Ez a poszt a következő Percről percre része:

Önmagát mérgezhette meg Vlagyimir Putyin

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Oroszország szerint az Egyesült Államok és a NATO dollármilliókat költött az elmúlt években a „katonai kalandozásaira” – írja a TASZSZ

    Csütörtökön Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő beszélt arról, hogy a NATO és az Egyesült Államok által szervezett külföldi katonai beavatkozások költségei százmilliárdos kárra is rúghatnak az ő becsléseik szerint. 

    Az orosz külügyminisztérium elkészített egy jelentést, amely vizualizált információkat tartalmaz az Egyesült Államok és európai szövetségesei elmúlt évtizedekben végrehajtott katonai kalandozásainak következményeiről

    – nyilatkozta Marija Zaharova.

    „Ez elérhető az orosz külügyminisztérium honlapján. A jelentés, amely neves forrásokra hivatkozik, adatokat közöl azokról a károkról, amelyeket Washington és műholdjai okoztak Jugoszláviának, Iraknak, Líbiának és Szíriának” – írta Marija Zaharova a Telegramon.

    Anélkül, hogy azt állítanánk, hogy az összes okozott kárt kiszámoljuk, még a durva becslések is dollármilliárdokra rúgnak

    – hangsúlyozta.

  • Jelentősen megemelkedett a katonai célokra is alkalmas kínai áruk exportja az ukrajnai háború kitörése óta. Bizonyos kínai vámadatok szerint megduplázódott a chipek forgalma az előző évi adatokhoz képest, az alumíniumgyártás köztes anyagából, alumínium-oxidból pedig 400-szor annyit szállítanak kínai cégek Oroszországba, mint korábban – írja a Wall Street Journal. Ezt az anyagot többek között fegyvergyártáshoz használják. 

    A bejelentett exportértékek emelkedésére részben magyarázat az infláció. Az adatok azonban azt mutatják, hogy sok kínai kereskedő az Egyesült Államok vizsgálódásai ellenére is folytatta a kereskedelmet Oroszországgal. 

    Az Egyesült Államok kormánya február 24-én nagyon világosan kijelentette, hogy Kína nem nyújthat anyagi, gazdasági és katonai támogatást Oroszország részére ebben a háborúban

    – mondta Nicholas Burns, az Egyesült Államok kínai nagykövete a múlt héten.

    Az Egyesült Államok mostanáig öt kínai elektronikai céget tett kereskedelmi feketelistára. Peking tagadja, hogy fegyvereket adott volna el Moszkva részére. Való igaz, hogy az Oroszországba irányuló teljes kínai export visszaesett, mert a kínai cégek szeretnék elkerülni a feketelistát. 

  • John Sweeney, brit oknyomozó újságíró már régóta foglalkozik Vlagyimir Putyinnal. Új könyvében azt a témát járja körül, hogy az orosz elnök nemcsak megbukott, de súlyos beteg is – írja a Liner.hu

    Gyilkos a Kremlben című könyvében azt írja, hogy a Putyin külsején fellelhető változásokat szteroidok okozzák, amiket az után kezdett szedni, hogy egyszer lovas balesetet szenvedett: leesett a lóról, és megsérült a háta. 

    Lehetséges, hogy Vlagyimir Putyin végül saját magát mérgezte meg? Igen. Ő nem egy egészséges ember. És ez felvet egy kérdést. Vajon Vlagyimir Putyin, tudván, hogy már nincs sok hátra, megölne-e mindannyiunkat

    – írta Sweeney, aki szerint a szteroidmérgezés miatt más egészségügyi problémái is vannak az elnöknek.

  • Több száz főt tud befogadni az a kóser zsidó előírásoknak is tökéletesen megfelelő tábor, amely az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és a magyar kormány támogatásával jött létre a Balaton mellett. A tábort elsősorban az Ukrajnából érkezett haszid zsidóknak építették. 

    Az EMIH még áprilisban kereste meg a kormányt ezzel a javaslatával, a kormány pedig rábólintott az ötletre. 

    Az EMIH és az Ukrán Zsidó Hitközségek Szövetsége együtt dolgoztak az üdülő felújításán, amelyet még egy kis bővítéssel, ideiglenes szállások hozzáadásával 664 ember ellátására is alkalmassá lehet tenni. Ukrajna számos zsidó közösségéből érkeztek menekültek, többek között Kijevből, Harkivból, Odesszából, Zaporizzsjából, Dnyipróból és Bergyanszkból is – írja a Portfolio.

  • Ukrajna be akar perelni néhány amerikai és európai bankot, mert állítólag kapcsolatban állnak orosz olajjal kereskedő csoportokkal.

    Oleg Usztenko, az ukrán elnök gazdasági tanácsadója levélben szólította fel a bankárokat, köztük a JPMorgan Chase bankárát, Jamie Dimont és az HSBC bankárát, Noel Quinnt, hogy hagyjanak fel az orosz olajjal kereskedő vállalatok finanszírozásával, valamint az orosz állam által támogatott Gazprom és Rosnef olaj- és gázipari csoportokban való részvényeladással.

    Véleményem szerint háborús bűnöket követnek el, mert konkrét módon segítik a Putyin-rezsimet, és támogatják azt

    – mondta a tanácsadó a Sky News szerint. Azzal érvelt, hogy az orosz olaj- és gázbevételek lehetővé teszik Oroszország számára, hogy rakétákat és más fegyvereket vásároljon, amelyeket az ukránok ellen használ.

    Elmondta, hogy Ukrajna azt tervezi, hogy a háború befejezése után beperli a bankokat a Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC). A Nemzetközi Büntetőbíróság nem vizsgálhat vagy emelhet vádat vállalatok ellen, de egyes alkalmazottak ellen vizsgálatot kezdeményezhet, vagy vádat emelhet.

  • A Gazprom orosz energiakonszern arra kérte a Siemens német energiavállalatot, hogy készítse elő az Északi Áramlat 1 gázvezeték Kanadában megjavított turbinájának Oroszországba szállítását – jelentette az orosz cég.

    A Gazprom július 15-én azzal a hivatalos kéréssel fordult a Siemenshez, hogy készítse elő azokat a dokumentumokat, amelyek a jelenlegi kanadai és európai uniós szankciós szabályozás figyelembevételével lehetővé teszik, hogy az Északi Áramlat 1 számára létfontosságú portovajai kompresszorállomás gázturbináját kivigyék Oroszországba

    – írta a Gazprom szombaton az MTI tájékoztatása szerint.

    A vállalat jelezte, számít arra, hogy a Siemens szerződésben vállalt kötelezettségeinek megfelelően elvégzi a gázturbinák karbantartását és javítását, mert ettől függ az Északi Áramlat 1 további működése.

  • Tarasz Kremin, a nyelvvédelemért felelős állami biztos közölte, hogy az ukrán elnök hamarosan tetemes pénzbírságot kaphat – írja az Új Szó.

    Kremin elmondta, hogy Volodimir Zelenszkij törvényt szegett,

    mivel az ukrán nyelvtől eltérően beszélt,

    az angol mellett például a németet és az oroszt is használta. Emiatt akár 12 ezer ukrán hrivnyára (163 ezer forint) is büntethetik.

    A tisztviselők állami nyelvhasználatának ellenőrzésére március 1. és június 30. között került sor. Az ellenőrzéskor olyan platformokat vizsgáltak, mint a Facebook, a YouTube és a Telegram, de a televíziós közvetítéseket és az önkormányzati szervek hivatalos honlapjait is megvizsgálták az ellenőrök.

    Hozzátették: eddig még senkit sem büntettek meg azért, mert az ukránon kívül más nyelven is szólt nyilvánosan.

  • A rakéták, amelyeket Washington és Brüsszel szállít Ukrajnának, visszarepülhetnek tulajdonosaikhoz a kijevi vezetés szakszerűtlensége miatt – mondta Vjacseszlav Vologyin, az orosz Állami Duma elnöke.

    Ukrajna védelmi minisztere, Alekszij Reznyikov azt mondta, nem ért a rakétákhoz: ügyvéd, ezért nem tud különbséget tenni a fegyverek között

    – írta az elnök a Telegram-csatornáján.

    Vologyin szerint ugyanakkor az Egyesült Államok „az utolsó ukránig folytatni kívánja a háborút, túszul ejtve Európát, ahová ezek az ajándékok visszatérhetnek”.

  • Zaporizzsjába tartó orosz katonai konvojt észleltek Mariupolban – számolt be Petro Andrjuscsenko, Mariupol polgármesterének tanácsosa. 

    Az oszlop mintegy száz katonai felszerelést, köztük nagyszámú páncélozott személyszállító járművet tartalmaz. Továbbá a tanácsos szerint orosz katonák telepedtek le a Nyikolszki és Manguszki járások határ menti falvaiban is. 

    Főleg az iskolaépületekben telepedtek le. A helyiek szerint többségük nagyon fiatal. Néhányan azt állítják, a fizetségért szolgálnak

    – írta Andrjuscsenko.

  • Mint megírtuk, legalább három ember meghalt, és 15 megsebesült az ukrajnai Dnyipro városát ért rakétacsapásban.

    A BBC most arról számolt be, hogy a támadásban nagy hatótávolságú cirkálórakéták eltaláltak egy űrrakétaüzemet. A dnyiprói Juzsmas üzem műholdakat is épít – az egyiket Elon Musk SpaceX cége indította az űrbe.

    Borisz Filatov, Dnyipro polgármestere Facebook-bejegyzésben szólította fel a civileket a város elhagyására: „Nincs hely a nőknek, gyerekeknek és időseknek, és akik el tudnak és akarnak menni, menjenek.”

  • Négy ember meghalt, és további négy civil megsérült a július 16-ai donyecki harcokban – számolt be a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.

    A média azt írja, az Ukrán Fegyveres Erők NATO-tüzérséget és amerikai HIMARS rakéta-sorozatvetőt használva támadják a Donyecki és a Luhanszki területet, a támadások áldozatai pedig elsősorban civilek. 

  • Az Ukrán Fegyveres Erők beszámolója szerint 140 orosz megszálló esett el Oroszország Ukrajna ellen indított háborújában az elmúlt napon.

    Hozzátették: február 24-e óta 38 140 orosz katona vesztette életét a harcokban. Az ukrán hadsereg elpusztított 

    • 1677 orosz tankot,
    • 3874 páncélozott harcjárművet,
    • 846 tüzérségi rendszert,
    • 247 rakéta-sorozatvetőt,
    • 109 légvédelmi eszközt, 
    • 220 repülőgépet,
    • 188 helikoptert,
    • 162 cirkálórakétát,
    • 15 hajót, 
    • 2735 járművet és tartálykocsit, valamint
    • 68 speciális katonai berendezést.
  • Az ukrán vezérkar tájékoztatása szerint Oroszország erői átcsoportosítása után újrakezdte a támadásokat Kelet-Ukrajnában pénteken.

    Az oroszok Bahmut, Donyeck és a Vuhlehirszk hőerőmű környékén is újrakezdték a támadásokat, de a harcok egyelőre kisebb kiterjedésűek.

    A washingtoni Hadtudományi Intézet katonai szakértői megerősítették az értesülést, rámutatva: ha valóban vége a szünetnek, akkor

    az oroszok a következő 72 órában valószínűleg fokozzák a támadásokat.

    Az oroszok Szeverodonyeck és Liszicsanszk elfoglalása után iktattak be „operatív szünetet”.

  • Fiona Hill, az amerikai elnökhelyettes tanácsadója szerint Putyin azt akarja, hogy a Nyugat legyen az, aki meghátrál, és hogy folyton azon töprengjen, mi lesz a háború kimenetele. Ez az információs háború része – számolt be a Foreign Policy.

    Az egyik ok, amiért nehéz megjósolni, hogy hogyan fog végződni az ukrajnai háború, az az, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök előre eltervezett mindent. A háborút megelőző napokban találgatásban tartotta a világot. A politikai döntéshozók világszerte még mindig azt próbálják kitalálni, hogy mikor jelentheti be az úgynevezett különleges katonai művelet végét – fogalmazott a tanácsadó.

    Oroszország továbbra is terrorizálhat mindenkit, rakétákat lövöldözhet mindenfelé és folytathatja a gabonára vonatkozó embargót. Putyin játéka alapvetően az, hogy legyőzzük magunkat, mert nem tudjuk elképzelni, hogy ezt több éven keresztül fenn tudjuk tartani

    – tette hozzá Hill.

    A tanácsadó azt is elmondta, hogy a múltban Putyin azt mondta: nincs győzelem, hacsak nem törli le Ukrajnát lényegében a térképről. Mint az orosz elnök fogalmazott, Ukrajna egy gyarmat, amely Oroszországhoz tartozik.

  • Ukrajnából pénteken 14 150-en érkeztek Magyarországra, az ukrán–magyar határszakaszon 7358-an léptek be, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 6792-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – számolt be a rendőrség.

    Hozzátették: az országba beléptetettek közül a rendőrség 343 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Nekik fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért.

  • Az orosz védelmi miniszter, Szegej Sojgu arra utasította az Ukrajna területén harcoló orosz csapatokat, hogy minden irányba fokozzák a fegyveres erők akcióit – számolt be a Moszkovszkij Komszomolec orosz hírügynökség. 

    Azt írják, a védelmi miniszter szerint azért van szükség a megerősítésre, hogy Kijev ne mérjen nagyobb csapásokat a polgári infrastruktúrára, a donbászi civilekre és más régiókra. 

  • Veszélyes anyagokat tároló hely közelében történt orosz támadás Odesszában, a tűz átterjedésétől tartanak – számolt be az ukrán déli hadműveleti parancsnokság az Unian ukrán hírügynökségnek. 

    Fennáll a veszélye annak, hogy a tűz robbanóanyagokat ér el. A lángokat jelenleg is oltják. A helyszínre a mentők is kiérkeztek 

    – közölték.

  • Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma szerint Ukrajna sikeresen visszaveri az orosz támadásokat Liszicsanszk átadása óta – számolt be a Kyiv Independent.

    Friss hírszerzési jelentésében közölte, hogy Oroszország „elhamarkodott és hamis állításokat” tett a Szeverszk városába történt behatolásról.

    Az orosz offenzíva továbbra is csökkentett terjedelmű és léptékű, a harcok Szeverszkre és a donyecki területen lévő Bahmutra összpontosulnak – tette hozzá a minisztérium. 

  • A Fehér Ház szerint orosz tisztségviselők jártak Iránban, hogy megtekintsék a fegyverekkel is felszerelhető drónokat az ország középső részén található Kásán légi támaszponton – írta közleményében Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó.

    A Fehér Ház szerint a látogatásokra június 8-án és július 15-én került sor. Washington műholdfelvételeket is közzétett arról, hogy a Sahed–191 és a Sahed–129 drónok bemutatórepülést hajtanak végre a támaszponton, miközben egy orosz delegáció repülőgépe a helyszínen tartózkodott.

    Sullivan a hét elején elmondta: az Egyesült Államok úgy tudja, hogy Irán több száz drónt küldhet Oroszországnak, köztük olyanokat, amelyek fegyverrel is felszerelhetők.

    Washington információi alapján Irán már július közepétől megkezdheti az orosz erők kiképzését ezeknek a drónoknak a használatára.

    Hosszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter pénteken biztosította Ukrajnát, hogy a teheráni vezetés nem fog drónokat szállítani Oroszországnak. Egyúttal megismételte: az iszlám köztársaság az ukrajnai háború diplomáciai megoldásának híve – írta az MTI

  • Az ukrán belügyminisztérium egy iskolásoknak szánt mobilalkalmazás kifejlesztését tervezi, amely a vészhelyzetben érvényes magatartási szabályokat ismerteti – írja a Kárpáti Igaz Szó az Oszvita alapján.

    Emellett a Biztonságos oktatási környezet a háború közepette elnevezésű projekt részeként új tantárgyak is bekerülnek az oktatási folyamatba – tájékoztatta a lakosságot Jevhenyij Jenin,  a belügyminiszter első helyettese.

    Azt tervezzük, hogy felvilágosítást tartunk majd az aknamentesítésről is. Ezen túlmenően egy mobilalkalmazás létrehozására is készülünk, amelyen minden iskolás tájékozódhat arról, hogyan viselkedjen bizonyos vészhelyzetekben

    – nyilatkozta Jenin.

    Hozzátette: az Ukrajna védelme tantárgyhoz bekerül egy külön egység, amely az aknamentesítéshez kapcsolódik majd. Ennek során

    a gyerekek megtanulják, hogyan viselkedjenek robbanásveszélyes tárgyak közelében.

    A belügyminisztérium az oktatási tárcával közösen a tanév kezdete előtt minden oktatási intézményt ellenőrizni fog, hogy a tanintézmények kiépítették-e a megfelelő óvóhelyeket.

  • Hosszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter pénteken arról biztosította Ukrajnát, hogy a teheráni vezetés nem fog drónokat szállítani Oroszországnak – számolt be az MTI.

    Az erre vonatkozó amerikai állítások alaptalanok voltak, és inkább minősíthetők Joe Biden amerikai elnök Izraelben tett útja előtti propagandafogásnak

    – mondta Amirabdollahián ukrán hivatali partnerével, Dmitro Kulebával folytatott beszélgetésében.

    Az iráni diplomácia vezetője, akit az IRNA helyi hírügynökség idézett, mindemellett hangsúlyozta, hogy Teherán mindig is diplomáciai megoldást sürgetett az ukrajnai válság rendezésére.

    Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó hétfőn arra hívta fel a figyelmet, hogy értesüléseik szerint Irán több száz drónt küldhet Oroszországnak, köztük olyanokat, amelyek fegyverrel is felszerelhetők. Hozzátette, hogy Irán már július közepétől megkezdheti az orosz erők kiképzését ezeknek a drónoknak a használatára.

  • A Mario Draghi kormányát sújtó zűrzavar azzal fenyeget, hogy Ukrajna nélkülözheti az Oroszország elleni harcban a katonai támogatást – figyelmeztetett Luigi Di Maio olasz külügyminiszter a Politicónak adott interjújában pénteken.

    Ha a kormány összeomlik, az bénuláshoz vezethet, és az országnak nem lesz felhatalmazása arra, hogy folytassa Ukrajna felfegyverzését, segítsen a családoknak a megélhetési válságban vagy új gázmegállapodásokat kössön a tartalékok felhalmozására arra az esetre, ha Oroszország elzárná a csapokat. Ha szerdán megbukik a kormány, nem lesz hatalmunk új energiaszerződéseket aláírni

    – nyilatkozta Di Maio.

    Mario Draghi olasz miniszterelnök csütörtök este bejelentette lemondását, miután az Öt Csillag Mozgalom (M5S) nevű kormánypárt kivonult a kormány energiacsomagjáról tartott szenátusi szavazásról.

  • Az ukrán déli műveleti parancsnokság jelentése szerint Oroszország az elmúlt napon legalább 47 katonát, valamint nyolc ágyút és egy T–62-es harckocsit veszített – számolt be a Kyiv Independent.

    Az ukrán légierő is csapást mért orosz állásokra a herszoni területen lévő Novohrihorivka és Davidiv Brid falvak közelében. 

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elmondta, hogy pénteken országszerte megszólaltak a légvédelmi szirénák, és arra kéri az ukrán lakosságot, hogy keressenek fedezéket – írja a Sky News.

    A megszállók rájöttek, hogy fokozatosan erősödünk, és a terrorjuk célja nagyon egyszerű: nyomást gyakorolni ránk, nyomást gyakorolni a társadalmunkra, megfélemlíteni az embereket, maximális kárt okozni az ukrán városokban, már ameddig képesek rá

    – mondta a nemzethez intézett esti videóbeszédében. 

  • Megérkeztek Ukrajnába az első, nagy hatótávolságú M270-es típusú rakétasorozatvető rendszerek – jelentette be Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter pénteken a Twitteren.

    A tárcavezető köszönetet mondott Ukrajna partnereinek, és hozzáfűzte, hogy „az ellenségnek nem lesz kegyelem”. Szavai szerint az M270-es „jó társaság lesz a HIMARS számára a csatatéren”.

    Június elején Nagy-Britannia bejelentette: M270 rakétasorozatvetőket bocsát Ukrajna rendelkezésére. Ezek a rakétarendszerek akár 80 kilométer távolságból is képesek célba találni – írta az MTI egy ukrán hírportálra hivatkozva.

  • Orosz rakéta talált el egy civil objektumot Odesszában – tájékoztatta a médiát az ukrán déli hadművelet parancsnoksága.

    Valóban egy civil létesítményt találtak el. Az áldozatokról egyelőre nincs információ. Az épület lángol, a helyszínen mentők is tartózkodnak

    – tájékoztatott a parancsnokság az Unian ukrán hírügynökség szerint. 

    Hozzátették: a helyi hatóság arra kéri a lakosságot, hogy ne tegyenek közzé a közösségioldalakon fotókat és videókat az esetről.

  • Az ukrajnai háború elől július 15-én 242 ember, köztük 75 gyermek érkezett Budapestre vonattal – számolt be a rendőrség honlapján. 

    3 35 4 1
    Fotó: police.hu

    Hozzátették: a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Készenléti Rendőrséggel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.

  • Magyarország katonákat küldhet Kárpátalja területére a magyar lakosság védelméért – írta Maxim Buzsanszki ukrán országgyűlési képviselő Telegram-csatornáján. 

    Moszkovszkij Komszomolec orosz média azt írja, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban azt mondta, Budapestnek vannak forgatókönyvei a katonai szükséghelyzetre a kárpátaljai magyar kisebbség védelmében.

    Buzsanszki szerint az ukrán külügyminisztériumnak magyarázatot kellene követelnie arról, hogy ki és hogyan tervezi a „százötvenezer ukrán magyar megmentését Ukrajna területén”. Továbbá azt is javasolta, hogy Kijev hívja fel Budapest figyelmét Szijjártó szavainak összeegyeztethetetlenségére Ukrajna szuverenitásának tiszteletben tartásával kapcsolatban.

    A politikus úgy gondolja, ez közvetlen utalás az 1939. szeptember 17-i eseményekre, amikor a Szovjetunió tudatta a magyar kormánnyal, hogy tiszteletben tartja Magyarország határait, majd ezen a napon a szovjet hadsereg átlépte a lengyel határt.

  • Legalább három ember meghalt és 15 megsebesült az ukrajnai Dnyipro városát ért rakétacsapásban – közölte  Valentin Reznyicsenko területi kormányzó.

    A rakéták egy ipari üzemet és a mellette lévő forgalmas utcát találták el

    – írta Reznyicsenko a Facebook-oldalán.

    Hozzátette: a pusztítás mértékének felmérése még folyamatban van – számolt be a Sky News.

  • Köszöntjük olvasóinkat!

    Kezdődik az Index szombati élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Pénteki percről percre cikkünk ide kattintva érhető el.

    Kövessenek bennünket ma is!