új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • 2022. július 3-án 149 ember, köztük 49 gyermek érkezett Budapestre vonattal, mindannyian az ukrán háború elől menekültek.

    3 35 4 0
    Fotó: Police.hu

    A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. Munkájukat a Budapesti Polgárőr Szövetség támogatja – közölte a rendőrség.

  • Liz Truss, az Egyesült Királyság külügyminisztere a múlt héten parlamenti képviselőknek azt mondta, hogy támogatja az ötletet, hogy a kormány lefoglalhatja az Egyesült Királyságban lévő befagyasztott orosz vagyont, és eloszthatja azokat az ukrajnai háború áldozatai között − írta meg a Guardian

    Ahogy elmondta,

    támogatom a koncepciót. Alaposan vizsgáljuk a lehetőségeket. Kanadában éppen most fogadtak el erről egy jogszabályt. Ezen a kérdésen a Belügyminisztériummal és a Pénzügyminisztériummal közösen dolgozunk, de természetesen egyetértek a koncepcióval. Csak a konkrétumokat kell még meghatározni.

  • Heves harcok voltak a Donyecki régióban lévő Szlavjanszk és Kramatorszk városaiban, amelyben egy kisgyermekes család is életét vesztette – írja az Unian az ukrán biztonsági szolgálat vezetőjének közlése alapján.

    Ivan Bakanov azt állítja, hogy az orosz erők a támadásban tiltott kazettás lőszerrel lőttek a városokra, a célpontok között lakóépületek is voltak. 

  • Ahogy a frontvonal egyre közelebb kerül a keleti Szlovjanszk városához, a lakosok és a katonák felkészülnek a közelgő orosz invázióra, jelentette az al-Dzsazíra angol nyelvű kiadása az Associated Pressre hivatkozva.

    Mindenki tudja, hogy hatalmas csata lesz Szlovjanszkban

    – mondta az AP-nek egy katona, aki biztonsági okokból nem akarta elárulni a nevét.

    Egy másik katona, egy 23 éves könyvelő, aki az invázió kezdetekor vonult be, azt mondta, hogy szerinte az ukrán erőknek nincs elég fegyverük ahhoz, hogy felvegyék a harcot a közeledő orosz hadsereggel.

    Tetjana Ihnacsenko, a donyecki területi közigazgatás szóvivője az ukrán közszolgálati hírcsatornának elmondta, hogy a Szlovjanszk elleni vasárnapi támadásban legalább 6 ember meghalt, és 15-en megsebesültek.

  • Köszöntjük olvasóinkat! Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Vasárnapi percről percre cikkünk ide kattintva érhető el.

    Tartsanak velünk ma is!