Szijjártó Péter: Mindenki, aki az ukrajnai háború elől menekül, bejöhet Magyarországra

2022.06.30. 17:45
Minden olyan menekültet beenged Magyarország a jövőben is, aki az ukrajnai háború elől menekül az országba. Erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt egy videóban, melyben azt is leszögezte: a délről, törvénysértő módon érkező illegális bevándorlók viszont nem nem jöhetnek Magyarországra.

Úgy látjuk, hogy az eddigieknél, sőt, minden eddiginél sokkal nagyobb migrációs nyomással kell majd szembesülnünk az ukrajnai háború nyomán előálló élelmiszerhiány és a terrorfenyegetés miatt – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Madridban.

A tárcavezető közösségi oldalára feltöltött videójában elmondta, hogy Magyarország emellett azzal is szembesül, hogy míg keletről a menekültek, délről az illegális bevándorlók akarnak bejönni az ország területére.

Természetesen keletről minden menekültet beengedünk. Tehát mindenki, aki az ukrajnai háború elől menekül, Magyarországra bejöhet

– szögezte le Szijjártó Péter, aki azt is megjegyezte, hogy Magyarország már több mint 800 ezer menekültet fogadott be a háború kitörése óta. 

„A déli határon viszont egyetlenegy illegális bevándorló sem jöhet be törvénysértő módon Magyarországra” – fogalmazott videójában a miniszter.

Az orosz–ukrán háború eseményeit az Index is figyelemmel kíséri, csütörtöki élő hírfolyamunk ide kattintva érhető el. 



  • Bérelnék
  • Bankszámla