Az utolsó akadály is elhárult, Horvátország bevezeti az eurót

GettyImages-1237932247
2022.07.12. 14:55
Az Európai Parlament már a hónap elején megszavazta, hogy Horvátország huszadik államként csatlakozzon az euróövezethez január 1-jén. Kedden az Európai Tanács közleményében jelezte, az utolsó akadályok is elhárultak, így déli szomszédunk bevezetheti az új fizetőeszközt.

Az utolsó akadály kedden hárult el végleg, mert az Európai Unió Tanácsa az Európai Parlamenttel és az Európai Központi Bankkal folytatott konzultáció után elfogadta az euró horvátországi bevezetéséhez szükséges három jogszabályt. Megállapították azt az árfolyamot is, amelynek alapján 2023. január 1-jén a kuna euróvá konvertálódik. Eszerint 1 euró 7.53450 kunát ér.

Horvátországban az árakat szeptember 5-től kunában és euróban is ki kell majd írni. Az árak kettős kijelzése 2023 végéig marad érvényben. A kunát – az euró hivatalos bevezetésének időpontjától – költségek nélkül beváltják a bankok, a Horvát Posta és az Állami Pénzügyi Intézet.

Az Európai Parlament ugyanakkor folyamatos erőfeszítést vár a horvát kormánytól, hogy a további árkonvergencia fenntartható módon valósuljon meg, és hogy az euró bevezetése ne vezessen mesterséges áremelkedéshez.

Amint arról korábban beszámoltunk, a kéteurós érme hátoldalára Horvátország térképe kerül, az egyeurósra egy nyuszt, amely főleg Horvátországban honos. A tíz-, a húsz- és az ötvencentesen a tudós – amúgy szerb származású, de Horvátországban született – Nikola Tesla arcképe lesz. Az egy-, a két- és az ötcentesen a Horvát Köztársaság felirat lesz látható glagolita betűkkel. Május közepén fogadta el a horvát parlament az euró bevezetéséről szóló törvényt, június elsején pedig teljesítette az összes feltételt Horvátország.

(Borítókép: Illustration by Jakub Porzycki/NurPhoto via Getty Images)



  • Tippek
  • Hírek