új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ez volt mára az Index percről percre közvetítése, köszönjük megtisztelő és kitartó figyelmüket.

    Tartsanak velünk csütörtökön is, már korán reggel indítjuk hírfolyamunkat!

  • Oroszország az Ukrajna elleni háborúra összpontosít, nem a tárgyalásokra – írta közösségi oldalán Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.

    Nincs cinikusabb annál, mint amikor Putyin csatlósai azt mondják, hogy Oroszország készen áll a béketárgyalásra. Ezt a »készültséget« nap mint nap halljuk és látjuk: tüzérségi csapások, civilek elleni rakétaterror, tömeges atrocitások. Oroszország továbbra is a háborúra összpontosít, minden más csak ködösítés

    – idézte az ukrán diplomácia vezetőjének bejegyzését az Unian.

  • A gyermeket nevelő házaspárok férfi tagja akadálytalanul átlépheti a határt, amennyiben felesége az ukrán hadsereg soraiban szolgál éppen – jelentette be az Állami Határszolgálat.

    Azoknak a férfiaknak, akiknek felesége katonai szolgálatot teljesít, és házastársukkal 18 éven aluli gyermekeket nevelnek, joguk van átlépni a határt – írja a Kárpáti Igaz Szó.

    A férfiak annyiszor lépik át a határt, amennyiszer szeretnék. A külföldre utazásra a gyermek születési bizonyítványa, a házasságlevél, valamint az a dokumentum jogosít fel, mely a feleség katonai szolgálatának teljesítését igazolja.

  • Spanyolország 400 eurós (158 ezer forint) havi támogatást biztosít a rászoruló ukrán menekülteknek − olvasható a befogadásért, társadalombiztosításért és migrációért felelős minisztérium honlapján kedden megjelent közleményben.

    A közvetlen támogatásra azok jogosultak, akik rendelkeznek ideiglenes tartózkodási engedéllyel, melyet a spanyol kormány soron kívül biztosít az ukrajnai háború elől menekülőknek, és amellyel hozzáférnek az egészségügyi, valamint szociális ellátáshoz, az oktatáshoz, és lehetőséget kapnak a munkavállalásra − közölte az MTI. 

    A szaktárca közleményében hangsúlyozta: eddig 130 ezer ukrán menekült érkezett Spanyolországba, többségük rendelkezik saját anyagi forrásokkal, valamint számíthat családi, baráti támogatásra is, ám vannak olyanok, akiknek jelenleg nincs meg a megélhetéshez szükséges pénzügyi hátterük.

    Ők a támogatást legfeljebb fél évig vehetik igénybe, amely további 100 euróval (40 ezer forinttal) növekszik gyermekenként.

  • Az ukrán vezérkar tájékoztatója szerint az oroszok belarusz területekről dobnak át diverzáns csoportokat ukrán területekre − írta meg a Kárpáthír.

    Ezek a hadműveleti akciócsoportok elsősorban a határ menti régióban tevékenykednek. Csernyihiv és Szumi megyékben légi felderítést folytatnak, miközben belarusz területről ágyúzzák az ukrajnai határ menti térséget.

    Szlobozsanszk térségében az ukrán véderő ellentámadásának megakadályozása és az elfoglalt ellenséges pozíciók megtartása a célja a diverziós csoportok bevetésének.

  • Makszim Zsorin, az Azov ezred volt parancsnoka kifejtette, hogy fontos az orosz foglyok védelme, mert ők fogják a fogolycserék alapját képezni, ami lehetővé teszi az ukrán katonák hazatérését − írta meg az ukrán Unian hírügynökség. 

    Őszintén szólva ezek az orosz nacionalisták igazi szemétládák. Mindenkivel személyesen beszélek, akit elfogunk, de olyat még nem hallottam, hogy megbánást tanúsítottak volna

    − mondta Zsorin.

  • Az orosz állami tévében egy képviselő azzal vádolta meg Olaf Scholz német kancellárt, hogy Adolf Hitlert próbálja utánozni – jelentette a Sky News, amit a Mandiner  szemlézett.

    Mihail Deljagin orosz politikus szerint  a „retorikájával és gesztikulációjával” a korábbi náci vezetőre hasonlít a mostani német kancellár.

    Az orosz műsorban a Scholzról készült felvételeket Hitler mellett mutatták be, míg Deljagin azt ecsetelte, hogy a német kancellár „tudatosan, következetesen és szándékosan viselkedik úgy, mint a nácik egykori vezetője”.

  • Ukrajna katonai csapásmérő csoport létrehozásába kezdett, amelynek célja Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szülővárosának, Krivij Rihnek a elfoglalása − közölte az ukrán hadsereg, amely arra figyelmeztetett, hogy Moszkva újabb támadó hadműveletekre készülhet az ország déli részén.

    Jelentésében Ukrajna déli katonai parancsnoksága feszültnek minősítette a helyzetet, és közölte, hogy Oroszország kedden támadást intézett a frontvonal mentén − írta meg az Al Jazeera.

    Oroszország megkezdte egy csapásmérő csoport létrehozását Krivij Rih irányában. Az is elég valószínű, hogy az ellenség ellentámadást készít elő azzal a céllal, hogy eljusson a herszoni régió közigazgatási határáig

    − közölték. 

  • Ukrajna nem tartja be a nemzetközi jogot a hadifoglyokkal, előfordulnak kínzások, megfélemlítések, verések, az orvosi ellátás elmulasztása és bírósági ítélet nélküli kivégzések, valamint a hadifoglyok hozzátartozóinak zsarolása − közölte Alekszandr Fomin védelmi miniszterhelyettesre hivatkozva a TASZSZ orosz állami hírügynökség.

    Sajnos a nemzetközi humanitárius jog normáit Ukrajnában nem tartják be. Az interneten terjedő, kínzásokról és bántalmazásokról szóló videók, amelyeket az Orosz Fegyveres Erők, a Donyecki Népköztársaság és a Luhanszki Népköztársaság fogságba esett katonái elleni szörnyű erőszakos cselekmények elkövetői terjesztenek, széles körben ismertek

    − mondta Fomin a külföldi katonai attasék számára tartott tájékoztatón.

  • Támogatásáról biztosította a mianmari katonai vezetésnek az ország „stabilizálására” irányuló erőfeszítéseit Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán Rangunban.

    Lavrov mianmari hivatali partnerével, Vunna Maung Lvinnel és magas rangú tábornokokkal folytatott megbeszélésein közölte: Oroszország támogatja a helyi vezetés azon tervét, hogy parlamenti választásokat tartanak jövő augusztusban – írta a TASZSZ orosz hírügynökség, amely szerint Lavrov sok sikert kívánt a tábornokoknak „hazájuk erősebbé és gazdagabbá tételében”.

    A junta ellenfelei ugyanakkor biztosra veszik, hogy a választás nem lesz sem tisztességes, sem szabad.

    Mianmar katonai vezetése nem kommentálta az orosz külügyminiszter látogatását. Lavrov Kambodzsába utazott tovább a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) külügyminiszteri találkozójára, amelyen Mianmar képviselői nem vehetnek részt, mert az ország tagságát a szervezetben felfüggesztették a hadsereg feltételezett számtalan jogsértése miatt.

    Moszkva mellett Peking számít a mianmari hatalom legfőbb támogatójának. Emberi jogi szervezetek azzal vádolják Oroszországot, hogy Mianmarba fegyvereket szállít, amelyeket aztán civilek ellen vetnek be – számolt be az MTI.

  • Oroszország augusztus másodikán 100 millió dollár értékben lőtt ki cirkálórakétákat Ukrajna irányába – közölte az ukrán külügyminisztérium.

    Az RBC-Ukraine arról írt: a támadók augusztus 2-án nyolc cirkálórakétát lőttek ki Ukrajnára, ezek közül az ukrán légvédelem hetet megsemmisített. A csapást a Kaszpi-tenger térségéből hajtották végre – írja a Kárpátinfo.

  • Tűz ütött ki egy raktárban a Moszkvától negyven kilométerre található Isztra városában – közölte szerdán az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma. A lángok 35 ezer négyzetmétert érintenek – a raktár teljes területe negyvenezer négyzetméter. A tűzben hat ember megsérült, közölte a TASZSZ orosz állami hírügynökség.

    A rendkívüli helyzetek minisztériuma egy csoportot állít fel a tűz oltására.

    A tűzoltásban 96 ember és harminc gép, köztük két Ka–32-es helikopter vesz részt

    – közölte a hivatal.

  • Az orosz Gazprom olyan dokumentumokra vár, amelyek lehetővé teszik az Északi Áramlat 1 gázturbina Németországból történő visszaszállítását – állítja a Kreml.

    Moszkva a Siemens Energy által szállított gázturbinákkal kapcsolatos műszaki problémákra hivatkozva kapacitásának mindössze ötödére csökkentette az Európát orosz gázzal ellátó Északi Áramlat 1 gázvezetéken keresztül történő gázszállításokat.

    Az első turbina, amely a Nyugattal fennálló energetikai ellentét középpontjában áll, a kanadai szervizelést követően Németországban vesztegel, és Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint dokumentumok kellenek annak igazolására, hogy nem tartozik a nyugati szankciók hatálya alá.

    Mindez azt követően történt, hogy Olaf Scholz német kancellár ma azt mondta, hogy Oroszországnak nincs oka arra, hogy késleltesse a turbina visszaszállítását, írja a Sky News.

  • Az orosz külügyminisztérium tisztviselője szerint a Moszkva és a nyugati országok közötti konstruktív együttműködés korszaka véget ért, függetlenül a háború végkimenetéltől – írja az Al Jazeera

    Függetlenül az Ukrajnában zajló különleges orosz katonai akció végkimenetélétől, már most kijelenthetjük, hogy a Nyugattal való, közel harmincéves, általában konstruktív együttműködésnek visszavonhatatlanul vége van 

    – nyilatkozta Alekszej Drobinin, az orosz külügyminiszterek külpolitikai tervezési osztályának igazgatója. 

  • Vlagyimir Putyin orosz elnök körül továbbra is érvényben maradnak az óvintézkedések, ezt a koronavírussal regisztrált esetek számának újabb emelkedése indokolja – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, pontosítva, hogy az államfő egészsége rendben van, és aktívan dolgozik.

    Ami az elnökünket illeti, csak ismételni tudom: hála istennek minden rendben van az egészségével. Aktívan dolgozik. Járványügyi elővigyázatossági intézkedéseket szerveztek, ezek folytatódnak

    – mondta a Kreml szóvivője a TASZSZ szerint.

    Peszkov szerint a Kreml nem oldotta fel teljesen ezeket a korlátozásokat. „Ennek indokoltságát igazolja az a tény, hogy most, ahogy látjuk, ismét emelkedik a fertőzéses esetek száma. Ezek az intézkedések továbbra is fennmaradnak” – összegezte a Kreml szóvivője.

  • A norvég Equinor energiaipari óriás megtriplázta a bevételeit 2022 harmadik negyedévében. A lengyel miniszterelnök nagyon határozott álláspontja: Norvégia számára egyértelműen profitot termel az ukrajnai háború.  

    A Norvég Helsinki Bizottság frissen megválasztott főtitkárát, Berit Lindemant az Euronews kérdezte. 

    Igaza van a lengyel miniszterelnöknek. Csak ebben az évben hatvanmilliárd eurónyi extra bevétele származik Norvégiának az olajból és gázból. Ennek ellenére csak egymilliárd euróval növelte a kormány az Ukrajnának küldött támogatások összegét. Úgy gondoljuk, hogy a pár nap alatt befolyó hatalmas bevételekből bőkezűbben kellene támogatnunk az ukránokat

    – közölte a főtitkár.

    A megtriplázott bevételt egy olyan alapban helyezi el Norvégia, amelynek funkciója, hogy egy esetleges olajkatasztrófa esetén tartalékot képezzen az ország számára. Arról azonban heves vita folyik, hogy a pénz egy részét nem kellene-e másra fordítania az államnak – írja az Euronews.

  • Az Orosz Fegyveres Erők nagy pontosságú rakétákkal megsemmisítettek egy Lengyelországból származó, külföldi gyártmányú fegyvereket és lőszereket tároló bázist a Lviv régióban – számolt be Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerdán újságíróknak nyilatkozva.

    Nagy pontosságú rakéták a lvivi terület Radehiv települése közelében megsemmisítettek egy olyan raktárbázist, ahol külföldi gyártmányú fegyverek és lőszerek voltak, amelyeket Lengyelországból szállítottak Kijevnek

    – mondta Konasenkov a TASZSZ orosz állami hírügynökség szerint. 

  • Befejeződött az Északi Áramlat 1 földgázvezetékhez szükséges turbina karbantartása, így nincs technikai akadálya annak, hogy Oroszország teljesítse a gázszállítási szerződésekben vállalt kötelezettségeit – számolt be Olaf Scholz német kancellár szerdán a karbantartást végző vállalat mühlheimi telephelyén.

    A kancellár a több tonnás berendezés előtt tartott tájékoztatóján elmondta, hogy a turbina nem csupán kifogástalan állapotban van, hanem az összes hivatalos dokumentum is rendelkezésre áll ahhoz, hogy leszállítsák a vezetéket üzemeltető Gazprom orosz állami energetikai óriásvállalatnak – írta az MTI.

    Hozzátették: a turbina használatba vételének jogi akadályai sincsenek, hiszen a földgázkitermelés és a földgáz-kereskedelem területét nem érintik az Ukrajna ellen indított háborúja miatt Oroszországra kivetett szankciók.

    Már csak arra van szükség, hogy az orosz fél oldalán legyen valaki, aki azt akarja, hogy megérkezzen a berendezés

    – fogalmazott Olaf Scholz.

    Mint arról korábban írtunk, az Északi Áramlat 1 mindössze húszszázalékos kapacitáson működik, a Gazprom állítása szerint kizárólag a turbina karbantartásával összefüggő műszaki okok miatt.

  • A Network Contagion Research Institute (NCRI) által végzett kutatás eredményei szerint az eddig QAnon-hívő nézetek és oltásellenes összeesküvés-elméletek gyártásában és terjesztésében jeleskedő kamu Twitter-fiókoknak új témájuk van, ez pedig a háború.

    Ezek a bizonyos fiókok a felelősek a mostanában terjedő olyan pletykákért, miszerint a nyugati országok felelőssége az ukrán gabonaexport megszakadása. A kutatás szerint a Twitter-fiókok tevékenysége párhuzamba állítható az orosz  kormány múlt héten tett kijelentéseivel, ugyanis a Kreml szerint nem Oroszország, hanem a nyugati szankciók okolhatók az ukrán gabonaexport akadályozásáért. 

    Soha, egyetlen pillanatig se higgyétek el, amikor azt mondják, hogy hiány van valamiből. Élelmiszer, víz, olaj. Ezeket mind ők teremtik, ahogy a hiányt is. Ezek egyáltalán nem természetes eredetűek

    – írta egy GhostEzra elnevezésű kamu Twitter-fiók.

  • Az Északi Áramlat gázvezeték helyzete is azok között a témák között volt, amelyekről Vlagyimir Putyin személyesen tárgyalt Gerhard Schröder volt kancellárral múlt héten.

    A RIA Novosztyi szerint a találkozón az energiabiztonságról esett szó, és arról, hogy miként indíthatnák újra az Északi Áramlat 2-t. A hírügynökség szerint Gerhard Schröder (aki korábban egy orosz olajvállalatnál, a Rosznyeftnél vállalt tisztséget) megkérte az orosz elnököt, hogy fejtse ki az álláspontját arról, hogy mi a probléma a gázszállításoknál.

    Vlagyimir Putyin erre azt mondta, hogy az egyik turbina javítására várnak, és hogy ehhez nem kapták meg a szükséges dokumentumokat. Az orosz elnök szerint az is nehezíti a helyzetet, hogy a Siemensnek nem a német, hanem a brit alvállalata hajtja végre a javításokat.

    Ugyanebben a témában szerdán a német Siemens azt közölte, hogy minden feltételt teljesítettek és minden papírt beszereztek, de nem kaptak választ a Gazpromtól.

  • Naponta akár három gabonaszállító hajó is elindulhat az ukrán kikötőkből, miután az első ilyen hajó sikeresen kihajózott Odesszából, és az isztambuli hatósági ellenőrzését követően megkapta az áthaladási engedélyt a Boszporusz tengerszoroson – jelentette be a török védelmi minisztérium egyik magas rangú tisztségviselője.

    A 26 ezer tonna kukoricát Libanonba szállító hajó, a Sierra Leone-i felségjelű Razoni azt követően tudott kifutni a Fekete-tengerre, hogy Törökország és az ENSZ tető alá hozta a globális élelmiszerválság enyhítésére irányuló megállapodást a háborús felek, Oroszország és Ukrajna között – írja az MTI.

    Ukrajnai adatok szerint a tavalyi aratásból több mint 20 millió tonna gabona vár elszállításra, amelyre égető szükség van az ázsiai, afrikai és közel-keleti piacon. Ha nem sikerül időben elszállítani az ukrán gabonát, az ENSZ szerint az elmúlt évtizedek legnagyobb globális éhezése következhet be.

  • Az orosz sajtó értesülései szerint számos orosz futballklub jogi lépésekkel kívánja orvosolni a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA döntését, amely engedélyezi a külföldi játékosok ukrajnai háború miatti egyoldalú szerződésfelfüggesztését – írja az RT

    A FIFA júniusban jelentette be, hogy meghosszabbítja az előző idény végén bevezetett döntését. Ennek értelmében külföldi játékosok és edzők megtorlás nélkül felfüggeszthetik a szerződéseiket az orosz kluboknál 2023. június 30-ig.

    Az oroszok szerint a döntés meggyalázza a szerződéses megállapodásokat, emellett diszkriminatív is. A svájci Sportdöntőbíróság (CAS) nyolc orosz csapat FIFA elleni jogi fellebbezését bírálta el a RIA Novosztyi szerint. A regnáló orosz bajnok Zenit Szentpétervár, a moszkvai Lokomotiv, a Dinamo és a CSZKA, valamint a Szocsi, a Rosztov, a Krasznodar és a Rubin Kazany. 

    Az eljárások a közelmúltban kezdődtek, és még korai szakaszban vannak

    – ismertette a CAS sajtószolgálata.

  • Nagy veszteségeik miatt megtagadták a kapott parancs végrehajtását a 132. ukrán felderítő zászlóalj tagjai – írja a RIA Novosztyi orosz hírügynökség az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva.

    Közlésük szerint a zászlóalj a Harkivi területen teljesít szolgálatot, és az orosz tüzérségi csapások miatt szenvedett súlyos veszteségeket.

    Az oroszok korábban azt állították, hogy két ukrán dandárnál – Harkivban, valamint Zaporizzsja térségében – is tömeges dezertálásba kezdtek az ukrán katonák a nagy veszteségek miatt. Korábban az ukrán fél is megfogalmazott hasonló állításokat az oroszokról.

  • Tizenkét hajóval és jelentős kenus különítménnyel vette kezdetét az idei jubileumi Tiszai PET Kupa. A táv hosszabb, mint a korábbiak: az önkéntesek egy 86 kilométeres szakaszon tisztítják meg a folyó Cigánd és Tiszadada közti részét. 

    A PET kalózok egy tonna szemetet halásznak ki a Tiszából mindennap, ez a szám azonban a közeljövőben várhatóan még tovább romlik – írja az Euronews. Az ukrajnai háború következtében ugyanis Kárpátalja népessége húsz százalékkal megnövekedett, emiatt pedig a szemét is több. Amit pedig beledobnak a Tiszába, az idővel idekerül – közölték az önkéntesek. 

  • A Siemens közölte, hogy nem tudja átadni a Gazpromnak azt a turbinát, amelyre az Északi Áramlat karbantartásánál szükség van.

    Olaf Scholz német kancellár szerdán tett látogatást a cégnél. Az eseményen Christian Bruch, a Siemens ügyvezetője azt mondta: ők beszereztek minden, a leszállításhoz szükséges dokumentumot,

    de a Gazprom nem válaszolt az ezzel kapcsolatos megkeresésükre.

    „Ezért nem tudjuk leszállítani a turbinát, amely már egy hete itt áll” – mondta Bruch a RIA Novosztyi szerint.

  • Súlyos helyzet alakult ki a háború miatt a zaporizzsjai erőműben – ezt mondta Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) vezetője a Sky News szerint.

    Sajtóhírek szerint az erőművet két hete július 20-án támadás érte, és már nem először, ugyanis a háború elején is volt egy ehhez hasonló incidens.

    „Minden, a nukleáris biztonságra vonatkozó szabályt megszegtek, amit csak meg lehetett szegni. Nagyon súlyos és veszélyes dolgok forognak itt kockán” – mondta most Rafael Grossi. 

    Azt mondta, hogy az erőműnél – amelyet orosz katonák ellenőriznek, de az ukránokból álló személyzet működtet – az eszközök és alkatrészek szállítása is akadozik, és nem biztosak benne, hogy mindenük megvan, ami a működtetéshez kell.

    Ha mindent számba veszünk, akkor van egy listánk azokról a dolgokról, amelyeknek nem kellene megtörténniük egy nukleáris létesítményben

    – fogalmazott Rafael Grossi, majd hozzátette azt is, hogy  napról napra veszélyesebbé válik a helyzet, és arra kérte az oroszokat és az ukránokat, hogy engedjenek be külföldi szakértőket a létesítménybe azért, hogy vizsgálatokat végezhessenek ott. 

    Az Egyesült Államok a napokban azzal vádolta meg Oroszországot, hogy Ukrajna legnagyobb atomerőművét „nukleáris pajzsként” használja, mivel csapatokat állomásoztat ott, megakadályozva az ukrán erőket a tűz viszonzásában, és kockáztatva egy szörnyű nukleáris balesetet is ezzel.

  • Ukrajna svájci nagykövetévé nevezték ki Irina Venediktovát, a volt ukrán főügyészt.

    Venediktovát július közepén távolították el a tisztségéből. A Nép Szolgája párt frakcióvezetője a történtek után már utalt rá, hogy Venediktova a diplomáciában kaphat új szerepet, és ez így is lett.

  • Mint megírtuk, nemrég egy petíció érkezett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök asztalára, melyben az azonos nemű pároknak a heteroszexuális párokkal azonos jogokat, köztük a házasságkötés jogát is követelik az ukránok.

     Június eleje óta több mint 28 ezer aláírás érkezett be.

    Zelenszkij kedden reagált, és a támogatásáról biztosította az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatának engedélyezését Ukrajnában.

    Válaszában azt írta, hogy az ukrán alkotmány értelmében a házasság nő és férfi kapcsolata. Hangsúlyozta, hogy a hadiállapot körülményei között nem módosíthat az ország alaptörvényén, a kormány azonban már javaslatokat dolgozott ki az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatának engedélyezésére.

    Az ukrán elnök hozzáfűzte, hogy a modern világban egy állam demokráciája abban nyilvánul meg, hogy azonos jogokat biztosít mindenki számára.

  • A korábbi híresztelések ellenére Ukrajna mégsem kap Leopard 2-es harckocsikat Spanyolországtól – írja a Reuters Margarita Robles spanyol védelmi miniszter bejelentése alapján. 

    A védelmi miniszter közlése szerint a raktáron tárolt harckocsik állapota annyira rossz, hogy semmi értelme nincs őket Ukrajnába küldeni, mert egyszerűen használhatatlanok. 

  • Moszkva egyetért Kínával Nancy Pelosi tajvani látogatása kapcsán, ezért arra figyelmeztette Washingtont, hogy egy ilyen „provokatív látogatás” konfliktust okozhat Washington és Peking között – írja a Reuters

    Most még nem tudjuk biztosan megmondani, hogy eljut-e oda vagy sem, de minden, ami ezzel az úttal és az esetleges tajvani látogatással kapcsolatos, tisztán provokatív

    – nyilatkozta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. 

    Nancy Pelosi látogatása egyszerűen csak egy provokatív kísérlet, amelyet Washington azért csinál, hogy nyomást gyakoroljon Kínára – közölte az orosz külügyminisztérium szóvivője, Marija Zaharova is. 

    Az Egyesült Államok provokátor állam. Oroszország megerősíti az „egy Kína” elvét, és ellenzi a sziget bármilyen formájú függetlenségét

    – jelentette ki a szóvivő.