata annak, hogy hosszan el fog tartani az ukrajnai háború” – jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Madridban.

    A tárcavezető a NATO csúcstalálkozójáról jelentkezett, és kiemelte, hogy a konfliktus elhúzódása

    azzal a következménnyel jár, hogy emberek ezrei halnak meg teljesen értelmetlenül, hogy tartósan fennmarad a háborús inflációs környezet, aminek nyomán globális gazdasági válság alakulhat ki, és az energiaellátás biztonsága is komolyan sérül a következő időszakban.

    Rámutatott, hogy ezért minden eddiginél fontosabb a béke mielőbbi megteremtése. Hozzátette, hogy szükséges a stratégiai kommunikációs csatornák fenntartása a NATO és Oroszország közötti közvetlen konfrontáció elkerülése és a szándékolatlan eszkaláció kiküszöbölése érdekében.

  • A de facto Luhanszki Népköztársaság hírszerzése amerikai zsoldosok mozgását követte nyomon a donyecki területen lévő Szeverszkben – számolt be Vitalij Kiszelev, a szakadár terület belügyminiszter-helyettese.

    A hírszerzés jelentése szerint az amerikai zsoldosok teljes mértékben ellenőrzik a városban tartózkodó ukrán hadsereg egyik csoportjának tevékenységét.

    Egy tisztviselő hangsúlyozta, hogy az Ukrán Fegyveres Erők mintegy hat taktikai zászlóalja jelenleg Szeverszkben tartózkodik, és azt tervezik, hogy a következő 24 órában Kramatorszk térségébe érkeznek Szlovjanszk megsegítésére – írja a Moszkovszkij Komszomolec.

  • Az Egyesült Államok az orosz fenyegetésekre válaszul Európa-szerte növeli erőit és felszerelését, beleértve egy új állandó katonai főhadiszállás létrehozását Lengyelországban – közölte Joe Biden elnök.

    Biden a madridi csúcstalálkozón Jens Stoltenberggel, a NATO főtitkárával folytatott megbeszélés kezdetén újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta a NATO elkötelezettségét a terület minden egyes centiméterének megvédésére – írja a Guardian.

    Az Egyesült Államok növelni fogja a Spanyolországban állomásozó amerikai rombolók számát, és további két F35-ös századot küld Nagy-Britanniába – mondta Biden.

    Biden felvázolta azokat a terveket is, amelyek szerint tovább növelik az amerikai erők, légvédelmi és egyéb fegyverek számát Lengyelországban, Romániában, a balti államokban és más európai bázisokon.

  • A NATO-szövetségesek megállapodtak a közös finanszírozás növeléséről – jelentette ki Jens Stoltenberg főtitkár a NATO madridi csúcstalálkozóján, majd hozzátette, hogy a szövetség a védelmi rendszer alapvető váltásáról döntött, amikor felvázolta a NATO új stratégiai koncepcióját.

    A NATO megerősíti az előretolt védelmet, megerősíti a harccsoportokat a szövetség keleti részén, és háromszázezerre emeli a fokozott készültségben lévő katonák számát.

    További tervek között szerepel a légvédelmi képességek növelése, valamint a vezetés és irányítás megerősítése – írja a Sky News.

    „A hidegháború óta ez az első alkalom, hogy ilyen terveket szőttünk” – mondta Jens Stoltenberg.

    Az Ukrajnának nyújtott segítségről azt mondta, hogy megállapodtak a támogatás frissítéséről, amely magában foglalja a biztonsági kommunikációt, az üzemanyagot, az orvosi felszereléseket, a páncélzatot, több száz hordozható drónelhárító rendszert, valamint a felszerelést a vegyi és biológiai fenyegetések leküzdésére.

    Azt mondta, üzenetük az ukrán elnöknek egyértelmű: „Ukrajna számíthat ránk, ameddig csak kell.”

  • Szíria bejelentette, hogy hivatalosan elismerte az oroszok által ellenőrzött kelet-ukrajnai Luhanszk és Donyeck függetlenségét és szuverenitását.

    A Reuters jelentése szerint a szíriai elnökség februárban megerősítette kapcsolatépítési szándékát a két önmagát kikiáltó köztársasággal, a lépést pedig ma a SANA állami hírügynökség is megerősítette külügyminisztériumi forrásra hivatkozva.

    A Donyecki Népköztársaság és a Luhanszki Népköztársaság 2014 áprilisában jött létre. Eddig az egyetlen ENSZ-tagállam, amely elismerte legitimitásukat, Oroszország volt.

  • Nagy-Britannia szankciókat vezet be Oroszország második leggazdagabb embere és Vlagyimir Putyin elnök egyik unokatestvére ellen az orosz vezető szövetségeseit célzó intézkedések legújabb körében – közölte a brit kormány. 

    A szankciókkal sújtottak között van Vlagyimir Potanyin – Oroszország második leggazdagabb embere és az Interross konglomerátum tulajdonosa – és Putyin unokatestvére, Anna Civiljeva, aki a JSC Kolmar Group szénbányászati vállalat elnöke – írja az Independent.

    A kormány közleménye szerint Potanyin tovább gyarapította vagyonát, miközben támogatta Putyin rendszerét, és az ukrajnai inváziót követő időszakban megszerezte a Rosbankot és a Tinkoff Bank részvényeit.

    Civiljeva asszony férje, Szergej Civiljev a szénben gazdag Kemerovói régió kormányzója, a házaspár állítólag jelentős hasznot húzott az orosz vezetővel való kapcsolatából.

    A mai szankciók azt mutatják, hogy semmi és senki nem kerülhet le az asztalról, beleértve Putyin belső körét is

    – közölte a brit kormány, hozzátéve: orosz magánszemélyek és vállalatok egy csoportját is szankcionálja a civilek elnyomásában való részvételük és Bassár el-Aszad szíriai rezsimjének támogatása miatt.

  • A kazanyi repülőtéren az orosz titkosszolgálat (FSZB) emberei őrizetbe vettek egy 28 éves orosz férfit, aki Ukrajnába akart utazni, állampolgárságot szerezni, és csatlakozni az ottani idegenlégióhoz.

    A Moszkovszkij Komszomolec szerint először Grúzia területére szállította terepjáróját, hogy aztán ukrán területre vigye. Örményországon keresztül akart repülni.

    Emellett a YouTube-on közzétette Olekszij Aresztovicsnak, az ukrán elnöki hivatal tanácsadójának szánt videóüzenetét, amelyben megígéri, hogy harcolni fog Ukrajnáért, és állampolgárságot kér.

    Az FSZB tudomást szerzett a férfi terveiről, és már a repülőtéren őrizetbe vette. Büntetőeljárás indult ellene a Törvénytelen fegyveres alakulat szervezése vagy abban való részvétel cikkely alapján. A férfi akár 8–15 év közötti börtönbüntetést is kaphat.

  • Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerdán kijelentette, hogy Oroszország negatívan tekint Svédország és Finnország NATO-csatlakozási terveire – jelentette az Interfax. A RIA orosz állami hírügynökség is idézte Rjabkovot, aki szerint a NATO bővítése destabilizáló, és nem járul hozzá a szövetség tagjainak biztonságához.

  • Maria Zakharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője megjegyezte, hogy Oroszország kész több tucat millió tonna gabonát exportálni, ha a Nyugat felhagy az élelmiszer-szállítások blokkolásával – számolt be a BBC.

    Az ukrán külügyminisztérium szóvivője, Oleh Nikolenko nem hagyta szó nélkül ezt:

    Emberek milliói éheznek az ukrán élelmiszerexportot blokkoló Oroszország piszkos játszmái miatt. Oroszország soha nem fogy ki a kifogásokból. Az ukrán tengeri kikötők orosz blokádja aláássa a globális élelmiszer-biztonságot. Ha az ukrán gabonát nem szabadítják fel, a világot éhínség fogja fenyegetni.

  • Vlagyimir Putyin orosz elnök több ajándékkal érkezett Asgabatba a 65. születésnapját ünneplő Gurbanguly Berdimuhamedow volt türkmén vezetőhöz – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

    Peszkov szerint Putyin Berdimuhamedownak egy sakk-készletet, egy Visszatérő lovas című szobrot, valamint két szablyát, egy régit és egy újat adott át.

  • Amint arról már beszámoltunk, két ember meghalt, három pedig megsebesült egy lakóépületet érő orosz csapás következtében szerda reggel a dél-ukrajnai Mikolajiv városában.

    Olekszandr Szenkevics polgármester szerint négyre emelkedett a halálos áldozatok, ötre pedig a sérültek száma az azóta eltelt néhány órában – számolt be az Independent.

    Nyolc rakéta érte az épületet szerda hajnalban. Összesen eddig 114-en haltak meg a háború alatt Mikolajivban – tette hozzá a polgármester.

  • Az oroszországi Brjanszk megye kormányzója, Alekszandr Bohomaz közölte, hogy a régióban lelőttek és megsemmisítettek egy ukrán drónt.

    A régió vezetője szerint a drón háromszor is megpróbált csapást mérni a régió Szlucsevszk nevű falujára.

    Nincsenek se áldozatok, se pusztítás

    – hangsúlyozta a kormányzó a Moszkovszkij Komszomolec szerint.

    A kormányzó szerint az ukrán fegyveres erők ezzel a támadással destabilizálni akarták a helyzetet a Brjanszki régió határ menti településein, és meg akarták félemlíteni a civileket.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a NATO vezetőinek elmondta, hogy Ukrajnának modern fegyverekre és több pénzügyi támogatásra van szüksége az orosz invázió elleni küzdelemben.

    Sokkal több modern fegyverre, nagyobb tűzerőre van szükségünk

    mondta Zelenszkij, aki hozzátette, hogy a pénzügyi támogatás „nem kevésbé fontos, mint a fegyverekkel való segítségnyújtás”.

  • Vlagyimir Putyin orosz elnök valóban beteg, de a betegsége valamivel bonyolultabb, mint amit híresztelnek róla – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az NBC-nek az Unian szerint.

    Az ukrán elnök szerint Putyinnak az ukránokhoz való hozzáállása a legnagyobb betegsége. 

    Nem tudom, mi történik Vlagyimir Putyinnal. Szerintem nagyobb betegsége van, de ez bonyolultabb, mint az a betegség, amiről beszélnek. Ez a népünk iránti tisztelet, csodálat betegsége, a kínzás betegsége, amit a mi földünkön követtek el

    – fogalmazott Volodimir Zelenszkij. Majd hozzátette, hogy Oroszországban nem csak az elnök beteg, hanem körülötte még nagyon sokan azok. 

    Az ukrán elnök azt is mondta, hogy ez a betegség a legveszélyesebb Ukrajnára, minden más csak szóbeszéd. 

  • Nagy-Britannia szankciókkal sújtja Putyin unokatestvérét és Oroszország második leggazdagabb emberét.

    Az Egyesült Királyság 13 új személyt – köztük Vlagyimir Putyin unokatestvérét – és szervezetet vett fel orosz szankciós listájára, tudta meg a Sky News.

  • A szövetségesek 330 milliárd dollárnyi orosz vagyont fagyasztottak be az ukrajnai invázió kezdete óta.

    Az orosz elittel, a hozzá kötődő szereplőkkel és oligarchákkal foglalkozó munkacsoport (REPO) azt közölte, hogy 30 milliárd dollár értékben zárolták az orosz oligarchák és tisztviselők vagyonát, és 300 milliárd dollár értékű, az orosz központi bank tulajdonában lévő vagyont zároltak.

    Együtt biztosítjuk, hogy szankcióink továbbra is költségeket rójanak Oroszországra az Ukrajnában folytatott agressziója miatt

    – olvasható az amerikai pénzügyminisztérium által kiadott közleményben, írja az al-Dzsazíra.

  • Az Egyesült Államok jelentősen megnöveli katonai jelenlétét Európában, közölte Joe Biden amerikai elnök szerdán, a NATO madridi csúcstalálkozójának első hivatalos munkanapján.

    Szövetségeseinkkel együtt biztosítani fogjuk, hogy a NATO készen álljon mindenféle földi, tengeri vagy légi fenyegetés kezelésére

    – jelentette ki Biden.

    Mint mondta, az amerikai erők Spanyolországban, Lengyelországban, Romániában, a balti államokban, az Egyesült Királyságban, Németországban és Olaszországban is növelik jelenlétüket – erről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint egyes területeken az ukrán katonák visszaszorítják az ellenséget, máshol azonban az inváziós erők számbeli fölénye miatt kénytelenek voltak visszavonulni.

    Az ukrajnai harcok mind a két félnek súlyos veszteségeket okoznak. Ezt Zelenszkij mondta az NBC amerikai televíziós csatornának adott interjúban.

    Hangsúlyozta, hogy Oroszország katonai-politikai vezetése nem csupán Ukrajna, hanem az egész demokratikus világ ellen indított háborút, ezért Ukrajna veresége esetén minden olyan ország veszít, amely demokratikus értékeket vall.

    Ahol mi egy embert veszítünk, ott Oroszország ötöt veszít. Ahol mi elveszítünk egy tankot, ők ötöt veszítenek. De legyünk igazságosak, és mondjuk ki, vannak nehézségeink. Bármilyen erősek is vagyunk, az ellenség hatalmas létszámfölényben van. Nehéz helyzetben vagyunk, de kitartunk

    mondta Zelenszkij.