Amerika több mint egymilliárd dollár értékű katonai felszereléssel segítené Tajvant
További Külföld cikkek
-
Putyin vérebe a befeszített bicepszét mutogatta, amikor az egészségi állapotáról kérdezték
- Mégis lesz közvetlen járat üzbég fővárosba?
- Joe Biden eltávolításáról tárgyaltak, eközben kitört a balhé a republikánus pártban
- Ukrán csapás történhetett Oroszország legfontosabb hídjánál
- Brutálisan meggyilkolták egy technológiai cég fiatal vezérigazgatónőjét
Az amerikai külügyminisztérium által is támogatott csomag hajók ellen bevethető, Harpoon típusú rakétát is tartalmazna 355 millió dollár értékben. Emellett Tajvan levegő-levegő, illetve levegő-felszín támadásra alkalmas Sidewinder rakétákat is kapna 85,6 millió dollár értékben, valamint 665,4 millió dollárral támogatnák a szigetország felderítési célú radarprogramját – tájékoztatott a Pentagon alá tartozó Védelmi Biztonsági Együttműködési Ügynökség (DSCA).
Ez a fegyverüzlet nagy veszélybe sodorja a kínai–amerikai kapcsolatokat, illetve a Tajvani-szoros békéjét és biztonságát
– fogalmazott közleményében Liu Peng-ju, Kína washingtoni nagykövetségének szóvivője, aki válaszlépéseket helyezett kilátásba Kína részéről.
Az amerikai kormányzat tajvani és amerikai törvényhozókkal konzultálva dolgozta ki a csomagot.
Laura Rosenberger, a Fehér Ház illetékese közleményében kiemelte: Kína fokozza a nyomást Tajvanon, katonái egyre nagyobb számban vannak jelen a szigetország körül, és Peking igyekszik megváltoztatni a status quót a Tajvani-szorosban, ezért az Egyesült Államok minden szükséges eszközt megad Tajvannak az önvédelemhez.
A Pentagon tájékoztatása szerint a bejelentett csomag nem változtatja meg a katonai egyensúlyt a térségben. Egy névtelenül nyilatkozó külügyi szóvivő úgy látja: a tervezett fegyverüzlet célja a tajvani hadsereg modernizálásának és védelmi képességei fenntartásának segítése.
A cél a béke és a biztonság fenntartása
A tajpeji védelmi minisztérium köszönetet mondott Washingtonnak, és megjegyezte: Kína közelmúltbeli provokatív tevékenységei komoly fenyegetést jelentenek a szigetországra nézve. Peking Nancy Pelosi amerikai házelnök tajpeji látogatását követően napokig hadgyakorlatozott a térségben.
Az amerikai fegyverek segítenek Tajvannak, hogy szembenézzen a kínai katonai nyomással, a legfőbb cél a térség békéjének és biztonságának fenntartása
– áll az amerikai védelmi minisztérium közleményében.
A fegyverüzlet megvalósulásához a kongresszus hozzájárulása is szükséges, demokrata és republikánus források szerint az ügyben konszenzus van.