Sztrájkhullámra készülnek az Amazon brit alkalmazottai
Augusztus második hetében újabb sztrájkok várhatók a GMB szakszervezettől, akik az Amazon dolgozóinak érdekeit is képviselik, miután már augusztus első hetében több helyen is munkabeszüntetéssel tiltakoztak az alkalmazottak.
Szerdán több mint 1500 alkalmazott gyűlt össze a cég tillburyi telephelyének étkezőjében, miután a cég óránként egy pennyvel akarta megemelni az alkalmazottak fizetését. Ezután újabb tiltakozások törtek ki Bristolban és Dartfordban is. A cég arra nem volt hajlandó választ adni, hogy a sztrájkok hatással vannak-e a kiszállításokra.
A GMB nem vett részt a sztrájkok megszervezésében, sőt maga a cég sem ismeri el őket a dolgozóik képviselőjeként, ennek ellenére a szervezet óránkénti kétfontos béremelést követel az inflációra hivatkozva. A szakszervezet szerint a további sztrájkokra „jó esély van” – írja a The Telegraph. A kezdő fizetést telephelytől függetlenül a jelenlegi 9,50 fontról óránként 10,50–11,45 fontra emelnék – közölte a lappal az Amazon szóvivője.
Emellett átfogó juttatási csomag is jár nekik magánegészség- és életbiztosítással, étkezési támogatással és alkalmazotti leárazásokkal, melyek évi több ezer fontot érnek
– tette hozzá.