Az észak-koreaiak szerint Kim Dzsongunnak köszönhető, hogy az országban véget ért a járvány

2022.07.31. 20:04
A helyiek szerint Kim Dzsongunnak köszönhető, hogy Észak-Koreában véget ért a koronavírus-járvány.

Észak-Koreában, úgy tűnik, véget ért a koronavírus-járvány; a helyiek szerint ez a kommunista államot vezető Kim Dzsongunnak köszönhető. Az ország bejelentette, hogy az elmúlt napon egyetlen lázas megbetegedést sem regisztráltak – számolt be az M1 Híradó.

Az észak-koreai állami televízió tudósítása szerint Észak-Koreában sikerült legyőzni a koronavírust, és túl vannak a legnehezebb időszakon. A hivatalos adatok szerint a 26 milliós országban a járvány májusi kitörése óta több mint 4 millióan betegedtek meg.

A betegek 99,99 százaléka már teljesen meggyógyult, és eddig mindössze 74-en haltak bele a vírus szövődményeibe – derül ki az észak-koreai állami statisztikai hivatal jelentéséből.

A külföldi szakemberek ezeket a számításokat kétségbe vonják, szerintük az eredmények szimbolikusak: Kim Dzsongun észak-koreai vezető nagyságát próbálják bizonyítani, akinek más országok irányítóival ellentétben rekordidő alatt sikerült megfékezni a járvány terjedését.

Európában azonban az esetszámok emelkedő tendenciát mutatnak. Nemrég Németország, Ciprus és Montenegró is úgy döntött, hogy az emelkedő koronavírus-esetszámok miatt hamarosan újra kötelező lesz náluk a maszkhasználat. Olaszországban pedig szeptemberig meghosszabbították a kötelező maszkviselési szabályt a tömegközlekedési eszközökön. Emellett Izraelben is növekszik a betegszám a koronavírus-járvány hatodik hullámában.



  • Hírek
  • Személyi kölcsön