Kritikus pillanatban érte csapás Tajvant

2022.08.06. 19:07
A tajvani védelmi minisztérium kutatás-fejlesztési részlegének helyettes vezetőjét szombat reggel holtan találták egy szállodai szobában – jelentette a hivatalos Központi Hírügynökség.

Vu Jang Li-hszing, a katonai tulajdonban lévő Nemzeti Csung-Shan Tudományos és Technológiai Intézet helyettes vezetője egy dél-tajvani szállodai szobában halt meg – jelentette a CNA. A hatóságok feltételezése szerint az 57 éves tisztviselő szívrohamban halt meg. A szállodai szobában nem volt nyoma erőszakos „behatolásnak” – tették hozzá a jelentések. Családja szerint a férfi szívbeteg volt, és szívstentet is kapott, írja a Reuters.

A férfi üzleti úton volt a déli Pingtung megyében a CNA szerint, amely megjegyezte, hogy Vu Jang az év elején vette át a posztot, hogy felügyelje a különböző rakétagyártási projekteket.

A katonai tulajdonban lévő szervezet azon dolgozik, hogy idén több mint kétszeresére, közel 500-ra növelje éves rakétagyártási kapacitását, mivel a szigetország növeli harci erejét Kína növekvő katonai fenyegetése közepette.

Mint az Index is megírta, augusztus hatodikán folytatódott Kína hadgyakorlata a Tajvani-szorosban. A konfliktus Nancy Pelosi amerikai képviselőházi elnök látogatása után éleződött ki, a tajvani védelmi minisztérium pár órája azt közölte, Kína már a sziget elleni támadást szimulálja. A tajpeji hatóságok szerint 68 repülőgép és 13 hadihajó sértette meg a középvonalat pénteken.

Tajvan válaszul figyelmeztető lövéseket adott le, aktiválta szárazföldi rakétarendszereit, valamint a levegőben és a tengeren járőrözött.